Shock!

december 09.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Iron Maiden: Piece Of Mind

1222maiden1A második Bruce Dickinsonnal készült  Iron Maiden-album, a Piece Of Mind idén május 16-án töltötte be a harmincötödik születésnapját, és mivel valamilyen rejtélyes okból kifolyólag eddig senki nem emlékezett meg róla, ezennel megteszem én. Annál is inkább, mert a lemez ugyanakkora klasszikus, mint közvetlen elődje és három utódja.

Az 1982-es év köztudottan vízválasztónak bizonyult a Maiden életében. A Samson éléről elcsent Dickinsonnal minden szempontból szintet ugrottak Steve Harrisék: képzett énekesük lett, akinek bármire képes torka lehetőséget adott arra, hogy az elképzeléseik jóval cizelláltabb, kifinomultabb és szerteágazóbb dalok formájában öltsenek testet. A The Number Of The Beast lemezen tulajdonképpen megszületett az etalon Maiden-stílus, ami egyszerre volt epikusan komplex és lényegretörő, archaikus és jövőbe mutató. Noha akadtak ősrajongók, akiknek nem tetszett, hogy a Di'Annóhoz köthető East End-i punkattitűd nyomtalanul eltűnt a hangzásból, a Maiden kabátjának újragombolása annyira jól sikerült, hogy a többség nem ejtett krokodilkönnyeket ezért.

megjelenés:
1983. május 16.
kiadó:
EMI / Capitol
producer: Martin Birch

zenészek:
Bruce Dickinson - ének
Dave Murray - gitár
Adrian Smith - gitár
Steve Harris - basszusgitár
Nicko McBrain - dobok

játékidő: 45:18

1. Where Eagles Dare
2. Revelations
3. Flight Of Icarus
4. Die With Your Boots On
5. The Trooper
6. Still Life
7. Quest For Fire
8. Sun And Steel
9. To Tame A Land

Szerinted hány pont?
( 100 Szavazat )

Persze az, hogy már elsőre egy óriási lemezt hoztak össze ebben a felállásban, még nem jelentette azt, hogy emberileg is összecsiszolódtak. A megalkuvást nem tűrő Harris és a szintén sajátos elképzelésekkel rendelkező Dickinson egyaránt kiskakas volt a saját szemétdombján, ami azt eredményezte, hogy Steve már a Number turné első állomásait követően ki akarta vágni a csapatból az énekest. Persze később a főnök maga is rájött, hogy sokkal többet nyer, mint veszít, ha megköti a maga kompromisszumait a színarany hangszálak birtokában lévő karizmatikus frontemberrel. Harrisnek egyébként is sokkal nagyobb fejfájást okozott Clive Burr dobos hozzáállása, ami a csapat első amerikai turnéján még jobban kiütközött. A csapat a Rainbow/38 Special-túrán, majd a Scorpions és a Judas Priest előtt is kőkeményen melózott azon, hogy elfogadtassa magát a tengerentúli közönséggel, a dobos renitens hozzáállása azonban alapvető feszültségeket hozott felszínre. Habár Clive nagyszerű ütős volt, aki tökéletesen egyesítette a játékában a Paice-iskola hard rockos elemeit a Buddy Rich és Gene Krupa neveivel fémjelezhető swing- és dixieland-dobolás groove-orientált megoldásaival, nem volt hajlandó úgy dobolni, ahogy Harris előírta neki, ezért a turnét követően mennie kellett. Helyére a sokkal sarkosabb és precízebb Nicko McBrain került a francia Trust zenekarból (Mr. Laposorr korábban Pat Travers bandáját is megjárta), a negyedik Maiden-album munkálataihoz már vele futottak neki Steve-ék (ironikus módon Clive pedig bekerült Nicko helyére a Trustba, ő hallható a gallok Trust IV és Man's Trap albumain).

