Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Big Four Amerikában: Hanneman is színpadra lépett

Több mint 50 ezer néző előtt lépett színpadra április 23-án a kaliforniai Indióban a thrash metal nagy négyese. A Metallica, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax első ízben koncertezett együtt az amerikai kontinensen. A négy banda tagjai ismét előadták együtt a Diamond Head Am I Eviljét, a Slayerrel pedig két dal erejéig ismét színpadra lépett a betegsége után lábadozó Jeff Hanneman gitáros.

A kaliforniai Indióban, az Empire Polo Club nevű fesztiválhelyszínen rendezett buli a Big Four első 2011-es jelenése volt a tavalyi kelet-európai Sonisphere fesztiválok után. A Metallica, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax – a várakozásoknak megfelelően – a területre beengedhető maximális nézőszámot hozta, azaz több mint 50 ezer embert vonzottak.

A Slayerben ezen a fellépésen is az Exodus gitárosa, Gary Holt helyettesítette Jeff Hannemant, aki egy súlyos baktériumfertőzés után lábadozik. Mindez a lehető legjobb beugrás, hiszen Holt maga is a thrash stílusalapítói közé tartozik, csak éppen zenekara sosem ért el akkora sikereket, mint a másik négy. Hanneman azonban a Slayer ráadásában, két szám erejéig ismét színpadon termett és játszott.

Indióban a négy banda megismételte a tavaly Szófiában már előadott közös dalt, a Diamond Headtől feldolgozott Am I Evilt, méghozzá a Metallica ráadásának elején. „Elhiszitek ezt? Harminc év, emberek!", vezette fel James Hetfield a többi csapat tagjainak színpadra vonulását. „Fogalmam sincs, egyáltalán hányan éltek közületek akkor, tudjátok? Nem is számít: azért vagytok itt, hogy lássátok a Big Fourt, mi pedig készen állunk egy nagy jammelésre, oké? Meg szeretnénk ragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjuk nektek, metal rajongóknak, akik támogattátok a zenekarokat – nemcsak négyünket, hanem az összes többi másikat is. Rengeteg olyan banda létezik, akik velünk együtt kezdték a pályát, de az üzleti oldal vagy más egyéb szarságok miatt abbahagyták. Mindnyájukat meg szeretnénk ünnepelni, meg persze magunkat is, és köszönetet akarunk mondani nektek, a metal rajongók világának a támogatásotokért, hogy nekünk adjátok a szíveteket, a szenvedélyeteket, mert számunkra ez a legfontosabb!" A szófiai ráadással ellentétben ezúttal a Slayer is aktívabban vett részt a közös játékban, a színpadon Kerry King is megjelent és gitározott a dalban, pedig Tom Araya még ezen a héten is azt nyilatkozta, hogy nem tartja megfelelő közös számnak az Am I Evilt.

A zenekarok programja az alábbi volt:

ANTHRAX

01. Caught In A Mosh
02. Got The Time
03. Madhouse
04. Among The Living
05. Antisocial
06. Indians
07. Fight 'Em Till You Can't (új dal)
08. A.I.R.
09. I Am The Law

MEGADETH

01. Trust
02. In My Darkest Hour
03. Hangar 18
04. Wake Up Dead
05. Poison Was the Cure
06. She-Wolf
07. Sweating Bullets
08. Head Crusher
09. A Tout Le Monde
10. Symphony Of Destruction
11. Peace Sells
12. Holy Wars... The Punishment Due / Mechanix

SLAYER

01. World Painted Blood
02. Hate Worldwide
03. War Ensemble
04. Postmortem
05. Raining Blood
06. Black Magic
07. Dead Skin Mask
08. Americon
09. Silent Scream
10. The Antichrist
11. Seasons In The Abyss
12. Payback
13. Snuff
14. South Of Heaven (Jeff Hannemannel)
15. Angel Of Death (Jeff Hannemannel)

METALLICA

01. Creeping Death
02. For Whom The Bell Tolls
03. Fuel
04. Ride The Lightning
05. Fade To Black
06. Cyanide
07. All Nightmare Long
08. Sad But True
09. Welcome Home (Sanitarium)
10. Orion
11. One
12. Master of Puppets
13. Blackened
14. Nothing Else Matters
15. Enter Sandman
---
16. Am I Evil? (a többi zenekar tagjaival közösen)
17. Hit The Lights
18. Seek And Destroy

Az idei év eddig leszervezett további Big Four bulijaira már Európában kerül sor, a '80-as évek legnagyobb thrash metal csapatait az alábbi állomásokon lehet majd megnézni:

Július 02. Gelsenkirchen, Veltins Arena
Július 03. Göteborg, Ullevi Stadion
Július 06. Milánó, Fiera Open Air Arena
Július 08. Knebworth, Sonisphere UK Fesztivál
Július 09. Amneville, Sonisphere France Fesztivál

(Fotók: metallica.com)

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.