Shock!

július 16.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

KISS: KISS

0218kiss01Ha létezik zenekar, amely mindig is a közönségé volt, és nem az úgynevezett szakmáé, az bizonyosan a KISS. Hiába adtak el pályafutásuk során legalább 80 millió – más források szerint még ennél is több – hanghordozót, hiába koncerteztek olyan tömegek előtt a '70-es években, mint az amerikai rockcsapatok közül gyakorlatilag senki más, és hiába tértek vissza a '90-es évek közepén eredeti felállásban egészen elképesztő eredményekkel, a zenekart a „komoly" szakértők többsége mindig is lenézte. Ők azonban deklaráltan csak a rajongóikkal foglalkoztak, és az idő őket igazolta. A rockműfaj egyik legfényesebb karriertörténete ráadásul éppen négy évtizeddel ezelőtt kezdődött meg.

megjelenés:
1974. február 18.
kiadó:
Casablanca
producer: Kenny Kerner & Richie Wise

zenészek:
Paul Stanley - ének, gitár
Gene Simmons - ének, basszusgitár
Ace Frehley - gitár
Peter Criss - dobok, ének

játékidő: 35:11

1. Strutter
2. Nothin' To Lose
3. Firehouse
4. Cold Gin
5. Let Me Know
6. Kissin' Time
7. Deuce
8. Love Theme From KISS
9. 100,000 Years
10. Black Diamond

Szerinted hány pont?
( 47 Szavazat )

A rocktörténelem egyik legnagyobb párosa valamikor a '70-es évek legelején találkozott egymással legelőször. Az izraeli Haifában született Chaim Witz, aki az Egyesült Államokban a Gene Klein nevet vette fel, a Beatles hatására kezdett el komolyan zenélni, korábban volt gépíró és iskolai nevelő is. Fő társa, Stanley Harvey Eisen többek között taxisofőrködött is New Yorkban, mielőtt egy haver révén bekerült volna Klein csapatába, amely először Rainbow néven futott, majd később felvette a Wicked Lester nevet. A duó nagyjából ekkoriban kezdett el egyre nagyobb lelkesedéssel saját dalokat írni, az Epic kiadó pedig meglátta bennük a fantáziát: 1971 derekán előszerződést kötöttek velük egy majdani lemezre. A hidegzuhany hónapokkal később, a kínkeserves procedúra során rögzített album leadása után érkezett: a cég illetékesei pocséknak minősítették az anyagot, és kerek perec megtagadták a kiadást.

A két főarc, akik ekkor már ma ismert művésznevüket, a Gene Simmonsot és a Paul Stanleyt használták, egyértelműen az egyéniség és az átfogó vízió hiányának számlájára írta kudarcát. Stanley és Simmons konkrétan akkor döbbent rá, hogy valami radikálisabbat kellene csinálniuk, amikor egy este megnézték a város egyik legfelkapottabb klubbandáját, a New York Dollst. Paul: „A KISS egy olyan időszakban bukkant fel, amikor mindenki a brit zenéket favorizálta, és úgy tekintett ezekre, mintha istenek alkották volna. New Yorkban ezzel szemben egy amolyan csilivili színtér működött: csupa olyan banda, akik sokkal jobban öltöztek és néztek ki, mint ahogy játszottak. Ezek a csapatok alapvetően inkább a bulizással foglalkoztak például a zenekari próbák helyett, pedig a végén úgyis az dönt, hogy jól játszol-e. Marha jól néztek ki, ezen nincs is mit vitatkozni. Amikor Gene-nel láttuk a New York Dollst, azt mondtuk: simán lenyomnak minket androgünségben, hozzájuk képest mi olyanok voltunk, mint a focisták. Egymásra néztünk: a Dolls sokkal jobb Dolls nálunk, mi viszont összehasonlíthatatlanabbul erőteljesebben zenélünk, mint ők, szóval gyerünk, találjuk ki, kik is vagyunk... És ez volt a kezdőpont, ahonnan szépen lassan eljutottunk a KISS imázsáig." Simmons: „Konkrétan úgy emlékszem erre a pillanatra, mintha csak tegnap történt volna. Elmentünk a Diplomat Hotelbe megnézni a Dollst, mert pár hónappal előttünk jártak. Kijöttek, mi meg: hűha, marha jól néznek ki! Aztán ahogy játszani kezdtek, befogtuk a fülünket, egymásra néztünk Paullal, és azt mondtuk: ezeket mi lazán lemészároljuk, és összekenjük szarral a csinos kis rucijaikat. A kritikusok imádták a Dollst, a ruháik nekünk is bejöttek, de nem tudom, játszik-e manapság bárki is például dalokat tőlük..."