A csapat 1983 januárjában látott neki az új lemez előkészületeinek, méghozzá nem éppen szokványos módon: kiköltöztek Jersey szigetére, erre a viharvert kis brit felségterületre, ami a La Manche-csatorna nyugati bejáratánál terül el, és földrajzilag jóval közelebb van Brètagne-hoz, mint Angliához. Mivel a zord időjárású földdarab alapvetően ingerszegény környezetnek bizonyult, így semmi nem vonta el a zenekar figyelmét, hogy a főhadiszállássá átalakított, használaton kívüli Le Chalet hotelben zavartalanul folyhasson a munka. A zenekari felszerelés mellett a csapat házi grafikusát, a legendás Derek Riggset is átreptették Jersey-re, aki a próbák és a dalszerzés ideje alatt a helyszínen dolgozta ki a lemezborító kényszerzubbonyos, gumiszobában láncravert Eddie-jét. Persze ez sem volt könnyű szülés, ahogy a Derek munkáiról szóló Run For Cover könyvben írta Martin Popoff. A félig kihalt szigeten ugyanis semmi nem állt Riggs rendelkezésére, számos eszközt utólag reptettek oda, hogy haladni tudjon. Ráadásul az első vázlatok, amelyekben egy ülő pozíciót elfoglaló Eddie jelentette a főmotívumot, nem nyerték el Harrisék tetszését. A csapat valami sokkal erőszakosabb képet szeretett volna, így Derek újragondolta az egész koncepciót, és végül ebből a második nekifutásból nőtte ki magát a jól ismert véglelges kép. Az album munkacíme eredendően Food For Thought volt, de ezt is megváloztatták menet közben: egy jól irányzott csavarral Piece Of Mind lett belőle, noha a sor szervesen egyik dalhoz sem kapcsolódott.

1222maiden2

Ami a dalszerzést illeti, a Maiden kreatív energiái ennél a lemeznél elkezdek polarizálódni. Míg korábban szinte minden ötletet Steve hozott, addig a Piece Of Mindnál kialakult az ellenpólus, amit Adrian Smith és Dickinson párosa alkotott. Természetesen továbbra is Harris maradt a fő szerző, tőle jöttek az olyan sűrű kiállásokkal tarkított, nehezen játszható és énekelhető témák, mint a lemezt indító Where Eagles Dare, amit Alistair MacLean klasszikus második világháborús regénye, illetve az ebből készült nagy sikerű film alapján íródott (nálunk Kémek a Sasfészekben címmel jelent meg, és Brian G. Hutton csinált belőle sikerfilmet Richard Burton és Clint Eastwood főszereplésével). Mind Dickinsont, mind Nicko McBraint alaposan megdolgoztatta benne Harris, aki köztudomásúan sosem vette figyelembe dalszerzés közben, hogy a témái vajon megvalósíthatóak-e emberi mértékkel. Összetettsége okán nem egy nyilvánvaló koncertnóta, mégis ezzel indították a következő turnén a koncerteket. Steve másik epikus tétele, a záró To Tame A Land sejtelmes hangulata olyan későbbi Maiden-nótáknak kövezte ki az utat, mint a Fear Of The Dark: ez Frank Herbert Dűnéjén alapszik. A címe is ez lett volna, Herbert azonban nem járult ehhez hozzá, így átkeresztelték. A lemez – és a Maiden történetének – egyik legikonikusabb pillanata, a Lord Alfred Tennyson 19. századi brit költő inspirálta The Trooper szintén Harris tollából származik, felejthetetlen gitárdallama és galoppozó tempója azóta is banda élő fellépéseinek egyik alappillérét képezi, a kislemezhez készített Riggs-grafika pedig szintén örökérvényű favorit. Dave Murray és Harris közös szerzeménye, a Dave hangulatos szólójával bevezetett Still Life szövegileg Ramsey Campbell író egyik horror-történetén alapul. Dickinson hatalmasat énekel benne, bár kicsit másképp, jóval indirektebb módon, mint mondjuk az ezt követő Quest For Fire-ban, amihez Jean-Jacques Annaud azonos című 1981-es filmje adta Steve-nek az ötletet.

