Shock!

május 23.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Shock! Top 20 - 2021

2020 után 2021 is a világjárvány jegyében telt, és most, az év elején úgy tűnik, hogy 2022-ben sem lesz ez nagyon másképp. Szépíthetjük, de felesleges: a rockszíntér a padlón van, hiszen gyakorlatilag két éve leállt a nemzetközi turnéélet. A gépezet néha persze köhint egyet – a tengerentúlon például néha egész reménytelinek tűnik a helyzet –, illetve folyamatosan kötik le a zenekarok az újabb és újabb turnékat, hogy aztán elhalasszák vagy lemondják őket, de egyelőre legfeljebb némi halvány (és felettébb bizonytalan) fény látszik az alagút végén. Jó lemezeknek ettől még persze nem voltunk híján tavaly sem, de ilyen körülmények között természetesen mi sem tudunk túl sok szívderítőről beszámolni az évértékelőinkben. Így látta tehát 2021-et a Shock! stábja – a többit pedig igyekezzünk gyorsan elfelejteni és megemészteni. Nem lesz könnyű.

shocktop_2021

A szerkesztőség kedvencei

gojira_110billygibbons_110jerrycantrell_110mastodon_110carcass_110

nfo_110ironmaiden_110bls_110helloween_110thycatafalque_110

  1. Gojira: Fortitude
  2. Billy F. Gibbons: Hardware
  3. Jerry Cantrell: Brighten
  4. Mastodon: Hushed And Grim
  5. Carcass: Torn Arteries
  6. The Night Flight Orchestra: Aeromantic II
  7. Iron Maiden: Senjutsu
  8. Black Label Society: Doom Crew Inc.
  9. Helloween: Helloween
  10. Thy Catafalque: Vadak

Valentin Szilvia

mastodon_110jerrycantrell_110bls_110inglorious_110billygibbons_110

Miképp lehet aránylag ép elmével átvészelni ezt a végtelenné nyúló, másmilyenné alakuló világot? Találni kell valami új hobbit, ami ha nem is pótolja a koncertek hiányát (számomra legalábbis sokrétűen fájó ez az űr), de legalább lefoglalja az agyat és hozott egy adag másféle társaságot. Szóval úgy alakult, hogy tavaly társasjátékokra sokkal többet költöttem, mint lemezekre – bár utóbbi szinten is a vinylezést újrakezdtem, mondhatjuk, ez is új hobbi, mámor egy-egy hanglemezt végighallgatni jó hangminőségben. Mindezektől eltekintve az év második fele sokrétűen pokoli volt, legalábbis ami az egészségügyi részét illeti, jó ideig csak szinte csak a napok átvészeléséről szólt minden, meg hogy legyen jobb (nem kovid). Hol lent, hol még lejjebb, néha kicsit feljebb, ilyen most ez az időszak, lesz majd jobb is, és legyen mindig mit várni – ez utóbbi elég nehézkes, tekintve, hogy lehetetlen bármit is tervezni bármilyen szinten. Boldog leszek, ha bármi idei koncert megvalósul (mert azt az élményfaktort és feltöltődést egyelőre nem tudtam pótolni semmivel) – és ott is tudok lenni. Addig is marad a terep a társasoké, a sorozatoké és a lemezhallgatásé.

2021 legjobb lemezei

  1. Mastodon: Hushed And Grim
  2. Jerry Cantrell: Brighten
  3. Black Label Society: Doom Crew Inc.
  4. Inglorious: We Will Ride
  5. Billy F. Gibbons: Hardware
  6. The Dead Daisies: Holy Ground
  7. Twelve Foot Ninja: Vengeance
  8. Gojira: Fortitude
  9. Rivers Of Nihil: The Work
  10. Volbeat: Servant Of The Mind
  11. Ronnie Atkins: One Shot
  12. Levara: Levara
  13. Hans Zimmer: The Dune
  14. Bad Wolves: Dear Monsters
  15. E-Force: Mindbender
  16. Brian Setzer: Gotta Have The Rumble
  17. Remorse: Kohó
  18. Thy Catafalque: Vadak
  19. Hypocrisy: Worship
  20. Evergrey: Escape Of The Phoenix

Tavaly valahogy úgy alakult, hogy ami erős lemez, az tényleg erős lett, így a első két helyezet utániak hangulattól függően felcserélhető, variálhatók. Mondhatjuk úgy is, hogy a többi mind kilenc pont körüli számomra. Az első helyre a méregerős, még sok emésztenivalót kívánó Mastodon került, majd rögtön utána (bár megosztott első hely is lehetne), a szívhez és lélekhez szóló Jerry Cantrell új szólólemeze landolt – ennek a két albumnak a helyezése nem volt kérdéses egy másodpercig sem.

A teljesség igénye nélkül néhány megjegyzés a listán szereplőkről: az idei év új meglepetése számomra a Twelve Foot Ninja, egy (ex-)kollégám rágta a fülem vele, és ahogy kijött a lemez, megbabonázott. A Rivers Of Nihil is lépett egyet előre, izgalmas dalokat hoztak. Kár, hogy a Levara története el is halt, anélkül, hogy elindult volna, többet érdemelne ez a zene. A Volbeattől nem vártam semmit, erre megleptek egy erős lemezzel, ami hozza a régi idők érzésvilágát, sokat fogom hallgatni. A Black Label Society már múltkor is magára talált, de a friss anyaggal visszaláncoltak magukhoz, Zakk Wylde istenien ragadós(an fájdalmas) dallamokat képes írni az utóbbi időben, Ronnie Atkins meg csodálatos világba húzott be. Hans Zimmer sosem írt nyomasztóbb filmzenét, csodálatos a The Dune soundtrackje, noha képtelen vagyok sokat hallgatni, annyira lehúz, viszont muszáj lesz beszerezni valamilyen hanghordozón.

A listás szereplőkön kívül nagyon tetszett és sokat forgott az új Rob Zombie, a Frost*, a VOLA, a Cannibal Corpse, Geoff Tate friss anyaga (kár, hogy pocsékul szól), a Speed Strid-féle Act Of Denial, és persze hozta a szokásosat, de számomra most nem egetrengetőt a The Night Flight Orchestra is (tőlük a középtempón túl várnék mást is), és a Leprous is jó ám, csak nagyon nyomasztó. Billy Idoltól idén várok még négy dalt., Joseph Williams szólólemezét sem fogom elfeledni és a Mammoth WVH bemutatkozása is rendben van. A Molybaron, a Riverside és a és a BAEST is elég sokat pörgött. Már ugyan idén év elején esett be a hazai YEWO első lemeze, de elég szépen ráfüggtem, remélhetőleg hosszútávon is hozzák majd ezt a szintet. Alex Henry Foster Standing Under Bright Lights koncertlemeze is fantasztikus, róla pár szóval később még megemlékezem. A Dream Theater új lemeze egész okés, de képtelen vagyok megjegyezni róla bármit is (illete az utóbbi x lemezükkel pont így vagyok), és a The Lucid is rendben van kezdésnek, de a helyén kell kezelni, ahogy ők is teszik. Anneke van Giersbergen új lemezétől többet vártam, ugyanígy a Witherfalltól is, és igazság szerint a The Tea Party friss lemeze is elég alapjáratos, elmúlt a mágia. Steven Wilsont új útjára meg én már nem tudtam követni.

2021 dalai

  1. Jerry Cantrell: Atone
  2. Billy Idol: Bitter Taste
  3. Gojira: The Chant
  4. Mastodon: Teardrinker
  5. The Dead Daisies: Far Away
  6. Black Label Society: Set You Free
  7. Twelve Foot Ninja: Tangled
  8. Gojira: Amazonia
  9. Inglorious: Messiah
  10. Jerry Cantrell: Siren Song
  11. Mastodon: Pain With An Anchor
  12. Levara: Automatic
  13. Ronnie Atkins: Real
  14. Volbeat: Temple Of Ekur
  15. Rivers Of Nihil: Focus
  16. Billy F. Gibbons: She's On Fire
  17. Evergrey: Leaden Saints
  18. Rob Zombie: Boom-Boom-Boom
  19. Sweet Oblivion feat. Geoff Tate: Another Change
  20. Remorse: Jelbeszéd

+1 Project Ultralocrian: Number One

Koncertek

Mik?... Oké, tavaly tényleg volt már néhány esemény. Sajnos jó párat, amire mentem volna, ki kellett hagynom az eü összeomlás miatt, de roppant hálás vagyok azokért, amiket láthattam. És töltekezhettem. Egy Tankcsapdával indítottam a Budapest Parkban, ami még feelingben számomra azért kicsit döcögős volt ilyen sok hónap kihagyás után, meg ismerősök sem voltak. De máris szeptember lett és az Asphalt Horsemen/Little Caesar kettőse elmondhatatlanul sokat jelentett, mint ahogy a The Pineapple Thief és Alex Henry Foster hajós fellépése – utóbbi két formáció ráadásul új kedvenceket hozott számomra. Aztán az évet (bár akkor sem így terveztem) a Nagyúr és az Ørdøg párosával zártam. Hátha idén már jobb lesz a helyzet ezen a téren is.

