Különleges koncerttel várja az érdeklődőket október 22-én, a Barba Negrában a Rockstars Not Dead. A hazai színtér ismert arcaiból verbuválódott zenekar ismét Movie Nightot rendez, amelynek keretében különleges hangulati- és látványelemek kíséretében elevenednek meg „a hosszú ′80-as évek″, azaz a nagyjából 1978 és 1994 közötti időszak legemlékezetesebb filmbetétdalai. Gellér Tamás gitárossal, Szabó Dániel gitárossal és Jósa Tamás énekessel beszélgettünk erről a nemzetközi szinten is különleges koncepcióról amolyan kedvcsináló jelleggel.
Október 22-én ismét Movie Nighttal várjátok a közönséget, ezúttal a Barba Negrában. Mit mondanátok annak, aki még életében nem hallott rólatok: mi ez az egész, mire lehet számítani?
Gellér Tamás: A Movie Night már hagyomány nálunk, ez lesz a harmadik alkalom, amikor filmzenés műsorral rendezünk koncertet. Ez a mostani annyiban lesz más, mint a korábbiak, hogy nagyot újítottunk a szetlistán, tehát elég nagy merítést végeztünk most új dalokból, másrészt most kifejezetten a filmzenékre alapoztunk. Tehát tényleg az ilyen nagyon-nagyon emblematikus dolgok lesznek benne, illetve egy kicsit kinyitottuk a műfaji ollót is, és beleválogattunk már a '90-es évekbe is, egy-két olyan dallal, amiket nagyon idevalónak éreztünk. Emellett kicsit multimédiássá is tesszük a műsort.
Jósa Tamás: Ez azt jelenti, hogy mozifilmjelenetekkel egészítjük ki a programot, amik mennek majd a dalok között. Tehát például jön egy jelenet A Beverly Hills-i zsaruból, és utána eljátsszuk a The Heat Is Ont. A Szellemirtókból is tervezünk bele egy-egy viccesebb jelenetet, de lesz Ford Fairlane meg Űrgolyhók is, tehát csupa klasszikus. A sok jelenet révén valószínűleg az lesz a néző érzése, mintha megnézett volna vagy harminc filmet a kétórás koncert alatt, és akkor ezzel az élménnyel megy haza. Már a kezdés is egy hosszabb blokk lesz Az utolsó akcióhősből, kivetítéssel a ledfalon, és aztán átcsapunk a filmzenealbumba, ami természetesen már élőben megy majd – vagyis hirtelen élő koncertté változik a filmélmény, de közben megy tovább a film. Amit eddig összenéztünk, nagyon jól néz ki, és a Barba Negra helyi és színpadi adottságaival eléggé nonpluszultra lesz szerintem.
Gellér Tamás: Ezzel teljessé tesszük a '80-as évek popkulturális esszenciáinak bemutatását és a korszakot, amiről a zenekarunk szól.
Pont ebben a formában csinálja még ezt valaki így nemzetközi színtéren, vagy teljesen eredeti a koncepció?
Szabó Dániel: Igazából egy hasonló formáció létezett, de szerintem az inkább ilyen covid-projektnek tekinthető: Björn Strid hozta össze a Soilworkből és At The Movies néven futott, YouTube-ra raktak fel kollaborációs filmzene-feldolgozásokat. Ezen kívül velünk nem nagyon jött még szembe hasonló. Igazából annak mentén is találtuk ki még 2020-ban a dolgot, hogy a kezdetektől fogva a '80-as éveknek főleg a rock-, de sokszor a popvilágba is kikacsintó korszakát keltjük életre. Ez az időszak telerakta a zenetörténetet ikonikus filmekhez kötődő betétdalokkal a '70-es évek végétől kezdve, és azért vesszük ide a '90-eseket is, mert akkor is sorra jöttek még at MTV-vel megtámogatott nagy klipes slágerek. Most például nem játsszuk majd az Aerosmithtől az I Don't Want To Miss A Thinget az Armageddonból, de simán beleférne amúgy a merítésbe az is.
Gellér Tamás: Annak idején nagyon sok filmet a zene vezetett fel. Például A Robin Hood, a tolvajok fejedelmét tudnám megemlíteni, hiszen emlékszem, a Bryan Adams-klipet jóval korábban játszották a tévéadók, illetve az MTV, még mielőtt a mozikba került volna a film, főleg Magyarországon. Tehát sokszor egy dal eladta a filmet. De mondhatnám ugyanitt a Top Gunt, ahonnan mi is játszunk dalokat, ott meg gyakorlatilag szerintem a zene tartotta el a hátán a filmet. Dani múltkor azt mondta, hogy olyan az egész film, mint egy jó videóklip.