Tematika szempontjából egyébként nemcsak a basszusgitáros dalai kötődtek erősen az irodalomhoz és a történelemhez. Az egyetemet történelem szakon elvégző Dickinson Adrian Smithszel együtt írt Sun And Steel dala Japán egyik leghíresebb szélsőjobboldali írója, Misima Jukio hatását viseli magán, a konkrét szöveg viszont Mijamoto Muszasi szamuráj filozófusról szól. Zeneileg tipikus Smith/Dickinson-darab, érthető struktúrájú és emlékezetes dallamú középtempózás. Ugyanezt el lehet mondani a története szempontjából a görög mitológiára utaló Flight Of Icarusról, ami örökzöld refrénjének köszönhetően az első vérbeli rádiós slágere lett a Maidennek. Az árnyalt Revelationst Bruce egyedül hozta, ez a dal némileg visszautal a Children Of The Damnedre, míg a közönségkedvenc Die With Your Boots On azon kevés Maiden-szerzemény egyike, amit Harris, Smith és Dickinson együttes erővel hozott össze.

1222maiden3

Produkciós szempontból a csapat ezzel az albummal kezdte a Bahamákon található Compass Point stúdiót használni, am a ködös Albion kellemesebb klímára cserélése nem jelentette azt, hogy a hangzásban is változást akartak volna. A felvételeket ezúttal is a Maiden-sound kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett Martin Birch irányította, aki természetesen a negyedik lemezzel sem hibázott.

A korongot a Flight Of Icarus single vezette fel, a Maiden pedig pont két héttel a Piece Of Mind megjelenése előtt, 1983. május 2-án indította a World Piece turnét, ami ugyan kissé rövidebbre sikerült az előzőnél, intenzitásában azonban legalább annyira megfeszítettnek bizonyult. A koncerteken ekkor már jóval komolyabb látványvilág megteremtésére volt lehetősége a bandának, a show-t pedig az egész világ a tenyerükből ette. A turné a dortmundi Westfalenhalléban ért véget 1983. december 17-18-án a legendás Rock Pop in Concert nevű rendezvényen, ahol a Maiden mellett Ozzy Osbourne, a Judas Priest, a Def Leppard, a Scorpions, az MSG, a Krokus és a Quiet Riot lépett fel.

A Maiden azonban ezután sem ülhetett a babérjain, Rod Smallwood menedzser továbbra is eszelős tempót diktált, szóval minden kezdődött elölről, de az már egy másik történet, aminek Powerslave a címe. A Piece Of Mind ugyanolyan Maiden-védjegy, mint a Number, a Powerslave, a Somewhere In Time és a Seventh Son Of A Seventh Son, az akkori korszak tökéletes lenyomata és a metal műfaj megkerülhetetlen alapvetése.

1222maiden4

 

Hozzászólások 

 
#22 Black Dog 2023-07-03 20:45
Qrva jó írás ,le a kalappal a cikk írója előtt !
Idézet
 
 
#21 Pisti 2021-03-29 02:55
Marha jó lemez, az egyik legjobb dobhangzás itt van, jók a dalok is, tényleg minden okés. Kedvenc.
Idézet
 
 
#20 Túrin 2019-01-24 14:23
)

Azért ezt vitatnám, bár ugye én nem vagyok rajongójuk, de régebben szerettem őket. Szerintem a '80-as évek terméséből csak a Piece of mind és a Seventh son lett (közel) hibátlan, a többi sántít rendesen. Pl. a Somewhere fel töltelék, a Powerslave-en pedig csak az Aces high, a címadó és esetleg a Two minutes jó.


Hát nagyon nem értünk egyet, de most minek soroljam, hogy szerinted miben nincs igazad? :)

Csak annyit, hogy a Somewhere-n és a Powerslave-n sincs egy darab töltelékszám sem, sőt, mindkettőről olyan darabokat nem játszanak elejétől fogva, amelyek örök kedvenceim között vannak, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül (Flash of the blade, The duelist, Loneliness of the long distance runner, Deja vu, stbstb.) Mindkét album hibátlan mestermű, hozzávesszük ezt, meg az Ssoss-t, a Number meg egészében egy slágergyűjtemén y.
Idézet
 
 
#19 zebraman 2019-01-17 20:16
Idézet - Túrin:
Igazság szerint 82-től 88-ig, 6 éven, és 5 nagylemezen keresztül képtelen volt a Maiden hibázni. Kinek egyik album áll legközelebb a szívéhez a nagy 5-ösből, kinek a másik, de mindenki elismeri, hogy a másik 4 is csúcs, csak nekem valahogy ez ezért meg azért...
Ez azért valami hihetetlen ritka volt, nemhogy a metál műfajon belül, hanem általában a könnyűzenében, ezért is lett a Maiden az, ami.
Minden sikert megérdemelnek.

