Shock!

november 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Lamb Of God: „A siker egyáltalán nem fáj”

Gyakran elhangzik, hogy a 2000-es években nem születtek új metal nagyágyúk, a virginiai Richmondból származó Lamb Of God azonban ennek élő cáfolatát adja: a modern groove/thrash ötvözetben utazó ötösfogat először az Egyesült Államokat gyűrte maga alá, ma pedig már Európában is a komoly nevek közé számítanak, és ahogy arról a 2010-es Metalfesten meggyőződhettünk, Magyarországon is tekintélyes táborral rendelkeznek. A csapat hetedik nagylemeze, a Resolution január 23-án került a boltokba, erről beszélgettünk John Campbell basszusgitárossal.

Röviden hogyan jellemeznéd a Resolution lemezt az előzőekhez képest?

Nehezet kérdezel... Annyi bizonyos, hogy a Sacrament lemezzel kicsit túl sokáig bíbelődtünk, és kissé túlcsiszolt lett. Többek között éppen ezért döntöttünk úgy utána, hogy Machine helyett Josh Wilbur producerrel készítjük el a Wrath albumot, ami így jóval nyersebb, agresszívebb lett. Mivel az utolsó albummal a mai napig is teljesen elégedettek vagyunk, nem is váltottunk: folytattuk az együttműködést Josh-sal, és így született meg végül a Resolution.

A dalszerzést tekintve volt valami különbség a korábbi módszerhez képest?

Igen, konkrétan sosem dolgoztunk még olyan metódussal, mint most. Mivel a Wrath turnéi végestelen végig tartottak, már a turné közben elkezdődtek a munkálatok. Ebben Mark Morton vitte a prímet, elkezdte demózni a dalötleteit a laptopjával, aztán miután 2010 novemberében végre hazaértünk, becsatlakozott a munkába Willie Adler is. Utána pedig már közösen pofoztuk össze a rengeteg riffet, dalkezdeményt egységes anyaggá. Ebben a folyamatban egyébként Josh is részt vett, ott volt velünk végig a próbateremben, együtt lélegzett a zenekarral.

Mi a jellemző egyébként rátok: simán állnak össze a nóták, vagy még a stúdióban is ordítoztok egymással?

A stúdióban már nem, az azért ahhoz egy cseppet drága mulatság! (nevet) Előtte viszont akadnak kemény pillanatok, persze. Három hónap alatt raktuk össze az előzetes demókat a próbahelyen Mark vezetésével, és eközben azért elég keményen mentek a viták. De ezt másképp nem is lehet, hiszen az a lényeg, hogy a lemez a lehető legerősebb legyen. Miután elkészültek a demók, már nem volt vita, mindannyian elégedettek voltunk azzal, amit hallottunk. Mind konok arcok vagyunk, de az ember egy zenekarban muzsikálva idővel megtanulja, hogyan működjön együtt másokkal. Úgy is fogalmazhatok, hogy jó politikussá válik... (nevet) Ez persze a korral is együtt jár, egyikünk sem kölyök már, aki sértődötten elviharzik a helyszínről, ha éppen leszavazzák egy ötletét, hiszen mind tudjuk: a célunk közös. Mire eljutunk a felvételekig, már rendszerint csak minimálisak a nézetkülönbségek a zenét illetően, a stúdióban pedig mindig gyorsan és precízen, fegyelmezetten dolgozunk. Én például négy nap alatt nyomtam fel az összesen rögzített tizenhat nóta basszustémáit. Chris Adler szintén állati gyorsan dolgozik, és gyakorlatilag azonnal tökéletesen játszik fel mindent.

Akadnak elég meglepő húzások ezen a lemezen a jellegzetes Lamb Of God vonások mellett, nem? Ott van például a King Me dal a maga szimfo-beütéseivel...

(nevet) Igen, a King Me-re mindenki kitér! Ez eredetileg Willie nótája volt, és az eredeti verzióban egy amolyan Deftones-szerű lüktetés rejlett. Ebből fejlődött ki aztán a végső verzió, ami egyébként baromira eltér az első demós változatoktól. A nóta már a korai stádiumban is jól szólt, de valamit mindannyian hiányoltunk belőle. Josh-tól jött az ötlet, hogy talán meg kellene nézni valami olyan formában, ami gyökeresen újszerű a Lamb Of Godnál. Mondanom sem kell, először csak meresztettem a szemeimet, amikor felvázolta, mit is akar: cselló, nagyzenekar... Mi van? Mi közünk nekünk ehhez a szarsághoz? (nevet) Aztán amikor meghallottuk a végső verziót, mindannyian dobtunk egy óriási hátast. Willie is csak lesett: „Hé, haver, mi a faszt csináltál a dalommal?" (nevet) Az alapkoncepció totálisan megváltozott, így viszont tökéletes lett a nóta. Olyannyira, hogy talán egyenesen ez most a kedvencem a lemezről.

Mit gondolsz, a keményvonalas rajongók mit szólnak majd hozzá?

Sejtelmem sincs, de remélem, előítéletek nélkül hallgatják majd a zenét. Először persze biztosan lesznek, akik ugyanazt mondják, amit mi: hé, mi a fasz ez? (nevet) A nóta hangulata azonban olyan markáns, olyan kísérteties, hogy szerintem hamar rá fognak akadni az emberek. Az eddigi visszajelzések mindenesetre szinte kizárólag kedvezőek. Meglepte a rajongókat a dal, de nagyon is bejön nekik, aminek őszintén örülünk.

