Elég nehéz lenne számba venni, hányszor filmesítették meg különböző stílusban és módokon az unalomig ismert, ugyanakkor örök Drakula-mítoszt. A számos kisebb-nagyobb leágazásra, átértelmezésre néhány évtizedenként az alapsztoriból is jut egy nagy költségvetésű, tényleg A-kategóriás változat is. Ilyen volt Francis Ford Coppola 1992-es Drakulája is, Robert Eggers Nosferatuja pedig most a következő a sorban. Eggers természetesen a klasszikus vámpírtörténetet is a maga jellegzetes stílusában álmodta vászonra, és lehet, hogy nem az új Nosferatu a világ legmodernebb horrorja, stílusával, hangulatával azonban minden pillanatban rátelepszik a nézőre.
Bram Stoker 1897-es Drakulája az egyik legalapvetőbb rémtörténet, Friedrich Murnau 1922-es, szerzői jogi okokból az alapműhöz képest kissé elváltoztatott Nosferatuja pedig a filmtörténet egyik legjelentősebb korai klasszikusa. A halhatatlan sztorinak az évtizedek során számtalan újrafeldolgozása készült, és jellemző, hogy ezek egy része már legalább olyannyira tisztelgett Murnau filmje, mint Stoker regénye előtt. Werner Herzog 1979-es Nosferatu: Az éjszaka fantomja című értelmezése Klaus Kinskivel saját jogán is alapmű, de a több mint százéves film megkerülhetetlenségét mi sem igazolhatja jobban a maga módján, minthogy az ezredforduló környékén még a forgatásáról is készült egy szatirikus horror A vámpír árnyéka címmel. Most pedig Robert Eggers több évtizedes nagy álma is valóra vált a saját feldolgozás elkészítésével.
gyártó:
Maiden Voyage Pictures / Studio 8 / Birch Hill Road Entertainment / Universal Pictures, 2024
|
forgalmazza:
UIP-Duna Film |
Nosferatu
magyarországi mozipremier: 2025. január 2. rendezte: Robert Eggers forgatókönyv: Robert Eggers (Henrik Galeen forgatókönyve és Bram Stoker regénye alapján) zene: Robin Carolan operatőr: Jarin Blaschke vágó: Louise Ford főszereplők: Lily-Rose Depp (Ellen Hutter), Nicholas Hoult (Thomas Hutter), Bill Skarsgård (Orlok gróf/Nosferatu), Aaron Taylor-Johnson (Friedrich Harding), Willem Dafoe (Albin Eberhart Von Franz professzor), Emma Corrin (Anna Harding) játékidő: 132 perc Neked hogy tetszett?
|
A boszorkány, A világítótorony és Az északi rendezője karrierjének kezdetei óta kacérkodik a saját Drakula/Nosferatu gondolatával, de egy évtizeddel ezelőtt, mindössze A boszorkánnyal a háta mögött még túl nagyképű húzásnak tartotta volna nekiesni az alapanyagnak. Mostanra viszont elérkezettnek látta az időt a film elkészítéséhez. (Érdekesség: friss nyilatkozatai szerint Eggers menet közben, forgatókönyv szintjén Mary Shelley Frankensteinjét is nekiállt felskiccelni, de néhány hét után rádöbbent, hogy képtelen mit kezdeni vele.) Az eredeti, Stoker nyomán továbbvitt Drakula-sztori amúgy is mintha megint fokozottan benne lenne mostanában a levegőben, említsük csak a néhány évvel ezelőtti – amúgy igen gyenge – netflixes sorozatot vagy az önmagában is klasszikus hajóút-motívumot feldolgozó A Demeter utolsó útját tavalyelőttről. De az ilyen-olyan továbbgondolások is népszerűbbek, mint valaha, elég csak a Castlevaniára gondoni, vagy akár Dacre Stoker (igen, leszármazott) és J.D. Barker magyarul is megjelent, hivatalos előzményregényét, a kiváló Dracult is megemlíthetem.
