Július elsején fergeteges koncertet adott az Arénában az amerikai Dream Theater gárdája. James LaBrie-vel, az aznap kiváló formát mutató énekessel még a koncert előtt nyílt lehetőségünk csevegni.
Üdvözöllek újra Magyarországon, hogy tetszik az Aréna?
Igazán király, örülünk neki, hogy van egy kis változás, és nem ott játszunk, ahol eddig mindig! Szóval tényleg felvillanyoz, az új helyszín. Jó kis buli lesz!
Mekkora volt eddig a legnagyobb közönség, akiknek eddig játszottatok?
Úgy érted, önállóan? Azt hiszem Santiago de Chilében volt, és olyan huszonötezren lehettek.
Beszéljünk egy kicsit az új albumról. Szerinted hol helyezhető el a Black Clouds & Silver Linings a Dream Theater korongok sorában?
Huh, nem is tudom, nem szeretem rangsorolni a lemezeinket... Mivel új és érdekes, ráadásul a lemez dalait előadni is nagyon szeretjük, talán a sor legtetejére raknám. Nagyon erőteljes lemez, ugyanakkor kiegyensúlyozott, ráadásul zeneileg sokat merítettünk a gyökereinkből. Úgy értem, van rajta egy nagy adag Images, Awake, de Six Degrees meg Scenes is. Ugyanakkor megvan az a fajta zsigeri agresszió is, ami az Awake időkben volt jellemző ránk. Az új lemez a zenei sokoldalúságunknak egyfajta tanúsítványa. Sokkal fontosabb viszont, hogy valami olyasmit alkottunk, ami zeneszerzésben, komponálásban is előremutató. Ahogy a stílusunk, a hatásaink össze tudtak olvadni a lemezen, az valami hihetetlenül friss, de ugyanakkor kiegyensúlyozott összképet is mutat.
Egyetértesz azzal, hogy ez a legdrámaibb, a leginkább monumentális lemezetek a Scenes óta?
Oh köszi, abszolút egyetértünk, király, hogy így gondolod.
Szerinted melyik a definitív Dream Theater lemez?
Amelyikkel nemzetközi szinten is sikerült előtérbe kerülnünk, az az Images and Words, gyakorlatilag ennek a lemeznek köszönhetjük a karrierünket. Ha viszont azt nézem, hogy melyik korongba fektettük a legtöbb energiát, melyikkel dolgoztunk a legtöbbet, és melyik fejezi ki leginkább a zenekar lényegét, akkor az a Scenes from a Memory.
Mindig is ti voltatok A Progresszív Metal zenekar. Számodra mit jelent ez a kifejezés?
A progresszivitás nekem a zenénk komplexitását jelenti, azt, hogy nincsenek határok, hogy szabadon formálhatod olyanná a muzsikádat, amilyenné akarod. Ehhez jön még egyfajta pluszként, hogy a kemény zenét, az agresszív és hangos muzsikát is nagyon szeretjük. Nyilván nem akarunk Pantera, Lamb of God, Slayer vagy épp Iron Maiden lenni, azonban imádjuk ezeket a zenekarokat, és nyilván ezért is képezi részét a dalainknak ez a stílus. Pont ezért nem is lehet a DT csupán progresszív, mert a súlyosság is a részünk, annak is benne kell lennie a dalainkban. Ezért nem csupán progresszív a Dream, hanem Progresszív Metal.
Azt mindenki tudja, hogy Mike rajong ezekért a súlyosabb zenekarokért, de kik a te kedvenceid?
Metalban? Épp most neveztem meg párat, de nézzük csak...nem egy kifejezetten agresszív banda, de bejön a Circus Maximus, ők nagyon jók, de szeretem a Triviumot is. Aztán lássuk csak, határozottan csípem a Slipknotot is. Sokan gondolják, a maszkok meg a külsőségek miatt, hogy az a zenekar csak egy felfújt blöff, de nagyon szenvedélyesen zenélnek, és a muzsikájuk is igazán tökös. Van még egy csomó kedvencem, talán az ipodomat kéne csekkolnod. (nevet)
Úgy tűnik, beálltatok a kétévente album, aztán turné, majd koncert cd és dvd ritmusra. Ez a zenekar természetes tempója vagy a szerződés kötelez titeket erre az egészre?