)


Azért ezt vitatnám, bár ugye én nem vagyok rajongójuk, de régebben szerettem őket. Szerintem a '80-as évek terméséből csak a Piece of mind és a Seventh son lett (közel) hibátlan, a többi sántít rendesen. Pl. a Somewhere fel töltelék, a Powerslave-en pedig csak az Aces high, a címadó és esetleg a Two minutes jó.
Idézet
 
 
#18 Túrin 2019-01-01 10:54
Igazság szerint 82-től 88-ig, 6 éven, és 5 nagylemezen keresztül képtelen volt a Maiden hibázni. Kinek egyik album áll legközelebb a szívéhez a nagy 5-ösből, kinek a másik, de mindenki elismeri, hogy a másik 4 is csúcs, csak nekem valahogy ez ezért meg azért...
Ez azért valami hihetetlen ritka volt, nemhogy a metál műfajon belül, hanem általában a könnyűzenében, ezért is lett a Maiden az, ami.
Minden sikert megérdemelnek.

(Én pl. kb. egy évtizedig, úgy 2006 tájától nagyon keveset hallgattam Maident, leginkább az új albumaikat, a régi klasszikusokat még ritkábban, egyszerűen bármelyiket végig tudtam nyomni fejben hangról hangra, szinte értelmetlen volt feltennem őket, ráadásul rengeteg új zenével és zenekari munkássággal is megismerkedtem közben.
Mostanában viszont olyan brutálisan tolul fel bennem újra a késztetés, mint abban a gimis srácban, aki minden nap 35 perc reggeli buszozás közben a walkmanjében cserélgette a Piece of Mindot, Powerslavet, Somewheret és a többit, rogyásig. Csak most munkába menet az egy óra autózás közben forognak. :) )
Idézet
 
 
#17 Gazdag Illés 2018-12-27 22:28
Há már azt hittem, nem lesz róla klaszikushock :D A Somewhere/Seventh/Powerslave után ez a kedvenc.

Off: Crowbar: Odd fellows rest, Death Angel: Frolic through the park, Exodus: Impact is imminent, Maiden: Virtual XI, Judas Priest: Ram it down, Satyricon: Nemesis Divina, Testament: The new order albumokról várható klasszikushock, ha eljön az idejük?
Idézet
 
 
#16 Tóth Levente 2018-12-27 13:49
Én ezzel a lemezzel kezdtem az ismerkedést az I.M. -mel és úgy általában a műfajjal is. A 90 perces kazi egyik oldalán ez volt, a másikon az I.M. debütalbuma.
Egész nyáron ment végtelenítve.
Idézet
 
 
#15 Bede Márton 2018-12-24 14:08
Király lemez!

A klasszikus érából már csak a debütalbum hiányzik, szeretettel várjuk azt is!
Idézet
 
 
#14 pumpika666 2018-12-23 20:41
érdekesség: anno a dalok egy részét a live after deth-ról ismertem csak...utána ez a lemez csalódás volt, esküszöm, lassabb, öregesebb verziók vannak a lemezen...aztán szépen lassan hozzáöregedtem, most 41 évesen az egyik legjobb lemezük nálam :)
Idézet
 
 
#13 zebraman 2018-12-23 15:19
Coming out: az első metal zene, amit hallottam, az I.M. 7th son-ja volt, egy ideig hallgattam I.M.-t, de ez a lemez sohasem tetszett. Később kinőttem a zenekarból, meg különben is, kinek kell Maiden, ha ott a Judas Priest?
Ehhez képest most a megemlékezést olvasva meghallgattam a P.O.M.-ot és leesett az állam: hogyan nem vettem észre eddig ezt a lemezt, amikor ennyire zseniális? Micsoda szólókat játszanak a gitárosok! Nicko is hozza ezeket a rafinált, összetett ritmusokat és Dickinson hangja is a csúcson van.