Minden más

Annyi szomorúság volt tavaly, hogy azokat hagyjuk is. Ha már szóba került, hogy mit várok, nos, egy új Megadeth-lemezt mindig várok (és azt tényleg csak így mellékesen, hogy ilyen végtelenül ciki módon tönkrevágni egy karrierutat, ahogy azt David Ellefson tette az nehezen felülmúlható). Meg várom a napsütést. És szerencsére David Lynch még mindig elkápráztat a napi youtube-os időjárás-jelentéseivel és számhúzásaival.

Draveczki-Ury Ádám

mastodon_110gojira_110lebrock_110billygibbons_110bls_110

Az év albumai

  1. Mastodon: Hushed And Grim
  2. Gojira: Fortitude
  3. LeBrock: Fuse
  4. Billy F. Gibbons: Hardware
  5. Black Label Society: Doom Crew Inc.
  6. Carcass: Torn Arteries
  7. Ruin Of Romantics: Velvet Dawn
  8. Volbeat: Servant Of The Mind
  9. Nestor: Kids In A Ghost Town
  10. The Night Flight Orchestra: Aeromantic II
  11. Smith/Kotzen: Smith/Kotzen
  12. Levara: Levara
  13. Times Of Grace: Songs Of Loss And Separation
  14. Jerry Cantrell: Brighten
  15. Trivium: In The Court Of The Dragon
  16. Rob Zombie: The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy
  17. Khemmis: Deceiver
  18. Midnight Danger: Nights At Lake Milsen
  19. Dvne: Etemen Ænka
  20. Exodus: Persona Non Grata

Nagyjából legalábbis. Jelenleg a koncertek kiesése miatt az egész rockszíntér fél lábon sántikál, így annak ellenére is folyamatos és totális lepusztulás-érzésem van, hogy igazából 2021-ben is egy rakás jó lemez jelent meg. Csak reménykedni tudok, hogy nem fognak utólag a feledés homályába merülni... Bár nyilván a fentieken túl, sőt, még közöttük is akadt, ami nem jött be annyira, mint kellett volna, nem volt elég időm eleget hallgatni, netán simán csak elment mellettem valamiért. A visszatérő Helloween például bazierős lemez, aligha sikerülhetett volna jobban, nem tudnék és nem is akarok belekötni, de ahogy telt az idő a megjelenést követően, a kezdeti lelkesedés után nagyon gyorsan kikopott a hallgatnivalók közül, így aztán nem is tettem fel a húszas listára. Ugyanez a helyzet az Iron Maidennel is: imádom a zenekart, tetszik a lemez is, valahogy mégsincs kedvem nekifutni annak a 82 percnek, a hangzásbeli visszalépésre pedig egyszerűen nincs értelmes magyarázat. Az Accepttel és főleg a Dream Theaterrel viszont albumilag kis túlzással kábé ott tartok már, mintha nem is léteznének: jellemző, hogy noha a Liquid Tension Experimenthez érdemeik elismerése mellett már huszoniksz éve sem volt sok türelmem, ma meg aztán pláne nincs, mégis sokkal több maradt meg az ottani visszatérő anyagból, mint Petrucciék anyabandájának sokadik semmilyen lemezéből.

Persze sokszor írtam már: az ilyesmikkel így, negyven fölött bőven együtt tudok már élni. Ha valami nem jön be annyira, majd a következő jobban tetszik, ha meg nem, hát iszonyatos mennyiségben lehet helyette mást hallgatni. Így is tettem, nettó időt tekintve szerintem évek óta nem hallgattam annyi zenét, mint 2021-ben, és a kellemes meglepetéseknek mindig örül az ember, legyen szó régi kedvencek, így a Black Label Society vagy a Volbeat váratlanul jól sikerült friss munkáiról, netán a semmiből felbukkanó új favoritokról, mint a Ruin Of Romantics és a Nestor. Sőt, még évtizedekkel ezelőttről is brutálisan rá tudok kattanni korábban nem ismert zenékre. A kanadai multihangszeres/dalszerző/producer/énekesnő Jane Child 1989-es debütáló lemezéről ugyan a fő klipdalt huszonvalahány évvel ezelőtt láttam már, de ez csak utólag esett le, miután véletlenszerűen belebotlottam az albumba a Spotify algoritmusának köszönhetően. Összességében semmi sem szólt nálam annyit 2021-ben, mint ez a bekategorizálhatatlan hard rock/pop/R&B/funk/avantgarde/akármilyen mestermű, ami valósággal megbabonázott, és a nyár közepétől kezdve hosszú hónapokra, levakarhatatlanul rám telepedett. Ennyit arról, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése felett csakis vészmadárkodni lehet!

A teljesség igénye nélkül tetszett még az At The Gates, a Tribulation, a Bad Wolves, a Light The Torch, a Sion, a Sweet Oblivion feat. Geoff Tate, a Witherfall, Ronnie Atkins, a Crazy Lixx, az Unleashed, a The Crown, az Evergrey, a Night Ranger, a Mammoth WVH, az Inglorious, a The Pretty Reckless, a Cannibal Corpse, a Cradle Of Filth, Dee Snider, sőt, a banda karrierje során első ízben a The Dead Daisies albuma is. Azt sem hittem volna, hogy lesz még Bullet For My Valentine, amit szívesen hallgatok, és lám. Itthonról a Remorse-ot és a Magma Rise-ot bírtam a legjobban.

Az év dalai

  1. LeBrock: Takes All Night
  2. Ruin Of Romantics: Bleeding In The Fields
  3. The Night Flight Orchestra: Change
  4. Ruin Of Romantics: Self Control
  5. Mastodon: Had It All
  6. Gojira: Amazonia
  7. Midnight Danger: Fatal Attraction
  8. Journey: The Way We Used To Be
  9. Nestor: 1989
  10. Black Label Society: End Of Days
  11. Volbeat: The Sacred Stones
  12. Rob Zombie: Boom Boom Boom
  13. Alice Cooper: Hanging On By A Thread (Don't Give Up)
  14. The Offspring: Let The Bad Times Roll
  15. Jerry Cantrell: Brighten
  16. Sweet Oblivion feat. Geoff Tate: Strong Pressure
  17. Smith/Kotzen: Some People
  18. Levara: Just A Man
  19. LeBrock: Hollow
  20. Nestor: Kids In A Ghost Town

Tragédiák

Azokból eléggé kijutott idén is, de szorítkozzunk most a zenei színtérre, ahol szintén bőven volt kit gyászolni 2021-ben. Bekövetkezett az elképzelhetetlen, és Charlie Watts személyében meghalt a Rolling Stones aktív tagságának egyik oszlopa, de elment Eric Wagner, Joey Jordison, Dusty Hill, Mike Howe, L.G. Petrov, Jeff LaBar, Johnny Solinger, itthonról Kóbor János, Póka Egon, Molics Zsolt, Szappanos György, szívszaggatóan fiatalon Siklósi Örs, de tényleg nem sorolom, mert felesleges is. És sokkal jobb kilátásaink sajnos 2022-re sincsenek.

2022 reménységei

Már most látszik, miben nem érdemes reménykedni: hogy az élet visszaáll a normális kerékvágásba idén. A shockilag kompatibilis részt illetően tehát mindenkit óva intenék, hogy vérmes reményeket tápláljon a nagy nemzetközi turnék, stadion- és arénakoncertek, külföldi fellépők egész sorával meghirdetett nyári fesztiválok ügyében. Én kábé ugyanarra számítok ezen a téren, mint tavaly, vagyis jelen állás szerint akár nagy összegben is le merném fogadni, hogy nem nézünk Toolt, Helloweent, Maident, Chilit, Priestet, KISS-t, Pearl Jamet, Aerosmith-t Budapesten, Mercyful Fate-et és Death Angelt Fehérváron, Clutchot a Szigeten, az ősz meg még elég messze van, de különösebben az akkorra áttolt/meghirdetett bulik megrendezésében sem hiszek. Aztán ha nem lesz igazam, maximum majd együtt örülünk neki, és nemhogy nem fogok megsértődni, ha valamelyik említett koncerten a fejemre olvasod, hogy hülyeségeket beszéltem, de akár még egy sörre is meghívlak, annyira boldog leszek.

