Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Paddy And The Rats: „Lent is kell lenni néha ahhoz, hogy fent lehess”

0215paddy2Nemrég a Napalm kiadóhoz szerződött a Paddy And The Rats. A zenekar Riot City Outlaws című tavalyi nagylemeze – amelyet a Motörhead producerével, Cameron Webb-bel rögzítettek – a megállapodásnak köszönhetően az egész világon megjelenik. A lemeztársaság ugyanakkor az album megjelentetése és annak promóciója mellett a határon túli koncertek szervezésében is támogatja a csapatot, vagyis ezen a téren további előrelépés várható a zenekartól, akik eddig is otthonosan mozogtak külföldön. A csapat frontemberével, Paddy O'Reillyvel, azaz Oravecz Kristóffal beszélgettünk az újonnan megnyílt lehetőségekről.

Hogyan sikerült a Napalm kiadóhoz szerződnötök? Volt benne valami szerepe esetleg annak, hogy Cameron Webb volt a tavalyi lemez producere?

Maga a szerződtetés alapvetően ettől függetlenül történt, ugyanis a német booking-ügynökségünk segített kiadót keresni. Tudtuk, hogy erős lemezről van szó, amivel a nemzetközi piacon is lehet mit kezdeni, így megkértük őket, hogy nézzenek körül. A Napalm azonnal érdeklődött is a zenekar iránt, és utólag elmondták: sokat számított, hogy Cameron Webb volt a producerünk. Ebben a szakmában nagyon fontos elérni, hogy egyáltalán meghallgassák a lemezedet az illetékesek, és ebből a szempontból fontos volt Cameron neve a borítón. Ugyanakkor viszont természetesen arra is szükség volt, hogy tetsszen nekik maga az album is. Azt mondták, nagyon kellemesen csalódtak, meglepődtek, mert nem számítottak ilyen jó albumra egy magyar zenekartól.

A Napalm kis kiadóként kezdte, de metalszinten ma már a vezető cégek közé tartozik a világon. Mi a benyomásod, mennyire őrzik a kiskiadós hozzáállást?

Ez azért nehéz kérdés, mert nincs sok tapasztalatunk nemzetközi szinten nagy major- és független kiadókkal. Vagyis nem tudom összehasonlítani a dolgot azzal, mintha mondjuk az amerikai Sonynál dolgoznánk, mert nincs rálátásom, hogy az milyen lehet. Viszont máris másképp kell állnunk egy sor kérdéshez. Azelőtt függetlenül dolgoztunk, tehát mindent magunk csináltunk, egymás között döntöttünk az összes kérdésben úgy, ahogy azt jónak éreztük. A Napalm most már beleszól egy csomó dologba. Nem mindenbe persze: a klip sztoriját például ránk bízták, a három single-t viszont ők választották ki. Közös megegyezésről beszéltünk itt is, mert eleve hasonlóan gondolkodtunk, de ehhez azért ragaszkodtak. De például a Facebook-posztoknál is beleszólnak, hogy mi fér bele és mi nem, illetve ami kimegy, az miként menjen ki. Ezt el kellett fogadnunk, mert anyagilag is sokat tesznek hozzá a történethez, elég komoly szerződést írtunk alá velük. Szóval kevésbé vagyunk ma már függetlenek, cserébe viszont nagyon sok olyan promóciós felülethez jutunk, amit magunktól biztosan nem tudtunk volna megszerezni, a Napalm azonban garantálja őket. Például felkerülünk most egy nagyon jó Spotify-playlistre is. Minden döntésnek van tehát ára, illetve előnye és hátránya. Számomra nem kérdés, hogy a zenekar jelen helyzetében ez volt a megfelelő döntés.

0215paddy1

A részletekről nyilván nem beszélhetsz, de mégis, mit jelent az említett komoly szerződés?

Egy opciós szerződésről beszélünk: leszerződtünk velük erre az albumra, és ha jók az eladások, utána a Napalmnak lesz opciós joga a Paddy And The Rats zenekarra. Ez ebben az esetben egy újabb, négy lemezre szóló szerződést jelent. Mindennek sok jogi vonatkozása van, amiről tényleg nem beszélhetek, de a lényeg, hogy csakis az eredményeken múlik a folytatás.

Mivel lennének elégedettek?

A kiadók alapvetően ma is az eladásokból keresnek, tehát a fizikai hanghordozók forgalmából és a legális letöltésekből. Példányszámra vetítve konkrétan nem írták le, mit akarnak, a lényeg annyi, hogy megtérüljön számukra a zenekarba fektetett idő és pénz.

A Napalm azért alapvetően metalkiadó. Sokféle zenéjük van, de kicsit kilógtok a felhozatalukból, nem?

Ez így van, viszont az Alestorm is náluk dolgozik, és elég nagy sikerük van. Ezen felbuzdulva látták úgy, hogy lenne értelme esélyt adni hasonló zenekaroknak.

Még a kalózos imázs is stimmel...