0218kiss06Az egyre radikálisabb színpadi show-n, arculaton és a korábbinál nyersebb, erőteljesebb dalokon dolgozó páros pontosan tudta, hogy az újszerű, arcfestős imázshoz új társak is szükségeltetnek. Simmons: „Egy nap megakadt a szemem egy hirdetésen a Rolling Stone-ban: dobos munkát keres, és bármit elvállal... Felhívtam az illetőt, és noha éppen egy buli kellős közepén volt, fel is vette a telefont. Bemutatkoztam, mondtam, hogy dobost keresünk egy induló bandához, érdekelné-e az állás. Akkor, azonnal igent mondott. Később egy kis brooklyni olasz klubban találkoztunk vele először, ahol elkezdett énekelni, és amint először meghallottuk azt a bizonyos Wilson Pickett-féle hangot, egyből tudtuk, hogy ő az emberünk." Az illetőt Peter John Criscuolának hívták, és tökéletesen értette, milyen irányba halad az ekkor már egy ideje némi kezdetleges arcfestéssel is kísérletező duó: „Egyszer megnéztem a The Vagrants nevű bandát. Ez a csapat arról volt híres akkoriban, hogy minden este felrobbantották a nagydobjukat. Teljesen lenyűgöztek! Magamban arra gondoltam, hogy ha majd nekem is lesz egy saját zenekarom, akkor nem elégszem meg azzal, hogy csak a nagydobunkat robbantjuk fel, hanem egyszerűen mindent a levegőbe repítünk majd!"

Criscuola felvette a Peter Criss művésznevet, és elkezdte kidolgozni saját figuráját: a dobos tökéletes partnernek bizonyult, és már csak egy szólógitárosra volt szükségük, így ezúttal ők adtak fel hirdetést. A bronxi születésű Paul Daniel „Ace" Frehley egy barátja unszolására, minden különösebb cél nélkül érkezett meg a meghallgatásra – Stanleynek azonnal megtetszett, hogy felemás színű cipőben jelent meg, amikor pedig játszani kezdett, a kényes Simmonst is azonnal meggyőzte, noha minden volt, csak technikás gitáros nem. 1972 decemberében tehát vele lett teljes a felállás, majd a banda eldobta a Wicked Lester nevet a lényegretörőbb, könnyebben megjegyezhető KISS kedvéért, és ebben a leosztásban 1973. január 20-án adták első koncertjüket. A név – valószínűleg – Stanleytől jött, a híres logót pedig Frehley tervezte – és természetesen semmi köze nem volt az SS-hez, noha sokan azonnal kiakadtak rajta. Stanley: „Mivel mind Gene, mind jómagam zsidó származásúak vagyunk, meglehetősen érdekes bármiféle összefüggést találni a felirat és a nácik között. Ez a gondolat nem csak abszurd, hanem sértő is egyben."

A zenekar ekkor már meghozta a döntést a sminkes megjelenés magasabb fordulatszámra pörgetéséről. Simmons és Stanley már a Wicked Lester korszakban is viselt némi szolidabb sminket, de mindez semmi sem volt a KISS-ben alkalmazott arcfestéshez képest. A tagok egész ábrázatát eltakaró, dominánsan fekete-fehér festett maszkok és az ezekhez csatlakozó elegáns, lakkbőrből, műanyagból készített, flitterekkel, szegecsekkel ékesített fellépőruhák csak a '70-es évek közepére nyerték el legvégső, tökéletesített formájukat, de alapvető jellegzetességeik már nem változtak meg ahhoz képest, amit ekkoriban megálmodtak maguknak: minden tag a saját személyiségének megfelelő figura bőrébe bújt. Stanley: „Körülbelül egyszerre találtuk ki, hogy fessük ki magunkat, és gyorsan a tettek mezejére is léptünk. Az arcfestés nálunk sosem álca volt, mert ezek a karakterek valahol a személyiségünket fejezik ki. Ha Gene hordaná az én sminkemet a rubinvörös szájjal meg a feltupírozott hajjal, az nem lenne meggyőző, mert az nem ő." Így lett Simmonsból démon, Stanleyből „csillagember" (bár egy rövid időre ezt lecserélte egy ezüstszínű szemálarc-sminkre is), Frehleyből űrfigura és Crissből macska (a dobos a brooklyni utcákon eltöltött kőkemény tinédzserkora után úgy érezte, kilenc élete van).

