Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Valószínűleg csak jövőre vallja meg bűneit a Buckcherry

Egyre inkább úgy fest, hogy csak 2013 elején kerülhet a boltokba a Buckcherry új albuma, a tematikus Confessions, amit eredetileg még őszre ígértek a Los Angeles-i sleaze rock’n’rollerek. A zenekar egyszerre súlyosabb és dallamosabb friss anyagot ígér.

„Még mindig reménykedünk benne, hogy év vége előtt megjelentethetjük”, mondta Keith Nelson gitáros a PopCultureMadnessnek. „Ha mégsem, akkor jövő év eleje a céldátum. Most éppen olyan dolgokkal foglalkozunk a háttérben, amelyeknek igazából semmi köze az aktuális anyaghoz, amit feltettünk a lemezre…” Amennyiben a Confessions mégsem tud megjelenni idén, a banda akkor is turnéra indul a következő időszakban, és valószínűleg bőségesen játszanak majd az új lemezről is. Nelson az interjúban elárulta: habár a Confessions konceptalbumnak indult, végül mégis más irányt vett a munka során, de továbbra is nyugodtan lehet tematikus anyagnak bélyegezni.

A zenekar egy rövidebb filmet is forgat a lemezhez kapcsolva, amiket kisebb filmfesztiválokon szeretnének bemutatni – az album ennek soundtrackjeként is működhetne. A forgatókönyvet maga Joshua Todd énekes írta a dalszerzéssel párhuzamosan, és a sztori a hét főbűn témakörét járja körül önéletrajzi ihletésű eseményeken keresztül. Zeneileg a csapat korábban egyszerre súlyosabb és dallamosabb albumot ígért a korábbiaknál.

A Buckcherry legutóbbi nagylemeze, a vegyes fogadtatású, de ennek ellenére aránylag továbbra is sikeresnek tekinthető All Night Long tavalyelőtt jelent meg.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.