Jósa Tamás: Voltak olyan filmek is, amiknek szerintem termékárukapcsolásban a filmzene kazettája nagyobbat ment, mint aztán a VHS kiadás. Ilyen volt például a Mindörökké Batman, ahol ugye az összes U2-gyűlölöt elbizonytalanította a Hold Me, Thrill Me, Kiss Me, Kill Me, mondván, talán mégis jó zenekar a U2... Azóta is örök vita tárgyát képezi, hogy csak ez a szám sikerült-e ilyen jól, de mi mindenesetre eljátsszuk majd, és szerintem a műsor egyik csúcspontja lesz.
A '90-es évekből mi kerülhet még elő? Mert azért ez tényleg új nálatok... Az utolsó akcióhős a soundtrack hard rockos alapkaraktere miatt nyilván adja magát, de lesz-e esetleg olyan dal, ami kifejezetten meglepő vagy akár egyenesen profilidegen tőletek?
Jósa Tamás: Lesz egy olyan dal például, ami nem profilidegen, de már '90-es évek, és nagyon kötődik szerintem a magyar közönséghez, főleg az idősebbekhez. Elég jól jellemezte a korszellemet, amikor például mentél televíziót venni, és láttad, hogy a biztonsági őrök nem az ajtóban állnak, hanem a tévében nézik a Baywatch intróját... Ez az I'm Always Here Jimi Jamisontól.
Mennyire lesz hosszú a műsor?
Szabó Dániel: Átvezetőkkel, minden egyéb aprósággal együtt kábé két és fél óra, de még nem mértük le. Pár hete alakult ki a végleges számsorrend, mert kicsit hosszabbra terveztük az elején, aztán pár dolgot végül ki kellett hagyni belőle.
Egy kör természetesen itthon is ismeri a dalokat, amiket általánosságban, a „sima" bulijaitokon játszani szoktatok, tehát a műsorotok gerincét. Viszont a felsorolt dalok a The Heat Is Ontól kezdve a U2-nótáig azért egy más réteg számára is érdekesek lehetnek ebben a formában. Megszólítható, elérhető valahol ez a közönség szerintetek?
Szabó Dániel: Szerintem abszolút, és egyébként ez cél is lenne. Ugyanis az, hogy kifejezetten a rockzene szerető közönségnek játszunk, inkább speciálisan magyar piaci adottság. Egy csomóan nem is tudják, hogy ez a zenekar létezik, miközben egyébként a dalokat megismerik, szeretik. Nekik mondjuk sokkal inkább bekattanhat, ha látnak-hallanak egy hirdetést, ami azt mondja, hogy fiatalkorod kedvenc filmjeinek ikonikus betétdalai fognak szólni élőben két órán keresztül – miközben az meg nem feltétlenül mozgatná meg őket, ha annyit látna, hogy a '80-as évek arénarock-slágerei élőben. Szóval ez a mozis vonal nyithat olyanok felé abszolút, akik amúgy nem találnának ránk.
Jósa Tamás: De természetesen nem elsőre. Mert oké, hogy igazából harmadjára csinálunk ilyet, de nagyon sok év telt el a műsorok között. Bár azért közben is elkezdett terjedni a hír, hogy tudunk ilyet is, és gyakran kérdezgették, hogy akkor mi van, mikor lesz a következő. Viszont így sem rendelte meg senki, hanem mindenki a klasszikot kérte. Jurásek Dani volt az egyetlen kivétel, aki külön kért egy filmzenés blokkot. Amúgy az a baj ezekkel a filmzenékkel, hogy nem feltétlenül ismerik őket címről. Ha meghallják a dalt, a főtémát, a refrént, azonnal azonosítják a mozgóképpel, de az előadó jó eséllyel nincs meg magától. És ezért kell nekünk eljuttatni az emberekhez, hogy létezik ilyen, és valószínűleg érdekelni fog, ha mit tudom én, filmmeleg vagy, de először meg kell csinálni, és akkor fog elterjedni a hír, akkor fogunk tudni miből dolgozni. Egy flyerből vagy egy felmondott hirdetésből ez még nem feltétlenül egyértelmű.
