Shock!

augusztus 22.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Grave Pleasures: „Mindig is utáltam a Beastmilk nevet”

0904gp1Ma jelenik meg a Columbia kiadó gondozásában a Grave Pleasures első nagylemeze, a Dreamcrash. Persze azon lehet vitázni, hogy ez az album valóban az első-e a sorban a multinacionális dark/gót/satöbbi zenekartól, hiszen pár éve Beastmilk néven már kiadtak egy Climax című lemezt, amely elég rendesen felforgatta a sötéten hangulatos muzsikák híveinek lelkivilágát, ez a sztori pedig ennek a nyílegyenes folytatása, csak éppen megváltozott felállásban, illetve új névvel. A Grave Pleasures szeptember végén Budapesten is fellép, mi pedig a többek között a Code-ból, illetve a Hexvesselből is ismert énekesnek, Mat McNerneynek, régi művésznevén Kvohstnak tettük fel kérdéseinket az aktuális történések kapcsán.

Kezdjük a legfontosabb változásokkal: miért lépett ki a zenekarból Johan és Paile?

Ha Pailéről beszélünk, semmiképpen sem nevezhető fontosnak a változás. Akkor hagyta ott a csapatot, amikor még Beastmilk volt a nevünk, mi pedig bevettünk a helyére egy session-muzsikust, és mentünk tovább. Paile soha nem írt nálunk zenét vagy szöveget, és ugyan nagyszerű srác, semmiképpen sem számított kulcsszereplőnek a zenekarban. Egy olyan dobosra volt szükségünk, aki jól el tudja nyomni a dalainkat, és ő sosem volt igazi dobos – egy barátunk volt, aki gitározott, és megtanult dobolni, hogy játsszon a Beastmilkben. Szóval ahogy növekedett a zenekar, egyre inkább úgy éreztük, hogy valaki olyanra lenne szükségünk, aki képes dobosként, zenészként együtt fejlődni velünk. Így aztán meg kellett válnunk tőle. Ami pedig Johan Snellt illeti, alapvető dolgokban nem értettünk egyet, és végül már úgy éreztük, nem dobban meg a szíve a zenekarért. A Climax dalait én írtam, és ugyan Johan hozta a gitártémákat, én is írok és játszom is gitáron, Linnéa Olsson pedig remek dalszerző, szóval úgy éreztük, simán tudunk haladni nélküle is. Teljesen logikus és természetes volt változtatni a dalszerzési stílusunkon, illetve a bandát építő módon fejlődni és továbblépni ahelyett, hogy stagnálnánk és feloszlanánk.

Tényleg elkerülhetetlen volt a névváltoztatás? És egyáltalán minek tekinthető a Grave Pleasures, egy új történetnek, vagy a Beastmilk folytatásának?

Leginkább mindkettőnek egyszerre. A névváltoztatás egyébként nem volt kényszer jogi vagy egyéb okokból, egyszerűen mi akartuk így, mert ezt éreztük helyesnek. Egy zenekarnak hitelesnek kell lennie. Szerintem előbb-utóbb mindenképpen meg akartam volna változtatni a nevet, mivel én felelek a szövegekért, a koncepicóért, és a Beastmilk mindig is olyan elnevezés volt, ami kicsit elszakított a zenénk atmoszférájától. Őszintén szóval mindig is utáltam a nevünket.

És nem kockázatos pont akkor megváltoztatni a neveteket, amikor egyre inkább kezd ismertté válni a csapat?

Dehogynem! De mi punkok vagyunk. És ezt legalább mindenki értékelheti is az ellenségeinktől kezdve a barátainkig. Maradéktalanul megbíztunk a dalokban és a Dreamcrash albumban, és tudtuk, hogy elég erőteljes ahhoz, hogy kiadjuk. Egy név meg csak egy név. Az embereknek el kellene felejteniük azt a hozzáállást, hogy márkanévként, bizniszként tekintenek az egyes zenekarokra. Akkor talán a zenei „iparnak" is lenne tényleges jövője.

0904gp2

Hogy találtátok ki a Grave Pleasures nevet, és voltak-e más ötleteitek is?

Egy Ouija-tábla és néhány rituálé segítségével kaptuk meg ezt a nevet. Ha jól emlékszem, álmomban merült fel, miután a táblával foglalatoskodtam. Linnéánál voltunk éppen Valtteri Arinóval, és amint felébredtem, közöltem velük a nevet. Egyből éreztük, hogy ez az, mindenkinek tetszett. Ez a név tökéletesen leírja azt is, merrefelé tartottam a Climax koncepciójával. Egyaránt ott feszül benne egy ellentmondás, de egyben annak az állapotnak a leírása is, hol tartunk most fajként: éppen megpróbálunk megbirkózni az elkerülhetetlen bukásunk véglegességével.

Az új tagokat miként leltétek meg?

Már korábban is ismertük egymást, hiszen a Beastmilk és az In Solitude turnézott együtt, Juhónak pedig képben voltam az Oranssi Pazuzuban végzett munkájával, hiszen a két zenekar Tampere azonos környékén él és próbál.

A dalszerzést mennyire változtatta meg az új leosztás?

