Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hét Jel: „Nem ego-futam ez a dolog”

Párbaj lesz a neve annak a lemeznek, amely Hét Jel név alatt jelenik meg előreláthatólag októberben. Az elnevezés Pócsi Istvánt takarja, akire a '90-es évek végének egyik feltörekvő csapatából, az F.O.T.B.-ből emlékezhetünk, de a budapesti klubéletben mozgók már elsősorban a Barba Negra programszervezőjeként ismerik. A lemezen a magyar rockszakma számos neves egyénisége vonul fel, így garantáltan sokak érdeklődésére tarthat majd számon. Pistit a különleges projektalbum hátteréről kérdeztük.

0508hetjel1

Jó sok ideig nem foglalkoztál aktív zenéléssel. Miért most, és miért pont ebben a formában térsz vissza?

Pontos a megfogalmazásod: az aktív zenéléssel nem foglalkoztam. Amikor 2001-ben kiszálltam az F.O.T.B.-ből, nem éreztem magaménak a színpadi lét ezen formáját. Kacsintgattam a színház felé, de csak összemosolyogtunk, nem lett abból sem valós találkozás. A zene és a művészetek közelsége mindig megmaradt akár szórakozás szintjén, akár munkáimnak köszönhetően, hiszen rádióztam közel kilenc évig Nyíregyházán, koncerteket szerveztem, bő öt éve pedig Budapesten, a Barba Negrában dolgozom. Jah és volt egy két hónapos kirándulásom a Rádió Rocknál is. Hogy miért most? Régóta érlelődő gondolat volt, hogy jó lenne alkotni. 2017 tavaszán volt egy rossz időszakom, amolyan depresszió koromat illetően – 40 voltam tavaly –, és foglalkoztatott egy visszatekintés, összegzés gondolata, hogy mit is tettem le az asztalra, mit csináltam eddig. Sok dolgot megtaláltam, de a zene, az alkotás nagyon hiányos volt számomra. És gyakorlatilag egyik pillanaról a másikra beugrott az ötlet, hogy most van itt az ideje valamit csinálni. Ráadásul épp az elmúlt évben lett volna régi zenekarom is húszéves. Ez már elég patron volt a lelkemnek, hogy ne csak gondolati síkon szervezkedjek, hanem valósan is.

Nem fordult meg a fejedben, hogy esetleg a F.O.T.B.-t hozd vissza valamilyen módon?

Erre tettünk már többször kísérletet, de valahogy sosem sikerült. Megvoltak az évfordulós lehetőségek, de nem akart elindulni a gépezet. Amire pedig azt érzem, hogy meg kell erőszakolni, azt nem fogom túltolni. Rengeteget beszélgetünk – főleg az elmúlt időkben – régi zenésztársakkal, különösen Bánfalvi Zolival, aki a dobosunk volt. Mindig felvetődik a „mi lett volna, ha..." kérdés a zenekart illetően. Ez persze édes nosztalgiával tölt el, de közben tudjuk: csak arra jó, hogy képeket rajzoljunk fel, amiket sose fogunk valóban látni, mert sötétben tapogatózunk. Elengedtük, mindenki járja a maga útját, van, aki már nem is foglalkozik a zenéléssel. Az pedig egy másik dolog, hogy kinek szólnánk ma valójában?

A F.O.T.B. a '90-es évek végén már épp kezdett beindulni, aztán abbamaradt a történet. Mi volt ennek az oka?

Lehet, hogy pont azzal nem tudtunk mit kezdeni, hogy éppen elindul(na). Nem tudtuk a receptet, hogyan kell építkezni. Sokat játszottunk, jó emberi kapcsolataink voltak, bátran mertünk tőlünk távol eső fesztiválokon is fellépni, valahogy működött a dolog. De nem tudtuk, nem ismertük a mikéntet. Lehet, picit el is hittük magunkról, hogy vagyunk valakik, és ebből kialakult egy fura ellentét. Én konkrétan úgy hagytam ott a zenekart, hogy egy ideig nem is beszéltünk egymással, holott az igazi feszkó-forrást nem is tudtuk megfejteni a mai napig sem.

0508hetjel3

Miért Hét Jel? Mit jelent számodra ez a név?