Gellér Tamás: Szép mutató ez arra is, amit ezzel a zenekarral tapasztalunk, hogy nyitogatjuk ám a műfaji ollót itt folyamatosan. Ezért kerülnek be olyan előadóktól a műsorba dalok, mint a Duran Duran, Limahl – jó, ő mondjuk épp ez a filmes vonal –, a Mr. Mister, de játszottuk egy koncerten – ahol az én gyerekkori hatásaimat vettük elő tematikusan – például a Steve Miller Bandnek az Abracadabráját is, ami egy instant diszkósláger a '80-as évek elejéről. Egyébként több ízben előfordult – például a szolnoki főtéren zajló Tiszavirág fesztivált tudnám megemlíteni –, hogy rengeteg ember bulizott ránk, akik a rádióból ismerik az alapvetően hajmetál-slágereket is, csak fogalmuk nincs, hogy az éppen Van Halen, Bon Jovi vagy Def Leppard. Viszont amikor meghallják, akkor táncolnak rá. Ez egy speciálisan magyar közönségprobléma egyébként. Mi sosem szerettük volna bekorlátozni magunkat arra, hogy csak a metálos vagy a rockerközönség jöjjön el a bulinkra. Nálunk bármi befér a műsorba az INXS-től a Megadethig. Ugyanakkor, ha megfordítom a dolgot, amikor a Szigeten léptünk fel egy felkérés kapcsán, még talán 2018-ban, a kezdetek kezdetén, ott négy órát játszottunk éjjel. Ahogy vége lett a nagyszínpadon a műsornak, megfordították a közönséget, és mi következtünk az egyik egyel kisebb nagyszínpadon. Ott volt 4-5 ezer ember, hajnalig táncoltak, tényleg a tenyerünkből ettek! Tehát abban a pillanatban, amint kikerülünk a megfelelő közönség elé, aki értékeli ezt, vagy eljut hozzá a dolog, és nem szorulunk be abba, hogy a metálklubokban zenélünk, tényleg lehet keletje ennek. A filmes dolog azért inspirálóbb nekünk is, mert kicsit szabadabb, és valóban nagyon sokféle zenét hallgatunk, nem akarunk mindenáron leragadni csak a glam metal slágereknél.
Szabó Dániel: Nagyon nem tipikus, ahogy a magyar közönség hozzááll ehhez a zenéhez. Ez leginkább amiatt lehet így, mert a rádióból teljesen más ül be az emberek fejébe, mint nemhogy nyugaton, de akár csak a környező országokban is. Viszont, hogy pont egy jó messzi példával érzékeltessem: amikor idén tavasszal New Yorkban jártam, beszálltam a taxiba a reptéren és elmentem a szállásra, a 30-40 perces úton valami random FM-rádió ment, olyan dalokkal, mint a Foreignertől a Say You Will, Manfred Manntól a Blinded By The Light, tehát csupa olyasmi, ami itthon még a rockrádiókban is ritka. Az, hogy ezeket hallgatják, ismerik az emberek, nagyjából utópia manapság, és ezért is nehéz célzottan mondjuk erre építeni a promóciót, mert sokan meglátják és vállat rándítanak: jó, de mi ez?
Jósa Tamás: Nem baj, majd mindenkit jól körülmetélünk a műfaji ollóval!
Ez jó cím lesz! Lehet amúgy arra számítani, hogy ha ez a mostani jó fogadtatásra talál, több movie night is lesz majd?
Gellér Tamás: Abszolút, és ez egy cél is, hogy egy kicsit próbáljuk errefelé terelni a hajót, mert az utóbbi években alapvetően inkább a best ofra próbáltunk hagyatkozni, mondván, az talán több embert vonz be. De alapvetően a zenekaron belül is voltak hatalmas viták ezzel kapcsolatban egyébként, hogy mi a jobb, mert alapvetően amikor megalakítottuk a Rockstars Not Deadet, az volt a koncepció, hogy kicsit ilyen kultúrmissziós jelleggel húzzunk elő több deep cutot is. Akár csak olyan szinten is, hogy a Bon Jovitól eleinte nem a Livin' On A Prayert játszottuk, hanem inkább a Runawayt, vagyis inkább olyanokat, amit más nem feltétlenül. Aztán úgy gondoltuk, mégis több embert hoz be, ha a best ofra megyünk rá, de ez kicsit kettős dolog lett, mivel természetszerűleg többet játszunk a főváros körzetében. Ott már a végére lehet, hogy sok volt minimális változtatásokkal játszoni ugyanazt a programot. Ez viszont sokkal nyitottabb, tágabb dolog, és abszolút elfér egymás mellett a kettő. Tehát nem kidobva a hagyományos Rockstars Not Dead-bulikat, komolyabban rá akarunk feküdni erre a filmes vonalra.