Persze, de zeneileg teljesen mások vagyunk. Más jellegű a zenénk folkos és rockos oldala is: náluk inkább ez a metalosabb megközelítés megy, nálunk meg a pop/punkos irány. De az biztos, hogy az Alestorm sikere megnyitotta a kapukat a Napalmnál a folkos ízekkel játszó bandák előtt, és nyitni kezdtek ebbe az irányba. Leszerződtették például a mongol Tengger Cavalryt, de van egy másik kalózmetalos zenekaruk is, a Rumahoy. A Paddyt amúgy Magyarországon is nagyon sok metalos hallgatja, hiszen vannak keményebb hangvételű dalaink. Én úgy gondolom, ha az Alestormnak jók voltak, nálunk is működnek majd, hiszen használhatják ugyanazokat a csatornákat az átfedések miatt.

0215paddy3

A nemzetközi koncertlehetőségeiteket mennyiben szélesíti ez az új szerződés?

A német, svájci és osztrák ügyeinket továbbra is az eddigi ügynökségünk intézi, a többi területet viszont átvette a Napalm bookingja, együttműködve a helyi kisebb koncertszervezővel. Vagyis az európai turnékat ők szervezik majd, és máris nagyon sok fesztiválra kaptunk meghívást a nyárra. Tehát egyértelműen elindult egy folyamat ezen a téren is. Őszre is formálódik már egy európai klubturné, bár itt még nem tudjuk, hogy supportként kelünk majd útra, vagy co-headlinerként egy hasonló szinten mozgó csapattal.

Gondolom, a hazai jelenlétetek némiképp csökken is majd emiatt...

A nyarunk hálistennek nagyon-nagyon sűrű. Azok a fesztiválok, ahol tavaly is játszottunk, többnyire idén is megmaradnak. Itthon a négy-ötnapos, szerdától vasárnapig tartó események a jellemzőek, ezért aztán próbáljuk úgy elosztani a heteinket, hogy hétköznap itthon, hétvégén pedig külföldön játsszunk majd. A tavaly júniusban kiadott lemez a 2017-es fesztiválszezonra még értelemszerűen nem tudott hatást gyakorolni, az ideire azonban már igen. Bejöttek a képbe olyan városnapok, falunapok is, amik tavaly még nem merültek fel lehetőségként. Tényleg sűrű a naptár, heti négy-öt koncertünk lesz nyáron, szóval a tavaszt kicsit lájtosabbra is vesszük.

A kinti fesztiválok jellemzően milyen profilúak?

Elsősorban rock/metal-irányultságúak. Akad néhány kimondottan folk rockos is, klasszikus folkfesztek viszont most nem nagyon vannak. Mi azért a német bookingunknál is a rockosabb vonalat képviseljük, szóval ők is inkább ezekre a rendezvényekre koncentrálnak. Ez egyébként már csak azért sem probléma, mert élőben inkább a zenénk pörgősebb, zúzósabb oldala domborodik ki.

0215paddy5

Az itthoni státuszotokat hogy értékeled most?

Az biztos, hogy az eladások nagyon jók, lassan platina lesz a lemez, és a koncerteken is érezzük, hogy szeretik az emberek. Ez egyébként az őszi turné látogatottságán is látszott, ugyanis tizenhárom helyszínen, vagyis talán úgy kettőt leszámítva teltházas koncerteket adtunk, ráadásul több már elővételben sold out lett. Ilyenre jópár éve nem is volt példa nálunk. Úgy 2015 környékén volt egy kisebb mélypontunk is, amikor a Lonely Hearts' Boulevarddal elmentünk arculatilag meg zeneileg is poposabb irányba. Ez akkor sokaknak nem jött be, ez a fogadtatáson is érződött. A Riot City Outlaws viszont helyre billentette a mérleget. Mélypont egyébként minden zenekar életében akad, nem lehet folyamatosan a csúcson lenni. Úgy is mondhatom: lent is kell lenni néha ahhoz, hogy fent lehess. Most úgy látom, zenekari szinten mindenképpen az eddigi egyik legjobb évünknek ígérkezik 2018. Ebben persze nagyon sok munkánk és energiánk fekszik, roppant kemény, produktív két év áll mögöttünk, és most kezd beérni ennek a gyümölcse.

Új lemez?

Dalok tekintetében még nem nagyon állunk sehogy. Igazság szerint szeretnénk ebben az évben még rádolgozni a Riot Cityre, figyelni a visszajelzéseket, illetve természetesen azt, miként teljesít az album a Napalm szemében. Én mindenképpen bízom a kiadóban, meg persze a lemezben is, mert jól sikerült. Érdeklődés is van, ígéretesek az előrendelési adatok is, tehát nem akarom elkiabálni, de bízom benne, hogy utána is náluk dolgozhatunk majd. Akárhogy is lesz, egyvalami biztos: sokan fognak megismerni bennünket a következő időszakban. Ha pedig minden jól alakul, majd valamikor jövőre elkezdünk gondolkodni a legközelebbi albumon is.

0215paddy4

 

Hozzászólások 

 
-30 #2 Seamus McLófasz 2018-02-15 14:05
Még egy írmániás magyar brigád. Földet rájuk!
Idézet
 
 
+28 #1 Bólogató kutya 2018-02-15 12:00
Nagyon profi interjú, szimpatikus hozzáállás.
Sok sikert nekik a nemzetközi vizeken!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.