0218kiss04

Hasonló arcfestős produkcióval korábban csak Alice Cooper aratott igazán komoly sikereket, de a KISS-hez képest ő jóformán középutasnak számított ezen a téren. A nem éppen mindennapi kinézetnek köszönhetően Simmonsék tevékenységét már az első klubkoncertektől kezdve fokozott figyelem övezte, a dolognak azonban megvoltak a maga árnyoldalai is. Simmons: „Az első komoly fotózásunknál, amikor a fotós meglátott bennünket, azonnal elkezdett lufikat behozni. Mi csak lestünk, ő meg elkezdett magyarázni, hogy hát bohócok így, bohócok úgy... Máskor a koncertszervezők hitték azt, hogy homokosok vagyunk, akik csajnak öltöztek. Többször meg is akartak verni minket emiatt. Mindazonáltal már a kezdetektől fogva igyekeztünk feltűnést kelteni. Paul például már a Wicked Lester korszakában is rocksztár volt, pedig még a kutya sem ismert minket... Magassarkú cipőket és iszonyatosan szűk nadrágot hordott, és nem csak megemelte a golyóit, hanem középen ketté is választotta őket! Számos korai KISS koncertre limuzinnal érkeztünk, és emiatt persze mindenki azt hitte, hogy valami nagyobb banda vagyunk, holott mi is csak úgy béreltük a limókat. Végső soron egy kisteherautóban sem fér el sokkal több hangszer és erősítő, mint egy baromi nagy limuzinban..."

A KISS komoly intenzitással kezdett koncertezni először elsősorban New York környékén, majd mindenhol, ahol lehetőségük nyílt fellépni. Színes, vad fényekkel, a kis helyeken sosem látott pirotechnikai effektekkel dúsított bulijaiknak gyorsan híre ment. Simmons: „A létező legizgalmasabb zenekart akartuk létrehozni, amelyik valaha is kilépett a színpadra. Olyan bandát szerettünk volna, amilyet még mi sem láttunk soha. Mindannyian úgy nőttünk fel, hogy élőben is megnézhettük a kedvenc csapatainkat, de ezek sem csináltak semmit, csak álltak a színpadon és pengették a gitárjaikat. Ilyenkor az ember csalódottan ment haza. Mindig is rajongtam az amerikai dolgokért, amelyekben a kezdetektől fogva központi szerepet kapott az imázs, gyakran a tartalomnál is fontosabbat. Szerintem ezzel a világon semmi gond nincs – a világ egyenesen isteníti ezt a kultúrát, egy csomó embernek kizárólag a rock'n'roll, a filmek és a tévé jut eszébe Amerikáról."

0218kiss09Hírnevük a nagyra törő, impozáns látvánnyal kísért koncerteknek köszönhetően már ekkoriban is messze tényleges státuszuk előtt járt, még azzal együtt is, hogy a szakma jellemző módon nem nagyon hitt bennük. Stanley: „Ha ma megnézek egy korai felvételt, nem is lehetnék büszkébb magunkra. Totálisan elkötelezettek voltunk, és annak ellenére is megszállottan hittünk abban, amit csinálunk, hogy egyébként körülöttünk mindenki azt mondta: nem fog működni a dolog. Négyen alkottunk egy egységet, és semmi sem állhatott az utunkba. Egy ilyen régi felvételből ma is egyértelműen lejön: nyilvánvaló volt, hogy a zenekar előbb-utóbb sikeres lesz, hiába nem hitt ebben senki rajtunk kívül. A legtöbben egyszerűen féltek attól, amit csináltunk, mert a rock'n'rolltól a maga legtisztább formájában mindig félni szoktak, mindegy, hogy Elvis Presleyről, a Beatlesről vagy a Stonesról beszélünk. Akkor játszod jól, ha a többiek azt mondják: amit csinálsz, az szar, vagy még inkább nincs benne semmi értékelhető. Mi pedig pontosan a rock'n'roll lényegét testesítettük meg. Mi voltunk azok a srácok, akik a közönségből felsétáltak a színpadra, és azt mondták: na, akkor most hadd mutassuk meg, hogyan is kellene játszani ezt az egészet..."

