Shock!

október 24.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Skid Row: „Ma is él bennünk a régi szellemiség”

0516skidrow2Európában ritkán mozog a Skid Row, így errefelé az utóbbi hét évben leginkább csak akkor hallottunk a '80-as évek végének egyik legsikeresebb hard rock csapatáról, amikor ex-énekesük, Sebastian Bach nyilatkozatai kapcsán kerültek be a hírekbe. Most azonban hosszú kihagyás után New Jersey büszkeségei visszatértek, és igaz, hogy csak egy EP-sorozat első darabját dobták piacra United World Rebellion – Chapter One címmel, a kiadvány még így is sokkal inkább közelít a banda első három albumán megismert stílushoz, mint a kísérletezősebbre vett legutóbbi, már Johnny Solinger énekessel készített két nagylemez. Rachel Bolan, a zenekar basszusgitárosa és egyik fő dalszerzője a Shock!-nak elárulta: a csapat remekül érzi magát a bőrében, és a folytatásra ezúttal biztosan nem kell hosszú éveken át várni.

Nem tudom, hogy az elég egyértelmű Slave To The Grind áthallások mondatják-e velem vagy sem, de ez az új EP szerintem a legjobb eddigi kiadványotok Johnnyval a mikrofonnál. Legutóbb elég kísérletezősre vettétek a figurát, de ahhoz képest ezek a dalok most abszolút hagyományőrzőre sikeredtek.

Ó, köszönöm! Sokaktól hallottam ezt az utóbbi napokban, örülök, hogy neked is tetszik az anyag. Ami a hagyományokat illeti, teljesen igazad van – ez részben szándékos törekvés is volt most a részünkről. Snake-kel azt mondtuk, próbáljunk meg kicsit visszaásni a gyökereinkhez, idézzük fel, miről szólt a Skid Row a kezdeti időkben, és próbáljunk meg erre összpontosítani az új dalokban, de természetesen anélkül, hogy idejétmúltan szólalnánk meg. Szóval semmiképpen sem 1989-et akartuk újraélni, egyszerűen csak visszakanyarodtunk egy kicsit ahhoz, ami akkoriban jellemzett minket. Ez egyébként nem volt nehéz, mert elég sok olyan zenét is hallgatunk mostanában, amikért akkoriban rajongtunk. Aláírom, hogy a Revolutions Per Minute lemez elég kísérletezősre sikeredett még a Thickskinhez képest is, mert az meg leginkább úgy szólt, mint egy felfrissített hangzású Skid Row, és rengeteget dolgoztunk vele. De akkoriban agyilag arrafelé jártunk, nincs ezzel semmi gond, én mindkét albumot szeretem a mai napig. Minden csapatnak megvan a maga kísérletezős lemeze, a miénk a Revolutions Per Minute volt.

Tudom, hogy ez az EP-s megoldás a Downnál is Snake ötlete volt. Miért jobb három EP-t kihozni másfél-két éven belül, mint inkább egyszerre kiadni ugyanazokat a dalokat egy nagylemezen?

Elég régóta nem jelentkeztünk új szerzeményekkel, így azt akartuk, hogy legyen egyfajta folyamatos zeneáramlás a banda irányából. Nyilván meg lehetett volna csinálni, hogy felveszünk tizenkét dalt, és egyszerre kiadjuk őket, viszont így frissebben tudjuk tartani magunkat, és a munka is gyorsabban is halad. De emellett más okok is közrejátszanak. Az egyik, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények közepette egy rajongó is könnyebben kifizet hat dollárt egy EP-re, mint tizenöt-húsz dollárt egy teljes nagylemezre. A másik pedig az az iszonyatos információözön, amiben élünk. Mindenkire folyamatosan zúdulnak az újabb és újabb információk, köztük az új zenék is. Ilyen körülmények közepette jóval egyszerűbb lehet összebarátkozni egy néhány számos EP-vel, mint egy háromszor olyan hosszú nagylemezzel.

0516skidrow4

Ne vedd rossz néven, de egyáltalán mi tartott ennyi ideig? 2006 azért elég régen volt már...

(nevet) Nagyon sokat turnézunk, és kicsit beleragadtunk a pillanatba az elmúlt hét évben, az az igazság. Régen mi is a tipikus demó-lemez-turné-demó-lemez-turné körben működtünk, de ma már más a világ, mint akkoriban, és noha folyamatosan tervben volt a következő anyag elkészítése, végül mindig jöttek az újabb turnéajánlatok, amik miatt nem tudtunk előrelépni.

A fénykorban a Skid Row az Atlanticnél dolgozott, ma viszont Amerikában a Megaforce-nál, Európában a UDR-nél vagytok, tehát kisebb cégeknél. Jelent ez bármi különbséget egy olyan bejáratott névnél, mint a Skid Row?