Most már megtöltöm tartalommal. Egyébként a névválasztás egy nagyon vicces történet: amikor először kiválogattam a felvételre szánt dalokat, hét szerzeményre esett a választás. A hetes szám fontos nekem, már csak a születési évem, 1977 miatt is, így egyértelmű volt, hogy valami ehhez köthető nevet keresek. Nem is kellett sokat gondolkodni, és meglett a Hét Jel. Jeleket, markereket hagyunk az életünkben, legyenek ezek negatívak vagy pozitívak. Érzéseket váltunk ki, és ez is egyfajta lenyomat. Így visszagondolva nem is lehetett volna jobb, találóbb elnevezés. A nevemmel egy pillanatig sem akartam fémjelezni ezt a projektet, nem ego-futam ez a dolog.

Milyen arányban kerülnek a lemezre F.O.T.B.-dalok, illetve friss szerzemények?

Mivel nem akartam egy remake-et a régi dolognak, ezért csak az íze miatt két dalt vettünk fel újra, kicsit át is értelmezve. A lemezen szerepel jónéhány felvétel, ami a 2001 utáni időszakban íródott, nem zenekaros formában. Ezekben Domokos Tibi és Tóth Andris voltak anno segítségemre. Ami viszont nagy öröm, hogy lesznek vadonatúj cuccok is, de elég szélsőséges világokból. A lemez nagy kuriózuma egy olyan dal lesz, amit a Black-Out legénységével vettünk fel, még Andrics Laca is közreműködött benne. Közös múltunk egy lenyomata. (mosolyog) Lehet találgatni, hogy mihez nyúltunk hozzá.

Rengeteg neves zenész bukkan fel a dalokban a teljes Black-Outtól kezdve Zana Zolin át egészen Maróthy Zoliig. Mi alapján hívtad el őket? Ők választottak maguknak dalt, vagy te jelölted ki, hogy te ebben és ebben a számban játszol majd?

Barátokkal zenélünk ezen a lemezen. Ebben szerintem minden benne van. Nem az ország legjobb X és Y hangszereseit kerestem – bár megtaláltam –, hanem egyszerűen olyan arcokkal készítjük a felvételeket, akikkel mindig is álmodtam, hogy majd egyszer. Na, most lesz az egyszer. El tudod képzelni, hogy milyen érzés mondjuk pont azt a dalt visszahallgatni, amiben Maróthy Zoli gitározik? 15 éves voltam, amikor megismerkedtem vele, még az ős-Ossian kapcsán, és bámultam, ahogy tépi a húrokat. Most meg azon könnyezem, hogy ott egy dal, amiben ő is közreműködik. Persze Zolit csak kiemeltem a példa kedvéért, mindenkinél ugyan ez az érzésem, úgyhogy sírhatok az egész lemez alatt. (mosolyog)

0508hetjel5

Mennyire engedtél teret a közreműködőknek a dalokban? Előírtad, hogy pontosan mit csináljanak, vagy szabad kezet kaptak? Volt-e olyan, aki végül teljesen mást csinált, mint amilyen szerepet eredetileg szántál neki?

Hogy jövök én ahhoz, hogy nekik megmondjam, hogy mit csináljanak? Jó, persze kérték, hogy adjak irányt, de itt olyan emberekről van szó, akik csak egy ujjgyakorlattal is lemossák a fejed. Kaptam verziókat, de alapvetően szabad kezet adtam. Annyit kértem mindenkitől, hogy ne erőszakolja meg magát, csak annyit csináljon, ami komfortos, ami jól esik. És szerintem ez érződik is a felvételeken. Olyan gördülékeny, finom az egész hanganyag, természetesen jöttek a hangok.

Már csak a közreműködők neve alapján is elég változatos, eklektikus albumra számítok. Hogyan jellemeznéd az anyag egészét, és milyen végletek között mozogsz a dalokkal?

Csak gondolj bele abba, milyen változásokon mész keresztül húsz év alatt, hogyan változtatanak meg élethelyzetek, behatások. Na, pontosan ennyire lesz változatos a lemez. Vannak finomabb, már-már slágeres harmóniák, de lesz egészen kemény hangvétel is. Ez értendő szövegre és zenére egyaránt. Mondjuk denevért nem darálunk, de aki szereti a keményen megszólaló gitárokat és feszes ritmusokat, az is talál majd szerintem kedvére való dolgot. Míg a melankolikusabb hangvétel sem áll távol tőlem. És szép lassan kirajzolódik, hogy nem csupán zeneileg, de éneklés teintetében is nagyon sokrétű a Hét Jel. Épp a minap beszélgettem Vincze Fekete Verával, aki első körben hallja a friss felénekléseket, és kilenc dal után azt mondta: „Pisti! Ahány dal, annyiféleképpen énekelsz!"