A zenekar rohamtempóban írta a saját dalokat: zeneileg is roppantul ráéreztek egymás világára, és noha egyikük sem számított a szó szoros értelmében képzett muzsikusnak, egyértelmű volt, hogy a dalokban van kakaó. A négyes 1973 júniusában, Eddie Kramer producerrel rögzítette első, ötszámos demóját, ami valahogy eljutott Neil Bogarthoz, a Buddah Records fejéhez, miután pedig Bill Aucoin is melléjük szegődött menedzsernek, a nyár végén leszerződtek Bogart újonnan alapított kiadójához, a Casablancához. A debütáló album munkálatai október 10-én indultak a New York-i Bell stúdióban, Kenny Kerner és Richie Wise producerkedése mellett. A bandának nem volt túl sok pénze a felvételekre, de nem is vacakoltak sokat: körülbelül két hét alatt tokkal-vonóval együtt elkészült a KISS bemutatkozó albuma.

0218kiss05A mindössze 35 perces album megszólalása bizonyára lehetne erőteljesebb mai füllel, a dalok ereje azonban magáért beszél. Azt persze nem mondom, hogy makulátlan tökéletességű műről beszélünk: kár lenne tagadni, hogy a KISS mindig is gyártott töltelékdalokat, és ez alól a bemutatkozás sem kivétel. Viszont az album tíz dala közül öt többnyire ma is alapvető része a zenekar élő repertoárjának, és ez mindent elárul arról, mennyire fontos szerepet töltött be a négyes zenei evolúciójában ez az anyag. A nyitó Strutter mindjárt egy ezek közül: a kevés közös Stanley / Simmons szerzemény egyike, amely egyben tökéletesen reprezentálja, miről is szólt a zenekar korai korszaka. Leplezetlen flitterrock-témáról beszélünk, habkönnyű rágógumi-rock'n'rollról, amely nem akarta megfejteni a világot, maga a dal azonban a maga szimpla voltában is tökéletes szerzemény. Ugyanez áll a Stanley által írt, rá jellemzően himnikus Firehouse-ra, a Cold Gin húzós-nyúlós blues'n'rolljára – Frehley ars poeticájára – és a rövid, Simmons által jegyzett, pörgős Deuce-ra, az albumot záró Black Diamond pedig egyenesen az anyag csúcsdala. A lágy kezdést Stanley énekli, majd a berobbanó, ropogós riffekre már Criss ráspolyosabb, erőteljesebb témái érkeznek, a refrén pedig az egész album legfogósabbja – tökéletes felépítésű, igazi mestermunka, egyben a csapat egyik legismertebb szerzeménye.

Ami a többi témát illeti, a fentiek közé odakívánkozik még a Nothin' To Lose is, mint kvázi-sláger, annak idején eleve ez a klimpírozós-tapsolós laza rock'n'roll volt a felvezető single, és sokáig tartotta magát a banda élő programjában is – ma már azért nem annyira emlegetjük az örökzöldek között, és valljuk be, nem is igazán extra darab. Szintén ezt az iskolát képviseli a hasonló old school rock'n'roll panelekre épülő Let Me Know, de ez azért izmosabb, a 100,000 Years pedig már kevésbé nyilvánvaló: az alap itt is a jó öreg rock'n'roll, de Simmons pulzáló basszustémája más irányba viszi a témát, a témázgatósabb középrész sem éppen tipikus. A Kissin' Time-ról azért fontos szót ejteni, mert eredetileg nem szerepelt a lemezen: Bobby Rydell 1959-es slágerét két hónappal a kiadás után rögzítette a csapat, hátha a feldolgozás megnyomja egy kicsit a lemez visszafogott eladási mutatóit, és csak az 1974 utáni újranyomásokon hallható. Hangzását tekintve kicsit ki is lóg a többi téma közül, zeneileg azonban jól elfér közöttük – nem igazán különleges, együtténeklős dal, bár kétségtelenül passzolt hozzájuk. A Love Theme From KISS pedig egy elég szimpla instrumentális nüansz – a maga nemében hangulatos, de nem véletlenül nem kísérleteztek később olyan nagyon ilyesmivel... Az egyéni teljesítményeket illetően egyébként is annyit lehet megjegyezni, hogy a KISS sosem a villogásról szólt, hanem az összhatásról, Frehley szólóit ugyanakkor az egész lemezről muszáj kiemelni, mert hiába játszott faék egyszerűséggel, olyan dallamokat kovácsolt a futamaiba, amelyek hallatán teljesen egyértelmű, miért akart minden gitárt ragadó amcsi kölyök olyan lenni a '70-es években, mint ő.

