Shock!

április 05.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Harmincöt évvel ezelőtt hunyt el Bon Scott

0219bon11961-ben egy tizenöt éves srácot – megelégelve állandó balhéit - kivágnak a középiskolából, majd nem sokkal később kilenc hónapot kap egy fiatalkorúak számára fenntartott büntetés-végrehajtási intézetben. Bűnlajstromán kisebb-nagyobb kihágások, lopások, garázdaság ugyanúgy szerepel, mint például közszeméremsértés, mindezt azzal tetézve, hogy a kölyök kinézete cseppet sem átlagos: csapzott haja ellepi a fülét, ráadásul fülbevalói is vannak! Ne feledjük, '61-et írunk, még sokkal inkább Frank Sinatra, Elvis Presley, vagy épp Johnny Cash a király, mint mondjuk a Beatles, akiket ekkoriban még Hamburg kikötői kocsmáinak közönségén kívül nem sokan ismernek, és az ilyen renitens kinézetű egyéneket egyébként sem igazán szeretik a rendes, istenfélő állampolgárok. Hősünk a kóterben töltött kilenc hónap elteltével – jobb híján – jelentkezik a seregbe, de ott sem kérnek belőle, a beadvány elutasításának indokaként „közösségbe való beilleszkedési képtelenség" szerepel. Mindenki egyetért abban, hogy ennek a gyereknek semmi, de semmi jövője.

Majd fél évszázaddal később, 2008 októberében felavatnak egy bronzszobrot a nyugat-ausztráliai Fremantle kikötőjében. A szobor egy Marshall-ládán álldogáló, farmermellényes énekest ábrázol, a felirat szerint „minden idők legnagyobb rock'n'roll frontemberét". És hogy mi a közös ebben a két emberben? Az, hogy a kettő egy! Bon Scott, az AC/DC legendás énekese, a csorbafogú, gúnyos vigyorú fickó, aki hol félmeztelenül, hol szakadt farmermellényben áll a színpadon, nyakában általában egy iskolásnak öltözött, mániákus gitárossal. Aki a legkevésbé sem volt jóképűnek mondható, mégis bomlottak utána a nők. Mert ő maga volt a két lábon járó rock and roll, aki – a Pokolgép szavaival élve – kő lesz a fémzene templomában, nem felejtjük soha. Február 19-én harmincöt éve, hogy elment viszkizni az ördöggel. A következő írásban rá emlékezünk, leginkább életének kevésbé ismert részleteire fókuszálva.

Ronald Belford Scott 1946. július 9-én született a skóciai Forfarban, a szülők második gyermekeként. (A sors keze #1: Forfar abban a skót járásban fekszik, amely Angus névre hallgat!) Bont még két fiú- és egy lánygyermek követi majd, de a Scott família ezt már nem a brit szigeteken várja meg, 1952-ben kivándorolnak az igencsak siralmas állapotban tengődő világháború utáni Skóciából az ígéret földjeként hívogató Ausztráliába, Melbourne-be. Az '56-os év aztán már jó néhány kilométerrel nyugatabbra, Fremantle-ben találja Scottékat, ahol Ronald az elkövetkező években igazi problémás gyerekké növi ki magát. Nagyhangú, excentrikus, folyamatosan verekszik, azonban barátaiért tűzön-vízen átkel, a lányoknál pedig egészen finom húrok megpendítésére is képes. Ekkoriban kerül közelebbi ismeretségbe élete két legnagyobb szerelmével: a zenével és az alkohollal is, és ez a két dolog élete hátralévő két évtizedében már nem is nagyon fogja elereszteni.