Amit lemezfronton várok: Ozzy, Megadeth, Crowbar, Winger, Ghost, Obituary, Vio-lence, Overkill, Korn, Star One, Halestorm, Phantom 5, jó lenne egy új Anthrax, Judas Priest, Trouble, Metallica, Slipknot, Kreator, Carpenter Brut, Vektor, Soilwork és Journey, kíváncsi vagyok George „Corpsegrinder" Fisher szólólemezére, a The Hellacopters visszatérésére és Eric Wagner posztumusz albumára, de az eddigi szólókarrier alapján James LaBrie új anyagától is lényegesen többet várok az utóbbi Dream Theater-lemezeknél. A kiszámíthatatlan Machine Head, Slash és az ellaposodott konspirátorok, a Mike Sifringer nélkül kiálló Destruction vagy a ZP Theart-féle Skid Row esetében nincsenek különösebb reményeim egyik irányban sem, de azért érdekel, mire jutnak. John Sykes, az Extreme, a Dark Angel, King Diamond és a King's X tavaly sem jelent meg, és igazság szerint csak az utolsóról tűnik száz százalékosan reálisnak, hogy idén végre hallhatjuk, de aztán persze megint ne legyen igazam. Új Guns N' Roses meg szintén aligha lesz (most azt a párszámos EP-t ne tekintsük érdemi kontentnek...), de azért szívesen meglepődnék rajta, hogy jé, mégis.

Kábé ennyi – 2022 legyen minden tekintetben jobb 2020-nál és 2021-nél, baromira ránk férne egy kis fellélegzés.

Bertli Zoli

nfo_110nestor_110junkies_110helloween_110joscho_110

A legjobb lemezek
  1. The Night Flight Orchestra: Aeromantic II
  2. Nestor: Kids In A Ghost Town
  3. Junkies: Kézműves Junkies
  4. Helloween: Helloween
  5. Joscho Stephan, Peter Autschbach: Sundowner
  6. D.D. Verni & The Cadillac Band: Let's Rattle
  7. The Offspring: Let The Bad Times Roll
  8. The Keeymen: 2
  9. Steve 'n' Seagulls: Another Miracle
  10. Chris Ousey: Rhyme & Reason

Hallgattam még:  

  • Crowne: Kings In The North
  • Houston: IV
  • Robin McAuley: Standing On The Edge
  • Wig Wam: Never Say Die
  • W.E.T.: Retransmission
  • Mark Lettieri: Deep: The Baritone Sessions, Vol. 2
Amikor meg kell határozni, hogy 2021-ben milyen lemezek, milyen zenekarok vagy előadók mozgattak meg, abban erős szerepe van annak is, milyen hangulatban voltam az adott időszakban. Eszem ágában sincs terhelni az olvasókat a magánéleti történéseimmel, de annyit elárulok, hogy az év első fele a reményé volt, a második fele a csalódásé és az emlékezésé. Ez teljesen meghatározta mindennapjaimat, így a zenefogyasztási szokásaimat és érdeklődésemet. Ha lehet, a rock és metál még érdektelenebbé vált számomra, mint a korábbiakban, és meggyőződésem, hogy ebben a legnagyobb szerepe a metálnak van. Sajnos a műfaj képviselői képtelenek megújulni, vagy akár csak kitölteni saját kabátjukat, de ha valaki teljesen őszinte akar lenni magához és kedvenceihez, bátran beismerheti, hogy ők is már csak – erősen erodálódó – lendületből csinálják, vagy megélhetésért, leginkább a számláik kifizetésének okán.

Lehet vitába szállni kijelentéseimmel, sőt, kell is, de hamar eljutunk oda, hogy mondjuk itt a Helloween, amit minden rajongó felfokozott érdeklődéssel várt, tényleg, egyöntetűen, összeborulás, világbéke, de azért na, minden nosztalgiától és megelőlegezett bizalomtól megtisztítva látnunk/hallanunk kell, hogy a biztosra menésen kívül nem lett annyira nagy eresztés, tehát ha ez egy szokásos sorlemez lenne, nem esnénk hanyatt a csodálattól. Legalábbis én nem. Aztán ott a másik jelenség, a '80-as évek zenéin elinduló előadók műanyag istállója és annak eldelvecchiósodása: olyan mértékű tömegtermelés, ezzel párhuzamosan kiszámítható, spiritusz és egyéniség nélküli csapatok ömlenek kifelé a Frontierstől, aminek jelentős részében Alessandro Del Vecchio játszik és/vagy társszerzője, hogy már követni se lehet, de nem is érdemes. Egynek jó lenne, kettőnek már nem annyira, ötvennek meg nevetséges. Régebbi és új eresztésű csapatok is puffogtatják ugyanazokat a riffeket, ugyanazokat a ritmusokat, a külsőségek is megcsontosodtak, értitek, csont meg koponya, lepukkant arcok és fazonok, na most képzeljétek el ezeket a formákat poszteren, már bocsánat mindenkitől, de azt ne tagadjuk, hogy a heavy metal jócskán, sokszor értékén felül alapozott a külsőségekre, és ebből a szempontból vizsgálva egy pocakos, elhízott, idol formájából kimállott figura is csak megmosolyogtatni tud.

Ugyanakkor az utóbbi években a szívem csücskében tartósan csücsülő svéd kompánia, a The Night Flight Orchestra egész egyszerűen nem adja alább a színvonalat. Pörgettem a dalokat az évvégi listához, melyiket tegyem az összesítésembe, és képtelen voltam kihagyni bármelyiket is. David Anderssonék csillognak, ragyognak, szikráznak, életvidám zenéjük nem kopik és nem veszt lendületéből. Tényleg bámulatos, ahogy dalaikat megkomponálják, hangszerelik és előadják, miközben ez mindegyikőjüknél csak hobbi, kiskert, tóparti kis stég anyazenekaraikhoz képest. Vagy tán épp ezért ilyen jók. A Nestor lassan érik, de annál jobban megmarad, és valóban nem átallották beemelni Samantha Foxot is a nosztalgiafaktor jegyében. Közben pedig egyszerűen jók. A Junkies is egy sallangmentes, mi mást mondhatnék, junkiesos albumot adtak közre, lendületes, szórakoztató lemez lett, számomra több, eltérő stílusú albumuk jegyei is visszaköszönnek az idei kiadványon.

Joscho Stephan nagyon sokszor fordult meg a YouTube-lejátszómban, ő nekem idei kattanás, és az egészen elképesztő módon változatos gitárjátékával és lehengerlően könnyed virtuozitásával nagyon megfogott. Tommy Emmanuellel közös előadásaira nincsenek pontos jelzőim. A Wig Wam olyan jó lett, hogy csak akkor ugrott be, idén megmoccantak, amikor készítettem ezt az összeírást. Egy hang nem sok, annyi nem rémlett, és most, mikor átfutottam a lemezüket, már el is felejtettem. Nagy kár – vagy tán nem is -, ők is sokkal jobban indultak, mikor indultak, lám, ennyire futotta. Jeff Scott Soto akkora kedvencem, hogy megelőző karrierjére való tekintettel inkább nem bántom, maradjunk annyiban, hogy ez a W.E.T. inkább lett Erik Martensson sablondalainak összefoglalása, semmint Soto megkapó személyiségének újabb lenyomata. A Houston aranyos, a Crowne néhanapján elmegy, Lettieri jazzrock/funk/rock precizitása pedig jóféle kitenkintés a túl sok karcos riff mögül, ha már unod régi kedvenceidet.

Kedvenc dalok

  • The Night Flight Orchestra: Aeromantic II (az összes)
  • Nestor: On The Run
  • D.D. Verni & The Cadillac Band: Powerhouse
  • Junkies: Okoskéz
  • Helloween: Best Time
  • The Offspring: This Is Not Utopia

Mint fentebb taglaltam, az ABBA-rock végig tarol. Jobban, mint megjelenése idején. D.D. Verni hibbant rockabillyje rögtön megfogott, ott buzerálta az agyamat órákon át, mikor meghallottam. Aranyos. A Helloween azért újra tudott egy nagyon fülbemászó slágert alkotni, bármennyire is rutinszerű, de hát ha megfog, akkor megfog. Soha rosszabb sablont!

2021-es koncertek

Berki Tamás & Sárik Péter Trió – Jazznapok, Debrecen

Nem is voltam koncerten tán. Ha voltam is, nem méltó említésre. Az idők során jócskán megemelkedett az elvárásom a minőségi megszólalás irányába, és sajnos a hazai, élő rockzene nem feltétlenül a kimért, arányos, minőségi hangzás terepe. Sárik Péter különleges, intelligens, virtuóz, mégis könnyed zongorajátéka felüdülés bármikor, szerencsére sok-sok előadóval készít felvételeket. Az utánozhatatlan ikonnal, Berki Tamással közös fellépése nekem meghatározó élményt adott.

