Shock!

november 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Krampüs: brutál, üresjáratok nélküli old school aprítás

0909kramp1Graveyard Blowjob címmel jelent meg a veszprémi Krampüs új, sorrendben második nagylemeze. A horzsoló, durva muzsikában utazó, ám emellett dekadens borítói és szövegei révén a humort sem nélkülöző zenekarban történtek bizonyos változások az elmúlt időszakban, ám Kovács Tamás gitáros a Shock!-nak elmondta: az új felállás lendületben van, és hisznek magukban, illetve a nagylemezben. Mi is csak ajánlani tudjuk mindenkinek a hazai színtéren egyéni hangot képviselő csapat albumait.

Először is időzzünk el egy kicsit a lemezcímnél, a hozzá kapcsolódó borítónál és a dalszövegeknél: volt idő, amikor az ilyesmi komoly felháborodást váltott volna ki, ma azonban már talán nem akaszt ki senkit. Nektek milyen tapasztalataitok vannak, figyelembe véve, hogy az elmúlt időszakban kiadót kerestetek a lemezhez?

Egyáltalán nem vettük azt figyelembe, hogy kiadót keresünk, sem azt, hogy ez most vajon kinek fog tetszeni vagy kinek nem. Az volt a lényeg, hogy nekünk bejöjjön a végeredmény. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt nyilván kiverte volna a biztosítékot bizonyos emberkenél ez a dolog, de ma már olyan információáradat zúdul ránk, hogy szerintem eléggé kitolódott az emberek ingerküszöbe, így elenyésző azok száma, akikben ez bármilyen felháborodást keltene. A lemezcím meg önmagáért beszél, aki valamennyire is ismer minket, az nem hiszem, hogy másra számítana tőlünk. Nem veszzük magunkat véresen komolyan, és ha valaki kicsit is beleássa magát a mi kis világunkba, annak szerintem átjön az önirónia és a szarkazmus. Mi is jót röhögtünk magunkon, mikor felvetődött, hogy Graveyard Blowjob legyen az album címe, sőt már azon is előre röhögtünk, hogy milyen reakciókat vált ez majd ki emberekből. Viszont a zenét véresen komolyan vesszük!

Az előző lemezetek borítója is roppant rokonszenves volt, és ezt az újat is nagyon bírom. Szerinted mennyire fontosak manapság a borítók és a hasonló külsőségek, miközben fizikai hordozókat a legtöbben már nem is nagyon vesznek?

Hogy mások hogyan viszonyulnak ehhez a dologhoz, azt nem tudom, és nem is szeretnék felesleges megfejtésekbe bocsátkozni. Csak azt tudom, hogy régi vágású zenefanatikus vagyok, és nekem nagyon is számítanak a lemezborítók, az hogy fizikailag a kezemben tartsak egy hanghordozót, és el tudjak merülni a részletekben. Szeretem a nagyon aprólékosan kimunkált borítókat, amiken teszem azt, ha századszor tartom a kezemben, akkor is találok valami kis részletet, amin addig átsiklottam. Ebben a szellemben tervezzük a borítóinkat, és szerintem sikerült is úgy megvalósítanunk őket, hogy megfelejenek ezeknek a kritériumoknak. Bár ezek a részletek egy bakelitkiadáson jönnének át a legtökéletesebben és pillanatnyilag trükközünk is azon, hogy ebben a formátumban is kijöhessenek az albumaink. Én talán még azon ritka ufók közé tartozom, aki vásárol fizikai hanghordozókat, és ha tehetem akkor ezeket szeretem bakeliten megkaparintani.

Milyen eredményekkel járt a kiadókeresés, és végül miért nem a kanadai cégnél jött ki a lemez?

A kanadai cégnél összejöhetett volna, ha eléggé türelmesek vagyunk, de ők csak jövő februárban adták volna ki, mi pedig nem szerettünk volna annyit várni, mert akkor a felvételek és a kiadás között majdnem egy év telt volna el. Ezután pedig minden maradt a régiben, mert ugyanúgy a magyar Terranis Productions és az amerikai Sevared Records közös kiadványaként jelent meg, mint az előző albumunk is.

0909kramp2

Szerintetek mekkora eséllyel indul ma egy magyar banda a kisebb vagy nagyobb külföldi kiadóknál?

Ilyenre van reális esély, mint ahogy nálunk is ez történt. De körülnézhetsz a magyar undergroundban, egyre több az olyan magyar zenekarok száma, akiknek a kiadványai ilyen-olyan kisebb-nagyobb külföldi kiadónál jelennek meg. Szóval nem reménytelen a dolog, csak kitartóan kell próbálkozni.

Történtek bizonyos változások a felállásotokban. Mi tette szükségessé ezeket, és hogyan csapódtak le a személycserék a dalszerzésben, illetve a zenében?