0219bon4

A Scott család híven ápolja a skót hagyományokat, így aztán nem is meglepő, hogy Bonnie egy skótdudás bandában dobol, egészen figyelemreméltó tehetséggel, díjak egész sorát elnyerve, emellett magán a skótdudán is könnyedén játszik, és bőszen ismerkedik a gitárral és a basszusgitárral is, bár mindez nem érdekli igazán. Ő énekes akar lenni, rock and roll sztár, mint legnagyobb idolja, Little Richard, akinek nem is a hangja fogja meg igazán, hanem az az akkoriban senki mástól nem látható őrületes energia, amit felszabadít a színpadon. Bon rögvest el is határozza, hogy ő is ilyen lesz. Csak hát közbejön az a bevezetőben már említett kis gikszer, ami egy időre kivonja őt a forgalomból. Minden bizonnyal nem különösebben lehet könnyű egy sittet megjárt tinédzser élete, és Ronaldot sem öleli keblére szerető családja, így aztán eljött az idő saját lábra állni. Postás, pincér, bártender, teherautósofőr, gépkocsikísérő – bármilyen melót elvállal, csak közben legyen elég ideje arra, amit igazán szeretne: zenélni (és persze inni).

Így hát nem lehet tovább halogatni a zenekar-alapítást, első bandája, a '64-ben létre hívott The Spektors még nem igazán mutat karcos rock and roller képet, igaz, Scott itt még inkább dobos, mint dalos pacsirta, viszont két évvel később a The Valentines soraiba már társénekesként érkezik. Az elődjénél semmivel sem rockosabb hangvételű banda négy kislemezt is készít (persze csak Ausztráliának), viszont igazi ismertségét energikus koncertjeinek köszönheti, különösen pedig annak a szexuálisan túlfűtött, örökmozgó szeszkazánnak, aki mindinkább kitúrja Vince Lovegrove-ot, a másik énekest. Talán éppen ez vezet a '70-ben bekövetkező oszoljhoz is, Scott viszont szarik bele, ő még előtte szoros barátságot köt egy George Young nevű mélynövésű fickóval, aki hozzá hasonlóan skót emigránsok gyermeke, majdnem annyit tud vedelni, mint ő, és a felkapott The Easybeats tagjaként mindig egy csomó csaj lebzsel körülötte. A mindinkább produceri és menedzseri feladatok iránt érdeklődő George is elraktározza magában a diliből gyakorta skót szoknyát viselő balhémágnes nevét, hátha jó lesz még valahová.

0219bon31970-re Scott végleg felhagy a dobolással, és a leginkább progresszív rock feldolgozásokban utazó, majd éppen Bon hatására mindinkább a nyers rock 'n' roll/boogie felé elmozduló Fraternityben már kizárólag az énekléssel foglalkozik (pontosabban időnként azért furulyán is játszik!), a változás amúgy a mind sikeresebb banda két lemezén (1970 – Livestock, 1971 – Flaming Galah) is jól hallható. Scottot azonban a vidéki élet nem elégíti ki (a Fraternity tagsága, amolyan félhippi jelleggel együtt élt egy isten háta mögötti farmon), ő igazi sztár akar lenni, ezért rábírja a többieket, hogy ugorjanak át az angol fővárosba, ami akkoriban a rockzene Mekkájának számított. (A sors keze #2: Bon a londoni koncertek alatt igen jól kijön a hozzá hasonlóan életvidám Geordie-énekessel, egy bizonyos Brian Johnsonnal. Igen, ez az a Brian Johnson!) Az angol kaland azonban sajnálatos módon nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, visszatérnek hát Ausztráliába, ráadásul a bandán belül is mindinkább kiéleződnek az ellentétek a követendő zenei irány tekintetében. És hát az sem segít túlzottan a dolgon, hogy a mindinkább ön- és közveszélyessé váló Bon már ekkor megkísérti a sorsot: 1974. május 3-án éjjel 11-kor egy zenekari vitát követően, seggrészegen egy autó kerekei alá kerül Suzuki 550-esével. Az eredmény: három nap kóma, majd' egy hónap kórházi kezelés, és kikerülés a Fraternityből.