Csalódások 2021-ben

Wig Wam: kitértem rá fentebb, sokat nem vártam, de annyi se lett sajnos.

John 5: ennyire önismétlő, ötlettelen és lélektelen gitárlemezt rég hallottam, szerintem maga John Lowery se nagyon akar már más figurákat játszani, mint amiket rendszeresen előad az utóbbi tíz évben. Ez a mostani albuma zenei és alkotói szemszögből nagyjából az a szint, amit egy programozó elővezethetett egy AdLib hangkártya teszteléséhez 1987-ben.

Várakozásaim

Michael Romeo: a pufi gitáros is pont azt a muzsikát adja elő az első új dalában, amit a Symphony X soraiban és az előző szólómezén is, pontosan tudod, hogy ő játszik, száz százalékig tudod a figuráit, de annyira telitalálat módon teszi mindezt, hogy képtelenség nem odafigyelni és nem elolvadni futamaitól. Már lehet tudni, hogy atom lesz.

Megadeth: adjunk neki egy esélyt! Mustaine szövegelése semmit nem jelent, Ellefson kipenderítése se számít, és ha a lemez egy intenzív darálás lesz a Peace Sells szellemében, az már félsiker. Amolyan minden mindegy alapon, hadd jöjjön! Tét nélkül, mint a magyar foci esetében.

Térdműtétem: végre, végre, talán idén már újra pályára léphetek.

Cseke Feri

hanszimmer_110nfo_110motorjesus_110soen_110leverage_110

Siklottak
  1. Hans Zimmer: Dune (OST) (Nem evilági zene. Totálisan nekem való...)
  2. The Night Flight Orchestra: Aeromantic II (Erre már az ABBÁ-s fickók is csak irigykedhetnek...)
  3. Motorjesus: Hellbreaker (Dög. Zsír. Olaj. Országút. Pokolzúzás. Bébi...)
  4. Soen: Imperial (Pont olyan, mint a címe: császári...)
  5. Leverage: Above the Beyond (Túl önmagukon és mindenen...)
  6. Blaze Bayley: War Within Me (Bennem is dúl a háború Blaze stílusa ellen, de ezek a nóták úgy győztek le, hogy azóta is röhögök magamon...)
  7. Jerry Cantrell: Brighten (Alice In Chains „fényesre" polírozva...)
  8. Gojira: Fortitude (Bátorság volt beslágeresedni, de pont ezzel győztek meg...)
  9. Juhász Marci: Sorsszimfóniák („Nem fogok sírni, nem fogok sírni" De.)
  10. Mastodon: Hushed And Grim (Ők még némán és komoran sem tudnak hibázni...)
  11. Iron Maiden: Senjutsu (Janick Gers menjen gyakorolni vagy monnyonle, a többiek vendégeim egy japán sörre...)
  12. Acid's Trip: Strings Of Soul (A lelkem retro húrjait erőst megpengették Acid néniék...)
  13. Tremonti: Marching In Time (Végre olyan ragadós Tremonti-dalok, amelyeket nem felejtek el...)
  14. Heartland: Into The Future (Átjöttek a jövőbe a legendák...)
  15. Newman: Into The Monsters Playground (A Compass-projekt szerencsére szólóban is szörnyen jól szelektálja a számait...)
  16. Leprous: Aphelion (A „leprások" engem is megfertőztek...)
  17. Billy F. Gibbons: Hardware (Mr. Beard Man hetven felett is nagyon menő...)
  18. Frost*: Day And Age (John Mitchellék befagyasztották magukat a slágerlistára...)
  19. The Pretty Reckless: Death By Rock And Roll (Taylor Momsenék stílusosan beledöglöttek a rákenrollba...)
  20. Antares: InSanity (A Skorpió szíve őrületes vörös fényekben izzik...)

Siklottak még

  • Wheel: Resident Human (Tökéletes „Tool-pótlék"...)
  • Maróthy Zoltán: Mysterium (Nem tart „rosszirányba" Maróthy úr...)
  • Michael Arthur Holloway: Strange Cargo (Badalamenti valaga mentén...)
  • The Dead Daisies: Holy Ground (Megint jó helyre került a HANG...)
  • Evergrey: Escape Of The Phoenix (Tom S. Englundék úgy gondolták, hogy ők most a főnix...)
  • Inglorious: We Will Ride (Doromboló rocktorok komoly dolgokról dorombol...)
  • The Offspring: Let The Bad Times Roll (Az idősödő pank rokk bácsik hagyják, hogy görögjön a Bad Times...)
  • Ross Jennings: A Shadow Of My Future Self (Ha kell a Haken, ha nem, a bongyor hajú kend most jobban ken...)
  • Houston: IV (Houston?! Nincs baj...)
  • Toby Hitchcock: Changes (Toby nem változtat, pedig néha változtathatna, ha már változásokról énekel...)
  • Witherfall: Curse Of Autumn (Metál. Sikoly. Öröm...)
  • Nestor: Kids In A Ghost Town (Röppentyű a nyolcvanas évekbe...)
  • The Neal Morse Band: Innocence And Danger (Ártatlan, de nem veszélyes...)
  • The Crown: Royal Destroyer (Királyi pusztulat és fröccsöntött zúzalék összemixelve...)
  • Black Label Society: Doom Crew Inc. (Megértük, hogy Zakk Wylde letisztult mocskot tol az arcunkba...)
  • The Vintage Caravan: Monuments (Retro, stoner, doomster löttyedék a jobbik fajtából...)
  • Volbeat: Servant Of The Mind (Elvis él és az elméje rabja...)
  • Carcass: Torn Arteries (Felszakadt artériákról dalolnak a csúnya, gonosz liverpool-i bácsik...)
  • Trivium: In The Court Of The Dragon (A Trónok Harca és a sárkányok új zenéket ihlettek...)
  • Dream Theater: A View From The Top Of The World (Amikor felérsz a világ tetejére és kiderül, hogy onnan is ugyanazt látod...)

Kisiklottak

  1. KK's Priest: Sermons of the Sinner (Kliséket prédikálnak a bűnös lelkek...)
  2. Therion: Leviathan (Borzalom Of The Borzalom...)
  3. Greta Van Fleet: The Battle At Garden's Gate (Nyifogástól és nyafogástól visszhangos, nagy csata lehetett, de nem nyerték meg...)
  4. Jinjer: Wallflowers (Ettől még a sárgaviola is megfeketedett unalmában...)
  5. Diablo Swing Orchestra: Swagger & Stroll Down The Rabbit Hole (Jól eltűntek a nyuszkó odvában...)
  6. Blackmore's Night: Nature's Light (Candice és férje: Ricsi...így, ebben a sorrendben...)
  7. Rage: Resurrection Day (A feltámadás helyett inkább a hanyatlás napja...)
  8. The Tea Party: Blood Moon Rising (A véres hold nem emelkedett túl magasra...)
  9. Alcatrazz: V (Doogie White hangja vészesen kopik...)
  10. Helloween: Helloween (Olyan ez, mint amikor a sütőtök nem lesz parazsas és édes...)
  11. ABBA: Voyage (A TNFO-ra irigykedő ABBÁ-s fickók meghiúsult bakancslistás utazása...)
  12. Between The Buried And Me: Colors II (Színtelen és szagtalan „színek"...)