Élőben játsszátok majd a King Me-t?

Nem hinném. Beszéltünk már a kérdésről, de egyelőre abban maradtunk, hogy megfelelő minőségben valószínűleg nem tudnánk eljátszani a koncerteken a hangszerelése miatt. Azt persze el tudom képzelni, hogy néha-néha, speciális bulikon előszedjük, de azt nem nagyon, hogy rendszeres koncertnótává váljon.

Szerinted vannak még hasonlóan meglepő húzások a lemezen?

Ennyire formabontóak biztosan nincsenek, de például a kislemeznóta Ghost Walking akusztikus intrója is ilyen speciális, „hé, bazmeg, nahát!" pillanat, hiszen mindenki folyamatosan a mélyre hangolt, brutál zúzást várja tőlünk, és ahhoz képest ez eléggé atipikus. Ez is egy nagyon erős nóta amúgy, nem véletlenül választottuk felvezetésnek. Mindannyian nagyon szeretjük.

A Wrath a Billboard-lista második helyén nyitott, ami elképesztően jó eredmény egy annyira súlyos metal bandától, mint a Lamb Of God. Mit gondolsz, most is van esélyetek hasonlóan jó helyezésre?

Nézd, nyilván mindenki szeretne listavezető albumot készíteni, ez nem titok. Mi is. Ha viszont nem sikerül, akkor sem történik semmi. A második hely valóban mérföldkő volt a banda karrierjében, ezt is kár lenne tagadni. A tekintetünket azonban egy pillanatra sem homályosította el, és tudod, miért nem? Mert pontosan tisztában vagyunk vele, hogy a Wrath kizárólag azért lehetett második a Billboardon, mert a zeneipar olyan állapotban van, amilyenben. Eleve kevesebb lemez fogy, mint régen, a mi rajongóink pedig elkötelezettek, és sokan azonnal megvették az albumot, amikor kijött. Nem véletlen, hogy az erős kezdés után azért elég gyorsan kiestünk az élbolyból... Vagyis a kérdésedre az a válasz, hogy esély mindig van, de ezt a helyén kell kezelni.

Mennyire változtatott meg titeket, hogy világszerte ismert, sikeres zenekar lettetek?

Szerintem semennyire, a siker ugyanis egyáltalán nem fáj! (nevet) Sőt, azt kell mondanom, hogy az olyan típusú siker, mint amilyen a miénk, nagyon is inspiráló. Mi ugyanis soha nem arra törekedtünk, hogy ott legyünk a listákon, hanem hogy olyan heavy metalt játsszunk, amilyet rajongókként mi magunk is kibaszottul élveznénk és hallani szeretnénk a kedvenceinktől. Fokozatosan, lépcsőfokról lépcsőfokra haladva jutottunk el oda, ahol most tartunk, nem pedig egyik pillanatról a másikra, így senkit sem kavart meg közülünk, hogy ma már tényleg nagyon széles tömegek állnak a banda mögött. És mindehhez persze az is kellett, hogy a megfelelő időben legyünk a megfelelő helyen – ezt hívják ugye szerencsének...

Turnéfronton mi várható a bandától a Resolution kapcsán?

Csak annyi biztos, hogy január végén, február elején lesz pár amerikai bulink, aztán utána Ázsiában és Ausztráliában játszunk majd. Mindenképpen szeretnénk mozogni felétek, Kelet-Európában is majd, mert bejött az a hangulat, amit arrafelé tapasztaltunk, de mérget azért még ne vegyél semmire, egyelőre ugyanis csak formálódnak a terveink...

Kivel kelnétek útra a legszívesebben?

Ez nehéz kérdés, mert az utóbbi években vagy turnékon, vagy fesztiválokon gyakorlatilag mindenkivel játszottunk már együtt, aki számít a műfajban: Black Sabbath, Judas Priest, Iron Maiden, satöbbi... Mondom, mindenkivel. Azok után pedig tényleg nincs már feljebb út, hogy négy hónapig játszhattunk a Metallica előzenekaraként. A Metallicánál nem létezik nagyobb banda a földkerekségen, egyszerűen nincs a világon olyan aréna, amit ne töltenének meg azonnal. Vagyis nem tudok válaszolni. Azt tudom, hogy Szingapúrban ismét játszunk majd nemsokára a Judas Priesttel, amit nagyon várok. Velük az OzzFesten nyomtuk együtt még évekkel ezelőtt, de akkor még más színpadon.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Hmm... Legyen mondjuk Jimi Hendrixtől a Voodoo Soup, a Van Halentől a 1984... A harmadik pedig mindig más, oké?

Mi az élet értelme?

A legfontosabb, hogy boldog légy. És persze másokat is azzá tegyél magad körül. Szóval egyél, igyál, kefélj, és ne legyél seggfej! (nevet)

Külön köszönet Bucsai Tímeának az interjú létrejöttéhez nyújtott segítségéért!

 

Hozzászólások 

 
+4 #2 Tomika 2012-01-23 15:14
Jaja, engem is nagyon érdekelne egy LOG buli, megint....
Idézet
 
 
+6 #1 M 2012-01-23 12:53
valaki hozza el őket idén hozzánk, az új lemez kurva jó lett!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.