Mikor minden összeomlani látszik, felbukkan a rég látott haver, George Young, aki éppen két ifjabb fivére, Angus és Malcolm nemrég indult bandájához, egy bizonyos AC/DC-hez keres új énekesnek egy kissé már ismertebb nevet. Bon pedig épp kapóra jön, bár az énekes hírhedten nehéz természete miatt azért a producer eléggé fázik is a dologtól. Végül azért csak tesz egy próbát, és összehoz egy találkát a felek között, mégpedig épp egy AC/DC koncerten, ahol Bon éppen azt érezte leáramlani a színpadról, amit mindig is szeretett volna: rock 'n' rollt, a maga nyers, őserejű formájában. Rögtön csatlakozni akart az általa azért túl fiatalnak tartott tinédzserekhez, és az sem nagyon zavarta, hogy szerintük pedig ő volt már túl öreg a rockhoz. Régi jó cimborája, Bruce Howe házában gyorsan összedobott egy hányaveti próbatermet, és rábírta a srácokat egy közös jammelésre. A Young tesók kizárólag George bátyjuk miatt álltak kötélnek, azonban igen hamar úgy maradtak. Bon ugyanis igazán kitett magáért, hihetetlen elánnal improvizált ráspolyos hangján, a kiállása pedig már ekkor rocksztárokat idézett. Hajnalra megvolt az AC/DC új énekese és Bon új bandája.

0219bon5A többi pedig már történelem – általunk is gazdagon dokumentálva –, így ugorjunk is egy jó nagyot, egészen 1980. február 19-ig, amikor is az igazán nagy sztárok közé vezető ajtó küszöbén toporgó AC/DC éppen Londonban koncertezik. Az eddigre már masszív alkoholista Bon ezen a kimondottan fagyos éjjelen is vedelni megy cimborái, az UFO-s Pete Way, valamint a jobbára ismeretlen (más források szerint drogdílerként is funkcionáló, zenész) Alistair Kinnear társaságában. A Music Machine klubban magába döntött embertelen mennyiségű szesz – visszaemlékezések szerint legalább nyolc dupla whiskeyt csurgatott le a torkán – következtében már az autóban elaludt (lényegében elájult). Kinnear még hazafuvarozta őt a dél-londoni Overhill Road 67 alá, a házba becipelni azonban már nem volt ereje, így otthagyta a majd' mínusz tíz fokban álldogáló Renault 5 hátsó ülésén. Kinnear cirka tizenöt órával később néz majd csak rá a kocsira, ahol már csak egy hullát talál. A hivatalos jelentés szerint Scott „véletlen balesetből eredő" halálát – Hendrixéhez hasonlóan – fulladás okozta, de nyilván nem segített a rettentő hideg és az sem, hogy Bon Scott asztmával is küzdött. És persze ott volt még az akut alkohol-mérgezés is.

Elhunytát követően azonnal megindult a konspirációs elméletek gyártása: ki volt a rejtélyes Kinnear, akinek ráadásul a rendőri jelentésben több helyen is elírták a nevét? Mibe halt bele egyáltalán Bon? Élt-e kemény drogokkal? Tényleg véletlen egybeesés, hogy az ultraproblémás frontember éppen a hatalmas lehetőség kapujában veszti életét, amikor a banda már el is kezdte írni a mindent elsöprő sikernek ígérkező új lemezt? Beszéltek és beszélnek még ismeretlen alakok által kipucolt lakásról, eltűnt személyes holmikról (mindenekelőtt arról a jegyzetfüzetről, amelybe az énekes a Let There Be Rock nagylemez óta folyamatosan gyűjtögette szövegötleteit), megfélemlített barátnőkről, összevert ivócimborákról. De ez már mind a fantázia világa.

Hiszen az igazság minden bizonnyal nem több, mint hogy Scott mindig is kísértette a sorsot, klisésen szólva tényleg minden napját úgy élte, mintha az lett volna az utolsó. De ez istenigazából hozzá is tartozott lényegi részéhez, és talán éppen ezért is lehetett az, amit a szobor felirata is állít. Minden idők (egyik) legnagyobb rock'n'roll frontembere. Akinek igyunk egy scotchot az emlékére!

 

Hozzászólások 

 
+7 #14 Mephisto 2016-03-17 13:04
S most mi az ábra? Bon után Brian is kikerült a csapatból, ám élve. Viszont ezek után már én mondom hogy annyi tisztelet lehetne a 2 őstagban, Angus Young és Cliff Williams-ra gondolok, hogy azt mondhatnák ok vége ennyi volt, fejezzük be tisztességgel és max dobjunk ki egy búcsú korongot a népnek mit tudom én In Memorian AC/DC R.I.P. Rock in Peace vagy valami hasonlóval! Még Bon után megértem hogy jött Brian Johnson, de még Ő utána is azon agyalnak ki legyen az utódja? Azért ez nekem durva és nem tudom elfogadni!
Idézet
 
 
+9 #13 Mephisto 2016-03-13 12:33
Dream részére.