Sikamlós dalok

  1. The Night Flight Orchestra: Change
  2. Motorjesus: Dead Rising / Car Wars / Hellbreaker
  3. Soen: Illusion / Modesty / Monarch
  4. The Night Flight Orchestra: White Jeans / Burn For Me / Midnight Marvelous
  5. Leverage: Silence / Angelica / Under His Eyes
  6. John McLaughlin: Lockdown Blues
  7. Damian Wilson: Seek For Adventure
  8. Nestor: 1989
  9. Jerry Cantrell: Brighten / Atone / Dismembered
  10. Juhász Marci: A dal, ami kicsit más / Az én Múcsonyom / Bennem élsz
  11. Teramaze: Son Rise / Sorella Minore
  12. Tremonti: Let That Be Us / Not Afraid To Lose / Would You Kill
  13. Blaze Bayley: The Power Of Nikola Tesla / War Within Me
  14. Mastodon: Sickle And Peace / The Beast
  15. Billy F. Gibbons: Vagabond Man
  16. Iron Maiden: Hell On Earth / The Parchment / The Time Machine
  17. Gojira: Sphinx / The Chant / Amazonia
  18. Acid's Trip: No More Fucks / Faster, Chopper, Boogie
  19. Leprous: Out Of Here
  20. Houston: Heartbreaker
  21. Maróthy Zoltán: Aqaba / Falevél a szélben
  22. Heartland: Caught Up / Climbing Your Wall
  23. The Pretty Reckless: Death By Rock And Roll / So It Went
  24. The Dead Daisies: Like No Other / Unspoken
  25. Frost*: Repeat To Fade

Danev György

gojira_110londongrammar_110lebrock_110crazylixx_110smithkotzen_110

Albumok
  1. Gojira: Fortitude
  2. London Grammar: Californian Soil
  3. LeBrock: Fuse
  4. Crazy Lixx: Street Lethal
  5. Smith/Kotzen: Smith/Kotzen
  6. Midnight Danger: Nights At Lake Milsen
  7. Curtis Harding: If Words Were Flowers
  8. Ruin Of Romantics: Velvet Dawn
  9. Iron Maiden: Senjutsu
  10. Billy F. Gibbons: Hardware
  11. Nestor: Kids In A Ghost Town
  12. Mammoth WVH: Mammoth WVH
  13. Gilby Clarke: The Gospel Truth
  14. Jerry Cantrell: Brighten
  15. Mastodon: Hushed And Grim
  16. The Night Flight Orchestra: Aeromantic II
  17. The Dead Daisies: Holy Ground
  18. Black Label Society: Doom Crew Inc.
  19. The Pretty Reckless: Death By Rock And Roll
  20. Exodus: Persona Non Grata

Dalok

  1. LeBrock: Heartstrings
  2. London Grammar: Talking
  3. Gojira: The Chant
  4. Ghost: Hunter's Moon
  5. Smith/Kotzen: Scars
  6. Tears For Fears: The Tipping Point
  7. Midnight Danger: Out In The City Lights
  8. Crazy Lixx: Rise Above
  9. Iron Maiden: Stratego
  10. Curts Harding: Hopeful
  11. Mastodon: Teardrinker
  12. Gilby Clarke: Rock & Roll Is Getting Louder
  13. LeBrock: In Time
  14. Ruin Of Romantics: Bleeding In The Fields
  15. Journey: The Way We Used To Be
  16. Gojira: Amazonia
  17. London Grammar: Lord It's A Feeling
  18. Midnight Danger: Fatal Attraction
  19. Crazy Lixx: Street Lethal
  20. ABBA: Don't Shut Me Down

Csalódás 2021-ben: ABBA, George Lynch

Reménységek 2022-ben: Tears For Fears, Ghost, Anthrax, Megadeth, John Sykes, Richie Sambora, Michael Romeo

Kántor Tamás

subterranean_110sullen_110teramaze1_110teramaze2_110adyingplanet_110

Kedvenc 2021-es lemezek

  1. Subterranean Masquerade: Mountain Fever
  2. Sullen: Nodus Tollens Act 1: Oblivion
  3. Teramaze: Sorella Minore
  • Teramaze: And The Beauty They Perceive (két lemez egy évben, három lemez 12 hónap alatt!)
  • A Dying Planet: When the Skies Are Grey
  • Obscura: A Valediction
  • Gojira: Fortitude
  • Carcass: Torn Arteries (kiváló zene az ÁRTÉRI erdőkben való kocogáshoz)
  • Hacktivist: Hyperdialect
  • Leprous: Aphelion
  • Cynic: Ascension Codes
  • Thy Catafalque: Vadak
  • From The Sky: Rex
  • Z!Enemi: Második eljövetel
  • Skore: Modernland
  • Juhász Marci: Sorsszimfóniák

Legjobb online esemény(ek) és legcsodásabb külcsínnel kiadott album(ok): The Ocean: Phanerozoic Live

Kedvenc (összes) koncertjeim:

  • Mezolit, Fekete Zaj
  • ProgCamp Fesztivál, Szigetvár
  • From The Sky, Pécs

Várom nagyon: Flood (ex-Tourniquet-tagok új bandája, január elsején lemez!), Porcupine Tree, Persefone, Aebsence új anyag, Solidity új lemez, 2022-es ProgCamp, Mezolit DVD... és minden egyéb, ami csak a lista leadása után fog eszembe jutni.

Kiss Gábor

gojira_110therion_110alicecooper_110exodus_110artillery_110

  1. Gojira: Fortitude
  • Therion: Leviathan
  • Alice Cooper: Detroit Stories
  • Exodus: Persona Non Grata
  • Artillery: X
  • Monster Magnet: A Better Dystopia
  • Flotsam & Jetsam: Blood In The Water
  • Fear Factory: Aggression Continuum
  • Brainstorm: Wall of Skulls
  • Running Wild: Blood on Blood
  • E-Force: Mindbender
  • Holy Mother: Face This Burn
  • Helloween: Helloween
  • Heavy Water: Red Brick Road
  • KK's Priest: Sermons Of The Sinner

Magam is meglepődtem, hogy az elmúlt két évben mennyire átalakultak a zenefogyasztási szokásaim. A járvány, a lezárások, a koncertek, turnék lemondása mind-mind abba az irányba tereltek, hogy valahogy egyre kevesebb figyelmet fordítottam az új zenékre, új megjelenésekre. Merthogy úgyis elmarad minden, a fű se nő satöbbi. A zene persze így is szinte nulla-huszonnégyben szólt nálam, de valahogy sokkal inkább a régi kedvencek kerültek előtérbe, mint az újabb muzsikák utáni kutatás izgalma. És annak ellenére, hogy a pre-covid időszakban rengeteg koncertre jártam, ha őszinte akarok lenni, a bulik elmaradása sem vágott igazán földhöz: meglepően kevéssé hiányzott az egész miliő, amiért korábban annyira lelkesedtem.

Aztán a semmiből hirtelen itt termett a Little Caesar, én meg rádöbbentem, hogy az élő zenének továbbra sincs párja, pár hónappal később pedig a Holy Mother szintén szinte meseszerű felbukkanása csak megerősített ebben. Év vége felé aztán szépen elkezdtem újra felvenni a fonalat, és képbe kerülni, mi is történt idén az új megjelenéseket tekintve. Így történhetett meg az, hogy például az új Gojirát csak pár hete hallottam, de rögtön lejött, hogy ez megint iszonyatosan nagy zene lett, így megelőlegezve a bizalmat, az „Év lemeze" díjat ezúttal oda is ítélem nekik. Sokakkal ellentétben engem nagyon eltalált a Fear Factory Aggression Continuumja, és ugyan a feldolgozáslemezek némileg kakukktojást képeznek az ilyesfajta listákon, az utolsó Monster Magnetnek mégis itt a helye, az A Better Dystopia ugyanis rengeteget forgott nálam. Az E-Force szimplán kihozta eddigi magasan legjobb lemezét (kritika hamarosan!), K.K. Downing összedobott egy kissé poros, de roppant feelinges lemezt Ripperrel, a Persona Non Grata pedig már most jobban tetszik, mint a Tempo Of The Damned óta bármi az Exodustól (all hail Zetro!). A többi, listámban szereplő lemez meg csak szimplán hozta a jó formát, és adott annyi kellemes pillanatot, hogy fel kellett kerülniük ide: arra a listára, ami a fentebb részletezett okok miatt idén csak tizenöt tételes lett.

Ha végre kegyesek lesznek hozzánk a rock istenei, 2022 végre ugyanolyan pezsgő lesz, mint a járvány előtti időszak volt: rengeteg koncertet harangoztak be, köztük olyan kuriózumokat, mint a Mercyful Fate vagy a Loudness, így én csak annyit remélek, hogy a jövő év végi listák végre sokkal inkább a megélt élményekről szólnak majd, semmint a füstbe ment tervekről.