0218kiss08

Az anyag tehát megjelent, a KISS fogadtatása ekkor még igencsak kétesélyesnek tűnt. A lemez kiadása és a Casablanca kiadó bemutatása alkalmából rendezett Los Angeles-i release partyn a zenekar kinézete és intenzív, piromániás show-ja olyannyira felháborította a cég kiadványainak terjesztéséért felelős Warner fejeseit, hogy közölték: amennyiben Simmonsék maszkban folytatják, eszük ágában sincs teríteni az albumot. A banda és Aucoin természetesen egyből nemet mondott, a mamutcég pedig állta a szavát, és szerződést bontott a Casablancával. A KISS megpróbált gyorsan tüzet oltani, és egyből turnézni kezdtek a megjelenés után – pontosabban folytatták az aktív koncertezést, ahol csak lehetőségük nyílt fellépni. Stanley: „Annak ellenére sem csak New Yorkban gondolkodtunk, hogy egyértelműen New York utcái szültek minket: az elejétől fogva világméretekben szerettünk volna működni. A zenekar első évei gyakorlatilag egyetlen hosszú turnéként jellemezhetők. Lehet, hogy volt néha pár szabadnapunk, de alapvetően folyamatosan turnéztunk, és néha két bulink is volt egy este, mert olyan gyorsan teltházas lett az első."

A csapat ezekben a hónapokban többször is szerepelt az országos sugárzású amerikai tévékben, és a maszkos imázs egyből rájuk irányította a figyelmet (főleg, hogy soha, egyetlen alkalommal sem mutatkoztak smink nélkül, még a sajtó képviselői előtt sem). Mindez azonban nem jelentette azt, hogy Amerika egyből a keblére ölelte a KISS-t. A lemez ugyan felkerült a Billboard-listára (a 87. helyig jutott), de – a rajta szereplő örökzöld dalok listáján végigtekintve ma már szinte röhejesnek tűnő módon – sikerszámot a maga idejében nem tudott kitermelni: az év végéig nagyjából 75 ezer példányban kelt el az Egyesült Államokban, Európában pedig gyakorlatilag teljesen észrevétlen maradt. A zenekar augusztusban már a visszafogott eredményekbe belenyugodva látott neki a folytatás munkálatainak, amely aztán október végén jelent meg Hotter Than Hell címmel. A koncertfronton a látványos, senki máshoz nem hasonlítható látványosságok és az átütő élő erő révén villámgyorsan növekvő közönség előtt játszhattak, az album azonban megbukott a piacon, és rosszabbul fogyott elődjénél: csak az újabb fél év után kiadott Dressed To Killnél kezdett el megmozdulni valami, de még ekkor is elmaradtak a várakozásoktól. A csapat elsősorban abban látta a fiaskó okát, hogy a stúdióban nem tudták reprodukálni koncertjeik elementáris erejét, így aztán élő anyagot készítettek – az 1975 szeptemberében kiadott Alive! pedig gyakorlatilag egyből a legnagyobb amerikai rockbandává tette őket az Aerosmith mellett. A zenekar útját innentől fogva teltházas arénák, illetve arany és platina szegélyezte (maga a debüt is csak 1977-ben aranyozódott be, és ugyan a KISS tényleges eladási számai meglehetősen nehezen követhetők, az anyag végül világszerte nagyjából 2 millió példányban kelt el).

