Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Visszatért a Whiplashbe a Slayert is megjárt Tony Scaglione

1011whiplashIsmét az amerikai thrasher Whiplash sorait erősíti a banda eredeti dobosa, Tony Scaglione. A zenekar így két őstaggal ünnepelheti meg az 1985-ben megjelent Power And Pain debütlemez jubileumát, és hamarosan egy új albumot is készítenek.

Nem hallhattunk túl sokat mostanában a New Jersey-i Whiplashről, akik annak idején szépreményű bandának számítottak a thrash műfajban, ám most valószínűleg kicsit felpörög majd a motor: a zenekar alapító gitáros/énekese, Tony Portaro mellé visszatért az eredeti dobos, Tony Scaglione is, aki leginkább arról híres a színtéren, hogy ő ugrott be a Slayerbe egy rövid időre, amikor a Reign In Blood után Dave Lombardo először hagyta ott Kerry Kingéket. Ezzel gyakorlatilag a lehető legközelebb került a csapat az eredeti felálláshoz, hiszen a basszusgitáros harmadik Tony, Tony Bono 2002-ben elhunyt. A jelenlegi basszusgitáros Dank DeLong, aki 2011 óta nyomja Portaro mellett.

A zenekar januárban, Brooklynban játssza első koncertjét ebben a felállásban, majd februárban két koncertet adnak az oszakai True Thrash Fest headlinereként. A Whiplash eredetileg egy Old School American Way című EP-t akart kiadni valamikor a közeljövőben, ám Scaglione visszatérésével változtak a terveik: mivel ebben a friss leosztásban máris elkezdtek érdeklődni irántuk a különböző kiadók, inkább egy teljes nagylemezzé bővítik az eddig elkészült dalokat. Ennek egyébként itt is lenne az ideje, hiszen az utolsó Whiplash-album, az Unborn Again 2009-ben jött ki.

 

Hozzászólások 

 
+8 #1 BB 2015-10-11 09:30
a Ticket To Mayhem kötelező lemez minden igazszívű thrasher számára
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.