Shock!

április 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Vége a Twisted Sisternek: „Egyszerűen lejárt a zenekar szavatossági ideje”

0401tsJay Jay French és Dee Snider szerint egyaránt az idei koncertek jelentik a Twisted Sister karrierjének záróakkordját. A tavaly elhunyt A.J. Pero helyén Mike Portnoyjal játszó banda a mostani állás szerint augusztus 12-én, a brit Bloodstockon lép utoljára színpadra.

„Idén van negyven éve annak, hogy én, Dee és Eddie összejöttünk, és ezzel ennyi volt, itt a vége”, mondta Jay Jay French a Rock Cellar Magazine-nek. „Egyelőre nem tudom eldönteni, keserédes-e ez az egész. Végső soron egyszer már befejeződött korábban is tizenkét évre, aztán ismét összejöttünk, és ez az újjáalakulás jóval hosszabb ideig tartott, mint előzetesen gondoltam. Én előzetesen úgy két évet tippeltem, szóval tényleg jó sokáig ment a dolog… Hihetetlenül sokat értünk el, és sok mindent jelentettünk meg: idén jön a korai éveinkről szóló We Are Twisted Fucking Sister! film, aztán lesz egy élő album is csupa olyan koncertfelvétellel, amik még a korai időszakból, a bárokból származnak. Szóval sok minden fut most. Olyan ez, mint egy tűzijáték fináléja, az utolsó öt perc, csak éppen a Twisted Sister történetére vonatkoztatva. És amikor az emberek kétségeiket fejezik ki azt illetően, hogy tényleg ennyi volt, azt szoktam mondani nekik, hogy ne tegyék. Tényleg vége. Nem hiszem, hogy valaha is játszanánk még, ezekkel az idei koncertekkel befejeződik a sztori. További megjelenések lesznek még, de egyszerűen lejárt a zenekar szavatossági ideje. Ezért kapta a turné is pont ezt a nevet.”

Dee Snider a The Washington Timesnak korábban már megerősítette, hogy a Twisted Sister az idei koncertek után jobb létre szenderül. „Nem arról szól a dolog, hogy nem szeretem a többieket vagy hogy nem vagyok büszke a múltamra, hanem egyszerűen csak szeretném bizonyos mértékig méltósággal befejezni. Hogy az emberek mosolyogjanak, ne pedig az legyen a reakció, hogy miközben mennek hazafelé, ingatják a fejüket, és azt mormogják: még emlékszem, amikor tényleg nagyon jók voltak… Így aztán azt mondtam a többieknek, hogy srácok, le kell húznunk a redőnyt. Egyszer be kell fejezni. Most már több ideje vagyunk együtt, mint az első aktív időszakunkban… Egy újjáalakulásnak eleve nem kell örökké tartania, szemben azzal, amit a KISS csinál… És amikor tavaly A.J. meghalt, a többiek is azt mondták: tudod mit, most már értjük, a jelek szerint elérkezett a befejezés ideje, egyszerűen így logikus.”

A banda eddigi naptárában egy amerikai koncert szerepel májusban, Las Vegasban, majd egy sor rangos nyári európai fesztiválon játszanak a nyáron a Sweden Rocktól a NovaRockon és a Hellfesten át egészen Wackenig. Az eddig bejelentett utolsó fellépés augusztus 12-én, a brit Bloodstockon lesz. Ezeken a koncerteken ismét Mike Portnoy játszik majd a zenekarban. Dee Snider hamarosan új szólólemezzel jelentkezik.

 

Hozzászólások 

 
+2 #7 RobertThorn 2016-04-06 05:09
Hagyjátok már szegény Larst :) Nélküle negyedannyira se lenne érdekes a Metallica Master utáni munkássága/életútja.

A legutóbbi pesti koncerten is bármennyire köpedelem módon játszotta a One kétlábgépes kiállását, ha más nyomta volna, az számomra csak egy eredeti tagokat is rejtő Metallica feldolgozászene kar lett volna. Ennyi.

https://youtu.be/b7lA9eapdGI?t=163
Idézet
 
 
+8 #6 Tulus 2016-04-05 15:48
"A Metallica szavatossága lejárt"
Persze-persze. Egy másik dimenzióban talán.
Jamesék előtt még sok lehetőség van.
Nyilván már nem fognak két évente lemezt csinálni. Nyilván az utolsó két lemezük nem volt éppen a legjobb. És?
Miért tennék le a lantot? Hülyék lennének.
Számomra a Load volt az utolsó zseniális lemez, mégse temetem őket, mert nincs miért. Pont.
A puffogó viperák meg.... szarjanak sünikét.
Idézet
 
 
+3 #5 Svet 2016-04-05 15:24
Idézet - newsted:
annak idején - a 80-as évek elején - hogy mondták nagy mellénnyel , hogy pár év van hátra a metallica-ának. na tessék: a sors így akarja végre ez is feloszlik. a fagyi visszanyalt, csak kicsit később :)

Igazuk volt nem? A Metallicának is lejárt a szavatossági ideje még a Fekete album után...azóta már csak próbálják hitegetni az embereket és önmagukat hogy még mindig királyok.
Plusz nem elhanyagolható tény hogy még ha AJ nem is volt a legjobb dobos a világon, de képes volt ledobolni az összes témáját még az utolsó turnéján is ugyanúgy ahogy lemezen volt ellentétben mondjuk Larsszal. ;)
Idézet
 
 
+10 #4 bogar 2016-04-05 11:58
Idézet - Codename333:
Sosem felejtem a várpalotai koncertet :D hihetetlen volt h nálunk az Isten háta mögött játszottak nekünk.Azért hálás leszek örökké. :) :D Nagy este volt :D


Azon ott figyeltem. Eléggé lendületben voltak az öregek! :-)

Egyébként a cikkben a KISS hasonlat abból a szempontból nem helytálló, hogy ők már azért összedobtak két lemezt, míg a TS bevallottan nem akart új zenét csinálni.
Idézet
 
 
+13 #3 Codename333 2016-04-05 11:29
Sosem felejtem a várpalotai koncertet :D hihetetlen volt h nálunk az Isten háta mögött játszottak nekünk.Azért hálás leszek örökké. :) :D Nagy este volt :D
Idézet
 
 
+13 #2 Venomádi 2016-04-05 11:14
Idézet - newsted:
annak idején - a 80-as évek elején - hogy mondták nagy mellénnyel , hogy pár év van hátra a metallica-ának. na tessék: a sors így akarja végre ez is feloszlik. a fagyi visszanyalt, csak kicsit később :)


Van aki legalább tisztességgel le tud vonulni. A szavatossági idő a Metallicára is vonatkozik, amit ha éktelenkedni szeretnék a szavaikkal, úgy fordítok le, hogy a Load korszakkal bezárólag lejárt. Pár év a 80-as évekből ami valóban termékeny volt, a többi lemez nálam kullog a többi után, még akkor is ha a Black-nél gigafaszább album a földön nem született.
Idézet
 
 
-5 #1 newsted 2016-04-05 10:15
annak idején - a 80-as évek elején - hogy mondták nagy mellénnyel , hogy pár év van hátra a metallica-ának. na tessék: a sors így akarja végre ez is feloszlik. a fagyi visszanyalt, csak kicsit később :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.