Koroknai Balázs

ulver_110zenemi_110billygibbons_110arstidir_110dordeduh_110

  1. Ulver: Scary Muzak
  2. Z.enemi: A második eljövetel
  3. Billy F. Gibbons: Hardware
  4. Árstíðir: Pendúll
  5. Dordeduh: Har
  6. Leprous: Aphelion
  7. Drott: Orcus
  8. Lake Of Tears: Ominous
  9. Thy Catafalque: Vadak
  10. Limp Bizkit: Still Sucks
  11. Dold Vorde Ens Navn: Mørkere

Nagy Andor

ministry_110aurora_110redfang_110magmarise_110thewildhearts_110

  • Aurora: Teszt alatt a türelem
  • Black Label Society: Doom Crew Inc.
  • Jerry Cantrell: Brighten
  • Carcass: Torn Arteries
  • Red Fang: Arrows
  • Billy F. Gibbons: Hardware
  • Gojira: Fortitude
  • Green Lung: Black Harvest
  • King Buffalo: The Burden Of Restlessness
  • Lucifer: IV
  • Magma Rise: To Earth To Ashes To Dust
  • Mastodon: Hushed And Grim
  • Ministry: Moral Hygiene [2021 legjobb lemeze]
  • Monolord: Your Time To Shine
  • Monster Magnet: A Better Dystopia
  • The Wildhearts: 21st Century Love Songs
  • Tomahawk: Tonic Immobility
  • Unto Others: Strength
  • Volbeat: Servant Of The Mind
  • Wheel: Preserved In Time

Talán született jobb album az elmúlt évben, mint a Ministry legújabb agymenése, számomra mégis szinte kötelező volt ezt választani az év lemezének. Alien Jourgensen boszorkánykonyhájából ugyanis olyan fogás gördült elő, ami egészen precízen megmutatja, micsoda undorító világban is élünk, és micsoda siralmas évet is zártunk tavaly. A Moral Hygiene olyan, mint egy összekoszolt-törött tükör: nem mindig tisztán kivehetőn ugyan, és olykor tán a valóságnál is mocskosabban, de visszatükröz egy csomó szarságot. És valószínűleg pont emiatt is hallgattam meg sokkal többször, mint a többi tizenkilenc felsorolt nagylemezt, pedig azokat is előszeretettel vettem elő az Úr csudálatos 2021-es esztendejében.

Koncertek

Hagyjuk már! Talán ha öt koncerten voltam egész évben, külföldi zenekarén peedig egyáltalán nem. A legjobb a Watch My Dying volt, de hát ez sem nagy meglepetés, ők mindig remekek.

Csalódás

Ebbe bele sem kezdek, ennyi időm se nekem, se nektek nincsen.

Remény

Ennél az idei év már tényleg csak jobb lehet. Várom a pesti Tool-koncertet – ami meg majd jól elmarad...

Oravecz Zoltán

gojira_110atthegates_110leprous_110carcass_110myleskennedy_110

Azért mégiscsak jó dolog, hogy vannak még ilyen orgánumok, mint a Shockmagazin, mert időről időre emlékeztetnek, hogy készülnek új keményzenei meg rock- meg metal(bocsánat, metál)lemezek. Az utóbbi időben viszont mégis gyakrabban sompolygok vissza a már így is számtalanszor megrágott, megemésztett, a tenyerem mélységeiben ismert dalokhoz, albumokhoz (ohne fizikai), minthogy a frisset tömném magamba. Pedig tömöm én, csak hát szinte azonnal ki is csurran belőlem. Ha pedig egy patinás, mohalepte név áll az új, de mégis régi borítón, az még szomorúbb eredményt szül. Nem akarok én itt siránkozni, ellenkezőleg, nézem a dolog jó oldalát: vannak még, akik fontosnak tartották 2021-ben is zöngetni a gitárt és döngetni a dobot, hörögni is hörögnek szép számmal, és ugyanígy akadnak még olyanok is, akik mindezt élvezettel habzsolják, mégha mindezt talán kissé erőltetetten is teszik. Egyszóval jó a nosztalgia, de még jobb volna előre nézni, és haladni (előre és nem hátra, ugyebár, bár a hátra néha lehet előre, és az előre is tűnhet hátrának, szóval ez sem ennyire egyértelmű).

Fenti rövid élettörténetem felvázolásából kiderülhetett már, hogy nem dobtam gerincmorzsoló hátast a 2021-es felhozataltól sem, de idén/tavaly végre kicsit megpróbáltam olyan lenni, mint egy macskaimádó buddhista szerzetes (pozitív és üres, esetleg fordítva), hogy úgy fogadhassam be az aktuális megjelenéseket, mintha azok valóban frissen hatnának. Ebből lett végül egy amolyan antilista, tehát itt a negatív valójában pozitív, csak hát nem szeretek hazudni... ha MŰVÉSZETről van szó.

P.S. I.: akadtak azért tetszetős albumok is (az új Tomahawk humoros és sokrétű, csakúgy, mint a bolondos black midi; egyik kései felfedezésem, a The Armed Ultrapop nevű zajhalmai között is egyre többször bolyongok; az új VOLA is megbizsergetett, de még nem tudom, tényleg olyan jó, vagy pusztán jó; és bár csak harmadrészt új, de a Radiohead Kid A Mnesia bővített újrakiadásától is felvillanyozott lettem; ja, a Dűne filmzene pedig az évtized egyik hangtrekkje), de ezekből egyfelől nem jött volna össze rendes lista, másfelől úgyis mindenki a Nagy Nevekre, a befutottakra, akik már csak poroszkálnak, na, rájuk kíváncsi mindenki, és hát mivel épp ők eregetik rendre a poshadtság édeskés bűzét (nem összekeverendő a rothadás szagával), velük kell megtölteni egy tisztességes évvégi listát (death sells) = a negatív az új pozitív!

P.S. II.: A Fortitude egyébként túl jó ehhez a listához, vagy túl rossz, nézőpont kérdése, de hogy végül ide pottyant, annak az az oka, hogy egészében már sajnos a franciák sem tornyozzák fel úgy a lelkesedésemet. (Bezzeg az új Esperanza Spalding!)

  • +0 (bónusz) Caliban: Zeitgeister
    -1. Gojira: Fortitude
    -2. At The Gates: The Nightmare Of Being
    -3. Leprous: Aphelion
    -4. Carcass: Torn Arteries
    -5. Myles Kennedy: The Ides Of March
    -6. Dream Theater: A View From The Top Of The World
    -7. Iron Maiden: Senjutsu
    -8. Cannibal Corpse: Violence Unimagined
    -9. Ministry: Moral Hygiene
    -10. Fear Factory: Aggression Continuum

Pálinkás Vince

bonded_110exodus_110ironmaiden_110lte_110accept_110

Az év lemezei
  • Accept: Too Mean To Die
  • At The Gates: The Nightmare Of Being
  • Billy F. Gibbons: Hardware
  • Bonded: Into Blackness
  • Carcass: Torn Arteries
  • Exodus: Persona Non Grata
  • Flotsam And Jetsam: Blood In The Water
  • Iron Maiden: Senjutsu
  • Liquid Tension Experiment: 3
  • Jerry Cantrell: Brighten
  • Mastodon: Hushed And Grim
  • Memory Garden: 1349
  • Smith/Kotzen: Smith/Kotzen
  • The Quill: Earthrise
  • Witherfall: Curse Of Autumn

Az év dala

Billie Eilish: No Time To Die

Az év koncertje: az összes.

Szilvás Gergely

helloween_110thycatafalque_110jessandtheancientones_110billygibbons_110cradleoffilth_110

Az év albumai

  1. Helloween: Helloween
  2. Thy Catafalque: Vadak
  3. Jess And The Ancient Ones: Vertigo
  4. Billy F. Gibbons: Hardwire
  5. Cradle Of Filth: Existence Is Futile
  6. Jerry Cantrell: Brighten
  7. Witherfall: Curse Of Autum
  8. Todd La Torre: Rejoice In The Suffering
  9. Remorse: Kohó
  10. Carcass: Torn Arteries
  11. Exodus: Persona Non Grata
  12. Moonspell: Hermitage
  13. Aurora: Teszt alatt a türelem
  14. Flotsam And Jetsam: Blood In The Water
  15. Iron Maiden: Senjitsu
  16. Portrait: At One With None
  17. Stalker: Black Majik Terror
  18. Magma Rise: To Earth To Ashes To Dust
  19. Satan's Fall: Final Day
  20. Powerwolf: Call Of The Wild
    +1: Vektor: Activate

Számomra sosem okozott gondot, hogy egy év végi top húszat összerántsak, még szűkebb években sem, az idei év pedig turnék helyett is a lemezekre fókuszált inkább, így biztos voltam benne, hogy a szenvedés inkább annak lesz köszönhető, hogy ezt-azt ki kell majd húzzak. Így is lett, azzal együtt, hogy a körülmények ellenére nem ez az év hozta azért minden idők legerősebb felhozatalát. A sorrendiség persze maximum az első néhány helyezettre húzható rá ebben a formában, onnan lefelé inkább kényszer, és hangulatfüggő mód talán már holnap helyet cserélne egy-két pozíció – felteszem, ez mindenkinél hasonlóképp van. A Helloween elsősége esetemben nem volt kétséges: az, hogy kölyökkori kedvencek (és örök bevésődés), egy dolog, az album azonban tökéletes módon képezte le azt, amit egy ilyen kibővített, Kiske-visszatérős-ugyanakkor-jövőbe-tekintős albumtól várni lehet. De ha szimplán csak nettót vonnék, mi pörgött a legtöbbet, minden bizonnyal ez lenne, arról nem is beszélve, hogy a legjobban várt lemez is ez volt idénre. A Thy Catafalque sem igen ad ki soha a kezéből fércmunkát, a Vadak azonban még a szokott nívóhoz mérten is magas léc, ami meg a Jess And The Ancient Onest illeti, szégyenteljes módon új felfedezés számomra (lövésem nincs, hogy siklottak el eddig mellettem), de szintén toplistás mennyiséget hallgattam, arról nem is beszélve, hogy kábé az év dalát (World Paranormal) is ők szállították le számomra.

