A Counterparts turnéjának lemondása következtében egynapos lesz az augusztus elején esedékes Monolit fesztivál. Az eredetileg meghirdetett zenekarok többsége így is ott lesz a Dürerben.



A poszt-rock határterületein alkotó kanadai zenész, Alex Henry Foster új koncertvideóval jelentkezett: a The Pain That Bonds (The Beginning Is the End) élő változata a Nightfall Ritual: Live in Köln című album részeként jelent meg, és egyúttal előfutára is Foster idei európai turnéjának, amelynek egyik állomása Budapest.
Ismét Budapesten játszik nyár elején az Ugly Kid Joe. A zenekar a 2022-es Rad Wings Of Destiny lemez után már új dalokon dolgozik, és június 17-én a Barba Negrában is fellépnek, a Juhász Marci Band koncertje után.
A Wolf Alice augusztus végén jelentkezik negyedik nagylemezével, The Clearinggel, amely annak ellenére, hogy a '70-es évek rockzenéjéből inspirálódik, mégis a jelenről szól. A lemez megjelenésével egyszerre a zenekar világkörüli turnéra indul, amelynek egyik állomása november 11-én a Barba Negra lesz – ráadásul ez lesz a csapat első önálló koncertje Budapesten.
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb is lett: nagyobb kivetítőkkel, extra elemekkel és térélményt fokozó megoldásokkal erősítenek. A látvány mellett a programot is világszínvonalú line-up jellemzi, a legnagyobb hazai és nemzetközi nevekkel az élvonalból.
Május 1-jén a MOMKultban ad koncertet a legendás Colosseum. Az 1968-ban alapított brit jazz-rock együttes három ikonikus tagja – Chris Farlowe, Clem Clempson és Mark Clarke – új zenészekkel kiegészülve tér vissza Budapestre. A klasszikus dalok (mint a Lost Angeles vagy a Valentyne Suite) mellett a 2022-es Restoration és az új XI című album anyaga is elhangzik.
A Better Lovers elemi erővel csapott le a közönségre 2023-as bemutatkozásával, majd a tavaly megjelent Highly Irresponsible című lemezükkel végképp kivívták a közönség és a szakma elismerését. A Better Lovers tagjai olyan zenekarokban játszottak, mint az Every Time I Die vagy a The Dillinger Escape Plan, úgyhogy mindannyiukban van már pár kilométer, ami a hardcore műfajokat illeti, ezt pedig kiválóan kamatoztatják a Better Loversben. Hogy mennyire, arról mi is bebizonyosodhatunk október 10-én, az Akvárium Klubban.
A Molchat Doma fagyos és misztikus poszt-punk dalaival 2020-ban törte át az ismeretlenség jegét, amikor Bandcampen, majd TikTokon felkapták egy-egy dalukat. Noha a műfaj kedvelői és a kritikusok már korábban is dicsérték a fehéroroszországi formációt egyedi hangzásáért. A Molchat Doma most június 26-án hűt le minket zenéjével a Barba Negrában, a zenekar eddigi legnagyobb magyarországi koncertjén.
Will Smith nemrég bejelentette közelgő Based on a True Story című nyári turnéját, amely most budapesti állomással is bővül. A koncertkörút apropója a múlt pénteken – húsz év kihagyás után – megjelent, azonos című új albuma. A műsorban a Based on a True Story dalai mellett felcsendülnek olyan klasszikus slágerek is, mint a Gettin' Jiggy Wit It, a Miami vagy a Summertime.
A Me First And The Gimme Gimmes egy punk feldolgozásokban remeklő szupercsapat, akik immáron harminc éve szórakoztatják a közönséget átirataikkal: legyen az Motown, country vagy éppen japán pop, tettek tönkre quinceañerát és bármicvót is. Budapesten azonban még nem jártak. Eddig. Június 1-jén ugyanis kirúgják a Dürer Kert négy oldalát őrületes dalaikkal.