Shock!

március 03.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Rockmaraton Fesztivál - Dunaújváros, 2016. július 8-17. (3. rész)

0715rm1Némi kihagyás után, a RockMaraton punk-napján tértem vissza a fesztiválra. Kedden egyértelműen a dallamos punk keresztapái, azaz a Bad Religion fellépése jelentette a főattrakciót, de rajtuk kívül volt még UK Subs és The Casualties is. Meg még egy csomó minden más is.

Például Cadaveres, a napot pedig velük kezdtem a Rádió Rock színpadán, pontban 18.00-kor. Körmiék kifejezetten jó koncertzenekar, és ezen a bulin is megmutatkozott, még akkor is, ha Bölcsföldi Zolit hallottam már ennél sokkal jobban is énekelni. Igaz, sem a konstans 35 fok, sem pedig a színpad előtt kavargó porfelhő nem könnyítette meg a dolgát. Csalódást azonban így sem okoztak.

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból különös szimpátiával állok a veterán csapatokhoz, így az idén épp negyven éve létező UK Subs is alapból előnnyel indult nálam, annak ellenére, hogy néhány, más formáció által feldolgozott nótájukat leszámítva egyáltalán nem vagyok képben velük kapcsolatban. Bő háromnegyedórás koncertjükkel pedig végképp meggyőztek, olyan feelingesen játszották ugyanis a punk alapvetéseket, hogy nem lehetett nem szeretni őket.

időpont:
2016. július 12.
helyszín:
Dunaújváros
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
Amellett, hogy az egyetlen őstag, a most épp zöldeskék hajjal nyomuló, 72 éves (!!!) énekes, Charlie Harper áll a figyelem középpontjában, a bulit mégis a többieknél jóval fiatalabb generációt képviselő dobos, Jamie Oliver viszi a hátán. Neki köszönhetően ugyanis nagyon húztak a dalok, és annak ellenére sem keltett öreges benyomást az előadás, hogy leginkább mindenki csak álldogált a színpadon. A legnagyobb ovációt persze a Warhead (lásd még: Terrorista vagyok címmel a Csapdánál) és a GN'R által is átgondolt Down On The Farm okozta, de összességében is jól tolták, bár az is lejött, hogy sokkal inkább a kis klubok jelentik a zenekar igazi közegét.

0715rm3

A RockMaraton egyik nagy előnye a sokszínű külföldi felhozatal mellett, hogy egy rakás olyan hazai csapattal is össze lehet itt futni, akik bár minőségi muzsikát tolnak, egy önálló bulijukra nem feltétlenül jutok el. Az idei év végén tevékenységét beszüntető Blind Myself is egyike ezeknek, hiszen bár zenéjük nem feltétlenül áll közel hozzám, mégis figyelemreméltó zenekarról beszélünk, akik megalkuvás nélkül járják a maguk útját, és magasról tesznek mindenféle elvárásra. Azok után, hogy kifejezetten meglepő promófotókkal vagy sok esetben akár korábban elképzelhetetlennek tűnő kooperációkkal kavarták fel maguk körül az állóvizet, már meg sem hökkentem azon, hogy a csapat fele úgy lépett a színpadra, mintha a Davis-kupa válogatott edzéséről lógtak volna meg. A Blindnál azonban ez is belefér, élőben pedig marhára működik a zenekar, sőt, ők az egyike azon keveseknek, kiknek a magyar nyelvű dalok sokkal jobban is állnak. Azért pedig örök hálám, hogy végre élőben is hallhattam „a pomogácsok beköltöznek" szóösszetételt.

0715rm4

A nagyszínpad második fellépője, a The Casualties totál fehér folt volt eddig számomra, így az ő fellépésüket áldoztam be némi táplálék-bevitel és pihenés céljából, ami utólag visszagondolva elég nagy hiba volt. Nagyjából az utolsó négy-öt nótájukat csíptem el végül, és az ezekben nyújtott teljesítmény alapján abszolút értem, miért van tele a feszt The Casualities-tetkós arcokkal. Bár ők sem találták fel zenéjükkel csövön a lyukat (a punk nem is feltétlenül erről szól), az a lendület, ahogy tolták gyors, agyonbonyolítottnak még véletlenül sem nevezhető dalaikat, magával ragadó volt. Szenvedélyes, feszes, húzós bulit toltak.

