Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sex Action: „Újra van erő a csapatban, nincs fásultság”

0608sa4Nyolc év után jelentkezik új lemezzel a Sex Action, Magyarország elsőszámú dirty rock csapata. Az Olaj a tűzre című album ugyanakkor nem egyedül a hosszú kihagyás miatt fontos a zenekar karrierjében, hanem azért is, mert itt debütál az alapfelállást képviselő Mátyás Attila – Zana Zoltán tengely mellett a két új tag, Vékony „Áfonya" Sándor énekes és Bense Sándor basszusgitáros. Az ízig-vérig a klasszikus Sex Action hangzás és érzésvilág jegyében fogant album garantáltan sokakat meglep majd erejével, mi pedig Matyival beszélgettünk a zenekar körüli aktualitásokról.

Mennyire tekinthetők újnak az Olaj a tűzre lemez dalai?

Négyet közülük valóban évek óta játszunk a koncerteken, de egyiket sem rögzítettük, szóval nyugodtan nevezhetjük őket ebben az értelemben vadiújnak. Abból a szempontból is frissek, hogy ezek már mind az új felállással készültek, vagyis Szasza már nem ismerte őket. Az előző album, a Jöhet bármi ugye 2005-ben jött ki, Szasza pedig 2008 környékén döntött úgy, hogy nem zenél velünk tovább. Új zenéken persze már akkoriban is gondolkodtam, de még nem beszélhettünk igazán kiforrott ötletekről. Szasza kilépése persze megakasztotta a munkát egy időre, hiszen időbe telt, mire megtaláltuk a megfelelő énekest Áfonya személyében, utána azonban már nagyjából tudtam, mi lesz az irány, vagyis hogy visszatérünk a lendületes vonalhoz. Összességében úgy másfél-két évvel ezelőtt értünk el azt a szintet, hogy igazán nekilendülhettünk a munkának, és úgy gondolom, ezzel az albummal ismét sikerült visszatalálnunk az igazi Sex Action feelinghez.

Áfonya és Sanyi mivel járult hozzá a végleges lemezanyaghoz, a dalokhoz?

Elsősorban a tudásukkal, és azzal, hogy felnőttek a feladathoz. Különlegességekre nem volt szükség. Egyrészt te is tudod, hogy a Sex Actionben nincsenek túlságosan nagy zenei bravúrok, itt az a lényeg, hogy a zene jó húzós legyen. Zoli már majdnem az összes dalt feldobolta egyszer, a basszustémák is szinte készen álltak, ezeket kellett megfelelően ízesen megszólaltatni, ami sikerült is. Ami Áfonyát illeti, megkapta tőlem az énekdallamokat és a szövegeket – ez egyébként annak idején Szaszával is nagyrészt így ment –, és ezeket kellett megfelelően visszaadnia. Nem volt könnyű feladata, de mivel három év telt el a csatlakozása és a feléneklés között, ennyi idő alatt megtalálta a helyét a csapatban. Persze nem teljesen ugyanaz a hang, mint Szasza, de nem is akartunk klónt. Azt viszont muszáj mindenkinek megértenie, hogy ebben a zenekarban az énekesnek nem lehet nagyon más világa. Néha Áfonya is szeretett volna felmenni amolyan Axl Rose-os magasságokba, mert neki az fekszik igazán, pár helyen, elsősorban vokálokban, fillekben meg is engedtük neki ezt, de a Sex Actionben alapvetően kötelező ez a fajta dirty éneklés. És ez természetesen nem csak rá vonatkozik, mert például a gitár sem lehet nagyon radikálisan más. Annak idején éppen azért választottuk őt, mert a jelentkezők közül egyedül ő volt fazonban és a hangja karakterében is olyan, ami passzolt a banda világához. Összességében úgy látom, mindketten nagyon jól be tudtak illeszkedni a csapatba. Ha becsukom a szemem a próbán, a zenekar ugyanolyan jól szólal meg, mint annak idején az eredeti felállás. A hangzásnál is törekedtünk arra, hogy őrizzük a hagyományokat: szóljon nyersen és tökösen az album, de azért ne legyen nagyon vintage. Ez sikerült is. Nagyon elégedett vagyok a lemezzel, a legelső mellett most már ez a kedvencem a Sex Action albumok közül.