Véleményes, hogy ilyen kiterjedt popkulturális előélettel és háttérrel vajon lehet-e, kell-e újat mondani Drakuláról – jelen esetünkben Murnau nyomán Orlok grófról – ennyi idő után. A történet alapjai mindig azonosak, maximum az adott alkotó korának szűrője változik. Eggersnél előélete alapján benne volt a pakliban egy totálisan dekonstruktivista értelmezés, ám a Nosferatu összességében valójában nagyon is hagyományőrzőre sikeredett. Igen, máris hallom az ellenérveket az új Orlok elhíresült vámpírfizimiskája miatt, ám ez egyrészt csupán a felszín, másrészt maximum annak tűnik hatalmas ugrásnak, aki sosem olvasta Stoker eredeti művét. Aki igen, az pontosan tudja: Jonathan Harker levelei szerint a gróf nem úgy néz ki, mint Lugosi Béla vagy Christopher Lee, hanem mint itt Bill Skarsgård. Eggers itt-ott azért beépített némi apró módosítást a történetbe, de ezeket sem nevezném nagyon drámainak vagy olyannak, ami nem illene össze az alapanyaggal. A film középpontjában álló Ellen Hutter (Lily-Rose Depp) és a gróf sajátos kapcsolatának háttere ebben a formában például új. De ezt leszámítva a keretek adottak: a fiatal, becsvágyó Thomas Huttert (Nicholas Hoult) főnökei a Kárpátok között árválkodó ősi kastély titokzatos lakójához küldik, hogy lebonyolítson egy ingatlanügyletet, és Orlok gróf áttehesse székhelyét a németországi Wisborgba. Természetesen már a megérkezés pillanatában kiderül, hogy a gróffal valójában semmi sincs rendben, de a költözésnek ekkor már nem lehet gátat vetni.
Az új Nosferatuban Eggers egy pillanatig sem hódolt be a mostani horrortrendeknek. A film lassan csordogál, és száz százalékban az atmoszférateremtésre játszik. Ebbe persze belefér némi ijesztgetés, de sokkal inkább a vásznat uraló hatalmas, gótikus tablók, a lidércnyomásszerű, köröző kamerasnittek és az Eggersre amúgy is jellemző beteg, naturalisztikus megközelítés nyomja agyon a nézőt, Robin Carolan monumentális zenéjével karöltve. Komoly bravúr, hogy még a '22-es némafilm műfajból adódóan eltúlzott alakításait is sikerült átörökíteni és 21. századi keretek között működőképessé varázsolni. Coppola máig érthetetlenül rosszul sikerült filmjén már 13 évesen is maximum nevetni tudtam, mai fejjel meg már azt sem – a lényeg, hogy neki egyáltalán nem sikerült visszaadnia Harker jegyzeteinek tenyérizzasztó atmoszféráját. Eggers azonban mindezt kisujjból hozza, sőt, Hutter erdélyi érkezése, majd a kastélyban töltött ideje elég egyértelműen a film abszolút csúcspontját jelenti. Az a bizonyos első találkozás és párbeszéd a gróffal valósággal letaglózó, szó szerint a székbe szegez. Már az önmagában briliáns, amit itt a fényekkel és árnyékokkal, kameraszögekkel játszik a rendező, amikor pedig még meg is szólal ezekhez Skarsgård baltával faragott akcentusú, idegtépően lassú beszédű, dörgő hangú vámpírja, garantált a libabőr. Komolyan mondom, már csak emiatt érdemes megnézni a filmet! Fizimiskára elsőre talán furcsának tűnhet az itteni Orlok (mondom: ha nem olvastad Stokert...), de mindent egybevetve akkor is a valaha született egyik leghatásosabb Drakula-ábrázolás ez itt, ehhez nem férhet kétség.
