Shock!

április 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Augusztusban Budapesten koncertezik Will Smith

Will Smith nemrég bejelentette közelgő Based on a True Story című nyári turnéját, amely most budapesti állomással is bővül. A koncertkörút apropója a múlt pénteken – húsz év kihagyás után – megjelent, azonos című új albuma. A műsorban a Based on a True Story dalai mellett felcsendülnek olyan klasszikus slágerek is, mint a Gettin' Jiggy Wit It, a Miami vagy a Summertime.

0404_will_smith

A nemrég megjelent, tizennégy számos albumon számos kiváló közreműködő hallható, többek között DJ Jazzy Jeff, Teyana Taylor és Jac Ross. Természetesen helyet kaptak rajta az eddig megjelent kislemezek is, mint a First Love, a Beautiful Scars, a TANTRUM, a Work of Art és a You Can Make It. Will Smith a You Can Make It című dalával – amelyben Fridayy és a Sunday Service Choir működtek közre – első helyet ért el a Billboard Gospel Airplay Charton. Ez volt Smith első #1 slágere a Gettin' Jiggy Wit It óta, ráadásul egyszerre vezette a rap- és gospellistákat is.  Smith a You Can Make It című dalt a 2024-es BET Awards gálán mutatta be, ahol egy hatalmas tűzgyűrű közepén, valós lángokkal körülvéve adta elő. Nemrégiben a 2025-ös Grammy-díjátadón is részt vett, ahol mentora, Quincy Jones előtt tisztelgett.

A Based On A True Story nyári turnéja során Smith Marokkóba, valamint Európa és az Egyesült Királyság nagyvárosaiba is ellátogat, továbbá több nemzetközi fesztiválon is fellép. Augusztus 14-én, első önálló turnéja keretében Budapestre is ellátogat, a Budapest Park szervezésében. Budapest valószínűleg örökre emlékezetes marad Smith számára, hiszen 2019-ben hetedhét országra szóló születésnapi bulit csapott a Szent István-bazilika előtt.

A teljes körű jegyértékesítés április 9-én, 10:00 órakor indul.

Facebook event
Jegyek

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.