Gyakorlatilag csak annyiban, hogy innentől fogva ugyanúgy én vettem át a gitártémákat is, mint az énekdallamokat, melódiákat. Linnéa nagyjából a gitárrészek felét hozta, Uno kidolgozta a saját dobtémáit, Juho megírta a szólókat, Valtteri pedig a basszusfutamokat. Amikor még Johan is tag volt, általában a számítógépén próbálta meghangszerelni a dalokat, és nem akarta, hogy a zenekar beleszóljon ezekbe a kérdésekbe. Ez egy idő után nagyon formularizált, unalmas dalszerzési folyamatot és játékot eredményezett, így manapság inkább közösen írunk. Ez így sokkal demokratikusabb és kreatívabb. Azt mondanám, hogy a zene nagyrészét mi hozzuk Linnéával, de a többieknek is komoly szerepük van a dalszerzésben, szóval sokkal inkább csapatmunkáról beszélünk, mint azelőtt. És ha belegondolsz, logikusabb is ez így: két embertől jönnek a dalok alapjai, ők a fő szerzők, a többiek pedig a saját hangszereiken teszik hozzá ehhez az ötleteiket. Mi értelme lenne annak, ha nem a dobos dolgozná ki a dobtémákat? Ez egy esetben működhetne: ha az adott ember jobb dobos, mint maga a dobos... Viszont nálunk most az egyik legjobb dobos játszik. Vagyis most tényleg roppant szórakoztató itt játszani, és nem pusztán egy olyan hálószobaprojektről beszélünk, mint amilyen a Beastmilk volt.

0904gp3

Szerintem a zenétek továbbra is felismerhető, de azért nem teljesen ugyanolyan, mint volt. Te hogy látod, mi a legnagyobb eltérés a Beastmilk és a Grave Pleasures között?

Ezt inkább te mondd meg! Szerintem a dalszerzési módszerünk változásai a dalokban is változásokat eredményeztek: kreatívabb, valóságosabb, érettebb a zene. Én abba a kategóriába tartozom, akik folyamatosan igyekeznek egyre jobb és jobb nótákat írni, és szerintem a Grave Pleasures dalai egyszerűen erősebbek, jobban megírtak, mint a Beastmilk dalai. De tudod, hogy van ez: az ilyesmit mindenki a maga módján éli meg.

Az élő produkciótok miként változott az új tagokkal?

Kétségtelenül ez az eddigi legerősebb felállásunk. Mindenki sokkal tapasztaltabb, vagyis nem kizárólag arról beszélünk, hogy pontosabban, kevesebb hibával nyomjuk a nótákat, hanem az energiaszint és az atmoszféra is egészen vad most a színpadon.

Miként mutatnád be a zenekart valakinek, aki soha egy hangot sem hallott tőletek?

Talán úgy, hogy különböző stílusokat vegyítünk a poszt-punktól a New York-i punkon át a '80-as évek gót dolgaiig, meg persze némi old school metalig. Azt viszont itt is neked kell eldöntened, szerinted hogy szól ez az elegy. Egy zenekarnak szerintem nem kell külön meghatároznia magát a hallgatók felé, hiszen ott van erre a zenéje. A többi a közönségre tartozik.

Angliában születtél, de éltél Norvégiában, Hollandiában, most pedig Finnországban laksz. Hol érzed magad a legjobban?

Most már véglegesen Finnországban telepedtem le, mert itt házasodtam meg, és a gyermekem is itt született. Nagyon erősen kötődöm a természethez és a hatalmas, üres, néptelen tájakhoz. A csendet, a magányt, az emberek hiányát szeretem itt a legjobban.

0904gp4

A Nouveau Gloaming idén tízéves, és ma már gyakran a 21. század legjobb black/extrém metal mesterművei között emlegetik. Miként emlékszel vissza a Code-korszakra?

Azt nem tudom, hogy valóban így emlegetik-e a lemezt, de az biztos, hogy egy elég zűrzavaros, mozgalmas időszakban készítettük. És igazság szerint így visszatekintve jó egy évet csúszott a kiadása a megírásához és a rögzítéséhez képest, szóval jóval 2005 előtt elkészültünk már vele. Mindegy, a lényeg, hogy elég komoly küzdelem volt... Finnországban, télen vettük fel az anyagot, és alig ismertük egymást még akkoriban zenekarként. Őszintén szólva szerintem a lemezt végül a keverés mentette meg, de kétségtelen, hogy volt benne némi báj, és csírájukban már azok az ötletek is ott rejlettek a dalokban, amik zenészként akkoriban kezdtek formát ölteni bennem. Így aztán nekem is az egyik személyes kedvenc metallemezem a Nouveau Gloaming. Talán az a legjobb metal- vagy black metal-album, amin valaha dolgoztam.

Milyen egyéb dolgokkal foglalkozol most a zenélés mellett?

A zenélésből élek. A Grave Pleasures mellett a Hexvessellel dolgozom még, és januárban jelenik meg a harmadik nagylemezünk a Century Mediánál.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Nincs három legjobb, csak rengeteg legjobb. Nagyon szeretem a Gracelandet Paul Simontól, a Safe As Milket Captain Beefhearttól, a Pink Floydtól a The Piper At The Gates Of Dawnt, és az egyes Danziget.

Mi az élet értelme?

Mindenkinek saját magának kell megtalálnia, számára mi az élet értelme. És éppen ez az élet értelme. Hogy megtaláld, számodra mi az, és élvezd.

A Grave Pleasures szeptember 28-án Budapesten, az A38 Hajón koncertezik. További részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.