Én azért nem mondanám, hogy ami Bon Scott után jött az kínai bizsu szar... A Back in Black egy kegyetlen jó lemez lett és talán a legsikeresebb Brian Johnsonnal 1980-ban, és ne feledd el, hogy a dalszövegeket még Bon Scott írta hozzá, kivéve a Back in Black dalt. Ugyanis elvileg Hells Bells lett volna a korong címe és csak 9 dal lett volna rajta. Egyenes folytatása akart lenni a Highway to hell albumnak stílusában, de Bon elment mielőtt kiadhatták volna a lemezt. Az más történet, hogy a For Those About To Rock lemez 81-ben nem lett olyan hű de nagy durranás de azért az is jó album lett. Másfelől inkább 86-ban kezdett a csapat picit lefelé menni, főleg Phil Rudd nélkül. A 96-os Ballbreaker album kiadásakor viszont kezdett visszajönni a csapat bár már a 91-es The Razors Edge albumnál is jöttek felfelé. A fő hanyatlást azért az okozta, hogy egyre ritkábban adtak ki korongot, ami részint érthető, hiszen nem lehet egy csapatnak évről évre sikeres lemezeket gyártani ennyi év eltelte után, hiába tudnak zenélni. Amúgy azért maradt fenn mai napig a banda mivel Brian nem egy Bon Scott pótlék lett, hanem saját egyéniség.
Idézet
 
 
-2 #12 Dream 2016-03-13 08:56
Hali! Mindenféle zenét hallgatok és hallgattam. 71-ben születtem és mindig is pörgős, hiperaktív enyhén kezelhetettlen kölyök voltam mint (lehet) Bon. Doors, Metallica, Led Zeppelin stb zenét figyelgettem de az új felállású AC/DC dolog nem hatott meg valahogy. Egyszer aztán megláttam Bon Scottot a színpadon a kis 'szemétláda vigyorral az arcán és e közben meghallottam azt hangot amitől egy pillanat alatt libabőrös lettem... Ezek után csak annyit tudok írni, hogy igen Ő maga a Rock és ami utána jött az Ac/Dc-ben az csak egy kínai bizsu másolat! Ez van. :)
Idézet
 
 
+15 #11 Mephisto 2015-03-13 20:49
Bon Scott életem legnagyobb példaképe! Úgy énekesként, egyéniségként, mint rockerként! Ő az egyik legtökösebb fickó, aki valaha létezett a rock n roll világában! Nem mondom hogy sok más előadó, énekes gyenge hozzá, gondolok itt Ozzy Osbourne, Alice Cooper, Robert Plant vagy Jim Morrison-ra. De egy tényt el kell ismernünk és elfogadnunk, még pedig azt, hogy Bon Scott volt az egyetlen olyan srác e kerek világon, aki ki mert állni félmeztelen egy száll farmerben egy csukában és kijelentette hogy mi a fene van! Mármint a szövegeiben, lásd: Problem Child, Bad Boy Boogie, The Jack, Rocker stb. Ő nem játszotta meg magát, nem sztárként gondolkozott. Csodaszép volt egykor 82-ben a Pokolgép emlék dala felé, de szerintem Bon nem akarta hogy a fémzene templomát felépítsék számára és nem akart benne kő lenni. Ő sok csajt akart, és még több piát és bulit! A leglazább legnagyobb arc volt! Ja igen, magam is általa váltam igazán rockerré, és ma is az vagyok!
Idézet
 
 
+17 #10 nekem8 2015-02-20 10:27
Idézet - Venomádi:
Nem akarok hihetetlen gyalázásokat bezsebelni, de ennyi erővel Lemmy legalább 2 szobrot illetne meg halála után! Természetesen bírom Scottot de maradjunk a földön.

