Shock!

november 13.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Saint Vitus: „Megtisztelő a kultusz, ami kialakult a zenekar körül”

Lillie: F-35 címmel jelent meg nemrég a Los Angeles-i Saint Vitus új nagylemeze, a kultikus doom banda első friss anyaga 1995 óta. A Dave Chandler gitáros által alapított zenekar annak idején az őket övező érdektelenségbe halt bele, ám azóta igencsak nagyot fordult a kocka: a Saint Vitus nevét olyan nagynevű muzsikusok foglalják minden este imába, mint Phil Anselmo, Dave Grohl, Kirk Windstein vagy Jimmy Bower, és a három évvel ezelőtti végleges újjáalakulás óta a banda komoly érdeklődés mellett koncertezik a nagy fesztiválokon és a klubokban egyaránt. Örömteli hír, hogy a Saint Vitus július 4-én végre Budapesten is fellép, így aki szereti a klasszikus doom muzsikát, annak egyértelműen ott a helye aznap az A38 Hajón. Az új album és a koncert kapcsán Chandler mesterrel nyílt alkalmunk egy kis telefonos csevejre.

Dave, nagyon jól sikerült ez az új lemez, csak egy bajom van vele: marha rövid...

(nevet) Ezt már többen is a szememre olvasták, és neked is csak azt tudom mondani, amit a többieknek: a rövidség itt bizony koncepció volt. Hozzácsaphattunk volna még pár számot az anyaghoz, ez tény, csak éppen nem láttuk értelmét. Az album így is kerek egész, és ha hosszabb lenne, az csak rontaná a hangulatát. Ha belegondolsz, igazából a régi lemezeink sem voltak ettől eltérő hosszúságúak, a '80-as években is mindig 30-40 perc közötti játékidőben gondolkodtunk.

És persze zeneileg is a klasszikus Saint Vitus vonalat követtétek ezzel az új anyaggal.

Igen. Szerintem az album a Born Too Late-hez vagy a V-hoz hasonlóan definitív formában mutatja meg, miről is szól ez a banda. Nincs eltérés a stílusunkhoz képest, nincsenek kísérletek, de hát miért is lennének? Én magam sem szerettem soha, ha a kedvenc zenekaraim váltásokat eszközöltek a stílusukban. Ez tehát egy száz százalékos Saint Vitus eszencia, méghozzá egy csúcsformában lévő Winóval.

Milyen munkamódszerrel dolgoztatok a dalokon?

A dalok váza szokás szerint tőlem jött, ezeket küldözgettem szét a többieknek, akik aztán hozzátették a magukét, illetve megtanulták a témákat. Wino is ugyanilyen távmunkában dolgozta ki az énekdallamokat. Miután összeállt a kép, két-három napot együtt is próbáltunk, de sokkal többet igazából nem. Elég spontán módon zajlott tehát a munka, de nem is volt különösebben más választásunk...

Wino esetében az énekdallamokat emelted ki. Gitárosként nem tartottál számot az ötleteire?

Wino nagyon jó gitáros, teljesen egyedi látásmóddal kezeli a hangszert, és kiváló elképzelései vannak. A Saint Vitusban mindig is én voltam a fő dalszerző, de természetesen ostobaság lenne tőlem nem kihasználni egy ilyen muzsikus adottságait. A Vertigo például így született: megkértem, hogy hozzon valami olyan típusú hangulattémát, mint ami annak idején a When Emotion Dies volt. Utóbbi alapjai egyébként szintén tőle származtak. Ha viszont arra irányul a kérdés, felmerült-e, hogy Wino is stabilan gitározzon a csapatban, a válaszom nem. A Saint Vitus egygitáros zenekar. A '90-es évek elején egy rövid ideig kísérleteztünk ugyan a kétgitáros felállással, de valahogy nem volt az igazi... Winónak sincsenek egyébként ilyen igényei. Szerintem nagyon élvezi, hogy itt csak énekelnie kell.

Egy ideig elég bizonytalannak tűnt, hogy készítetek-e új lemezt. Miért döntöttetek végül mégis úgy, hogy belevágtok?

Amikor 2003-ban először felélesztettük a bandát, valóban csak pár kiemelt koncertről volt szó Chicagóban meg a With Full Force fesztiválon. Nem is akartunk ennél többet, remek hangulatban lenyomtuk a bulikat, aztán mindenki ment tovább a maga útján. Ugyanígy a következő újjáalakulást is csak időlegesnek szántuk. Kaptunk egy felkérést a 2009-es Roadburn fesztiválra, a Hellfestre és még pár fellépésre, mi pedig igent mondtunk, de szó sem volt további aktivitásokról. Viszont a fogadtatás olyan elsöprőnek bizonyult, hogy onnantól már minden természetesen haladt tovább a maga útján.

Gondolom, ezeknél az újjáalakuló buliknál mindenki a Wino-féle Saint Vitust akarta látni...

Igen, és én magam is csak ebben gondolkodtam. Nem Wino volt az első énekesünk, de azért mégis a vele készített albumaink számítanak a legelismertebbeknek. Scott Reagers pedig például eleve nincs is manapság olyan egészségügyi állapotban, hogy turnézni tudjon.

Tulajdonképpen miért is oszlottatok fel a '90-es évek közepén a Die Healing után?

A Die Healing eleve búcsúalbumnak készült, már előtte eldöntöttem, hogy utána befejezzük a ténykedésünket. Ez Scott újonnani csatlakozásában is közrejátszott, hiszen mégis ő volt az első énekesünk, így pedig méltó módon zárulhatott be a kör. Az már más kérdés, hogy utána nem tudtunk turnéra indulni, mert Scotty beteg lett, de eleve lehetőségeink sem nagyon voltak akkoriban. Igazság szerint ez volt a feloszlás oka is: akkor már a világon senkit sem érdekeltünk.

