Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Skindred - Budapest, 2015. július 19.

0727skindred1Ha van csapat, akikre illik a hazajáró lélek matrica, a Skindred mindenképpen ilyen, Benji Webbe és walesi alapcsapata ugyanis alig több mint fél évvel teltházas, akváriumos bulijuk után ismét Budapesten volt, hogy megörvendeztesse a ragga metal hazai híveit. A koncertet megelőző hét Rockmaratonnal és egyéb programokkal is terhelt volt számomra, így eléggé ki is facsart, de Skindredre muszáj volt menni, mert ugyan Benjiék meglehetősen konstans koncertprogrammal operálnak, bulijaikon mindig óriási a hangulat. Elnézést tehát a Less Than Jake-től, de ezúttal kihagytam őket, hiszen nem sokkal a Skindred meghirdetett kezdési időpontja előtt értem a helyszínre.

A csapat a Thunderstruck felvezetése után bedobott, némi elektronikával felturbózott Imperial March intróját követően robbant a színpadra a Kill The Powerrel, majd hozta a – talán mondhatjuk – szokásosan elsöprő formát. A forgatókönyv gyakorlatilag ugyanaz volt, mint mindig: míg a zenei szekció a háttérben, visszahúzódva, de atomprofin vezette elő a dalokat, addig az excentrikus Benji karmesterként irányította a közönséget. Folyamatosan szövegelt, adta az instrukciókat, hogy mikor kell ugrálni, táncolni, tapsolni vagy zúzni. A fekete fickó csak úgy vonzza a tekintetet, egyszerűen nem tudsz nem rá figyelni, hiszen folyamatosan pörög, minek köszönhetően mindig történik valami a színpadon. Lazsálni pedig tilos, mert ha Benji észreveszi, hogy nem tapsolsz, ugrálsz vagy amit éppen kell, képes akár még a nótát is megállítani, hogy némi „Fuck You, bitch!"-csel hevesebb reakcióra ösztönözzön. Zseni a csávó, figurája pedig tökéletesen kitalált, kezdve jellegzetes ruháitól, a napszemüveg szakszerű alkalmazásán át, egészen remek hangjáig. Merthogy mindez mit sem érne, ha közben nem énekelné le a csillagokat is az égről, de a reggae, a klasszikus hard rock éneklés és a brutál témák mind remekül mennek neki, a Skindred dalaiban pedig szükség is van ezekre.

időpont:
2015. július 19.
helyszín:
Budapest, Budapest Park
Neked hogy tetszett?
( 4 Szavazat )

Persze ettől még a Skindred nem Benji egyszemélyes showja, hiszen minden tagnak igen komoly szerepe van a zenekarban, beleértve Dan Sturgess DJ-t is, akinek 2011-es belépését leszámítva 2002 óta ugyanazok az arcok alkotják a felállást. A setlist ezúttal is ugyanazokra a dalokra (Doom Riff, Ninja, Pressure, Destroy the Dancefloor, Nobody, Trouble stb.) épült, mint általában, még a beiktatott zenei gegek (Sad but True, Firestarter) is ugyanazok voltak, mint múltkor, ennek ellenére egy cseppet sem unatkoztam. A Skindred atomprofi, de úgy, hogy koncert közben mégis halál lazának és közvetlennek érzed a produkciót. Dalaik jók, az énekesük zseni, bulizni pedig kevés muzsikára lehet jobban, szóval remélhetőleg néhány hónap múlva veletek ugyanitt.

0727skindred2

Egyszer már láttam az Anti-Flaget, és az a hegyaljás koncert be is jött, intenzív punkmuzsikájuk azonban nem metszi igazán az ízlésemet, most pedig egyáltalán nem tudtak lekötni. Ezzel mondjuk kisebbségben voltam, hiszen a publikum többsége láthatóan miattuk érkezett, aminek köszönhetően gyakorlatilag már az első dal alatt igen komoly örömünnep alakul ki. Jó hangzással és a kissé halk Skindredénél bikább hangerővel nyomultak, nekem azonban néhány dal ezúttal elég volt belőlük.

Fotó: Lengyel Balázs / Budapest Park

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.