0608sa3

A koncerteken évek óta Áfonyával és Sanyival zenéltek, új emberekkel lemezt csinálni azonban mégis egy következő szintet jelent. Egy énekest pótolni eleve kényes feladat, Miksa pedig szintén alapvető része volt a csapat legendáriumának. Szerinted mennyire fogadja majd el a tábor ezt az albumot a két friss taggal?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Tisztában vagyunk vele, hogy az emberek sosem fogják elfelejteni a régi négyest, amit egyébként megértünk, hiszen minden hasonló esetben természetes az efféle hozzáállás. Ugyanakkor határozottan az a benyomásom, hogy egyre többen fogadják el az új irányt, az új csapatot. Még a nagyon elfogult hívek körében is többen kerestek meg minket az utóbbi időben azzal, hogy gyerekek, ez tényleg működik, jók vagytok. Ez pedig annak köszönhető, hogy a két új ember óriási lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, amivel Zolit és engem is felpörgettek, húztak magukkal. Újra van erő a csapatban, nincs fásultság. A lemez is ezért sikerült ilyen pörgősre, energikusra.

Áfonya debütálása mellett ének szempontjából akad három további kuriózum is a lemezen, hiszen egy dalban te is énekelsz, egy dalt Zoli vállalt be, egy harmadikban pedig Karai Anna vendégeskedik.

Általában az nálunk a munkamódszer, hogy előéneklem, amit elképzeltem egy adott dalra, azt pedig az énekes utólag a saját hangján megcsinálja. Az Éjféltől hajnalig dalt azonban Áfi valahogy nem tudta igazán elkapni, nem feküdt neki annyira. Ekkor mondták azt a többiek, hogy Matyi, ez veled szólal meg igazán, maradjon inkább úgy, hogy te énekled, Áfonya pedig a vokálokban rám erősített benne. A Sötét oldal pedig eleinte amolyan hülyéskedésnek indult, ráment ez a kicsit rapesebb duma, amit azért nem neveznék tiszta rappelésnek, és annyira megtetszett mindenkinek, hogy aztán a végső verziót is Zoli kapta meg. Bevallom, eleinte nem értettem, miért mondja azt egyből a kiadó, hogy az én dalommal kell indítani az albumot, és Zoliéval zárni, de végül hallgattunk rájuk. Azt mondták, ennek egyszerűen így kell lennie! (nevet) Ami pedig Karai Annát illeti, a Miért lennék jó? eleve egy slágeresebb dal, így viszonylag természetesen adta magát az ötlet, hogy megpróbálhatnánk egy női énekest is bevonni a végleges változatba. A rádió persze így sem fogja játszani, ezzel a névvel ez eddig sem sikerült soha! (nevet) Annát mindenesetre régebb óta ismertem a zenei klubéletből, aztán a The Voice-ban is hallottam énekelni. Tudtam, hogy fazont, mentalitást tekintve egyaránt passzolna a dalba, mert egy jó kis belevaló, rockos csajról van szó. Felhívtuk, egyből megtetszett neki az ötlet, és nagyon jól meg is csinálta a feladatot.

0608sa2

Nem tartotok attól, hogy lesznek, akik majd belekötnek a csapatba a szerepeltetése miatt?

Egyáltalán nem, mert Anna nem lett „főszereplő" a Voice-ban, csak szerepelt benne. Azt azért hozzátenném: egy ilyen típusú dalt nem lehetett volna egy teljesen ismeretlen énekesnővel megvalósítani, fontos volt, hogy a közönség azért valamilyen szinten ismerje azt a női hangot, amelyik megszólal a nótában. A Voice abban segített, hogy többen be tudják majd azonosítani Annát.

Szerinted hosszabb távon melyik új dalok válhatnak nagy koncertslágerré?

Ezt majd az idő dönti el, egyelőre nem nagyon tudom megjósolni... Az Egyet neked viszonylag régóta műsoron van, és nagyon tetszik a közönségnek. Egy biztos, az én dalomat nem fogjuk élőben játszani a lemezről, mert azt eleve nem koncertnótának szántam, más a hangulata is. Összességében azért sem tudok kiemelni konkrét dalokat, mert számomra most ez az a Sex Action lemez, ahol minden dal sláger, a szövegeket és a zenét tekintve is. Az összeset nagyon szeretem.

Június 11-én a Zöld Pardonban játszotok egy kvázi lemezbemutatót, de mi a menetrend utána? Mennyire akartok sokat mozogni az albummal élőben?

Olyan szempontból rosszul jött ki a lemezmegjelenés, hogy pont a fesztiválszezon előtt jelenik meg az anyag, így az idei nyári fesztiválokra már nem volt esélyünk bekerülni, pedig jó lett volna. Kicsit végezhettünk volna előbb is, hogy mindenhová be tudjunk jutni... A GrundRecords mindenesetre ezen a téren is nagyon sokat segít. Igyekszünk majd sokat koncertezni, de azért kemény dió ez néha, mert Zolinak rengeteg elfoglaltsága van a Kartellel.

