Shock!

december 11.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

D-A-D: „Sosem voltak grandiózus terveink”

Február 20-án annyi év után végre Magyarországra is eljutott minden idők egyik legsikeresebb és legjobb dán hard rock zenekara, a D-A-D. A csapat a '80-as évek végén és a '90-es évek elején egész Európában roppant népszerűnek számított, a sajátos humorral átitatott, könnyed rock'n'rollt rejtő 1989-es No Fuel Left For The Pilgrims és az 1991-es Riskin' It All százezerszámra fogytak a boltokból, de a négyesfogat a grunge korszakban is állva maradt. A D-A-D ma már jobbára csak odahaza, Dániában számít sztárnak, de ahogy az a Club 202-ben is kiderült, Magyarországon is sokan emlékeznek még rájuk. A koncert előtt Jesper Binzer énekessel ültünk le beszélgetni.

Üdvözöllek titeket Magyarországon. Sosem jártatok még erre, igaz?

Nem, ez az első alkalom, és nagyon örülünk, hogy végre itt lehetünk. Budapest csodálatos város.

Szóval volt időtök körbenézni kicsit?

Igen, hiszen már hat órával a soundcheck előtt itt voltunk. A buli után még két napot maradok is a városban, a feleségemmel a Corinthia hotelben fogunk két napot wellnesselni.

Idén ünnepli a zenekar harmincadik születésnapját...

Oh nem, nem, csak a huszonnyolcadikat vagy a huszonkilencediket.

Miért, nem 1982-ben alakultatok?

De, viszont csak onnantól számítjuk az éveket, hogy a tesóm, Jacob beszállt, az pedig 1984-ben volt.

Gondoltátok akkoriban, hogy ennyi év elteltével is működni fog a csapat?

Egyáltalán nem. Mindig csodálkozom azon, ahogy az emberek tervezik a karrierjüket, mi ugyanis mindig csak a következő hétvégére koncentráltunk, annál sosem láttunk messzebbre. Rakjunk össze egy új dalt a jövő hétre, legyen egy új ruhánk vagy egy új cucc a színpadra a jövő hétre, és aztán közben ezekkel a kis lépésekkel szépen csak eltelt majdnem három évtized. Sosem voltak grandiózus terveink, és talán ez is az oka, hogy ma is itt vagyunk. Nem voltak olyan kitűzött távlati célok, amik esetleg elvonhatták volna a figyelmünket a zenéről, a kreativitásról. A másik ok meg az, hogy most már mindannyian jól viselkedünk, és el tudjuk fogadni azt, ami jön. (nevet)

Hogy találtátok ki ezt a meglehetősen furcsa zenekarnevet?

Volt anno egy punkzenekar, a Deutsch Amerikanische Freundschaft, és az ő mintájukra mi is egy olyan hosszú nevet akartunk, ami lerövidítve is jól néz ki. A Disneyland After Darkot végül Stig (Stig Pedersen, a csapat basszusgitárosa - K.G.) találta ki. Akkoriban még másfajta zenét játszottunk, de tudtuk, hogy tovább akarunk lépni a punk színtérről. Egyesek persze dead-nek ejtették a rövidítést, és néztek ránk hülyén, hogy miért adtunk ilyen nevet a zenekarnak. (nevet) Végül azért kitartottunk a Disneyland After Dark mellett, de két albummal később meg kellett változtatnunk a nevünket, mert beperelt minket a Walt Disney a Disneyland név használata miatt. Mivel egy olyan kis koppenhágai bandának, mint mi, semmi esélye nem lett volna ellenük, inkább úgy döntöttünk, hogy a rövidítést fogjuk használni.

Van egyébként Disneyland Dániában?

Nincs. Van viszont egy híres vidámpark, a Tivoli, és kérdezték is tőlünk sokan, hogy miért nem hívjuk magunkat Tivoli After Darknak. A nevünknek azonban pont az a lényege, hogy valami misztikus, képzeletbeli, távoli dologra utaljon, ne olyasmire, ami bármikor elérhető.

És voltatok már ebben a Tivoliban sötétedés után?

Nem, de az anaheimi Disneylandben voltunk 1988-ban. Valami műsort is adtak sötétedés után, táncosok léptek fel, ilyesmi, és tök jó móka volt, de abból a misztikumból, ami miatt a nevünket választottuk, semmit nem érzékeltünk. Vicces volt, semmi több. (nevet)

Egy dán zenekartól nem épp szokványos, hogy blues és southern rock alapú zenét játszik. Hogy kötöttetek ki ennél a fajta muzsikánál?