Ha visszatekintünk 1989-re, az Atlantic valóban világbirodalom volt, a Megaforce pedig csak egy kis metalkiadó. Abban a tekintetben nincs nagy eltérés, hogy ma is az Atlantic mögött áll ott a dollár ereje, de a nagykiadók ezt leszámítva sem változtak olyan sokat. A Megaforce viszont sokkal jobban szervezett, mint akkoriban, a terjesztésük majdnem olyan hatékony, mint egy multié, emellett pedig tisztában vannak azzal, mit csinálunk, értik a zenekar céljait, és tisztelik a történelmünket. Akár azt is mondhatnám, elég sok szempontból hasonlítanak a '89-es Atlanticre. Arról nem is beszélve, hogy ilyen EP-s megoldás számára nem is adódhatna természetesebb háttér a Megaforce-nál, hiszen hihetetlenül sok hasonló lemezt adtak ki már a hőskorszakban is. Én is mániákusan vásároltam annak idején az Exciter, Anvil, Anthrax meg ki tudja még, milyen más EP-ket, amiket ők adtak ki a '80-as évek elején.

Tudjátok már, pontosan mikor jön ki a másik két EP?

Pontosan még nem, de a következő tizennyolc hónapon belül szeretnénk kihozni mindkettőt.

A dalok mennyire állnak készen ehhez?

Egyelőre két további dalunk van meg.

És ezek milyenek? Ugyanilyen régi Skid Row érzést árasztanak?

0516skidrow3Igen, azokban is benne van ez a Slave To The Grind groove, de még fel sem demóztuk őket, szóval semmit sem mondhatok róluk végleges jelleggel.

Hogy váltak be élőben az új témák az áprilisi európai turnén?

Remekül! Kettőt is játszottunk, és a reakció még a legmerészebb várakozásainkat is felülmúlta. A nézőszámok is nagyon impozánsak voltak, Nagy-Britanniában a legtöbb buli teltházzal ment le, de eljutottunk például Csehországba is, ahol azelőtt még soha nem koncerteztünk.

Nem voltak bennetek aggályok a Randy Blythe-ügy miatt? Több amerikai zenekar is azt mondta, nem akar a történtek után Prágában játszani...

Dehogyis, egyáltalán nem. Sosem játszottunk még ott, így örültünk a lehetőségnek, hogy végre itt az alkalom. Ettől még persze nagyon szerencsétlen, ami történt, de az elejétől fogva nagyon izgatottan vártuk a koncertet, ami állati jól is sült el.

Az elejétől kezdve javarészt ti írjátok a számokat Snake-kel. Változott valamit a munkamódszeretek a régihez képest?

Nem igazán. Annyit legalábbis biztosan nem, mint amennyi idő eltelt mondjuk az első lemez óta. Megírjuk a dalok alapjait valamelyikünk ötlete nyomán, aztán bemutatjuk a csapatnak, mire gondoltunk. Innentől viszont már közös munka folyik: megmondják, mi tetszik, mi nem tetszik nekik, és közösen fejezzük be az adott témát. Addig nem lesz Skid Row a végeredmény, amíg mind az öten nem tesszük bele a magunkét.

Johnny mennyiben vesz részt másképp a munkában, mint annak idején Sebastian Bach?

Nincs nagy eltérés ebben sem. Talán egy kicsit több ötlete, javaslata van a konkrét dallamokra, de összességében nem működünk vele gyökeresen eltérően, mint annak idején Sebastiannal. Teljes bizalmat élvez ő is a zenekaron belül.

Van benned nosztalgia a régi idők iránt?

Nem a nosztalgia a jó szó erre igazából, de tény, hogy nagyon szeretem játszani a régi dalokat. Volt egy idő, amikor az emberek legszívesebben ki sem mondták a Skid Row vagy a hozzánk hasonló csapatok nevét, de ez mára elmúlt, a zenei klíma totálisan megváltozott, és a hard rock, heavy metal vagy akárhogy is nevezzük, sok tekintetben erősebb manapság, mint valaha. Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen aki ezt a zenét hallgatja, többnyire hűséges rajongó, aki kitart a kedvencei mellett. De az azért nem fordult meg a fejemben annak idején, hogy egykor majd megérem, amint a régi rajongók már a gyerekeikkel a nyakukban érkeznek a koncertjeinkre! (nevet) Persze ha valaki odaáll elém ezzel a '80-as évek végén, biztos nyomok egy hatalmas csókot az arcára, hiszen mióta az eszemet tudom, úgy terveztem, a zenélésből fogok megélni. Már persze azt az esetet leszámítva, ha az ujjaim véletlenül leesnének... (nevet) Hihetetlenül jó érzés, hogy milyen régen működünk már, és az emberek még mindig eljönnek megnézni minket.

