Shock!

Vinnie Moore munkássága eddig valahogy kimaradt nálam. A Vicious Rumors első lemezét, a Soldiers Of The Nightot – ahol Vinnie még együtt shreddelt Geoff Thorpe-pal – persze szeretem, meg az is megvan, hogy Alice Cooper Hey Stoopidjának két dalában is hallható a játéka, de nagyjából ennyiben ki is merültek az ismereteim vele kapcsolatban. És ugyan az amerikai gitárhős többször is megfordult nálunk az elmúlt években, valahogy élőben is elkerültük egymást. A jég viszont 2023-ban végre megtört.

Az Analog Music Hallban megrendezett gitárünnep első fellépője a hazai Classica volt, akik igen hosszú kihagyás után újra mozgolódnak mostanában. Ha netán nem lennél képben velük kapcsolatban, nevük azért iránymutató lehet. Igen, a banda neoklasszikus heavy metalban utazott anno és utazik ma is, az elmúlt évtizedek tetszhalott állapota pedig egyáltalán nem látszik zenei produkciójukon. Az persze kétségtelen, hogy kiállásuk meglehetősen messze van a rocksztárság definíciójától, zenei teljesítményük viszont kifogástalan. Ráadásul a régi motorosok (a jelenlegi felállásban két alapító is ott van: Szalai Tamás billentyűs és Fejes Zoltán gitáros) mellé az a Kiss Zoli is felsorakozott, aki már anno a Nemesisben (meg még ezer más helyen) is meggyőzött róla, hogy talán a legjobb torok itthon, ha dallamos heavy metalt kell énekelni.

Szóval igen komoly muzsikálás folyt a színpadon, a csapatnak pedig az sem szegte kedvét, hogy sajnos igen kevesen, cirka negyvenen nézték őket. Műsorukba az olyan klasszikussá érett darabok mellett, mint a Megszállott vagy A fém gyermekei, néhány komoly csemege is befért. Ilyen volt a kiváló Gladiator és a Reference Of The Holy Bible a hármas sorszámot viselő, angol nyelven megjelent Iron World lemezről, illetve az ott is meg a bulin is záró Búcsúzz el, ami élőben konkrétan most hangzott el először. Nagyjából 40 percet lehettek a színpadon, a látottak alapján pedig a műfaj szerelmeseinek mindenképpen javasolt egy önálló Classica-koncert megtekintése is. Nagyon remélem, hogy a tavaly indult reunion nem fullad ki, és a csapat stabilan a színtér része marad.

A koncertre kábé az utolsó pillanatban esett be Rómából a Maybe Later, akik trióban nyomják, és meglehetősen ki is lógtak a fellépők közül. Bár látható amatőrségük ellenére nekem kifejezetten tetszettek a dalaik, az azért nyilvánvaló volt, hogy Vinnie Moore közönsége nem feltétlenül volt számukra ideális terep. A hol angolul, hol magyarul megszólaló alteres, grunge-os rockzenét nem feltétlenül fogadta kifejezett lelkesedéssel a maréknyi közönség, de azért láthatóan a többség értékelte, hogy a srácok megpróbáltak mindent beleadni, ráadásul hangszeres tudásukkal sem volt komoly baj. Ha bárki is kétkedett volna ebben, azt a buli vége felé elővezetett, egyben eltolt YYZ plusz Tom Sawyer kettős tuti meggyőzte, Rusht élőben játszani ugyanis nem kis dolog. Ez a két feldolgozás persze elég messze áll saját zenei irányvonaluktól, de legalább a közönség szimpátiáját kivívták vele. Viszont hogy a merchben sok ment volna el After All These Years címmel idén megjelent debütlemezükből, azt kétlem.

Vinnie Moore nem nagy név itthon, ez igaz, de azért így is szomorú volt látni, milyen kevesen jöttek el erre a koncertre. Ha kissé felfelé becsülöm a nézőszámot, akkor sem lehettünk még csak százan sem, ami már csak azért is fura, mert ez a turné igazi különlegesség volt a fickó karrierjében. Vinnie aktuális lemeze 2022-ben jelent meg, és ez volt az első, melyen az instrumentális tételek mellett énekes darabok is helyet kaptak. Ráadásul nem is akárkik, hanem olyan fickók tolmácsolásában, mint Mike DiMeo (lásd Riot, Masterplan satöbbi) vagy Keith Slack (Emlékszik még valaki a Steelhouse Lane két kiváló lemezére?). A buli promotálása közben kifejezetten nagy hangsúlyt kapott, hogy erre a turnéra egy énekes is elkíséri majd a főnököt, és ugyan nyilván nem fentiek valamelyike kelt útra a tengerentúlról, de az Itáliából igazolt Titta Tani is bizonyított már itt-ott olyan bandákban, mint az Empty Tremor, a DGM, a Necrophagia vagy a Dreamscape. Szóval a szokásos gitárzenék mellett igazi különlegességekre is fel lehetett készülni, amelyek ideje a koncert második felében érkezett el. Addig is Vinnie-n volt a reflektorfény, ő pedig meg is csillogtatta műfajokon átívelő, valóban fantasztikus gitártudását.

A harmadikként elkapott The Maze őrületébe a Smoke On The Water riffjét is belecsempészte, majd jött a hangulatos, nyugisabb, teljesen más világ Rain. Előkerült a Meltdown lemezről a Last Chance is, aminek a feketeöves rajongók is örülhettek, lévén ezen turnét megelőzően sosem fért be a koncertprogramba. Az instru részt a Mind's Eye kezdőnótája, a vérbeli shredder In Control zárta, majd Vinnie színpadra szólította Titta Tanit, és érkezett a Hughes/Kotzen-hangulatú blues, a Paid My Dues. Mikor a buli előtt kicsit lestem a várható dalok kapcsán, féltem, hogy Tani bicskája bele fog törni a Deep Purple Mistreatedjébe, de a Paid My Dues egyértelműen bizonyította, hogy ez a Coverdale-rokon zenei világ is remekül megy neki. A Vertical Horizon után érkező Purple-klasszikus aztán nem is okozott csalódást vokálilag sem, a közönség meg persze imádta minden percét.

Befért még a programba személyes kedvencem, a Double Exposure feelgood-dala, a Hummingbird is, majd a Rise után Titta egy időre levonult a színpadról, hogy a koncert ismét csak a négy hangszeressel, instrumentálisan folytatódjon. Kaptunk egy dobszólót is Roberto Piramitól, majd Francesco Caporaletti basszer, illetve Emiliano Tessitore gitáros is egymás után szálltak be némi kis jammelésre, aminek a vége a Queen Another One Bites The Dustjának riffjével való témázgatásba torkollott, Vinnie csatlakozásával. A koncert végül ráadással együtt tizenhat tételesre és bő másfél órásra hízott, a záróakkord pedig ismét csak egy kis Queen volt, méghozzá a Tie Your Mother Down, természetesen újra csak Tittával.

Amellett, hogy Vinnie Moore dalai sokszínességük és játékosságuk miatt kvázi laikusként is maximálisan élvezhetők, a koncerthez sokat hozzátett a főhős szimpatikus, laza személyisége, és a papíron sima bérzenészeknek tűnő olasz kíséret maximális teljesítménye is. Ráadásul néhány perccel a koncert vége után már mindannyian kint fotózkodtak dedikáltak a közönség soraiban, így Vinnie Moore 2023-as koncertje kapcsán egyetlen dolgot bánok csak: hogy az eddigieket kihagytam.

Fotó: Analog Music Hall