0218kiss03A KISS néhány évvel később alakult, mint a '70-es évek isteni hard rock/metal triumvirátusának tekintett Black Sabbath, Led Zeppelin és Deep Purple. Annak ellenére, hogy zeneileg a másik három banda is teljesen eltért egymástól, Simmonsék még ilyen értelemben is kilógtak közülük, jelentőségét és az utókorra gyakorolt hatását tekintve azonban a KISS még ennek ellenére is közvetlenül alájuk helyezendő: még reprezentatív felmérés nélkül is nyugodtan kijelenthető, hogy a '70-es évek közepén és második felében egyetlen másik csapat hatására sem fogtak annyian hangszert, mint miattuk. A KISS által a rockzenére ütött bélyeg tehát minden bizonnyal az egyik legmaradandóbb hatás, bár a műfaj igazi klasszikusai közül szinte egyedül az ő esetükben találhatók tömegével olyan szakmabeliek, akik mindezt kétségbe vonják. Közismert arcfestésük és páratlanul látványos koncertjeik miatt sokan mind a mai napig meggyőződéssel állítják: a zenekar muzsikája önmagában nem állta meg a helyét, figyelemfelkeltő imázsukat zenéjük hiányosságai miatt találták ki, és ha nem mázolják ki arcukat és nem repítenek minden egyes koncerten több kiló robbanószert a levegőbe, ma már senki sem emlékezne rájuk.

Ha azonban megjelenése után negyven évvel feltesszük az első albumot, könnyen rájöhetünk: az efféle nézetek igen egyoldalúak és tévesek, a fentebb kiemelt dalok bizony ma is megállják a helyüket. Nem ez volt a legjobbjuk, korántsem járt még csúcsra a gépezet, de a magokat elvetették – örömteli, hogy legalább így, négy évtizeddel később végre a szakma okosai (lásd Rock And Roll Hall Of Fame) is kezdik elismerni, hogy valamit nagyon jól csinált ez a banda...

 

Hozzászólások 

 
+12 #10 GTJV82 2014-02-20 16:10
Jó kis lemez ez, meg ugye történelem, mert innen indult minden.. bár szvsz az "első" korszakból szerintem vannak ennél jobb albumok, pl. a Destroyer vagy a Love Gun!
Idézet
 
 
+7 #9 robidog 2014-02-19 15:28
Idézet - Palinkas Vince:
Idézet - Robidog:
Mi lesz velünk ha a régi nagyok pl.:KISS, végleg szögre akasztják a gitárokat?
Kik lépnek a helyükre édes Istenem kik?
Komolyan nem született vagy 15 éve igazi korszakalkotó lemez, csak maximun igazán jó!
Tényleg gyerekek ki lesz az új KISS vagy Maiden, Metallica, AC/DC, Judas, Pink Floyd, Pearl Jam, Alice in Chains soroljam még órákig lehetne írogatni?!


A Kiss esetében nagyon is egyszerű, Simmons megmondta előre: dublőrök lesznek a maszkokban, így soha nem ér véget a show. Lehet hogy már most azok vannak.

Igen ezt én is olvastam valahol egy interjúban, ki tudj lehet.
de több mint valószínű hogy csak egy jól hangzó blöff!
Idézet
 
 
+12 #8 Palinkas Vince 2014-02-19 13:53
Idézet - Robidog:
Mi lesz velünk ha a régi nagyok pl.:KISS, végleg szögre akasztják a gitárokat?
Kik lépnek a helyükre édes Istenem kik?
Komolyan nem született vagy 15 éve igazi korszakalkotó lemez, csak maximun igazán jó!
Tényleg gyerekek ki lesz az új KISS vagy Maiden, Metallica, AC/DC, Judas, Pink Floyd, Pearl Jam, Alice in Chains soroljam még órákig lehetne írogatni?!


A Kiss esetében nagyon is egyszerű, Simmons megmondta előre: dublőrök lesznek a maszkokban, így soha nem ér véget a show. Lehet hogy már most azok vannak.
Idézet
 
 
+7 #7 Draveczki-Ury Ádám 2014-02-19 05:45
Idézet - Aaaarrrggghhh....:
Sietve készült a cikk az évfordulóra? Csak mert akad benne pár elírás, fura mondat, Nem beszólásképpen szántam ezt, csak gondoltam jelzem.

