Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Dream Theater - Budapest, 2005. június 14.

A Dream Theater visszatérő vendég Budapesten. Töretlen hazai népszerűsége következtében a csapat biztos befektetés a koncertszervezőknek: a PeCsa szabadtere most is megtelt, még talán a 2002-es bulinál is többen gyűltünk össze ezen a meleg nyári estén.

 

 

időpont:
2005. június 14.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 3 Szavazat )
Persze nem véletlen ez a folyamatos bizalom a zenekar iránt, mert hiába osztja meg igen erőteljesen a rajongótábort az utolsó három lemez, azt mindenki tudja, hogy élőben ebben a bandában nem lehet csalódni. A sokak által máig mereven elutasított Six Degrees Of Inner Turbulence-et és a full metal Train Of Thought-ot jómagam nagyon is szeretem, az Octavarium című legfrissebb eposz viszont így az ismerkedés kezdeti szakaszában kisebb csalódást okozott. Attól ugyanakkor egy cseppet sem féltem, hogy a koncerten gond lesz az új nótákkal.

Nem is lett. A csapat tartotta magát az An Evening With… koncertek formuláihoz, és kicsivel 7 óra után bele is csaptak a Root Of All Evilbe, ami itt kifejezetten jól működött. Dream TheaterA hangzás többek szerint nem volt megfelelő, de én mindent jól hallottam, John Petrucci gitárja pedig külön kiemelendő gyilkos töménységgel szólt. A csapat hozta a szokásosat: a tarkopasz Jordan Rudess a dobcucc mellett elhelyezett forgó szintiállvány mögül integetett a közönségnek, John Myung lecövekelt elöl - ahonnan aztán valószínűleg egy elefánttal sem lehetett volna elvontatni a továbbiakban -, a showt pedig szokás szerint Petrucci, a most is folyamatosan bohóckodó Mike Portnoy és az egyre kövérebb, de ennek ellenére feltűnően sokat mozgó James LaBrie adták el.

Már a nyitó dalban is feltűnt, ami aztán a második A Fortune In Lies-nál egyértelművé vált, vagyis hogy a lemezen és élőben is a csapat egyetlen gyengébb láncszemének számító LaBrie hangja kifejezetten jó formában van (ellentétben Portnoyéval és Petrucciéval, akiknek valaki igazán szólhatna már, hogy nem kell mindenáron erőltetni a vokálozást, ha egyszer nem megy). Ennek a dalnak egyébként nagyon tudtam örülni, akárcsak az Under A Glass Moonnak, amitől előzőleg kifejezetten fáztam, hiszen valami rejtélyes okból - talán viccből? - még a Through Her Eyes maxira is feltették egy olyan koncertverzióját, ahol az énekes botrányosan hamisan szenved a magasakkal, de James most itt is jól oldotta meg a feladatot. Egyébként meg óriási ováció fogadta a Dream Theater történetének egyik legzseniálisabb gitárszólóját, amit aztán Petrucci a megfelelő színvonalon prezentált.Dream Theater

Az új Never Enough után következett az első vonatos nóta az Endless Sacrifice képében, ami bizonyította előzetes várakozásaimat: ez a lemez egyszerűen koncertekre termett, és ez most alighanem még azoknak is leesett, akik máig nem tudtak megbarátkozni vele. Legalábbis erre utal, hogy őket valahogy nem véltem felfedezni az 5 ezres tömegben, hiszen óriási általános beindulás fogadta a dalt, akárcsak a Through My Words és a Fatal Tragedy elmaradhatatlan kettősét. A szintén friss Panic Attack is jól működött, az első blokkot záró Pull Me Undert pedig teli torokból üvöltötte az egész csarnok. Megkockáztatom, hogy már örökre ez a nóta marad a Dream Theater legnagyobb “slágere”.Dream Theater

Az uszkve 20 perces szünet után Mike Portnoy magyar focimezben tért vissza gigantikus dobcucca mögé, és a második szet eleje jelentette számomra a koncert egyértelmű csúcsát: As I Am, The Mirror és Lie. Ehhez egyszerűen nincs mit hozzáfűzni. Olyannyira elementáris volt ez a hármas, hogy utánuk valahogy még az egyébként nagyszerű Just Let Me Breathe sem tudott annyira szíven ütni.

Az Octavarium Sacrificed Sons-a is tetszett, de ugyanaz az érzésem támadt vele kapcsolatban, mint az albumon: egy két-három perccel rövidebb formátumban ütősebb lenne. E hosszú és sokak által láthatóan még nem ismert friss téma után kifejezetten jól esett a The Spirit Carries On, ami szerintem a gyengébb Dream balladák közé tartozik, így azonban, hogy mindenki öngyújtót csattogtatva énekelte, végtelenül hangulatos volt. Dream Theater

A rendes játékidőt a Train leghosszabb dala, az In The Name Of God zárta, aminél konkrétan az volt az érzésem, hogy ránk szakad az ég. Az a szimpla, de zseniálisan elkapott riff egyszerűen gyilkolt, és ismét megerősített abban az érzésemben, hogy a 2003-as lemezt rettenetesen alulértékeli a zenekar táborának egy jól körülhatárolható rétege.
Mivel nálunk már a rendes programban elsütötték az osztrákok ráadását, a Pull Me Undert és az As I Amet, kíváncsian vártam, mivel térnek vissza: végül a Metropolisra esett a választás. Amihez ugye szintén nem kell különösebb kommentár…

Összességében egyébként eléggé más programot játszottak, mint előző este Linzben: a Change Of Seasonst mindkét helyen hanyagolták, emellett az osztrákoknál teljesen kimaradt az Awake és a Falling, nálunk viszont semmi nem volt a Six Degrees-ről. Én mondjuk kifejezetten vártam például a Glass Prisont, de hát nem lehet mindent belesűríteni egy estébe, hiszen így is több, mint két és fél órát játszottak. Majd legközelebb…

Setlist:

I. blokk
1. Root Of All Evil
2. A Fortune In Lies
3. Under A Glass Moon
4. Never Enough
5. Endless Sacrifice
6. Jordan Rudess szóló
7. Through My Words / Fatal Tragedy
8. Panic Attack
9. Pull Me Under
---
II. blokk
1. As I Am
2. The Mirror
3. Lie
4. Just Let Me Breathe
5. Sacrificed Sons
6. Petrucci szóló
7. The Spirit Carries On
8. In The Name Of God
---
Metropolis Part 1.: The Miracle And The Sleeper

Ami a további általános benyomásokat illeti, az eddigi négy pesti koncert közül most volt a legkevesebb hangszeres szóló és zenei ökörködés; Rudess egyszer futott neki hosszabb időre a billentyűknek az Endless Sacrifice - majd egy rövid időre még a Mirror végén -, és Petruccinak is csak egy rövid, a Through Her Eyes vezérmotívumait felvillantó, kifejezetten szép szólója volt a Spirit Carries On előtt.

Portnoy és Myung nem is kaptak önálló villantási lehetőséget, amit sokan talán hiányoltak - ez végső soron mégiscsak a metal műfaj abszolút topmuzsikusait felvonultató brancs -, nekem azonban kifejezetten tetszett, hogy most inkább a dalokra összpontosítottak.

A csapat a nyarat Amerikában tölti, ahol co-headlinerként játszanak a Megadeth-tel a Gigantour fesztiválturnén. James mondott valami olyasmit a koncert elején, hogy ősszel majd jönnek vissza Európába és Magyarországra, amit nem tartok reálisnak, de ne legyen igazam. Én mindenesetre már holnap megnézném őket újból.

Fotó: Valentin Szilvia

További fotók:
Dream Theater

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.