Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Brutális death metal orgia Budapesten a Cryptopsyval

Július 3-án egy olyan zenekar látogat el hazánkba, amely azon túl, hogy eladott több százezer lemezt és számtalanszor végigturnézta a világot, óriási hatást gyakorolt a '90-es években a death metal fejlődésére: végre Budapesten is meg lehet tapasztalni a Cryptopsy erejét testközelből, egy kis klubban, elővételben mindössze 2800 forintért!

A Cryptopsy Necrosis néven alakult 1988-ban, a mostani nevüket először az 1993-as demójukon, az Ungentle Exhumation-ön használták. És mindjárt el is érkeztünk egy magyar kapcsolódási ponthoz, ezt a demót az a Gore Records adta ki, amely a későbbiekben Great White North Records néven vált ismertté, majd ebből alakult meg a PRC Music, az a kiadó, amely most a legnagyobb támogatója a magyar Death Metalnak. A montreali PRC Music 2012-ben kiadta az este folyamán fellépő Sin Of God debütáló lemezét, majd nem sokkal később leigazolta a Guttedot (a Gutted énekese egyben a Symphony Of Symbols énekese is) és a szintén magyar Kill With Hate-et.

0613crypt

A koncertet különlegessé teszi, hogy a Dürer Kert kistermében kerül megrendezésre, és a Cryptopsyról tudni kell, hogy bár a nagy szabadtéri fesztiválokon is gyilkos a teljesítményük, de ha ezt a zenekart egy klubban nézed meg, az minden túlzás nélkül életre szóló élmény lesz! Ki lehet jelenteni, hogy július 3-án a világ egyik koncerttermében sem szabadul el majd annyi energia, mint amit a kanadaiak fognak produkálni annak a szerencsés kétszáz embernek, akik megváltják jegyüket erre a koncertre. A Cryptopsy koncertjét a magyar undergroundból már jól ismert zenekarok fogják felvezetni, név szerint az Eradication, a Megazetor, a Symphony Of Symbols, a Sin Of God és a The Konstellation. Érdemes korán érkezni, már csak azért is mert az első zenekar színpadra lépése előtt még a helyszínen is 2800 Ft-os, azaz elővételes áron lehet majd jegyhez jutni.

A bejutás limitált, kérünk mindenkit, hogy előre gondoskodjon a jegyéről, mindösszesen 200 darab jegy talál majd csak gazdára. Tehát július 3-án, egy forrónak ígérkező nyári estén meg lehet tapasztalni a Cryptopsy erejét testközelből, egy kis klubban, elővételben mindössze 2800 forintért. Pontos részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.