Skarsgård ezt leszámítva annyira egyébként nem bontakozhatott ki a szerepben, de igazából nem is mutatják többet a kelleténél: Eggers sokkal inkább Orlok démoni jelenlétére ment rá, mintsem a konkrét akciózásra, és ez is működőképes megközelítésnek bizonyult. Ami a többieket illeti, Johnny Deep lánya, Lily-Rose Depp remekül hozza Ellen megszállott, egyszerre kétségbeesett és vészjósló karakterét. Willem Dafoe – aki maga is eljátszotta Nosferatut, vagyis ugye Max Schrecket az említett A vámpír árnyékában – kellően kattant Von Franz / Van Helsing professzor, Nicholas Hoult és Aaron Taylor-Johnson pedig szerepüknek megfelelően csak sodródnak az eseményekkel, hogy aztán menetrend szerint össze is roppanjanak azok súlya alatt. De ez szintén a történet része: az örök gonoszt csakis a romlatlan nő szelidítheti meg és győzheti le. Loving you was like loving the dead. Márpedig ez a vonulat Eggersnél sokkal hangsúlyosabb, mint bármelyik korábbi Drakula-feldolgozásban, és ha valamiben, hát ebben hoz eléggé más perspektívát a Nosferatu, mint a legtöbb Drakula-átértelmezés. Azonban mindezt olyannyira nem szájbarágós módon teszi, hogy nem is fog feltűnni mindenkinek. Hogy mást ne mondjak, Ellen itteni romlatlanságáról vagy nem is annyira romlatlanságáról magyar oldalakon is olvastam már egészen hajmeresztő és agyzsibbasztó belemagyarázásokat. Maradjunk annyiban, hogy aki szerint az új Nosferatu direkt módon antifeminista üzeneteket hordoz, az épp Eggers filmjének lényegét nem értette meg amiatt, hogy mindenbe bele akarja látni a saját ostoba rögeszméjét.
Lassú tempója, naturalisztikus volta vagy akár egyszerűen csak súlyos, nyomasztó atmoszférája miatt nem való mindenkinek a Nosferatu, de egészen biztos, hogy évek múlva a jól ismert történet egyik legmarkánsabb feldolgozásaként emlékszünk majd rá vissza. És mivel a film vizuális szempontból tényleg egy álom, mindenkinek azt ajánlom, hogy ne várjon vele a streaming-premierig, hanem nézze meg moziban.
Hozzászólások
Épp ezért , nekem a 79-es verzió sosem tetszett igazán, noha az érdemeit elismerem. Ezért voltam szkeptikus, mikor jött a hír az új verzióról Skarsgard-dal a címszerepben. Nem tudtam hinni abban, hogy sikerül az 1922-eshez hasonlóan megjeleníteni azt az ősiszonyatot, ami felnőttként is elkíséri sokunkat. Mikor leesett, hogy kicsoda Eggers és miket láttam tőle (Világítótorony , A boszorkány), akkor kezdett érdekelni, és egyre jobban vártam.
És megcsinálta basszus!
Nem másolta le, de megis megcsinálta.
Egy másik Orlok, másképp is néz ki, de mégis hozza ugyanazt a rémálomszerű figurát, amit Schreck Orlok-ja, éa amin legfontosabb: az 1922-es rémalomszerű expresszionista látványvilágot sikerült modern kivitelezésben is hozni, és nem lett a mai filmekre jellemző ócska műanyag hatása.
Csak azért nem írom, hogy zseniális a film, mert telhetetlen vagyok, és lehetett volna még ennél is sötétebb, még nyomasztóbb. Még talán elbírt volna egy csipetnyi lovecraft-ias kozmikus őrületet is például, esetleg egy, a pestisnél is fenyegerőbb, lopakodó vészt, ami akár az egész világra veszélyt jelenthet...bár erre igy van utalás benne.
De lehet, hogy ez már sok lett volna.
Elvileg lesz bővített verzió, szóval van még mire várni.
Viszont azon nem csodálkozom, ha a pörgős, sodró filmekre hangolt közönségnek nem tetszik a film. Ez nem sör, amit le kell gurítani, hanem bor, amit kisnkortyokban , hosszan kell élvezni.