Ezt most nem lett volna muszáj beírnod...
Brian igazából mindig is másodhegedűs volt és marad is. Ő egy csomószor Bon-t próbálja utánozni egy pár dologban. Maga Angus is, meg Brian is elismerte, hogy Bon-t soha nem lesz képes senki se pótolni, és ez teljesen így van...
Amúgy én is az acdc miatt lettem rocker, és szerettem meg a rock-metal zenét. Bakeliten megvolt/megvan apámnak a highway to hell, amikor először hallottam (meg nem mondom már hány éve), valami hihetetlen élmény volt. Az az igazi 70-es, 80-as évekbeli hangzás, igazi gitárhangzás, dobhangzás, és brutális az egész lemez, meg az egész bon scott-os korszak. Azóta már beszereztem az összes acdc lemezt eredetibe, beleértve a Johnson-os lemezeket is...
Nyugodjon békében a Legenda!
Idézet
 
 
+14 #9 Assassin 2015-02-20 01:28
A Let there be Rock-ot gyakorlatilag szénné néztük a mozikban. Nem lehetett betelni velük, annyira áradt a bandából az energia, az őserő.
Mikor megismertem, már nem volt köztünk. Ezt máig nem tudom elhinni. Szerintem még mindig úton van... :)

Ride on the Highway to Hell!
Idézet
 
 
-11 #8 Venomádi 2015-02-20 00:55
Nem akarok hihetetlen gyalázásokat bezsebelni, de ennyi erővel Lemmy legalább 2 szobrot illetne meg halála után! Természetesen bírom Scottot de maradjunk a földön.
Idézet
 
 
+13 #7 breaker444 2015-02-19 22:29
R.I.P. Bon
"Let's have a drink on me"

Annyira egyedi volt az előadói stílusa, hogy nem csoda, hogy Ő lett a frontember prototípusa. Meg az sem, Brian Johnson mindig is az AC/DC új énekeseként marad meg a rajongóknak.Dave Evans-et meg csak kevesen ismerik.
Idézet
 
 
+18 #6 robidog 2015-02-19 20:04
A valaha volt legjobb frontember!
Ő nem egy Rock 'n Roll énekes volt, Ő MAGA VOLT A ROCK N' ROLL ! Bon Scott és az AC/DC tett engem is mint sokunkat örökre rockerré!
Köszönöm BON!
Iszok én is egyet az egészségedre!
Idézet
 
 
+11 #5 Béla 2015-02-19 18:30
sanyi riszpekt
Idézet
 
 
+39 #4 sanyi 2015-02-19 14:55
Szar bazzeg belegondolni, hogy már ennyi sok ideje nincs köztünk a Problem Child. Kívánom nyugodjon békében továbbra is az ember, aki megváltoztatta a Rock & Rollt. Őt tényleg csak a leges-legnagyobbakkal tudom együtt említeni, olyanokkal, mint Freddie Mercury, Rob Halford, Robert Plant, Dio stb...

Az előbb töltöttem magamnak egy nagy pohár whiskeyt (most épp munkanélküli vagyok, úgyhogy nem gáz, ha már kora délután bebaszok) és az ő tiszteletére lehúztam az egészt. Ma egész nap az AC pörög a lejátszóban.
Bon, te vagy a legjobb, R.I.P.
Idézet
 
 
+9 #3 the bandit 2015-02-19 10:38
61'-ben már fülbevalósan, bazz'........azért megnéztem volna egy Brian & Bon közös mulatozást valamikor 1971 körül.....éppen a High Voltage pörög, proszit
Idézet
 
 
+30 #2 ezrrl 2015-02-19 09:52
A munkahelyemen nem telik el hét,hogy egy gyermek(kisebb-nagyobb),meg nem kérdezne:

"... bácsi maga rocker?!"

Ilyenkor mindig elmosolyodom(la ssan 40 felé megyek,hosszú haj,körszakáll) ,és csak annyit mondok:

"Nem,nem vagyok az.Rocker csak egy ember volt,Bon Scott!"
Idézet
 
 
+8 #1 Dead again 2015-02-19 09:36
R.I.P. Bon
https://www.youtube.com/watch?v=8yD4BE7dtUA
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.