Innen lefelé nem vesézném ki részletesen, mindhez megvan az a kötődés, ami miatt számomra itt szerepel, még akkor is, ha a Stalker szaladós speed-heavy metalja nem nevezhető épp újítónak, a Satan's Fall meg pláne nem. Az Aurora dekádok óta nem hozott ki ilyen bitang lemezt, a Carcass (ha nem is üti meg az előző szintjét) újfent pusztít, a Witherfall- és La Torre-lemezek prog-power vonalon domborítanak nagyot. Jerry Cantrell számomra úgy fest, képtelen csalódást okozni, a Moonspell váratlan hangulati fordulata ellenére is felülmúlhatatlan a saját sötét világában. Az Exodus félig rutinmeló, de így is házat bont, az Iron Maiden pedig egyes pontokon szinte sosem látott módon lépett ki saját komfortzónájából, bár monumentalitása okán ez a lemez is a sokat hallgatva megérő kategóriába esik inkább. A Flotsam korát meghazudtoló módon szárnyal, a Remorse meg simán a mindenkori magyar színtér legállatabb thrashalbumát hozta össze. És így tovább...

Ami a csalódásokat illeti, abból is akadt, bár nem túl tragikusak. A Vulture harmadik lemezétől például jóval többet vártam (ezzel persze nem temetem őket), ahogy a Blues Pills mondernizálós megközelítése is tévút számomra. A Red Fang is elment mellettem eddig (de még gyötröm, haragban végül nem leszünk), az egyetlen, ami valóban csalódás, az Steven Wilson aktuális szólóalbuma, amivel – követve az évről évre látható tendenciát – gyakorlatilag átfordult nettó popba, és hiába igényesen hangszerelt, súlytalan és számomra totális zsákutca. Majd a Porcupine Tree-reunion helyre teszi, aztán remélhetőleg visszább sasszézik a Raven album irányába szólóban is.

Az év koncertjei

  1. Candlemass – Stockholm, Södra Theatern
  2. Thy Catafalque – Sástó, Fekete Zaj
  3. Crisix – Bécs, Arena

A koronavírus ezt a szegmenst eléggé megcibálta, ezzel együtt jómagam azért mentem, ahova csak lehetett. Ez jobbára hazai zenekarokat, hazai (legtöbbször budapesti) koncerteket jelentett, és ahogy a lezárás kioldott, azaz úgy májustól kábé, a heti egy buli átlagosan végül csak beesett. Fesztiválból is megvolt az a kettő, amit megtartottak: annak ellenére, hogy nem volt nemzetközi fellépőjük, különösen jó érzés volt a dunaújvárosi Metal Factoryt végigtolni, a undergroundból táplálkozó Lowland Fest pedig kétségkívül a nyár legnagyobb élménye volt, jövőre sem kérdés a részvételem. A Kreator/Jinjer/Eluveitie-koncertet is illendő volna megemlítenem, mint a nyár egyetlen ilyen jellegű önálló buliját, mivel azonban ott dolgoztam, koncertélményként nem sorolhatom fel jó szívvel, lévén többet nem láttam belőlük, mint igen. Az év végi eresztésből a Korpiklaani is jólesett annak ellenére, hogy egy időben már túladagolás volt belőlük (mit tesz a „hiány"), a Marduk is király volt, a Belphegor/Batushka páros meg pláne, a top háromba mégsem tudtak beférkőzni. A Candlemass spéci jubileuma ugyanis még a sokadik találkozásunk ellenére is akkora élmény volt, amit még békeidőben sem igen tudott volna megfogni semmi, ahogy a Thy Catafalque soha nem várt élő debütálása is – specialitásán túl mindkét esemény óriási hangulattal bírt, utóbbit alig várom, hogy a Season Of Mist a tervezett CD/DVD pakkban végre kihozza. A spanyol ifi-thrasher Crisix körútja pedig azon kevés EU-turné egyike volt, ami elindult és végig le is ment, ráadásul az Arena udvarán felállított falunapos méretű miniszínpad ellenére olyan gyilkos bulit prezentáltak, aminek idén szintén aligha akadt párja. Bízom benne, hogy jövőre már jobb lesz a helyzet, fesztiválok és nagyobb rendezvények tekintetében is, és nem csak csipegetünk, de újra lehet ámokfutni majd, mint rendesen.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
-1 #30 Santoro 2022-01-23 19:24
Fiúk köszi a Nestort, Perfect 10
Idézet
 
 
-1 #29 Korpusz 2022-01-22 11:04
1. Mastodon: Hushed And Grim
2. Trivium: In The Court Of The Dragon
3. From the Sky: Rex
4. Moonspell: Hermitage
5. Times Of Grace: Songs Of Loss And Separation
6. The Night Flight Orchestra: Aeromantic II
7. Volbeat: Servant Of The Mind
8. Flotsam And Jetsam: Blood In The Water
9. Sweet Oblivion feat Geoff Tate: Relentless
10. Leprous – Aphelion
Idézet
 
 
-1 #28 valarmorgulisz 2022-01-20 14:00
Top10 dal:
-----------
10. Iron Maiden - Parachment
09. Don Broco - One, True, Prince
08. Chunk! no! Captain Chunk - Complete You
07. Gojira - Born For One Thing
06. Light The Torch - Death of Me
05. Architects feat. Simon McNeil - Goliath
04. Times of Grace - Mend You
03. Trivium - Shadow of Abbatoir
02. Leprous - Nighttime Disguise
01. Ice Nine Kills - Welcome to Horrorwood

Top10 album:
---------------
10. Angels and Airwaves - Lifeforms
09. Between the Buried and Me - Colors II
08. Gojira - Fortitude
07. Trivium - In The Court of the Dragon
06. Chunk! No! Captain Chunk - Gone are the Good Days
05. Light The Torch - Death of Me
04. Times of Grace - Songs of Loss and Separation
03. Ice Nine Kills - Silver Scream 2
02. Leprous - Aphelion
01. Architects - For Those That Wish To Exist

Idei méretes családosok:
Jinjer, Mastodon, Limp Bizkit (még úgy is, hogy én szerettem),
Idézet
 
 
-1 #27 Baloghv 2022-01-19 09:07
1. Dordeduh – Har
2. Ghosts of Atlantis - 3.6.2.4
3. Urne – Serpent and Spirit
4. Archspire – Bleed the Future
5. Iotunn – Access All Worlds
6. Opera Diabolicus – Death on a Pale Horse
7. Bloodred Hourglass – Your Highness
8. Silver Talon – Decadence and Decay
9. Akiavel – Vae Victis
10. Ecclesia - De Ecclesiæ Universalis
2021-nek mi volt a sajátossága? Talán idén több volt a méregerős debütalbum, kicsit kevesebb jött ki a headliner bandáktól és ez a lista is inkább azokról szól, akik jobbára nem többmiliiós Spotify/Youtube eléréseket produkálnak. Nagyszerű az új Gojira, Thy Catafalque, Mastodon, (meg még másik tizenöt) de tőlük ezt el is lehetett várni. 2021-ben A Dordeduh volt a mindentvivő kártya a pakliban, legalábbis számomra.
Idézet
 
