Shock!

október 16.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hardcore Superstar, Crashdiet - Bécs, 2007. december 6.

A Flex első blikkre az osztrák főváros leglerobbantabb patkánylyuka: lapos tekintetű feka – ez így korrekt, vagy esetleg afroeurópait kell mondani? – dealerek egész kis galerije között egyensúlyozva kell lemenni a Donaukanal egyik hídja alá, ahol a ’80-as évek második végének amerikai filmjeit idéző hangulatú, félhomályos, füstös klub várja az embert neonreklámokkal és zsebkendőnyi színpaddal. Mindez azonban csak a felszín, valójában nagyon profi kis helyről van szó kifogástalan technikával és remek akusztikával, ahol a szakadtság csak álca, a terem pont ideális az efféle 100-150 embert vonzó koncertekhez.

időpont:
2007. december 6.
helyszín:
Bécs, Flex
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

A svéd Crashdiet eddig két lemezt jelentetett meg, melyek közül egyikhez sem volt szerencsém, de sok jót hallottam már róluk, így aztán kíváncsian vártam, mivel rukkolnak elő a 20-25 évvel ezelőtti amerikai hajmetal-hagyományokat felelevenítő arcok. Nos, fazonilag már tökéletes az illúzió: az előző frontember öngyilkossága után Finnországból leakasztott új énekes, H. Oliver Twisted totálisan úgy nézett ki, mint egy Mike Monroe-ba oltott Vince Neil, Martin Sweet gitáros meg egy alacsonyabb, köpcösebb ’85-ös Nikki Sixxet formált a dalnok jobbján. Maga a zene is ezen a vonalon mozog, bár valami azért hiányzik belőle ahhoz, hogy igazán különleges lehessen: múltidézésnek a látvánnyal együtt tökéletes, de ennél sokkal többet nem érzek benne. Jól zenéltek, láthatóan ízig-vérig fanatikusok is, de egyedül a legvégén eljátszott Breakin’ The Chainzre kaptam fel a fejem, a többi nóta inkább csak oké volt. Rokonszenves csapat a Crashdiet – ahol a dobos régisulis Overkill pólóban feszít, az már eleve szimpatikus, nem igaz? – , de zenei szempontból nem lehet őket a nagy elődökhöz hasonlítani. A 30-35 perces bemelegítő szerepre ugyanakkor tökéletesen megfeleltek, a közönség javarésze tisztában is volt a dalokkal. A jó hangulat amúgy is adott volt, hiszen a megjelentek 90 százaléka láthatóan legalább arcról ismerte egymást.

A Hardcore Superstar előző albuma simán ott van az évtized legjobb glam/sleaze lemezei között, a súlyosabb, fémesebb friss Dreamin’ In A Casket is erősre sikeredett, ráadásul Jocke Bergék általában nem merészkednek Németországon túl, így aztán kapva kaptam az alkalmon, hogy végre a közelben játszanak. Jó előre sejtettem, hogy feelinges lesz a koncert, de egy ennyire ütős, feszes, maximumra pörgetett rock’n’roll showra igazából semmi sem készíthetett fel. Sőt, jobban belegondolva szerintem még életemben nem voltam olyan bulin, ami ennyire hűen és ráadásul könnyes nosztalgia nélkül, teljesen naprakész módon idézte volna meg a ’80-as évek második felének hangulatát. A négyes nem is akarja titkolni, hogy azt a korszakot tartják mérvadónak, amikor még léteztek igazi rocksztárok: elsöprő dinamikával nyomultak a miniatűr színpadon, az élőben is állat módon süvöltő Jocke úgy hozta magát, mintha nem egy maroknyi fanatikust, hanem legalábbis egy agyig telt stadiont kellene átmozgatnia. Mindehhez tökéletes partnerre lelt a gitáros Silverben, aki a Misfits Jerry Onlyjának és a Hegylakó Kurganjének széttetovált keverékeként csiholta elő hangszeréből a húzós riffeket. A dalok erejét és lendületét csak még jobban kiemelte a CD-minőségű hangzás (ilyen tökéletes soundot Magyarországon sajnos még ma is ritkán hallani).

Setlist:

Need No Company
Medicate Me
Silence For The Peacefully
She’s Offbeat
Dreamin’ In A Casket
Hateful
Sorry For The Shape I’m In
Wild Boys
Sensitive To The Light
This Is For The Mentally Damaged
Last Forever
No Resistance
---
Kick On The Upperclass
Bag On Your Head
Somebody Get Me A Doctor
We Don’t Celebrate Sundays

Kizárólag az utolsó két lemez anyaga volt terítéken, a régi, punk’n’rollosabb időket még a Have You Been Around sem képviselte. Utóbbi ignorálása kissé meglepett, elvégre mégiscsak ez a dal volt a Hardcore Superstar amolyan ars poeticája, összességében azonban nem hiányzott semmi. Az új lemez legjobbjai – Need No Company, Silence For The Peacefully, Dreamin’, Sorry For The Shape I’m In, Mentally Damaged – mellé adagolt két évvel ezelőtti nóták abszolút megtették hatásukat. A csúcspont számomra talán a Wild Boys volt, de még a friss anyagon kevésbé ütősnek tűnő Sensitive To The Light és No Resistance is abszolút működőképesnek bizonyultak élőben. Nemcsak a közönség tombolt végig, hanem a zenekar is, a ráadás pedig már igazi örömzenélésbe torkollott, amikor a Kick On The Upperclass után következő Bag On Your Headnél megjelent a színpadon H. Oliver Twisted és a Crashdiet dobos (itt már ősrégi, szanaszét kopott Entombed pólóban). Jött egy kis Somebody Get Me A Doctor részlet, majd zárásként a népünnepélyt eredményező We Don’t Celebrate Sundays tett pontot az estére.

Nem tudom igazán megfoghatóan leírni, mitől volt annyira kiugró és elementáris ez a koncert, de érzésem szerint valami ilyesmi lehetett, amikor 20 évvel ezelőtt a Guns N’ Roses, a Faster Pussycat és társaik szétrombolták a Roxyt, a Troubadourt, a Rainbow-t és a többi legendás Los Angeles-i klubot. A Hardcore Superstar tele van férfihormonokkal, tudnak zenélni, dalokat írni, van kisugárzásuk is, simán ki merem jelenteni, hogy ezen a vonalon ma tulajdonképpen mindenkit lemosnak a színről. Ez egyszerűen tökéletes volt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.