Ez nem a Mental Holocaust után történt, hanem a Graveyard Blowjob stúdiós munkálatainak befejezése után egy hónappal. Bicaj, az énekes/basszerosunk egyszercsak benyögte, hogy nem szeretné tovább folytatni, mert nem érez már a dologhoz kellő motivációt, és a számokat sem tudja úgy előadni, ahogy azt ő szeretné. Utóbbi nem volt új számunkra, mert ezt mi is éreztük, és próbáltuk jobb belátásra bírni, illetve hogy fújja fel magát, és zárkózzon fel hozzánk, de ő inkább menni akart... Elég hamar megtaláltuk a megfelelő embereket a posztokra, így most külön énekesünk és basszusgitárosunk van: Molnár Norbert és Hernyák Szabolcs. Hogy a dalszerzésben ez hogyan fog lecsapódni, azt még nem tudom, mert eléggé friss a dolog, a napokban lett koncertképes az új felállás, de már most bivalyabban szólunk. Szeptember 6-án volt ezzel a felállással az első koncertünk a budapesti Showbarlangban. Nem hinném, hogy a zenénk iránya számottevően változna, mivel eddig a témák 99,9 százaléka tőlem érkezett, de most azért lett egy kreatív basszerosunk, aki nyilvánvalóan fog témákat bedobni a közösbe, és amennyiben ezek belepasszolnak a Krampüs világába, örömmel fogjuk üdvözölni őket.

Hogyan jellemeznéd ezt az albumot egy olyan embernek, aki ismerte az előzőt, és egy olyannak, aki képben van metalilag, titeket viszont még sosem hallott?

Hmmm.... Nem nagyon szeretem az ilyesmit, mert úgyis mindenki magának dönti el, hová teszi magában a hallottakat. De ha valaki teszem azt ismeri az első anyagunkat, akkor azt mondanám, hogy nyersebb, arcbamászóbb lett az új cuccunk. Viszont ha valaki egyáltalán nem ismer minket, akkor öcsém, ha akarsz hallani valami fasza, brutál, old school aprítást, ahol nincs tölteléknóta, nincsenek üresjáratok, és nullára akarod mosatni az agyad, akkor ez a te zenéd!

Milyen visszajelzések érkeztek az első albumra, és mennyire sikerült elérnetek vele azokat a célokat, amelyeket kitűztetek?

A kritikák kizárólag pozitív hangvételűek voltak. Illetve hallottam pár olyan véleményt csőlátású old school fanatikusoktól, hogy túl jól szól a lemez. Nekem ez is pozitív véleményként jött le, de hát ízlés dolga is ez. Azért mentünk a SuperSize-ba, hogy ne legyen gond a hangzással. Arra tökéletes volt az album, hogy megvessük a lábunkat a szintéren, és sok felé megismertessük a zenekar nevét és zenéjét. A Terranis szórta Európában, a Sevared pedig Amerikában. Persze ez nem azt jelenti, hogy egycsapásra világszerte ünnepelt zenekar lettünk, de merem azt gondolni, hogy egy kicsit talán kiszélesedtek a lehetőségeink.

0909kramp3

Milyen célokat tűztetek magatok elé a Graveyard Blowjobbal?

Semmilyen konkrét célt nem tűztünk magunk elé, de hiszem, hogy előrébb fogja lökni a szekerünket.

Koncertfronton milyen lehetőségeitek vannak itthon és külföldön?

Szerencsére egyre többet tudunk koncertezni itthon, megy a klubozás, itt-ott egy-egy fesztivál. Külföldi bulijaink eddíg még nem voltak, de ez a közeljövőben változni fog, mert kaptunk már meghívást csehországi koncertekre, vannak igéreteink több külföldi fesztiválfellépésre is. Úgyhogy bízunk a legjobbakban, meglátjuk mi lesz.

Milyen zenékből merítetek inspirációt, kik a régi kedvencek, és milyen zenekarok tetszenek az utóbbi évek felhozatalából?

Én még mindig a régi nagy kedvenceimből inspirálódok, mint például Carcass, korai Death, Bolt Thrower, Morbid Angel, Carnivore, Pungent Stench, The Accüsed, D.R.I., S.O.D. és a többi... Az új zenekarok között is folyamatosan kutakodom, de nagyon ritkán találok valamit, amit meg tudok szeretni és többször meghallgatni. Ilyen például a General Surgery, Insect Warfare, Municipal Waste, Havok vagy a Triptykon, bár utóbbi ugye a Celtic Frost egyenes folytatása. Ilyesmik, de ezekből nincsen sok, vagy csak rossz helyen keresgélek...

0710krampusHogy látod a súlyos zenék általános állapotát? Van-e még szerinted megújulási lehetőség, lehet-e még újat mutatni a metalban?

Újat egyre nehezebb nyújtani, de nem lehetetlen, viszont nem is feltétlen keresem az új hangzásokat, stílusokat. A súlyos zenéknek meg igenis van jövője, elég csak megnézni egy Wacken fesztviált, ahol a 2015-ös órák alatt sold-out lett. Bécsben élek, sokat megyek itt az általam szeretett zenekarok koncertjeire, és bizony résen kell lenni, hogy időben megszerezd a koncertjegyet, mert elég sűrűn pakolgatják ki a sold-out táblákat. Szerintem ez azért jelent valamit...

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Death – Leprosy, Massacre – From Beyond, Carnivore – Retaliation. De tudnám még sorolni...

Mi az élet értelme?

Mindenkinek más.

 

Hozzászólások 

 
0 #2 név 2014-10-20 01:09
Mümüs
Idézet
 
 
+3 #1 zoli 2014-09-10 15:40
Vinyl verzióra simán vevő lennék!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.