Azért kérdezem ezt egyébként, mert attól függetlenül, hogy nem Wino énekelt rajta, nekem a Die Healing az egyik kedvenc albumom tőletek.

Ezzel én is így vagyok, szerintem is rendkívül erősre sikeredett az a lemez, és Scott is nagyszerű teljesítményt nyújtott rajta. Nem tudom, közrejátszott-e ebben az a tényező, hogy eleve úgy írtam minden hangját, hogy tudtam: nincs folytatás, vége a sztorinak. Elég furcsa volt így dolgozni, de a végeredménnyel ma is maradéktalanul elégedett vagyok. Egyébként a C.O.D.-ről és erről az albumról élőben sem játszunk soha semmit, de ettől még nagyon szeretem.

Melyik albumotokra vagy még különösen büszke?

Most éppen az új nagyon friss, így ezt mondanám először. De ha kicsit kívülről próbálom nézni a dolgokat, akkor talán a Born Too Late-en szerepeltek a legjobb dalaink. Sőt, az első albumot is ide sorolhatjuk, mert azzal is teljesen elégedett vagyok még mai fejjel is.

Mennyi fogyott amúgy átlagosan ezekből a régi albumokból?

Hú, nem tudom. Pontos számadatokat igazából sosem láttam... Sejtésem szerint olyan 25 ezer példány körül lehetett a plafon.

Említetted, hogy a zenekar végét az érdektelenség okozta, de azóta azért elég rendesen látszik, mennyi bandára hatottatok. Gyakorlatilag teljes New Orleans fanatikus rajongótok a komplett Down legénységgel az élen, akárcsak Dave Grohl, de úgy rémlik, mintha még James Hetfield is szeretné a bandát...

Csakis azt tudom erre mondani, hogy hihetetlen és egyben roppant megtisztelő is az a kultusz, ami időközben kialakult a Saint Vitus körül. Főleg annak fényében, hogy ennek a zenekarnak sosem mentek túl könnyen a dolgai. Amikor a '70-es évek végén megalakultunk, Los Angelesben senkit sem érdekelt ez a fajta muzsika, az összes klub Van Halen kópiáktól hemzsegett, és az emberek egyszerűen nem értették, mit akarunk mi ezzel a lassú, komor zenével. Óriási öröm számomra, hogy ha nem is túl gyorsan, de végül sokan rádöbbentek a muzsikánkra.

Te amúgy szereted például a New Orleans-i bandákat, a Downt, az Eyehategodot, a Crowbart és társaikat?

Persze, és jóban is vagyunk. Nemrég például én is részt vettem Jimmy Bower esküvőjén. De az egész doom színtér állapota nagyon jó most. Végre ez az irányzat is elismerést nyert a heavy metal műfajon belül, és ennek roppantul örülök. Divatos persze sosem lesz, de például a Saint Vitus koncertek iránt sem mutatkozott még soha akkora érdeklődés, mint manapság. Én is szeretek egy rakás újabb bandát a felsoroltak mellett is.

Például kiket?

Nem vagyok benne biztos, hogy ők leginkább a doom kategóriába passzolnak, de a Red Fanget például rengeteget hallgatom. És a Devil is nagyon tetszik.

Ha már doom, természetesen nem kerülhetjük meg a Black Sabbath készülő új lemezét sem. Mit szólsz, hogy Bill Ward nélkül dolgoznak?

Hatalmas rajongó vagyok, így nyilván nem örülök a ténynek. De el tudom fogadni Bill érveit arról, hogy nem kezelik őt fair módon, egyenlő partnerként. Összességében viszont azt sem hinném, hogy emiatt a többiek ne tudnának egy kiváló albumot elkészíteni.

Mit gondolsz, készül még a jövőben Saint Vitus album?

Nem tudjuk. Annyi biztos, hogy jelenleg mindannyian tökéletesen elégedettek vagyunk a zenekar dolgainak állásával. Egyelőre a turnézásra koncentrálunk, egész évre tele van a naptárunk, aztán majd elválik, mi következik utána.

Wino többi projektje nem akadályozza a munkát?

Nem, mivel jelenleg neki is a Saint Vitus jelenti az elsődleges jövedelmi forrást. Sőt, először pont ő vetette fel a már említett 2009-es Hellfesten, hogy talán érdemes lenne komolyabban is aktivizálni magunkat. Vagyis mindannyiunk számára ez a banda jelenti most a fő prioritást.

Mi az abszolút doom himnusz?

A Black Sabbathtól a Black Sabbath, mi más? (nevet)

Mi volt életed legjobb koncertje nézőként?

Amikor egy szabadtéri fesztiválon láttam a Black Sabbathot a tízéves évfordulós turnéjukon. Körülbelül 60 ezer néző előtt játszottak, és zseniálisak voltak.

Csak az Ozzy-korszakot szereted tőlük egyébként?

Elismerem a későbbi dolgaikat is, de számomra a Black Sabbath Ozzy nélkül megszűnt Black Sabbathnak lenni.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Az egyes Black Sabbath, aztán a Death Penalty a Witchfinder Generaltól, a harmadik pedig legyen mondjuk a Jethro Tulltól a This Was.

Mi az élet értelme?

Nyújtsd mindenben a legjobbat, amire képes vagy, de igyekezz közben nem akadályozni senki mást.

A Saint Vitus július 4-én az A38 Hajón koncertezik. További részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.