Ti hogyan határoznátok meg ezt az egészet, amiben utaztok?
Gellér Tamás: Ennek az egésznek egy egynapos fesztivál volt az alapja 2015-ben, amikor is eljátszottunk negyven-ötven korszakos dalt egy huszonöt tagú, magyar underground rockcsapatokból összerakott társasággal. Nagyon nagy sikere lett, így megismételtük, de ott már előkerültek különböző ego-problémák, és én ott, akkor elengedtem a történetet. Aztán meghívták Erdélybe ezt az egész csapatot, szóval kellett belőle egy utaztatható verzió, így elsősorban Dani és Jósa Tomi győzött meg, hogy csináljuk meg ezt együtt. Én mindig elmondtam – és ez is ilyen belső vita köztünk, hogy ezt szoktam mondani –, hogy itt a zene fölöttünk van. Alapvetően a zenéért jönnek el az emberek, mivel egy korszakot szeretnénk bemutatni, és ezzel szeretnénk megünnepelni a zenét. És igazából úgy kell ezt felfogni, hogy legyen ez egy élő rockdiszkó, ahol kicsit látványban is próbálunk idomulni ehhez, legalább úgy, hogy fölvettünk magunknak valamilyen színpadi karaktereket. Először úgy kezdtem el kinézni, hogy a többiek mindig röhögtek rajtam: na, itt a kistérségi Rikki Rockett, aztán utána lement a haj, és valami „félúton a Duran Duran meg Alec John Such között" fazont vettem fel. Vagy most Dani is épp újított egyet... Tehát próbálunk korhű ruhákba beöltözni, és ezt az egész korszakot megünnepelni úgy, hogy bemutatunk egy csomó dalt. Volt már olyan tapasztalat, hogy fiatal kis kölykök – a lányom, vagy még alatta lévő korosztály – felhívtak, hogy te, Tomi, mi volt az a dal, amit játszottatok? És volt olyan gyerek, aki ennek hatására megrendelte a '88-as Stage Dolls-lemezt, amiről te is tudod, hogy még köztünk, akik ezt a zenét szeretik, is egy underground zenekar Norvégiából, nyilván baromi jó dalokkal. Ha már csak egyetlen gyereknek tudtunk egy ilyet mutatni, az is óriási!
Szabó Dániel: Abszolút a korszak megidézése a cél. Amikor 2017 végére eljutottunk oda, hogy tényleg fix tagság és zenekar lesz ebből az egészből, nem nagyon játszott ilyen zenét így, ebben a formában senki itthon. Tehát koncentráltan olyan dalokkal, ami nagy sláger, plusz betolva ezeket a deep cut dolgokat... Vagyis valóban volt egy erős kultúrmissziós dolog ebben, ami baromi jól építette a közönséget. Jöttek, akiknek hiányzott ez az egész, nem tudták hol hallgatni, tőlünk megkapták, hogy hallhatják ezeket a dalokat élőben, lehet erre bulizni. Tényleg nem az volt a fontos, hogy ki áll a színpadon. Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy igazából nekünk annyi az előnyünk azokkal szemben, akik ott állnak a színpad előtt, hogy nálunk ott a hangszer, de csak ennyi a különbség, mert amúgy ugyanúgy ennek a korszaknak a rajongói vagyunk, és imádjuk hallgatni ezeket a dalokat. Ha már nem nagyon lehet elmenni olyan bulikra, ahol meghallgathatod őket, miért nem játsszuk el? És tulajdonképpen ez is kialakított egy tök jó kapcsot a közönséggel, csomó barátság született azokkal az emberekkel, akik járnak a bulijainkra kezdetektől fogva, mindezt arra alapozva, hogy ugyanezeket a dolgokat rajongjuk körbe évtizedek óta.
Jósa Tamás: Tíz perc után, hogy a kérdésre is válaszoljak: ez egy tematikus cover band, legalábbis így hívják odakint. A tribute band egy adott zenekart csinál, a cover band pedig korszak vagy tematika szerint megy. Mi ezek vagyunk. Legalábbis ezt mondták rólunk a németek...
Amúgy is szoktatok kint játszani, de lehet esetleg messzebbre menni vagy több helyen játszani ezzel a movie nightos vonallal? Van érdeklődés, szondázzátok-e egyáltalán ezt, vagy még egyelőre nem annyira?