A dalok pedig nem csak a felszínen jók, érdemes felfedezni bennük az apróbb részleteket is. Kár, hogy a későbbi lemezeik nem lettek ennyire jók, se dalok, de hangzás tekintetében, akkor talán lehetnék I.M. rajongó. Ennek ellenére az évet azzal kezdem, hogy megveszem ezt a lemezt vinilen, és próbálok egy ilyen pólót is szerezni.

Köszi, hogy felhívtátok rá a figyelmet.
Idézet
 
 
#12 Gál József kutyája 2018-12-23 08:09
Idézet - Thasaidon:
Ne basszatok ki velem, a Maiden Ramsey Campbell-novella alapján írt számot, és én erről eddig nem tudtam? Eddig is imádtam a bandát is meg a Still Life-ot is, de ezzel még egy kicsit közelebb férkőztek a szívemhez! ^_^ Az nem derült ki, hogy konkrétan melyik novella a "ludas"?

Az idei soproni fellépés egyik legszeretetremé ltóbb pillanata volt, amikor a Where Eagles Dare feldördült, azt a számot tizenévesként oda-vissza hallgattam megállás nélkül, zseniális darab. A Flight of Icarus szintén nagy szívem csücske (bájdövéj: legközelebb lehetne esetleg úgy, hogy nem a cikk címébe írjátok ki a koncerten várható dalcímet? Így a kíváncsiak a cikkre kattintva megtudhatják az infót, a nem kíváncsiak pedig elkerülhetik a setlistspoilert ).

A Quest for Fire film nálunk nem A tűz háborúja címmel futott amúgy? A Maiden-szám szólóját baromira szerettem; számomra ez a lemez egy elfeledett klasszikusát jelentette.

A Sun and Steelel nekem már leül a lemez, és érdekes módon eddig a To Tame a Land sem tudott magával ragadni, számomra annak a legfőbb izgalma az volt, amikor megtudtam, hogy a Dűne alapján készült.

Egyébként meg köszi a cikkért. :-)


A Quest for Fire tényleg A tűz háborúja címet kapta Magyarországon. Emlékszm rá a tévéből.
Idézet
 
 
#11 Montsegur 2018-12-22 22:44
[quote name="Thasaidon"]Ne basszatok ki velem, a Maiden Ramsey Campbell-novella alapján írt számot, és én erről eddig nem tudtam? Eddig is imádtam a bandát is meg a Still Life-ot is, de ezzel még egy kicsit közelebb férkőztek a szívemhez! ^_^ Az nem derült ki, hogy konkrétan melyik novella a "ludas"?

The Inhabitant of the Lake
Idézet
 
 
#10 Thasaidon 2018-12-22 17:54
Ne basszatok ki velem, a Maiden Ramsey Campbell-novella alapján írt számot, és én erről eddig nem tudtam? Eddig is imádtam a bandát is meg a Still Life-ot is, de ezzel még egy kicsit közelebb férkőztek a szívemhez! ^_^ Az nem derült ki, hogy konkrétan melyik novella a "ludas"?

Az idei soproni fellépés egyik legszeretetremé ltóbb pillanata volt, amikor a Where Eagles Dare feldördült, azt a számot tizenévesként oda-vissza hallgattam megállás nélkül, zseniális darab. A Flight of Icarus szintén nagy szívem csücske (bájdövéj: legközelebb lehetne esetleg úgy, hogy nem a cikk címébe írjátok ki a koncerten várható dalcímet? Így a kíváncsiak a cikkre kattintva megtudhatják az infót, a nem kíváncsiak pedig elkerülhetik a setlistspoilert ).

A Quest for Fire film nálunk nem A tűz háborúja címmel futott amúgy? A Maiden-szám szólóját baromira szerettem; számomra ez a lemez egy elfeledett klasszikusát jelentette.

A Sun and Steelel nekem már leül a lemez, és érdekes módon eddig a To Tame a Land sem tudott magával ragadni, számomra annak a legfőbb izgalma az volt, amikor megtudtam, hogy a Dűne alapján készült.

Egyébként meg köszi a cikkért. :-)
Idézet
 
 
#9 The_Sentinel 2018-12-22 15:45
Remek album. Őszintén szólva én jobban is szeretem, mint a Number-t.
Idézet
 
 
#8 Nevermore169 2018-12-22 13:56
Sztem 3. legjobb a Fear,Brave után
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.