 
-1 #26 Bólogató kutya 2022-01-18 19:26
2021-ben nálam Wolfgang Van Halen szólóanyaga (Mammoth WVH) vitte el az első helyet: stílusilag semmi formabontó nincs a zenéjében, de mégis érezni valami különlegeset. Néhol az öregének a hatását, néhol csak iszonyat jól húz, tudtommal ő játszott fel minden hangszert (remélem, ezt jól tudom), amit élvezet hallgatni. Nincs túlbonyolítva, de megfognak a dallamok, változatosak a dalok, minőségi rockzene felsőfok. A Distance pedig az év dala nálam. Szóval csillagos ötös produkció.
A Black Label Society lemeze is nagyon tetszik, azon kívül Jerry Cantrell is újra adott valami olyat, amit csak ő tud, óriási hangulat van az új szólóanyagán. A Smith/Kotzen duótól semmi különöset nem vártam, aztán mégis sokat hallgattam, nagyon jó anyagot tettek le ők is. Joe Bonamassa Time Clocks albuma pedig azért lepett meg, mert a blues-ra hamar ráunok, de ez a lemezt nagyon elkapta Joe, megfogott vele, sokat hallgatom szintén. Sokadszor képes friss ízeket tenni a műfajba, mai hangon, mégis hagyománytiszte lettel játssza, érzi ezt a fajta zenét, ezért is működik, gondolom.
A zúzósabb vonalról a Machine Head EP-je végre csont nélkül tetszik, de ami végleg letaglózott, az a Trivium anyaga. Aztamindenit. Eddig nem mélyedtem el a munkásságukban, meg mostanában nem erre a fajta zenére vágyom valahogy, de ez HATALMAS. Remélem, hogy Robb Flynn is hallgatja szorgosan :) Így kell 2021-ben metal-t (magyarul: metált :) ) játszani, hengerlés, professzionális hangszerkezelés , kurvanagy 10/10-es a lemez.
Billy F. Gibbons mester Hardware albuma szintén 10/10, csak máshogy. (Viszont a kommunikációja szegény Dusty Hill-ről 0/10, nagyon kiábrándító. Legalábbis ami eljutott hozzám.)
Még év elején a Walking Papers-t is imádtam, harmadszor se hibáztak, óriási a zenéjük, nekem az AIC mellett ők jelentik Seattle-t.
Az új Ministry is tetszik, pedig Al bácsi zenei világára eddig képtelen voltam ráhangolódni. Most sikerült.
Hazai fronton a Remorse nyert. Talán legközelebb a koncertjükre is el merek majd menni (covid...).
A többi nagyjából ott van a listáitokon, kedves shock kollegák és -olvasók.
2022-ben várom Slash lemezét, eddig sosem okozott csalódást.

A fentieket igazából ajánlóként írtam, hátha olvassa valaki, szóval jószívvel ajánlom ezeket a zenéket, tegyetek velük egy próbát, ha eddig nem tettetek.

Nagyon köszönöm a shockmagazin stábjának az egész éves munkát, sok új / jó zenét rajtatok keresztül ismerek meg, amiért hálás vagyok! Az oldal színvonalas, tartalmas, értő szemmel és füllel válogatott hírekkel, jó lemezkritikákka l, nem kívánhatnánk többet.
Idén is maradtok a kezdőlapom :)
Vigyázzatok magatokra mindannyian!
Idézet
 
 
-1 #25 frontiers 2022-01-18 17:22
Azt aláirom, hogy a nagy bandák már csak a szerződések, meg a turnék miatt csinálnak lemezeket, -zenei érték nem sok van bennük-, de, megmondom őszintén, belehallgatva a szerkesztőségi listákba, hát nem tudom, számomra ez inkább tragikus. Dallamos rock szinte abszolút nincs, a W.E.T. is ugyanolyan önismétlő, sablonos, egyedült talán a Smith/Kotzen, ami nekem adott valamit. Lehet, igy 40-hez közel már nem vagyok annyira befogadó, vagy, már "mindent hallottam", de ezeknek az anyagonak nem tudnék 1 órát se adni az életemből, pedig tényleg adtam nekik, legalább 1-1 nótának esélyt, de semmi :(
Idézet
 
 
-1 #24 fulopmiklos 2022-01-18 16:36
10. Warrior Path – The Mad King
9. Iotunn – Access All Worlds
8. Yoth Iria – As The Flame Withers
7. Memoriam – To The End
6. Inhuman Condition – Rat God
5. 1914 – Where Fear and Weapons Meet
4. Hooded Menace – The Tritonus Bell
3. Unto Others – Strength
2. Leprous – Aphelion
1. Soen – Imperial

A "legtöbbet pörgött" kifejezés esetemben szó szerint értendő, hiszen vinylen is beszereztem minden kedvencet, erről bővebben itt: http://fulopmiklos.hu/blog/123-ezek-porogtek-a-legtobbet-iden-ev-vegi-lemezlista-2021
Idézet
 
 
-1 #23 Asidotus 2022-01-18 13:19
Az a véleményem, hogy a nagy bandák új lemezeit meg kell hallgatni, de különösebb elvárásokat nem szabad támasztani feléjük.
Számos, kis banda van, akik sokkal jobb zenét játszanak, mint a bejáratott nevek. Akár egyéni stílusban, akár a nagyok stílusában. A Cauldron Born is olyan lemezt tett le, ha KK Downing neve alatt jelenik meg, mindenki a Painkiller utáni legjobb Judas Priest lemezként emlegetné.
Idézet
 
 
-1 #22 Azki 2022-01-18 12:39
Az év dala:
Thornhill - Casanova

Az év visszatérése:
Professional Murder Music

TOP lemezek:
Sleep Token, Gojira, Jerry Cantrell, Orbit Culture, Tetrarch, Limp Bizkit
Idézet
 
 
-1 #21 Chris92 2022-01-18 10:22
Furcsa egy év volt ez számomra, jó egészséget adott nekem és családomnak a Jóisten, meg valamiféle ingadozó stabilitást is az elmúlt évek forgó káosza után. Persze semmi sem rózsaszín, a jövő kétségesebb előttem mint valaha, de a zeében továbbra is van nyugodalmam.

Az év legjobb lemeze nálam fej-fej mellett az Every Time I Die új energiabombája (akik úgy tűnik most a csúcson ki is szállnak) valamint a Thy Catafalque csodalemeze, Kátai verhetetlen. Az első pár fanyalogva hallgatás után gyönyörűen beért az új Mastodon, a Halloween igazi könnyes power metál-nosztalgiavonat , csúcslemezt tett le a Trivium, az Archspire, a Cradle of Filth, Billy Gibbons, John Carpenter, a Cannibal Corpse, a Monolord, a Flotsam And Jetsam, az Evergrey és a Carcass. Új kedvenceket avathattam a Psychedelic Porn Crumpets, a Stormkeep, az Enforced és az Ethereal Shroud személyében. Sereghajtó kiválóságnak pedig ott van a Soen, a Remorse, a Fear Factory és az Obscura.

Látványos csalódás nem volt ez évben, egyedül az új Gojira nem akarja megadni magát a hallójárataimna k, az új Exodus se ütött annyira, plusz annyi jó koncert maradt el, hogy azt már számolni se lehet.

Boldogsággal, reményekkel és jó zenékkel teli 2022-t kívánok a szerkesztőségne k és mindenki másnak is!
Idézet
 
 
-1 #20 Draveczki-Ury Ádám 2022-01-18 09:48
Idézet - Bsun85:
Az uj Hypocrisy albuma meg sehol....

Nem talált.
Idézet
 
 
-1 #19 Bsun85 2022-01-18 09:42
Az uj Hypocrisy albuma meg sehol....
Idézet
 
 
-1 #18 nemmondommeg 2022-01-18 04:36
Top 20 lemez:
01. Unto Others - Strength
02. Epica - Omega
03. Wolves in the Throne Room - Primordial Arcana
04. Inhuman Condition - Rat°God
05. Frozen Soul - Crypt of Ice
06. Enforced - Kill Grid
07. Gojira - Fortitude
08. Obscura - A Valediction
09. Asphyx - Necroceros
10. Sanguisugabogg - Tortured Whole
11. Hooded Menace - The Tritonus Bell
12. Employed to Serve - Conquering
13. Flame, Dear Flame - Aegis
14. Thy Catafalque - Vadak
15. Niedergang - Átkoskönyv
16. Dödsrit - Mortal Coil
17. Esoctrilihum - Dy'th Requiem for the Serpent Telepath
18. Swallow the Sun - Moonflowers
19. Cradle of Filth - Existence is Futile
20. Nunslaughter - Red is the Color of Ripping Death

És még egy csomó minden mást imádtam, 136 albumot hallottam 2021-ből, úgyhogy ez a top 20 is nagyon nehéz volt.
Death metalban bitang erős év volt, és nem is a nagy öregek részéről, hanem az új bandák döngöltek földbe.
Idézet
 
 
-1 #17 nikfisz 2022-01-18 01:50
Top 20?!!? Gyerekek!-Nem 1991-et írunk!!!
Idézet
 
 
-1 #16 Tuonela 2022-01-17 21:48
1. Epica - Omega
2. Obscura - A Valediction
3. Seven Spires - Gods of Debauchery
4. Ivan & the Parazol - Budai Pop
5. Maróthy Zoltán - Mysterium
6. Charlotte Wessels - Tales from Six Feet Under
7. Junkies - Kézműves Junkies
8. Carcass - Torn Arteries
9. Aeranea - A Voice for the Lost
10. Hypocrisy - Worship
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.