Ehhez kapcsolódik, amit egyébként is meg akartam kérdezni: mennyire tekinthető fullos zenekarnak a jelenlegi Sex Action? Hiszen neked is ott van a saját bandád mellette, meg persze a stúdiód, Zoli meg a Kartel mellett színházban játszik, és a médiában is rendszeres szereplő.

Tény, hogy mindkettőnk számára nagyon fontos a saját produkció, neki is és nekem is a szívem csücske a saját zenekar. De most, hogy elkészült és ennyire jó lett ez a Sex Action lemez, aminek már előrevetítve is ennyire jó visszhangja van, azt szeretnénk, hogy ha nem is állandóan, de egy-egy nagyobb koncerten, illetve jövőre a fesztiválokon időről időre látni lehessen a zenekart. Az album egyébként feltétele is volt annak, hogy eleve bárki is foglalkozzon velünk, hiszen csak így lehet előrelépni. Az volt a kérdés mindenki számára, hogy le tudunk-e tenni valami olyat az asztalra az új felállással, amire mindenki azt mondja, hogy van benne perspektíva a jövőre nézve. Élőben már bizonyítottunk, most itt a lemez is, mindenki látni fogja, hogy erős a csapat. Vagyis minden adott a folytatáshoz.

Ez azt jelenti, hogy lesz következő lemez is?

Egyelőre nem tervezek semmi ilyesmit. Fogalmazzunk úgy, hogy két-három évig most biztosan nem születik majd új anyag, és ez a minimum. Annyit dolgoztunk ezen a lemezen az utóbbi időben, hogy most egy ideig a koncerteken kívül nem szeretnék új dalokkal foglalkozni.

0608sa1

Érinti bármennyire is a tevékenységeteket, hogy Szasza közben ismét aktiválta az Actiont?

Semmiféle konfliktust nem érzek a két történet között. Azt annak idején nem annyira szerettük, hogy Szasza Sex Action dalokat játszott a Rock'N'Roll Swindle-lel – konkrétan ott egy ideig a Sex Action dalokra építették a műsor nagyrészét –, itt viszont két teljesen eltérő korszakról beszélünk, szóval nem látok a dologban semmi zavarót. Ebből biztosan nem lesz háború. Egyébként is normalizálódott a viszonyom Szaszával, miután nemrég leültünk és beszélgettünk egy nagyot, és tisztáztunk mindent. Nincs harag.

És Miksával?

Vele nem is volt. Miksa egyszerűen csak a munkára és a családra akart koncentrálni, miután Szasza elment, mert úgy érezte, nincs már semmi, ami ebben az egészben tartsa. Ezt elfogadtuk és tiszteletben is tartottuk, soha nem volt vele semmiféle konfliktus vagy rossz szájíz a döntése miatt. Pont a múlt héten beszéltem vele is egyébként. De mielőtt megkérdezed, azt azért hozzáteszem: annak ellenére, hogy senkivel sincs harag, nem tervezzük, hogy az eredeti Sex Action újra összeálljon.

Amikor egyszer pár éve beszélgettünk, azt mondtad, kicsit bánod, hogy elapróztátok magatokat a 2004-es újjáalakulás után...

Ezt ma is abszolút így látom, de hát utólag nyilván nagyon könnyű okosnak lenni, előre meg senki sem lehet az. Mi sem. 2005-ben az akkori kiadónk úgy érezte, hogy ha már készül egy lemez, akkor ahhoz mindenképpen kell turné, le kell mennünk vidékre játszani, sok koncertet kell adni. Ez valószínűleg a törés egyik összetevője lett, hiszen addigra már mindenkinek volt saját, kiépített útja. Ennek ellenére megpróbáltuk mindenáron csinálni a Sex Actiont is, ez azonban szélmalomharcnak bizonyult, mert azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Zoli meg Szasza hátteréből senki sem pártolta különösebben ezt az egészet. Sőt... Valóban azt kellett volna csinálnunk, amit az F.O. Systemmel is csináltunk: évente egy-két nagy koncert vagy fesztiválfellépés, hogy megadjuk a bandának a rangot, ami megilleti. De elkapott minket a hév, és ahogy mondtam, utólag már tényleg kár okoskodni ezen. Valamiért ennek is oka volt, de már nem bánom, hogy így alakult. Ez az új anyag nagyon jó és erős lett. A régi banda is jó volt, de azt inkább a nosztalgia hajtotta, a mostaniban pedig új erő van.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 Honti 2013-06-11 16:42
Nekem a Klasszikus felállás lesz mindig is az igazi,
Szasza nélkül ez a zenekar nem ugyanaz a zenekar.
Idézet
 
 
+2 #1 River I 2013-06-09 21:00
Szimpatikusabb így a csapat, hogy nincs benne Miksa meg az a másik elmebeteg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.