Shock!

október 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pro-Pain: „Nem számítottam ilyen kedvező fogadtatásra”

1127pp03December 1-jén ismét Budapesten lép fel a Pro-Pain, akiknek a neve elől immáron elhagyhatjuk a kötelező „New York-i" toldatot, hiszen a banda főnöke, Gary Meskil énekes/basszusgitáros pár évvel ezelőtt a délnyugat-floridai Sarasotába helyezte át a székhelyét. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a folyamatos napsütés hozta-e vissza a '80-as évek óta a hardcore/crossover színtér prominens figurái közé tartozó Meskil csúcsformáját, az azonban biztosnak látszik, hogy sok-sok év óta, sőt, akár évtizedes távlatban mérhetően sem készült olyan meggyőző album a banda műhelyében, mint a friss The Final Revolution. Garyvel beszélgettünk az anyagról.

Gary, az év egyik legkellemesebb meglepetése számomra a The Final Revolution. Bizonyos szempontból talán a Foul Taste Of Freedom óta nem tetszett ennyire egyetlen lemezetek sem, és az azért elég régen volt..

(nevet) Köszönöm, örülök, hogy tetszik az album. Annak meg még inkább, hogy nem csak neked tetszik, hanem nagyon sok kollégádtól hallok hasonló véleményeket az utóbbi napokban. A Foul Taste Of Freedom párhuzam egyébként bizonyos tekintetben teljesen helytálló, mert akármilyen közhelyesen is hangzik ez, tényleg a gyökerekhez kanyarodtam vissza ezzel az albummal. Csak nem szeretem ezt mondani, mert mindig mindenki ezt mondja.

Ez azt jelenti, hogy szándékos törekvésről volt szó?

Olyan értelemben nem, hogy elhatároztam: na, most visszatérek a korai időkhöz. Ellenben a The Final Revolution dalait ugyanúgy egymagamban írtam, mint ahogyan például a Foul Taste Of Freedomot is, és ez az utóbbi években abszolút nem volt jellemző a Pro-Painre. Nekem pedig van egy bizonyos dalszerzői stílusom, és az ilyen. Szóval igazság szerint semmi meglepő nincs benne, hogy ez a lemez sokakat a korai időszakunkra emlékeztet. Annak pedig nagyon örülök, hogy ennyire jók a visszhangok, nem is számítottam ilyen kedvező fogadtatásra. Ki is akarjuk használni, hogy így megmozdultak körülöttünk a dolgok, és annyit szeretnénk turnézni ezzel a lemezzel, amennyit csak lehet.

Hogyan állsz neki egy dalnak?

Mindig a zene születik meg először: jön egy riffötlet, abból már kifejlődik a nóta többi része, amit aztán meghangszerelek, a végén pedig az ének és a szöveg következik, szóval úgymond a kommerszebb részek! (nevet) Szóval semmi különlegesen egyéni munkamódszerem nincs, simán csak leülök, és írok. Amit egyedül írok, az viszont ilyen szempontból jellegzetes, ez az, amiről az előbb is beszéltünk.

1127pp06

A legtöbben a mai napig a Foul Taste Of Freedomot tartják az etalon Pro-Pain anyagnak, és ahogy már utaltam rá, én is közéjük tartozom. Egyetértesz velem?

Tény, hogy ha valahol szóba kerül a Pro-Pain, akkor szinte mindenkinek a Foul Taste lemez ugrik be először, és ezzel nincs is semmi gond, az a lemez tagadhatatlanul kiállta az idő próbáját. Én is nagyon szeretem, és a mai napig büszke vagyok rá, sőt, nekem is ez az egyik kedvencem: igazán hatásos bemutatkozás volt, tele fogós dalokkal, töltelékek nélkül. De legalább ennyire szeretem az Act Of Godot is, sőt, a tavalyi Straight To The Dome-ot is állati jónak tartom.

Az évek során már-már nonszensz módon sok tagcserétek volt. Mi ennek az oka?