Sokat gondolkodtam ezen mostanában, hiszen volt a napokban pár interjúnk a régi időkkel kapcsolatban. Sok oka volt ennek, de talán az egyik legfontosabb, hogy imádtunk egy régi amerikai blues bandát, a The Gunclubot. Aztán az a kis ügynökség, akikhez Koppenhágában leszerződtünk, egy csomó neves blues muzsikus dolgait is vitte, meg olyan csapatokkal is dolgoztak, mint az amerikai Thunderbirds. Mivel egy cégnél voltunk, hétvégenként elmehettünk ingyen megnézni ezeknek az arcoknak a koncertjeit, és marha inspiráló volt, amit láttunk: remek zenészek, jó dalok és tökéletesen összepróbált program. Anno persze színtiszta punkkal kezdtük, de ebből aztán elég hamar váltottunk, mikor elkezdtek ránk hatni a fekete zenék, a country, és pontosan arról álmodoztunk, amit épp ma csinálunk. (közben a Club 202 indiános berendezésére mutat) Pár évig veszkócsizmákkal és cowboy-kalapokkal szórakoztattuk magunkat. Közben aztán rájöttünk, hogy a country zenében nagyon sok érzés van, és bár eleinte igyekeztünk kifigurázni, ez aztán olyan jól sikerült, hogy velünk is maradtak a countrys elemek.

A kezdetekkor, a punk-érában kik voltak a legnagyobb hatásaitok?

A Ramones mindannyiunknak nagy kedvence volt, meg persze a Sex Pistols is a színtérre kifejtett hatása miatt. De a Ramones volt az, ami mindannyiunkat összekötött.

Beszéljünk egy kicsit az új lemezről is. Honnan szedtétek ezt a hülye DIC.NII.LAN.DAFT.ERD.ARK címet?

Újra fel akartunk kerülni a Disney radarjára! (nevet) Úgy gondolom, minden zenekarnak joga van hozzá, hogy kiadjon egy lemezt a saját nevével. Újraterveztük a logót is, és tök jól összeállt az egész, bár azt meg kell hagyni, az embereknek rendesen feladtuk a leckét azzal, hogy mi is a lemez címe? Dik-nie-micsoda? (nevet) Igazából azért írtuk csak így a címet, hogy nehogy megint belénk kössön a Disney.

Hogy születtek a dalok?

Vicces utólag visszatekinteni a dalszerzésre, mert nálunk ezzel kapcsolatban sincsenek soha konkrét elképzelések. Ahogy történnek a dolgok, úgy történnek. Az előző két albumnál úgy alakult, hogy külön-külön dolgoztunk, aztán mindenki hozta a riffjeit, félkész nótáit, és közösen alakítottuk ki a végső formájukat. Harminc-negyven különböző nótakedvezménnyel dolgoztunk. Ezúttal viszont úgy gondoltuk, hogy már kezdetektől csak tíz-tizenkét dalra összpontosítjuk az energiáinkat. Azokat az ötleteket, amik nem passzoltak az irányvonalba, kapásból elvetettük. Csak azokkal foglalkoztunk, amik passzoltak egymáshoz, ami jó volt, mert egy csomó D.A.D. album elég heterogénre sikerült korábban. Meghallgattad az első három nótát, aztán jött a negyedik, ami nem passzolt abba a vonalba, amit az első három alapján vártál. Ezúttal viszont ugyanaz a hangulat lengi be az összes nótát, és ha meghallgatod a lemezt, az az érzésed támad, hogy az összes dalt ugyanaz az egy zenekar írta. A korábbi változatosságnak az volt az oka, hogy rockszempontból nagyon kicsi országból jövünk. Nem tehetjük meg azt, hogy csak a közönség egy rétegét akarjuk megnyerni, hanem mindenkihez szólnunk kell! (nevet) Ez persze nem baj, és nagyon örülök is neki, ha sokféle ember hallgat minket, de ez persze néha visszafelé is elsülhet. Ha túl sok embert akarsz egyszerre megszólítani, lehet, hogy épp az ellenkezőjét éred el.

Az első nótában azt énekled, hogy egy új korszak köszönt ránk. Gondolod, hogy tényleg így van?

Nem hiszem! (nevet) Mindenki jön most az apokalipszissel, a pénzügyi válsággal meg a majákkal, de az hiszem, ilyen krízisek mindig is voltak. Gondolj csak 2000-re, amikor minden attól volt hangos, hogy leállnak a számítógépek, és összeomlik a világ. Szerintem sokkal inkább az emberek szívében és fejében történnek rossz dolgok, tehát az emberi oldal engem jobban aggaszt, mint bármilyen apokalipszis. Amúgy meg az a gond, hogy túlságosan szeretjük a problémákat, hiszen nélkülük nem lenne mit megoldani. (nevet) Az embereket persze foglalkoztatja a misztikum meg a világvége, és állandóan ilyesmiken agyalnak, de ez természetes, ilyenek vagyunk. Jut eszembe, nektek van olyan pénzetek, amin Nostradamus látható, nem?