Szerintem sem való mindenkinek, és azt sem mondom, hogy nincsenek hibái, mert vannak..., mármint szerintem. A hangulat, a megvalósítas, a színészek mind elso osztályúak. Nekem nagyon bejon Orlok gróf karaktere. Végre egy vámpír aki nem a divatmagazinokb ól lépett ki, hanem egy igazi rothadó, kriptalakó szornyeteg aki még magát is utálja. Eddig egyszer láttam a filmet a premieren, de még nagyon sokszor fogom újranézni :-) Erre az alkotásra tényleg lehet mondani, hogy aki beul rá a moziba, az maximálisan megkapja A nagybetus mozi élményt.
A kritikai meg közönségsiker nem fokmérője annak, hogy egy film kultikus lesz-e vagy sem.
A Shawshank Redemption sem volt nagy siker, sőt kifejezetten bukta volt a pénztáraknál, most meg ott trónol az IMDB top 250 lista tetején jópár éve.
Donnie Darko ha jól emlékszem, ugyanez a kategória.
Aki szerette Eggers korábbi munkáit(A boszorkány,A világítótorony) ,annak jó szívvel ajánlom a Nosferatut is.Nálam 9/10(az eredeti Nosferatu és a W.Herzog '79-es filmje 10/10).
A film-, lemez-, akármilyen kritika szükségszerűen szubjektív, és az én véleményem is csak egy a sok közül. :) Valóban béke, túlbeszéltük.
Na meg azokat a filmeket favorozálják, amikben legalább egy órán keresztül nem történik kb semmi (biztos attól művészi/igényes), a végén meg csak lesel, hogy ez őőő akkor hogy is volt?...
A szubjektív értékítélettel kapcsolatban nincs is semmi bajom. Ez teljesen magánügy. De azért ez egy filmkritika vagy filmajánló. Így ilyen esetben a saját benyomásainkat kivetíteni egy mű korabeli általános fogadtatására, a kettőt már-már összemosni, ezt azért nem tartom összeegyeztethe tőnek az újságírói objektivitással . Főleg, ha ezeket a korábbi benyomásainkat a számok nem feltétlenül erősítik meg. Mert én az adatokból alapvetően mást olvasok ki.
Amúgy az én környezetemben meg pont a film pozitív fogadtatása volt az általános. Személy szerint pedig a Murnau-féle Nosferatu után Coppola filmjét tartom a második legjobbnak. De nyilván ez sem nem reprezentatív, ezért nem is mernék kizárólag csak erre támaszkodva következtetések et levonni vagy ezzel érvelni. Ez szintén erősen szubjektív. És így van jól.
Béke!
Kicsoda? Te? Ti? Kik? Az Ismeretlen Kommentelők Szakertői Bizottsága?
A BoxOffice Mojóról, de biztos a wikin is fent vannak. :) Amúgy a kommentemben is ott volt, hogy bekerült a Top 10-be világszerte nézve. :) A 30 millió nyitás/80 millió szumma pedig tényleg nem számított jónak. A gyártási költségre amúgy még rámegy nagyjából ugyanannyi marketingbüdzsé , a bevételből levonódik a mozis jutalék meg ezer más, de olyat sehol nem írtam, hogy a film megbukott. Olyat igen, hogy a 30 milliós nyitóhétvége többet ígért Amerikában.
Ez egyébként egyik irányban sem jelent semmit a film színvonalát illetően. Én a saját környezetemben nem tapasztalom, hogy a Coppola-féle film általánosan imádott alkotás lenne, de ez nyilván nem reprezentatív.
Mint írtam, kissé sarkosan fogalmaztam, ez talán hiba volt, ezt elismerem. Javítani most már nem javítom itt a kis cunami után, de a véleményemet tartom róla, vizuálorgia ide vagy oda. Nekem ez az új sokkal jobban hozza a Stoker-feelinget, de amúgy az említett Werner Herzog-félét is nagyon szeretem.