Mit érzel, amikor manapság játsszátok a Youth Gone Wildot? Egyáltalán mennyire tudsz így, lassan negyvenhét éves fejjel azonosulni a dal mondanivalójával?

(nevet) Na igen, lehet, hogy olyan nagyon ifjak már nem vagyunk, a régi szellemiség azonban még ma is él bennünk, és persze ma is könnyen találunk olyan dolgokat, amik feldühítenek. A dal pedig alapvetően erről is szól: a rock'n'roll szellemiségről, arról, hogy kiállsz az elveidért, akármi is történik. Szóval nincs gond az azonosulással, arról nem is beszélve, hogy ma is a Youth Gone Wild az első nóta, ami a legtöbb embernek eszébe jut, ha meghallja a Skid Row nevet. Olyan, mint a My Generation a The Who-nál! (nevet) Nem is tehetnénk meg, hogy nem játsszuk.

0516skidrow6

Van esetleg legkedvesebb emléked a régi időkből?

Rengeteg kedves emlékem van, és szerencsére nem csak a régi időkből. Például a mostani teltházas londoni bulink is elképesztően jól sikerült, az egyik legjobb koncert volt, amit valaha is adtunk. De ha csak egyet mondhatok, sosem fogom elfelejteni, amikor 1989-ben, a Bon Jovi turnén először játszottunk stadionokban. Soha azelőtt nem láttam még annyi embert a színpadról, ráadásul olyan volt minden, mint a tévében: mindenki izzadt, tombolt, üvöltött. Az ilyesmi őrületes élmény.

És milyen volt a legendás '89-es Moscow Music Peace fesztivál?

Senki sem ismerte egyik zenekart sem, csak Ozzyt! (nevet) Tudom, hogy a korabeli videókról ez nem így jön le, de ott, a helyszínen a közönség végig csak azt skandálta, hogy „Oz-zy!, Oz-zy!", akárki is játszott éppen a színpadon. De ettől még persze nagy buli volt. Már eleve azt is hatalmas dologként éltük meg, hogy Moszkvában játszhatunk, pláne olyan nevek társaságában...

Az imént azt mondtad, a Revolutions Per Minute volt a Skid Row kísérletezős lemeze, én azonban lefogadom, hogy a legtöbb rajongónak inkább a Subhuman Race jutna eszébe erről a kifejezésről...

Akkoriban már a vég felé menetelt a zenekar abban a formában. Különös légkörben vettük fel az albumot, hiszen Bob Rock személyében egy olyan producerrel dolgoztunk, akivel azelőtt soha az életben nem találkoztunk, és maga az időszak is különös volt, amiben születtek a dalok. A mi generációnk akkorra már kifutotta magát, a grunge volt a jelszó, a velünk egyívású csapatok pedig ott álltak a semmiben, amolyan munkanélküliként... (nevet) Pár dalt nagyon szeretek a Subhuman Race-ről, minden este elő is szedünk róla átlagosan egy dalt, de összességében nem a kedvencem.

Nem volt jó Bob Rockkal stúdiózni?

Inkább azt mondanám, hogy az első két lemezen nagyon összeszoktunk Michael Wagenerrel, Bob pedig sok szempontból az ellenkezőjét csinálta annak, mint ő. Nagyszerű szakember, a munkássága önmagáért beszél, de nem igazán sikerült összehangolnunk az elképzeléseinket: nem értette meg, mit szeretnénk, és mi sem láttuk át, ő mit akar kihozni a közös munkából. De mondom, ez nem baj. Attól még senki sem lesz rossz ember, hogy nincs valakivel azonos hullámhosszon. Akadtak kimondottan briliáns ötletei is, amik nekünk magunktól biztosan soha nem jutottak volna eszünkbe.

0516skidrow1

Mai fejjel mit gondolsz, elkerülhetetlen volt a zenekar szétesése a Subhuman Race után?

Igen. A lemez turnéi már nagyon rossz légkörben futottak le, hiába játszhattunk például a Van Halen előzenekaraként is, már az sem segített rajtunk. Fejben nem voltunk ott, untuk a koncerteket, untuk egymás társaságát és úgy egyáltalán, untunk a világon mindent. Teljesen kiégtünk.

Ezután nem sokkal következett az a bizonyos Ozone Monday kitérőtök Shawn McCabe énekessel...