Mit gondolsz, kiknek szól ez az album? Milyen zenehallgatói rétegnek fog tetszeni?

Szeretném azt hinni, hogy a gondolkodóknak. A szövegek egyértelműen egy belső világról szólnak, ami nem feltétlenül kell, hogy az enyém legyen. Hiszek benne, hogy amit én érzek és megfogalmazok egy-egy sorban, azt más is magáének tudja érezni. Persze mindenki másként élné meg akár ugyanazt az élethelyzetet, mégis tudunk közös nevezőt találni. Ha pedig ez az összhang megvan, csodákra vagyunk képesek. Úgy érzem, hogy a dalok zeneisége is tükrözi ezt az odafigyelést és igényelni is fogja. Azt tudom javasolni, hogy ha valaki eljut majd oda, hogy meghallgassa a Párbajt, akkor töltsön a kedvenc italából, kapcsolja ki a telefonját, és adjon egy bő órát magának és a zenének. Jó lesz.

0508hetjel2

Milyen visszajelzések érkeztek a Mi vagyok klipjére?

Egy szakmailag meglehetősen feszített időszakban jöttünk ki a Mi vagyokkal, de már nem lehetett tovább várni. Épp hét hónapja kezdtük el a felvételeket, és már én untam, hogy csak száraz tartalmak vannak, amikben csak körbe-körbe magyaráztuk a végén már a semmit, hiszen minden elhangzott az elmúlt hónapokban. Kellett nagyon a dal és a klip. Maximálisan pozitív a visszajelzés, de a legáltalánosabb a rácsodálkozás, hogy ez mi, hogy hogyan énekelek. (mosolyog) Kevesen hallottak az elmúlt időben énekelni engem, így nem nagyon tudták, hogy mire lehet számítani. Zeneileg meg főleg nem. Szintén meglepően hat, hogy ilyen különös képi világgal rukkoltunk elő. Nincs benne zenész, és én sem szerepelek a klipben. Fenntartjuk az érdeklődést, és ennyi a cél.

Színpadra állítani tervezed-e a produkciót?

Ez az egy dolog, amit most egészen biztos egy magasabb polcra teszek, nehogy elérjem. (mosolyog) Rengeteg a tennivaló: nem a Hét Jel az elsődleges az életemben, a mindennapi tennivalók a Barbában jólesőn kitöltik az életet. A lemez elkészítése önmagában nagy feladat, mindent nekem kell összefogni, és októberben nagyon szeretném kinyitni a CD-tokot. Túl soknak érzem azt, hogy most még egy, vagy „a" koncerttel foglalkozzak. Tervek, elképzelések persze léteznek, és az is biztos, hogy ha valaha is lesz élő bemutatkozás, akkor az is hasonlóan izgalmas lesz, mint maga a készülő lemez.

 

Hozzászólások 

 
-2 #5 mindcrime 2018-05-07 22:35
Idézet - Nobodyelse:
Idézet - mindcrime:
Idézet - Nobodyelse:
Idézet - mindcrime:
Mindegy, mi lesz, várom.

Úgy látom egy valódi elfogult rajongóval van dolgunk. AKPH-t csipázod?

Hát a demók még jók voltak, de utána eladták magukat, Saiid meg nem tud dobolni.

Ember, te miről beszélsz?????

Arról hogy az AKPH-nak nem itt van a helye.
Idézet
 
 
-5 #4 Nobodyelse 2018-05-07 22:32
Idézet - mindcrime:
Idézet - Nobodyelse:
Idézet - mindcrime:
Mindegy, mi lesz, várom.

Úgy látom egy valódi elfogult rajongóval van dolgunk. AKPH-t csipázod?

Hát a demók még jók voltak, de utána eladták magukat, Saiid meg nem tud dobolni.

Ember, te miről beszélsz?????
Idézet
 
 
+1 #3 mindcrime 2018-05-07 22:30
Idézet - Nobodyelse:
Idézet - mindcrime:
Mindegy, mi lesz, várom.

Úgy látom egy valódi elfogult rajongóval van dolgunk. AKPH-t csipázod?

Hát a demók még jók voltak, de utána eladták magukat, Saiid meg nem tud dobolni.
Idézet
 
 
-1 #2 Nobodyelse 2018-05-07 22:28
Idézet - mindcrime:
Mindegy, mi lesz, várom.

Úgy látom egy valódi elfogult rajongóval van dolgunk. AKPH-t csipázod?
Idézet
 
 
-2 #1 mindcrime 2018-05-07 22:26
Mindegy, mi lesz, várom.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.