Mindegyiknek más és más. A legtöbben egyszerűen csak tovább akartak lépni a saját életükben, netán nem voltak elégedettek, mivel elég nehéz normális családi életet élni egy olyan aktívan turnézó banda mellett, mint a Pro-Pain. Aztán akadtak páran, akik kreatív nézetkülönbségek miatt távoztak, Tom Klimchuck pedig az egészségügyi problémái, a Crohn-betegsége miatt kényszerült elmenni. De mindenki fontos volt a maga idejében a bandában, és mindnyájan sokat segítettek abban, hogy azzá formálják a Pro-Paint, ami ma vagyunk.

1127pp02De azzal azért alighanem te is egyetértesz, hogy a Pro-Pain többé-kevésbé Gary Meskillel egyenlő...

(nevet) Igen, ez így van, de az eredeti terveim egyébként nem erről szóltak, egyszerűen csak így alakult. Ahogy folyamatosan estek ki mellőlem az emberek, és cserélődtek a társaim az évek során, szembesülnöm kellett vele, hogy csak én képviselem az állandóságot a zenekarban, és egy idő után persze a közönség is elsősorban velem azonosította a csapatot. De a mostani felállás már stabil néhány éve, és úgy veszem észre, hogy az emberek szerencsére kezdik megismerni a többieket is. Meg is érdemlik, mert állati jó zenészek mind.

Hamarosan Európában turnéztok, de az Egyesült Államokban kezdtétek most a koncertezést. Azt olvastam, négy éve nem is játszottatok odahaza, ami eléggé meglepett. Miért alakult így?

Ezeket az első bulikat Floridában játszottuk, de már folynak a tárgyalások egy teljes amerikai körről 2014 elején. Különösebben konkrét okokról nem tudok beszámolni, egyszerűen csak mindig úgy alakult a naptárunk, hogy éppen valami jobb lehetőségünk adódott Európában vagy más területeken, mint az Államokban. A karrierünk korai szakaszában rengeteget turnéztunk Amerikában, nagyon szilárd bázisunk alakult ki, és tényleg hihetetlenül sokat játszottunk otthon. Néha szinte végtelennek tűntek azok a turnék. Aztán a 2000-es évek közepétől egyre inkább azt láttuk, hogy mintha megnövekedett volna az igény a Pro-Pain iránt Európában: több fesztiválmeghívás érkezett, több turnémegkeresést kaptunk, és még a lemezeink is egyre jobban szerepeltek az eladási listákon, például Németországban. Így aztán kicsit változtak a prioritásaink, de most mintha megmozdult volna valami Amerikában is. Az utolsó amerikai turnénk 2009 nyarán volt, szóval most valahol ott kell felvennünk a fonalat idehaza. Megpróbáljuk kicsit kiegyensúlyozni az ábrát... De egyébként az a szerencse, hogy ha nem is számítunk sztárbandának, a Pro-Pain azért a világ bármelyik részére elmehet koncertezni, mert mindenütt létezik egy mag, amelyik szereti a bandát. Nagyon szeretnénk ezzel a lemezzel eljutni Dél-Amerikába, Japánba, Ausztráliába is.

Mit gondolsz, alulértékelt zenekar a Pro-Pain?

Kereskedelmi szempontból kérdezed?

Úgy is. Meg mindenhogyan.

Üzletileg mindenképpen azok vagyunk. Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, de ez a zenekar sok szempontból a saját stílusa legjobbjai közé tartozik. Viszont ez a stílus hullámzó népszerűségnek örvend: mindig underground marad, aztán ezen belül néha jól fut, néha meg kevésbé. Amikor felbukkantunk, épp nagyon mentek ezek a muzsikák, így viszonylag gyorsan sikerült betörnünk a köztudatba, aztán persze akadtak hullámvölgyek az évek során. Nekem már nincsenek különösebb várakozásaim ezen a téren. Főleg, hogy mennyire szerencsés vagyok, hiszen több mint húsz éve ezt csinálom. Ez azért sokkal kevesebb zenésznek jön össze, mint ahányan szeretnék...

1127pp04

Meg tudsz élni a zenekarból?

