Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elhunyt egy doom legenda

58 éves korában elhunyt Armando Acosta, a doom istenség Saint Vitus korábbi dobosa, aki tavaly távozott a nemrég újjáalakult zenekarból. Acosta régóta egészségügyi problémákkal küzdött, a Saint Vitusszal is ezért váltak el útjaik. A dobost november 25-én érte a halál.

Armando Acosta a Saint Vitus alapító tagjai közé tartozott: 1979-ben csatlakozott az amerikai doom bandához, amikor az még Tyrant névre hallgatott. A zenekar a '80-as években kiadott lemezeivel alapvető hatást gyakorolt a teljes underground doom színtérre, Crowbar vagy Down például bevallottan nem lett volna Saint Vitus nélkül.

Acosta aktívan részt vállalt a csapat 2008-as újjáalakításában is, de tavaly végül távozni kényszerült társai mellől, mert egészségi állapota miatt egyre kevésbé tudott megfelelően teljesíteni az élő fellépéseken. Utolsó koncertjét Stuttgartban adta a bandával 2009. április 29-én, helyére Henry Vasquez került. A Saint Vitus idén decemberre esedékes koncertjeit Armando Acosta emlékének ajánlja.

Az új albumra készülő zenekar körüli aktuális történésekről Winóval készült interjúnkban olvashatsz.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.