0715rm2

Az Alvin és a Mókusok továbbra sem nekem szól, erről pedig ismét maradéktalanul meggyőzött az a tíz perc, amit megnéztem a koncertjükből, így inkább becsekkoltam az Offline Pit-sátorba, ahol a The Southern Oracle zúzott veszettül. Ezer éve nem láttam őket sem, az elmúlt időszak alatt pedig kifejezetten jó koncertbandává nőtték ki magukat, szimpatikus üzenettel és egy jó frontemberrel. Idén év elején hoztak ki egy rövidke koncertanyagot, ami ha csak nagyjából adja vissza élő intenzitásukat, már kötelező anyag minden szimpatizánsnak.

0715rm5

Annak ellenére, hogy körülbelül tizennyolc-húsz éve nem hallgatok punk zenéket, a Bad Religionnel is úgy voltam, mint szombaton az At The Gatesszel: egy ilyen legendás, stílusát meghatározó zenekart legalább egyszer akkor is látni kell, ha az ember nem feltétlenül nevezhető az adott műfaj elkötelezett rajongójának. És bár az a katarzis, amit Tompáék okoztak szombaton, a Bad Religion esetében elmaradt, a kaliforniai keresztapák műsora is hibátlan és szórakoztató volt. A könnyed, slágeres, együtténeklős muzsika önmagában elegendő ahhoz, hogy hamar kialakuljon a jó hangulat egy-egy koncerten, ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a fesztivál keddi napján megjelentek legnagyobb része Greg Graffinék miatt érkezett, semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy az első percben megmozdult és folyamatos mozgásban is maradt a publikum. Ráadásul, ha nem is szólt tökéletesen a buli, összességében azért bőven okés volt a sound, Gregék pedig fáradhatatlanul sorakoztatták fel egymás után a könnyed kalipunk-himnuszokat. Nem számoltam, végül hány dal fért be a kilencven percet csutkára kitöltő setlistbe, de huszonöt-harminc biztos terítékre került, a végig lelkesen éneklő és táncoló közönség pedig hálás volt valamennyiért. Nekem egy húsz-huszonöt perccel rövidebb szett jobban esett volna, mivel számomra a végére már kissé egyhangúvá vált a koncert, de mint fentebb is írtam, nem vagyok a zenekar rajongója. Aki viszont igen, az láthatóan maximálisan elégedett is volt a monstre dalcsokor végén. Ezzel együtt nálam a UK Subs volt a nap nyertese.

0715rm6

(Folytatjuk.)

Fotó: Rockmaraton

 

Hozzászólások 

 
+7 #1 redriot 2016-07-15 10:41
Ezelőtt utoljára 2000-ben voltam Bad Religion koncerten, de a keddi buli után már nagyon sajnálom hogy az azóta lement itthoni fellépéseiket kihagytam.
Nagyon jól nyomták, szerintem nem volt elégedetlen ember a nézőtéren miután levonultak a színpadról. Ahhoz képest hogy a banda nagyobbik része már az ötödik X körül jár (vagy azon túl) olyan lendülettel és energiával játszottak hogy két generációval fiatalabb zenekarok is példát vehetnek róluk.
Könnyedén, erőlködéstől mentesen, lazán nyomták a nótákat, gyakran egy másodperc szünet nélkül. És micsoda nótákat! Valójában könnyű dolguk van a setlist összeállításáná l mert 36 év terméséből nem nehéz kiválogatni másfél órára valót. De mégis kellemes meglepetés volt mikor spontán, egy blokkban lenyomták a '89-es No Control album javarészét.
Amit külön kiemelnék az Greg Graffin teljesítménye: itt van ez az őszülő ember, aki ha épp nem turnézik a los angelesi egyetem professzoraként tevékenykedik. Felmegy a színpadra és végig erőteljesen, kristálytisztán énekel - nem kummant el semmit, nincs kímélő üzemmód, mindent kiénekel úgy ahogy az albumokon.
Greg mindig is a kedvenc énekeseim között volt: lehet hogy vannak technikásabb, nagyobb hangterjedelemm el rendelkező énekesek, de ez a letisztult, maníroktól mentes, de nagyon erőteljes előadásmód szerintem nem hogy a legjobb punkénekessé teszi de a tágabb értelemben vett rockzenében is kiemelkedik a tömegből.
Nem tudom mi a titka hogy ilyen idősen is ennyire jó formában van: talán az hogy minden dal az ő természetes hangfekvéséhez lett írva, és nem kell szétrekeszteni magát vagy kényelmetlen magasságokban sikoltoznia? Nem tudom, de remélem még sokáig így marad!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.