Nem mondom azt, hogy kizárólag a Pro-Painből élek, mert akadnak egyéb bevételeim is mindenféle vállalkozásokból, de tény, hogy sosem szórtam el hülyeségekre a pénzt, amit megkerestem a zenekarból. Amit félre lehetett tenni, azt félretettem, befektettem, megforgattam, így aztán ma már a Pro-Painre is könnyebben tudok koncentrálni, hogy nem vagyok teljesen kiszolgáltatva a csapatnak anyagi téren. Nem árulok el sok újdonságot azzal, hogy a zeneipar pocsék állapotban van, a '90-es években viszont remekül működtek a dolgok ezen a téren, a mi szekerünk is jól futott. A lehetőségek persze ma sok szempontból jobbak mind a turnézás, mind a zenekarod megismertetése terén, de egy ma induló új csapatnak mindenképpen keményebb a dolga, mint amilyen annak idején a miénk volt.

És hogyhogy Floridába költöztél? Nem hiányzik New York és a hardcore színtér, amelynek a '80-as évek óta aktív részese és alakítója voltál?

A tesóm már a '90-es évek végén leköltözött ide délre, és mivel elég sokat jártam akkor ide, szép lassan rájöttem: Florida, és különösen Dél-Florida sokkal alkalmasabb helyszín a fiam normális felneveléséhez, mint New York... Sarasotában élünk, ahol elég meleg tud lenni nyáron, de ez legyen a legnagyobb probléma az életemben! (nevet) A hideg New York-i teleket úgyis mindig utáltam... Ettől még persze a város nyilván különleges helyet töltött be az életemben, és a hardcore színtér is a fiatalságomban, hiszen minden hétvégén ott voltam a CBGB's klubban, akárki is játszott ott éppen aznap. Csodaszép idők voltak azok, amik alapvetően formáltak emberként és zenészként is. De egyébként itt is jó a zenei színtér, még ha nyilván nem is olyan kiterjedt, mint a New York-i. Például nekem is van egy Salvation nevű nagyon jó bandám helyi srácokkal! (nevet)

1127pp01Figyeled amúgy a fiatalabb zenekarokat? Most nem csak a floridai színtérre gondolok.

Régen mindig vadul kutattam az újdonságok után, de zenefogyasztóként ez ma már annyira nem jellemző. Ugyanakkor időről időre belebotlom egy-egy csapatba, amelyik megtetszik. A metalban elég sok új tehetség alkot manapság: az Avenged Sevenfold, a Killswitch Engage... Jó, ezek a csapatok a szó szoros értelmében véve természetesen nem számítanak már újnak, de annyiban igen, hogy ők és a hozzájuk hasonló zenekarok jelentik a műfaj új generációját. A fiam tizennnyolc éves, és rengeteg ilyen új bandát hallgat otthon, szóval képben vagyok.

A Pro-Paint szereti?

Igen, nagyon is! Olyannyira, hogy a Metallica és az Avenged Sevenfold mellett mi vagyunk a kedvencei, amire nagyon büszke vagyok, jó, hogy ekkora becsben tartja, amit az apja csinál! (nevet) Mindegyik lemezünket ismeri és rendszeresen hallgatja is.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Cat Stevenstől a Buddha And The Chocolate Box, az Eaglestől a Hotel California, és a Metallicától a Master Of Puppets.

Mi az élet értelme?

Hogy hozz ki belőle mindent, amit csak lehet. Ismerkedj a világgal és az emberekkel, utazz, fedezz fel más kultúrákat, és használd ki az időt, ami a rendelkezésedre áll.

A Pro-Pain december 1-jén Budapesten, a Dürer Kertben játszik az Action, a Don Gatto, a francia Zuul FX és a svájci Soulline társaságában, bővebb információk itt.

 

Hozzászólások 

 
#2 Tibor0908 2013-11-28 23:51
Ha Gary Meskil nevét olvasom, nekem mindig alapból a Crumbsuckers nevű banda ugrik be és az überzseniális Life of Dreams debüt lemezük még '86-ból. Egészen elképesztő, hogyan keverték a hc zúzdákat a rockosabb elemekkel.
Idézet
 
 
+8 #1 Wendiii 2013-11-27 07:54
Az utolsó válasza olyan, mint a viccbeli idegenlégiós reklámszöveg: "Utazd be a világot! Ismerj meg új helyeket! Találkozz érdekes emberekkel! Öld meg őket!" :D
Egyébként a fickó nagyon szimpatikus az interjú alapján, és most már a lemezre is kíváncsi vagyok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.