Shock!

január 26.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Caliban, Soilwork, Dark Tranquillity - Budapest, 2007. október 21.

Ha valamit, hát azt már jó előre biztosra lehetett venni, hogy ezen a bulin totális teltház lesz, és nem is érte kellemetlen meglepetés a szervezőket. A Nuclear Blast tehetségkutatóján 1500 másik bandát legyőző Sonic Syndicate-et sikerült jól lekésni, így nem tudok beszámolni róla, milyenek voltak, de annak alapján, hogy meglepően sok ember szelt az este folyamán a pólójukban, elég valószínűnek látszik, hogy a közönség levette a fiatal svéd srácok előadását. Majd egyszer, ha úgy hozza a sors…

időpont:
2007. október 21.
helyszín:
Budapest, A38
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

A Dark Tranquillityt mindig jó látni, bár bevallom, az utóbbi években nem követtem őket annyira figyelemmel, mint előtte. Mikael Stannéék voltak az este legszerteágazóbb, legnehezebben fogható zenét játszó csapata, ráadásul nem is számítottak soha felkapott névnek, így kétesélyesnek tűnt, vajon a szép számmal megjelent 15-16 éves metalcore fanok hogyan reagálnak majd rájuk, de nem volt itt semmi hiba. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy a Dark Tranquillity az At The Gates-hez és az In Flames-hez hasonlóan komoly hatással volt a most menő amerikai mezőnyre, zenéjük még a maga komplexebb, kevésbé direkt voltában is természetesen kapcsolódik ehhez a vonalhoz, a másik pedig az, hogy baromi jól játszanak. A csapat pont egy efféle klubban tud érvényesülni leginkább, és most is ugyanolyan elsöprőek voltak, mint a Wigwamban legutóbb. Mindig különösen jó érzés Stannét látni, aki a brutális hörgések és üvöltések mellett is folyamatosan csak mosolyog: roppant pozitív kisugárzású frontember. A legnagyobb beindulást persze a Punish My Heaven eredményezte a korszakalkotó The Gallery albumról, nagy kár, hogy csak alig több mint fél órát kaptak. Remélem, lesz még itthon önálló bulijuk is.

A Soilwork új lemeze ugyanúgy nem mutat túl sok újdonságot, mint az előző Stabbing The Drama, a dalokat azonban a korábbi fő szellemi irányító Peter Wichers nélkül is sikerült topra tenniük, így aztán továbbra sem tudom nem szeretni őket. Tavaly a PeCsában, a MetalMania fesztiválon nem szóltak túl jól, a hajón azonban nem szoktak ilyen gondok lenni, meg alapvetően ők is ugyanúgy kisebb helyekre valóak, mint Stannéék, így aztán minden adott volt ahhoz, hogy hengereljenek. Így is történt: a hozzávetőleg egy órás program főleg a frissebb lemezekre koncentrált, a Natural Born Chaos előtti érát csak a nyitó Bastard Chain és a Chainheart Machine lemez címadója képviselték, de végül is ez is egy lehetséges best of program volt tőlük. Az As We Speak, a One With The Flies, a Light The Torch, a Follow The Hollow vagy a Distance abszolút elsőligás metal nóták, így az elejétől fogva óriási hangulat volt hangos együtténekéssel és nagy zúzással legelöl.

A folyamatosan köpködő, golyófejű Speed kiváló frontemberré érett az évek során, és a hangja is rendben volt, habár értelemszerűen nem tud mindent olyan tökéletesen kiénekelni, mint a lemezeken. A tavalyinál mindenesetre lényegesen jobban hozta magát. Az akció elsősorban rá hárult, a többiek nem nagyon mozogtak, beleértve ebbe az új gitárost, a szőke Daniel Antonssont is, a hangszeres játék azonban közel tökéletes volt. A műsor második fele már tényleg csak leküzdhetetlen energiabombák hajigálásából állt: a Rejection Role, az Overload és személyes kedvencem, a Stalemate hármasa egyszerűen zseniális volt, a legnagyobb közönségénekeltetés azonban a Stabbing lemez címadójánál következett, aminek refrénjét az egész hajó együtt üvöltötte Björnnel. Az új anyagot egyedüliként képviselő remek Exile után már kis bulizásra invitálták a közönséget („we wanna drink beer, we wanna smoke weed, we wanna get laid”), aztán már csak a Nerve volt hátra. Nem bántam volna egy kicsivel hosszabb programot, de panaszra így sincs ok, bármikor meg tudnám nézni őket.

Mint kiderült, tévedésben voltam: előzőleg úgy tudtam, a Caliban csak Németországban játszik utoljára  turnén, de nem, Budapesten is ők kerültek a csomag végére. Nem tudom, eredetileg is ez volt-e a terv, vagy csak amiatt alakult így, mert a németek busza idefelé jövet lerobbant, de az igazi főbanda nem ők voltak, a Soilwork – sőt, a Dark Tranquillity is – több nézőt érdekelt, mint a Caliban. A tömeg érezhetően megritkult és a beindulás is kisebb volt, mint előtte. Ami magát a produkciót illeti, láttam már őket a Biohazard és a Machine Head előtt is, és az ábra most is kísértetiesen ugyanaz volt, mint akkor. Jól zenélnek a germánok, feszesek, pontosak, energikusak, a nótáik sem rosszak, de ennek ellenére sem tudtak kiváltani belőlem semmiféle extra érzelmet. A metalcore stílus minden kliséje együtt van náluk – precíziós riffelés, harmóniagitárok, torokkínzó üvöltözés és dallamos refrének – , Andreas Dörner énekes fazonilag is tökéletesen hozza a mai tutit bazinagy fülbevalóival, gondosan belőtt frizurájával, nagy barkójával, de 10 év múlva aligha jut majd eszébe bárkinek is, hogy Caliban lemezeket hallgasson. De azért bőven meg lehet nézni őket, ez kétségtelen.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.