Jósa Tamás: Van érdeklődés, már volt, aki jelentkezett, hogy esetleg ez őt jövőre érdekelné, de ez keletebbre történne. Nyugatabbra először meg kell mutatni, miről van szó. Tudod, cover bandeket azért nehéz arrafelé kiutaztatni, mert minden városban működik negyven, és ők útiköltség nélkül, sokkal olcsóbban vállalnak koncertet. Neked meg eleve úgy kezdődik, hogy majdnem ezer eurónál indul a dolog a buszbérléssel, a benzinköltséggel, el kell szállásolni a zenekart... Szóval nehéz, de meg fogjuk próbálni mindenképpen.
Gellér Tamás: Egyébként csak egy kis hozzáfűznivaló: nyugatabbra elképesztő, hogy mennyire más a hozzáállás ehhez az egészhez, és pozitív értelemben. Játszottunk egy, talán Veresegyház méretű nagyobb faluban most februárban, a dimbek-dombok meg a szénabálák között, és ott építettek egy akkora színpadot szombat estére, hogy egyik fővárosi szórakozóhelyen sem láttunk még hasonlót azzal a technikával. Aztán este megjelent kilencszáz fizető néző a semmiből... Nyilván mellettünk volt még egy csomó csapat, AC/DC tribute meg hasonlók, de nekem az volt a csodálatos, hogy kiment a bulira az egész falu és a környéke, aztán tökre végig élvezték a bulit egész éjszaka...
Játszottatok már együtt hárman a Dividedban, azt meg igazából számon sem tudom már tartani, hogy Tomi meg Dani hány különböző formációban zenélt együtt, mondjuk még Erdélyi Petivel is kiegészítve. Amikor begyakoroljátok ezeket a dalokat egy markáns zenei világra, hangulatra ráállva, nem jönnek belőletek kreatív emberként új és saját ötletek is ezen a mezsgyén? Magyarán: sosem merült még fel, hogy csináljatok egy klasszik hajmetálzenekart így együtt, saját dalokkal? Vagy ezt nem is akarjátok keverni ezeket a sztorikat?
Gellér Tamás: Ó, dehogynem!
Szabó Dániel: Dehogynem! Sőt, a kettes Divided-lemez irányát például nagyban meghatározta, hogy akkor robbant úgy igazán nagyot a bulik száma meg a közönség a Rockstars Not Dead-koncerteken, és Gellér Tomi azon a lemezen nagyon sok vokált énekelt fel, segített, hogy ne európai, hanem amerikai jellegű legyen a vokál. Énekel is az egyik dalban. Ez már azt is előrevetítette, hogy később ő is beszállt a zenekarba.
Jósa Tamás: A harmadik lemezt – már a feloszlás előtt – közösen kezdtük el írni Gellér úrral. De például engem is rendkívül sok mindenben inspirált ez a zenei korszak, a filmzenés vonal, ami amúgy most már összecsatolódik a synthwave-es dologgal és a jelenkori kortárs dolgokkal is a Brother Belmont projektben. Viszont ami az eredeti kérdést illeti, hogy nem inspirált-e arra, hogy csináljunk egy hajmetálos zenekart, igazából arra nem. Bár mindig mondogattam, hogy kéne egy dalt írni ennek a formációnak, és az biztos, hogy kurva jó is lenne.
Szabó Dániel: Igazából az ennek az oka, hogy mindannyian Magyarországon élünk, ebben a közegben mozgunk, és pontosan tisztában vagyunk a helyzettel. Tehát, mondjuk, ha jönne a Crazy Lixx, biztosan behozna pár száz embert a Hajóra vagy a Dürerbe. De ha ugyanezt egy magyar zenekar csinálja, akkor a kutya nem kíváncsi rá. Ez megint egy ilyen magyar közönségspecialitás: ha valamit valaki itthon csinál a hazai környezetben, akkor arra nem kíváncsiak. De ha mondjuk ez egy tőlünk nyugatabbról érkező zenekarról beszélünk, valamekkora érdeklődés rögtön mutatkozik, függetlenül attól, hogy mondjuk színvonalban mit tud letenni a hazai banda az asztalra.
Jósa Tamás: Én azért megnézném, mit tud ez a felállás egy saját számmal. Attól függetlenül, hogy ki kíváncsi rá, legalább én hallanám, mire lennénk képesek. De fogunk valószínűleg olyat csinálni a későbbiekben, hogy nem feltétlenül rockos filmzenéket megcsinálunk glames verzióban. Már vannak is ilyen ötleteink, például a Can You Feel The Love Tonightra.