Főleg az Index kritikáival érdemes óvatosnak lenni. Ott olyan filmeket/sorozatokat dicsérnek, amiket általában az első 5 perc után kikapcsolunk... :P
Az a probléma, hogy gyakran krirtikákból próbálja eldönteni az ember, mit nézzen meg, de az agyondícsért filmek, sorozatok többnyire csalódást okoznak számomra. Szóval nagyon nehéz eldönteni, mire fordítson időt az ember.
Amennyiben az adatokat a Wikipédiáról idézed, akkor ott azért konkrétan az is megtalálható, hogy a film bevétel tekintetében világviszonylat ban az év 9. legsikeresebb filmje volt. Egy adott évben a 9. legsikeresebb film státusza nem éppen a közönségnek a filmmel kapcsolatos általános fanyalgását támasztja alá, hanem épp az ellenkezőjét. Ugyanitt olvasható, hogy a 40 millió dolláros bekerülési költsége mellett 215 millió dolláros bevételt generált. Ez az inflációval indexált 2023-as értéken 473 millió dollárnak felel meg. "…one of the highest-grossing vampire movies of all time." (Minden idők egy legnagyobb bevételt hozó vámpírfilmje.)
A szakma részéről érkező kritikai fogadtatás más téma. Nem is érintettem a hozzászólásomba n. Hogy mit írtak akkor "a Cinema és a kinti lapok", ez aligha foglalkoztatta a filmre jegyet váltó közönséget.
Coppola Drakulája egy közmegegyezéses klasszikus, a valaha készült egyik legigényesebb és leghangulatosab b Drakula-film, tökéletes látványvilággal , színészi gárdával, és majdnem tökéletes történetvezetés sel, és igen, kimondottan visszaadja az eredeti regény gótikus horror hangulatát is, főleg az első fél óra (amíg Harker a várban van). Sőt, az talán még az eredetin is túltesz, lévén még annál is gótikusabb, sötétebb, dekadensebb stílusú, hangulatú (mondjuk szerintem nagyon később sem "higul fel", de tény, hogy az elso harmada a legjobb - ahogy egyébként a regénynek is a bárban játszódó részei a legjobbak). Nem tudom, hogy lehetett "13 évesen nevetni" ezen a filmen. :) Engem pl. rohadtul maga alá gyűrt gyerekként, de még a szüleimet is, emlékszem, amikor együtt néztük, az első fél óra után el is akartak kapcsolni a filmről, épp azért, mert annyira töményen sötét és dekadens, és ezt mástól is hallottam. :) Egyébként igen, nem véletlen az sem, hogy az IMDB-n is magas pontszámon áll. Az meg szerintem majdnem lényegtelen, hogy a megjelenés után közvetlenül hogy fogadták... Stoker eredeti Drakuláját is rosszul fogadták a kiadás után, csak évekkel később lett sikeres es ismerték el - mégsem mondjuk manapság azt rá, hogy rossz könyv. :)
30 milliós nyitóhétvége (ez akkoriban nominálisan meg mindenhogyan nagyon magas volt, minden idők legjobb tíz nyitóhétvégéje közé tartozott az akkori állás szerint), aztán három hét után kiesett a Top 5-ből és 80 millió körül zárt Amerikában. Amivel amúgy nem bukás, de nem volt bent még az azévi Top 10-ben sem. Világviszonylat ban bekerült a Top 10-be, de épphogy.
Én egyébként pontosan emlékszem a vegyes fogadtatásra, itthon is igencsak mérsékelten lelkesedett érte például az akkori vezető filmmagazinnak számító Cinema, és ha utánakeresel, sok kinti lap kifejezetten lehúzta a filmet. Keanu Reeves alakítását különösen.
Hmmm. Ez engem is érdekelne, hogy ez a sommás megállapítás milyen idézhető adatokra támaszkodik. Mert én egyáltalán nem így emlékszem a Coppola-adaptáció fogadtatását illetően. Nem beszélve arról, hogy egy 13 éves kamasz és későbbi énje szubjektív értékítélete az általános fogadtatás tekintetében aligha számít meggyőző szakmai érvnek.