Shock!

Ez a július esti Voivod-koncert fényesen bizonyította, miért éri meg kapunyitásra ott lenni a kisebb méretű eseményeken. Belebotolhat például az ember a kávézó Awaybe, aki amellett, hogy az univerzális metáltörténelem számos meghatározó lemezének készítésében részt vett, mindenféle szempontból kellemes beszélgetőpartner.

Ilyenkor kiderülhet az is, hogy szereti a hideg kávét, sőt, jegeset iszik éppen, de a gyerekkori emlékek is feltolulnak, például, hogy az iparvárosok miképp segítették hozzá, hogy metált játsszon. Érdekes mellékzönge, hogy a 3-4 éves kis Michelnek akkoriban a világ a városszéli utca végéig tartott, majd folyamatosan felfedezései során miképp tágult ki a világa, például ahogy egy vonat haladt át a kis Michel által ismert földkerekség határán. Nem lehet véletlen, hogy zenészként és grafikusként is ilyen erős karaktert adtak a gyerekkori élmények.

Kiderült az is, hogy Away a '70-es években (meg utána is) sok prog rockot hallgatott, majd egy rakás metált (egyiknek sincs semmi meglepő), és gyorsan le is szögeztük, hogy dobosunk a Genesis korabeli dolgain nőtt fel (ebben hasonlítunk), ám mostanában rákapott a '80-as évek Genesis és Yes dolgaira is. Persze közben nonstop jöttek a rajongók közös fotót csinálni az immár teljesen megőszült Awayjel, illetve végtelen türelemmel és kedvesen dedikálta a relikviákat is.

A Voivod az előzetesen beharangozott fél kilences kezdést percre pontosan betartotta, és kezdetét vette az időutazás, mivel Eric Forrest (E-Force) beugrásával javarészt a múlt darabjaira támaszkodtak. Away is mesélte még a koncert előtt, hogy izommemóriából mennek olyan számok is, amelyeket előzőleg év(tized)ek óta nem játszottak, például az ősklasszikus Ravenous Medicine. Eric többször is emlegette az este folyamán, hogy reméli, nem baj, hogy Snake nem tudott jönni, de ha már így alakult, hozzuk ki belőle a maximumot. Én úgy voltam a dologgal, hogy ezen a cserén csak nyerni lehet, mivel Snake-kel már többször, több országban is láttam a Voivodot, Erickel meg még soha. Eric ráspolyos hangja némileg más, mint elődjéé (és utódjáé), a szettet ennélfogva hozzá igazították. Adott pontokon autentikusan hozta Snake jellemzetes, nehezen utánozható furcsa orgánumát is. Az első számban (Rise) még nem lehetett mindent kivenni az énekből, de gyorsan megoldódott, és kimondottan jól szólt a Voivod.

Away földöntúli és szövevényes dobolása elsőre olyan, mintha rendszertelen lenne, de természetesen ez csak a látszat, inkább kontrollált káosznak lehetne nevezni. Amúgyis ezt a kaotikus zenét csak ilyen őserővel szabad élőben megjeleníteni, eszméletlen energiákat mozgat meg. A Forrest utáni korszakból csak a rendkívülien sikerült Obsolete Beings került műsorra (Chewy nyúzós, nyújtós szólója élmény), a többi a '80-as és '90-es évek szülötte volt, egészen a Forresttel készült albumokkal bezárólag. Minden lemezről nagyjából egyet válogattak, az idejétmúlt ledfalon a háttérvetítést az adott számhoz igazítva. Így a Killing Technology említesekor tudtam, hogy jön a magánbeszélgetésben már beharangozott Ravenous Medicine, a Nothingface borítóját meglátva beindul az asszociáció, hogy jön az Unknown Knows. Mindeközben az ezekhez illő képsorok, lemezborítóval, animált szekvenciák hemzsegtek a háttérben - kész sci-fi univerzum, Away sajátos, markáns rajzai alapján.

Ami nagyon pozitívan lepett meg, az a prog rockos The Prow az Angel Ratről, fogós énekrészekkel. És ami eléggé alultárgyalt része a Voivod zenéjének, az a poszt-punkos beütés, ez leginkább ritmikailag és bizonyos harmóniákban érződik, aminek ékes bizonyítéka Away Bauhaus pólója. Számomra egyébként a legkülönlegesebb érzést a Fix My Heart örökérvényű riffjei adták, főleg mert eddig valahogy sosem játszották, amikor láttam őket, pedig (minimum) háromszor láttam őket. A refréneket általánosságban a nagyon lelkes, nagyjából teltházra belőhető közönség szimbiózisban dörögte együtt a kanadai ufókkal. Az Analogban pár légkondi működött, és néha lehetett érezni a 30-31 fokos, "hűvösnek" tűnő fuvallatot, de az embertelen hőséget még így sem sikerült elkerülni, csak kordában tartani, úgy-ahogy. Frontemberünk neki is vetkőzött, 56 éves korára az elhízás jelei egy kicsit sem látszottak rajta, bár az élet sajnos őt is meggyötörte már a rákkal.

Én az első két lemezt mindig alulhallgattam, jobbára csak koncerten hallom ezeket a számokat, egyszer biztosan meg kell kapják a figyelmet, amelyet megérdemelnek. Többek között azért, mert mindig meglep, hogy a Voivod-koncerteknek mennyire szerves részét képezik az ősidők dalai, és élőben legalábbis nem tűnnek primitívebbnek a többiekhez képest sem. A War And Pain debütálás volt az egyik duplázó lemez előbbiről főműsorban előszedett Nuclear Wart a névadó egészítette ki a zárás ráadásában ("Voivoooood"), fő lemezükről (a Nothingface a Voivod karrierjének legfényesebb alkotása) pedig előkerült a Pink Floyd-feldolgozás, amely pszichedelikus hangulatával abszolút a saját dalok szintjére nőtt ("flicker flicker flicker flap") - vetítéssel az igazi az ilyesmi. Az volt az érzésem, hogy nem dalfüggő a tömeg lelkesedése sem, valószínűleg bármit jól vett volna a fanatikus sereg. Amiről meg szólni kell mindenképpen: a zenei összhang, soha nem látott felállásban, mindössze három koncerttel a hátuk mögött azonnali megoldást találtak Snake hiányára is. Forrest ugye basszusozott is anno a '90-es években, de erre most nem volt szükség, mivel Rocky ezt most megoldotta.

Nem játszottak kimondottan sokat, nagyjából egy órát, rövidke volt a koncert, de annál tökéletesebb. A nézőtér meg csak abban különbözött a szaunától, hogy a végén nem jött a jégfürdő. Azért valahogy kibírtuk, ennyi áldozatot meg érdemes is hozni ilyen szenzációs estékért. Főleg, ha ilyen rendes emberek játszanak ilyen jó zenét, nem?