Javítva, köszi.
Idézet
 
 
+10 #6 robidog 2014-02-18 21:37
Idézet - norberthellacop ter:
Robidog: Azért a történethez hozzátartozik, ha az említett zenekarok pályafutása ma indulna, korántsem biztos hogy úgy alakulna a karrierjük, ahogy. Ha a korszakalkotó lemezeik ma jelennének meg, valószínű hogy azok is "csak" az igazán jó kategóriába kerülnének. Lehet itt siránkozni, de tökfelesleges, teljesen más a zenei közeg mint volt 20-30-40 éve, ez van.



Ja, a lemezhez kapcsolódva: A Black Diamond a világ egyik legjobb dala


Lehet hogy igazad van, de szerintem nem csak közeg más sokkal összetettebb a dolog az egész társadalom más minden más hogy baszná meg!
Egyébiránt nem siránkoztam!
:)
Idézet
 
 
+10 #5 Aaaarrrggghhh.... 2014-02-18 18:38
Sietve készült a cikk az évfordulóra? Csak mert akad benne pár elírás, fura mondat, pl: "...többek között taxisofőrködött is New Yorkban, mielőtt egy révén bekerült volna Klein csapatába...", vagy "Az egyre radikálisabb színpadi show-n, arculaton és a korábbinál nyersebb, erőteljesebb dalokon dolgozó páros pontosan tudta, hogy az újszerű, arcfestős imázshoz és a új társak is szükségeltetnek .". Nem beszólásképpen szántam ezt, csak gondoltam jelzem.

Egyébként érdekes a cikk, bár a KISS sosem volt az én zeném, hogy finoman fogalmazzak (gyakorlatilag az egyik cikkbeli idézet rá is mutat, hogy mi az egyik fő bajom velük: én pont ezt rühellem Amerikában, a felszínes, tartalom nélküli, csillogó, műanyag kultúrát, ami a sok külsőség mögött üres - meg a külsőségek mellett a zenéjük sem nyűgöz le), de azért érdekes volt elolvasni, hogy miként jutottak el ezekhez az arcfestésekhez és hogyan lettek annyira népszerűek.
Idézet
 
 
+11 #4 Nornagest 2014-02-18 18:18
@Robidog

A zenék minősége,meg úgy alapból az egész mai világ olyan iramban száguld lefelé a lejtőn, hogy attól tartok 15 év múlva még zsüsztinbíbert is vissza fogjuk sírni:S

(az én kedvenc műfajom a black metal, gyakorlatilag már most teljesen bedöglött és semmi se utal arra hogy valaha is javulás lesz, újabban még a jónak mondott lemezek is csak szimpla rutin munkák)
Idézet
 
 
+11 #3 norberthellacopter 2014-02-18 17:56
Robidog: Azért a történethez hozzátartozik, ha az említett zenekarok pályafutása ma indulna, korántsem biztos hogy úgy alakulna a karrierjük, ahogy. Ha a korszakalkotó lemezeik ma jelennének meg, valószínű hogy azok is "csak" az igazán jó kategóriába kerülnének. Lehet itt siránkozni, de tökfelesleges, teljesen más a zenei közeg mint volt 20-30-40 éve, ez van.

Ja, a lemezhez kapcsolódva: A Black Diamond a világ egyik legjobb dala
Idézet
 
 
+11 #2 bogar 2014-02-18 17:53
Imádom a KISS-t, de ezt a lemezt sosem tustam megszeretni a hangzása miatt, de ha élőben előszednek róla valamit (még nem voltam olyan KISS koncerten, hogy erről ne játszottak volna) az garantáltan lerobbantja a fejemet. Tényleg egyszerűek ezek a dalok, mint a mákos tészta, de legalább olyan időtálló darabok, mint a cikkben is említett Zepp, Sabbath, Purple trió dalai.

Köszönöm a cikket!
Idézet
 
 
+24 #1 Robidog 2014-02-18 16:30
Mi lesz velünk ha a régi nagyok pl.:KISS, végleg szögre akasztják a gitárokat?
Kik lépnek a helyükre édes Istenem kik?
Komolyan nem született vagy 15 éve igazi korszakalkotó lemez, csak maximun igazán jó!
Tényleg gyerekek ki lesz az új KISS vagy Maiden, Metallica, AC/DC, Judas, Pink Floyd, Pearl Jam, Alice in Chains soroljam még órákig lehetne írogatni?!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.