Gellér Tamás: Alapvetően azért mi nagyon sokrétű zenei világból érkezünk. Ha magamból indulok ki, és nem foglalkozom éppen a Rockstars műsorral, én nagyon más zenéket hallgatok most már egy jó évtizede. Teljesen rácsúsztam az amerikai kortárs és klasszikus country rockra, abban a világban vagyok nagyon benne agyilag, meg a szimpla amerikai heartland rockban, amit John Mellencamp, Southside Johnny vagy Bruce Springsteen képvisel. Szabadidőmben inkább ezeket hallgatom, tehát inkább én ezen a vonalon képzelném el a saját dolgaimat. Van is ilyen tervem egyébként... De ettől függetlenül támogatom Jósát abban, hogy jó lenne valamit itt csinálni, együtt, közösen kihasználni, hogy tudunk ilyet. És például ilyen műhelytitkokat elárulhatok, hogy a Divideddal írtunk több tök jó dalt, ami még nem jelent meg, és deklaráltan ezt a hatást próbáltuk előrevetíteni. Még lehet, hogy azzal is lesz valami.
Jósa Tamás: Fel fog tűnni egy Belmont-lemezen a közeljövőben, igen!
Gellér Tamás: Úgyhogy ezek így megvannak, és való igaz, hogy én játszottam olyan zenekarban, aki mindent erre tett fel, és igen mérsékelt volt rá az érdeklődés. Hiába marha jó, marha magas minőségű a zene. Külföldön is borzasztó nehéz ezzel érvényesülni, még úgy is, ha az ember tényleg olyan kiadónál dolgozik, aki ennek a specialistája. De ez már nem az én asztalom.
Mit nem említettünk még a buli kapcsán, ami fontos lenne?
Jósa Tamás: Nagyon szépen köszönjük a Barba Negrának a lehetőséget, hogy megmutathatjuk ezt az egészet egy saját este alatt. Nagyon szépen köszönjük az eddigi támogatást, az eddigi elővételeket, mert másból nem fogjuk megtudni, hogy mennyire lesz vállalható anyagilag hasonló koncert a közeljövőben. Lehet jönni a Facebook-oldalra is találgatni, hogy miket fogunk játszani, javasolni dalokat, javasolni filmeket, mindenre nyitottak vagyunk. És hát erre buzdítanám a népet, meg hogy nézzenek minél több jó filmet jó filmzenékkel, készüljenek, hangolódjanak rá, mert bizony ez nagy lesz!
Gellér Tamás: Technikai információ, hogy nem lesz előzenekar. A 22-ei, szerdai dátum első blikkre ijesztő, de ugye 23-ától hosszú hétvége van, tehát munkaszünet. A szerdai nap tehát a legfőképpen tuti mindenkinek, szóval ez ne jelentsen akadályt! A kezdés valóban időben lesz, tehát 8 óra környékén, mivel a fővárosi klubokban új rendszer a covid óta, hogy sajnos 11 óráig mindent be kell fejezni. Tehát ha hosszú bulit csinál az ember, akkor értelemszerűen korán kezd, vagyis aki tényleg szeretné látni az egészet, az érjen oda időben.
Szabó Dániel: Valóban várjuk amúgy a javaslatokat, hogy ki mit hallana szívesen ilyen filmes közegből, vagy ebből a zenei korszakból, ami ugye tipikusan '78 és '94 között volt értelmezhető, mint hosszú '80-as évek. Az ilyesmi tök jó inspirációt tud adni, meg sokszor lehet olyan, hogy valamire mi nem gondolunk. Gellér Tomival lexikonszinten vágjuk ezt a korszakot, de simán lehet, hogy valami a mi radarunk alatt is elcsúszik.
Gellér Tamás: Így van, ezért is kérjük valóban a Facebook-oldalunk látogatását, mert néha tök jó eszmecserék indulnak bizonyos megosztások alapján erről az egész korszakról. Aki a '80-as évek rajongója, nálunk jó helyen van, mert a hülyeségeken meg a vicces mémeken át a komoly filmajánlókig, zeneajánlókig bármi előfordulhat a kommentek között, és nagyon jó a társaság. Úgyhogy várunk szeretettel mindenkit online is!
Koncertfotó: Imre Gábor
Hozzászólások
Nyomjátok srácok, én nagyon bírom amit csináltok!