Az Ozone Mondayjel kapcsolatban a mai napig komoly félreértések élnek a köztudatban, a legtöbben ugyanis azt hiszik, hogy a Skid Row bevett egy új énekest, és nevet változtatott. A valóság ezzel szemben az volt, hogy az Ozone Mondayt projektként működtettük, nem pedig a Skid Row folytatásaként. Ennek bizonyítéka az is, hogy például soha nem játszottunk élőben egyetlen Skid Row nótát sem, pedig viszonylag sokat koncerteztünk. De aztán ez a sztori is megfáradt, és el kellett telnie egy kis időnek, mire ismét összejöttünk Snake-kel és Scottival, hogy ismét működésbe hozzuk a Skid Row-t. Az azt megelőző korszak mindenképpen a karrierem mélypontja volt. Nagyjából negyedórára laktunk egymástól mindhárman, mégis alig beszéltünk egymással hosszú hónapokon át... Tényleg totálisan kiégtünk, és boldog vagyok, hogy sikerült utána rendeznünk a viszonyunkat, és megőrizni a barátságunkat.

Tudom, hogy unalmas állandóan Sebastian Bachról beszélni, nem is akarom mindenáron erőltetni a témát, de muszáj megkérdeznem: tényleg igaz, amit az interjúiban következetesen állít, vagyis hogy te vagy az egyetlen tag a csapatban, aki nem szeretne vele többé együtt zenélni?

Egyrészt nem olvasom az interjúit. Másrészt ha a többiek olyan nagyon szeretnének Sebastiannal zenélni, akkor szerintem már szóltak volna nekem erről! (nevet) De még csak soha nem is jött elő ez a téma. A zenekar énekese Johnny, és mindenki remekül érzi magát ebben a formában. Őszintén szólva még furcsán is érzem magam, ha meghallok a rádióban egy régi dalt, hiszen Johnny már lassan kétszer annyi időt töltött a csapatban, mint annak idején Sebastian, és egyszerűen ahhoz szoktam, hogy vele hallom a nótáinkat. Szóval ez egy halott ügy.

0516skidrow5

És mi a helyzet Rob Affusóval, a régi dobosotokkal? Vele jóban vagytok?

Néha összefutunk, beszélünk egymással pár szót, így például karácsonykor, vagy néha a Facebookon. Kiegyensúlyozott a viszony.

El tudod képzelni, hogy egyszer ismét egy zenekarban játsszatok?

Annyira egyben van ez a mostani felállás, hogy jelenleg egyetlen poszton sem tudok elképzelni változást a csapatban.

Milyen zenéket hallgatsz mostanában?

A legnagyobb kedvencem az utóbbi években az Arch Enemy, őket például, de rengeteg jó európai banda működik mostanában. Egyébként nem csak metalt hallgatok, igyekszem változatosságra törekedni.

Mi volt életed legnagyobb csalódása zenerajongóként?

Amikor Freddie Mercury meghalt, az nagyon megrázott. Mindig is imádtam a Queent, mert teljesen egyedülállóak voltak. Mindenre esélyt adtak maguknak, és minden labdát leütöttek, amit csak lehetett. Freddie halála pedig mindörökre véget vetett ennek az egyedülálló pályafutásnak.

Nagy punk rock rajongóként mi a véleményed a punkzene mostani állapotáról?

Akkor kattantam rá a punkra, amikor elsősorban még egy hozzáállást jelölt a kifejezés, amihez roppant dühös, erőteljes zene kapcsolódott, a Ramones vagy a Sex Pistols óriási hatást gyakorolt rám, a mai napig hallgatom őket. Ez az érzésvilág a Skid Row-t is áthatotta a kezdetektől fogva, ezt tisztán hallani is lehet a dalainkban. Aztán később kiüresedett a fogalom, főleg, miután a '90-es években divat lett a punkból. Talán érdekes, hogy ennek ellenére például a Green Day már akkoriban is igazi punkbanda volt, és a mai napig szeretem őket. Az attitűd még mindig bennük van, noha társadalmilag elfogadottá vált, amit csinálnak. Úgy játszanak popot, hogy közben mégsem szuperkommersz a dolog. Mindenképpen őket tartom az utóbbi húsz év egyik legjobb punkcsapatának.

Melyik dalodat tartod életed legfontosabbjának?

Hűha, ez nehéz kérdés... (gondolkodik) A Quicksand Jesus mindenképpen kiemelten jelentős dal volt a banda számára, és személyes szempontból nekem is. Rengeteget vett ki belőlünk, amikor felvettük és véglegesítettük. Az új EP nyitódala, a Kings Of Demolition is baromi nehezen állt össze egyébként, de ott már nem szőröztünk annyit a felvételekkel.

Mi minden idők legjobb három lemeze?

A Road To Ruin a Ramonestól, az Alive!! a KISS-től és a Back In Black az AC/DC-től.

Mi az élet értelme?

Ha tudnám, értékesíteném a formulát! (nevet) Egyébként szerencséd van, mert egy haverom pár hete nekem szegezte ugyanezt a kérdést, én pedig elég sokat gondolkodtam a válaszon, és rájöttem: számomra talán az jelenti az élet értelmét, hogy szórakoztassam az embereket.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+3 #1 bogar 2013-05-16 21:11
Nagy-nagy köszönet ezért a riportért!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.