Nem.

Akkor lehet, hogy a cseheknek? Nem tudom. Jellemző egyébként, hogy az emberek mennyire szeretik az ilyesmit. Egy bölcs öregember évszázadokkal ezelőtt megjósolta a jövőt. Pff, hát nem tudom... (nevet) Visszatérve a nótára, szerintem tökéletes kezdés, hiszen nem csak a hallgatót kellet felráznunk indításként, hanem a saját seggünkbe is bele kellett rúgnunk, hogy felpörögjünk, és jó kis új dalokat írjunk.

És mit gondolsz, jó lenne női civilizációban élni? (AZ 1989-es No Fuel Left For The Pilgrims lemezen szerepel egy Girl Nation című dal, amely hasonló témát boncolgat – K.G.)

(nevet) Azt hiszem, Dániában mi valami hasonlóban élünk. A skandináv országokban – ellentétben mondjuk Afganisztánnal – ugyanis teljesen elfogadott, hogy egy nő is azt csinál, amit akar, én pedig imádom ezt, mert szeretem a bátor, merész csajokat.

Ha visszatekintesz a legsikeresebb lemezetekre, a No Fuel Left For The Pilgrimsre, mit gondolsz most róla?

Valóban az a legsikeresebb lemezünk, ráadásul ugyanúgy eléggé homogén anyag volt, mint az új lemez. Szerencsére elég fiatalok voltunk ahhoz, hogy higgyünk a lemezben és a bandában, hogy igazi rock'n'roll életet éljünk, de elég öregek is ahhoz, hogy a helyén kezeljük mindezt. Nagyon jól összejöttek a dolgaink azzal a lemezzel, azt hiszem, a jó időben voltunk a jó helyen. Ráadásul szerintem mázlink volt azzal is, hogy Dániából jöttünk. Ha amerikai vagy brit banda lettünk volna, talán fel sem tűnünk senkinek, vagy épp ellenkezőleg, akkora sztárokká válunk, hogy mára már belehaltunk volna a drogozásba! (nevet) Szóval jó szívvel gondolok vissza a lemezre, de még jobb, hogy ma is itt lehetünk, jó dalokat játszhatunk, és az emberek is kíváncsiak ránk. Pár napja Csehországban léptünk fel, és sörhasú kopasz emberek pityeregtek, hogy milyen jó végre látni minket. (nevet) Ez csodálatos, és lehet, hogy a No Fuel lemez nélkül nem is lenne lehetséges.

Milyen most a dán színtér?

Nem túl jó a helyzet. A Volbeat szekere elég jól megy, de rajtuk kívül nem nagyon van olyan dán banda, aki világviszonylatban is ismert. Van a Volbeat, az Artillery és mi. Meg egy pár dance és elektronikus csapat, akik külföldön is elég jól futnak, ennyi, semmi több. Ráadásul sajnos otthon az Artillerynek sem megy jól, van körülbelül öt kis klub, ahol fel tudnak lépni. Dánia nagyon nehéz ország rockszempontból, ezért is van az, amit korábban mondtam, hogy mindenféle embert meg kell érintened a zenéddel, ha sikeres akarsz lenni. Ha csak az egy bizonyos fajta muzsikát kedvelő emberekre akarsz koncentrálni, akkor a nemzetközi piacon kell boldogulnod, mert Dánia túl kicsi neked. A Volbeat is ezt csinálta, és nagyon jól tették.

Ti meg tudtok élni a zenélésből?

Igen. Persze sokat kell turnéznunk, de szerencsére megélünk belőle.

Ha csak egy dalt választhatnál a D.A.D. karrierjéből, ami személy szerint a legközelebb áll hozzád, melyik lenne az?

Hú, ez egy jó kérdés. Persze nagyon sok van, és mindegyiket igyekszünk nagyon személyesre írni. Talán most a Last Time In Neverlandet mondanám az új lemezről, de ha összességében nézzük, a Jacketless In December lenne az 1998-ból vagy 1999-ből. Nagyon személyes dal az, és tökéletesen leírja azt a lelkiállapotot, amiben akkor voltam, mikor született. Persze nem biztos, hogy az embereknek ugyanabban a lelkiállapotban segíthet ez a dal, de kit érdekel! (nevet)

Mi az élet értelme?

A szaporodás! Ha ez megvan, akkor pedig segíts a körülötted lévő embereken.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.