Ez nálunk abszolút természetes folyamat. Megtehetnénk, hogy kihozunk egy lemezt, lenyomjuk a turnét, aztán eltűnünk három évre, de akkor egy csomó fontos momentumot elvesztenénk, egy csomó fontos zene bennünk maradna, amit Dream Theaterként mindenképp fontosnak tartanánk kihozni. Az egyetlen mód, hogy ezt elkerüljük az, ha tartjuk a felpörgetett tempót. Nyilván eljöhet az az idő, amikor szükségünk lesz egy kis szünetre, de hogy mikor, arról egyelőre fogalmam sincs. Most még nagyon érezzük, hogy fontos, amit csinálunk, és az, ahogyan csináljuk. Az új lemezünk például hatodik volt a Billboard listán a múlt héten. Még sosem adtunk el ennyi lemezt ilyen rövid idő alatt, szóval most igazán jól alakulnak a dolgaink. Igen, a rajongóink hihetetlenek, és tényleg nagyon támogatnak minket abban, amit csinálunk, de ugyanakkor még mindig hajt minket a vágy, hogy még több emberrel ismertessük meg a zenénket. Hogy még többen jussanak el hozzánk, hogy azt mondják, nézzük csak meg, kik is ezek, mit is csinálnak, aztán egyszer csak azon kapják magukat, hogy teljesen beszippantottuk őket is. Szóval azt hiszem ez tényleg egy sikeres megközelítése annak, hogy kik is vagyunk, és hogyan is létezünk, mint zenekar.
Ha már szóba kerültek a rajongók, szerinted milyen a tipikus Dream Theater-fan?
Huh (nevet), elsősorban totál fanatikus, minden érdekli, mindent tud a zenekarról, a szövegeinket is kívülről fújja, ráadásul jóval több értelmezését is ismeri azoknak, mint mi magunk! (nevet) A külsőségekre is nagyon vevő, az artworkre, arra, aminek köze van a Dreamhez, szóval az a lényeg, hogy totál bele van őrülve a zenekarba. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy szerintem ők is pont olyanok, amilyenek mi is voltunk. Ha kijött egy új Rush lemez, azonnal meg kellett szereznem. De mondhatnám akár a Pink Floydot, a Deep Purple-t, a Led Zepet vagy épp Metallicát. Azt hiszem a rajongóink is ilyenek, valami kézzelfoghatóra vágynak, nem elégszenek meg azzal, hogy letöltsék a zenét az iTunesról, az Amazonról vagy akár ingyen. Pont ezért, mikor a zeneiparban mindenhol azt tapasztalni, hogy gáz van, nem fogynak a lemezek, a mi példányszámaink mégis egyre emelkednek. Ez tényleg megmutatja, milyen fantasztikusak a rajongóink, bármerre is élnek a világban. Nagyon lojálisak, elkötelezettek a banda iránt, és mindenben támogatnak minket, hogy folytatni tudjuk ezt a köztük és köztünk fennálló speciális kapcsolatot.
Nem is érzitek a letöltögetés negatív hatásait?
Dehogynem! Én soha nem értettem egyet vele, és részemről mindegy, hány ember szajkózza az ellenkezőjét, szerintem akkor is lopás. Ellopsz valamit, amin mi iszonyú keményen güriztünk. Az alkotó egy csomó energiát és időt öl bele valamibe, amit egyszerűen csak elvesznek. Ez számomra a tisztelet teljes hiányát jelenti. Öt másodperc, csak megnyomod a gombot, és már ott is van valami, amibe mások a lelküket is beleadták. Sokkal korrektebb, ha valaki azt mondja, tudod mit, én tisztellek azért, hogy megalkottad ezt a zenét, úgyhogy elköltök rá 10 dollárt az iTunes-on, és ezzel kimutatom a megbecsülésemet. Ez teljesen más, mint egy kalóz oldalról ingyen letöltögetni. Köszönöm szépen, kapd be! Merthogy nekem ez pontosan ezt jelenti. Ugyanaz, mintha bemennél a boltba és leemelnél valamit a polcról.
Mit gondolsz, mit lehet ellene tenni?
Nem sokat. A technológia adott az emberek kezébe egy olyan eszközt, melynek segítségével ingyen elérhetik a zenét. Csak annyit tehetsz, hogy a rajongóid felé azt kommunikálod, hogy ha becsültök minket, akkor ezt mutassátok is ki. Ezenkívül nem sokat tehetsz. A technológia adott, ugyanakkor viszont az internet egy csodás dolog is egyben, hiszen az egész világot elérhetővé teszi. Bangkokban vagy egy kis vietnámi faluban gondol egyet valaki, kíváncsi ránk, máris bele tud hallgatni a zenénkbe, aztán ha tetszik neki, megnézi, mikor játszunk a közelben, és már jön is a bulira. Szóval a negatívumok ellenére is, az internet egy csodálatos lehetőség a zenekarok számára.
Mi az élet értelme?
Tapasztalj annyit, amennyit tudsz, légy pozitív és tiszteld a másikat! Ne pazarold el a napjaidat. Ugyanakkor érezd át azt is, hogy azért vagyunk itt, hogy valami olyasmit cselekedjünk, amire szántak minket. Így élem én az életem.
További koncertfotók:
Dream Theater
