Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Valójában mi tartottuk életben a metalt”

A 2000-es évek elején komolyan tartotta magát a pletyka, miszerint a Linkin Park valójában csak egy kiadói íróasztal mellett összerakott újabb fiúcsapat, akiknek történetesen hangszereket is adtak a kezébe. Chester Bennington énekes ma is cáfolja ezt, ám egy friss kijelentésével sikerült darázsfészekbe nyúlnia.

0429lp

Éppen új nagylemezén dolgozik a Linkin Park, Chester Bennington frontember pedig a brit Metal Hammernek adott interjút mindenféle témában. Ebben a csapat korai korszaka is felmerült, beleértve ebbe az őket övező előítéleteket és korai visszhangokat – köztük a híres fiúbandás vonalat is. „Szerintem ez vicces… Én úgy gondolom, valójában mi tartottuk életben a metalt”, válaszolta Chester, amikor ismét ezt a témát hozták fel neki. „Pár napja összefutottam egy sráccal, aki azt mondta: mi voltunk az első rockbanda, akit hallott, és folyamatosan megtalálnak ezzel mások is. 2014-ben, Kaliforniában például adtunk egy meglepetéskoncertet a Vans Warped turnén, és egész csapatnyi énekes jött fel velünk a színpadra más zenekarokból, hogy együtt énekeljünk. Emellett mindegyikük azt mondta: a ti lemezetek volt az első album, amit megvettem, miattatok kezdtem el zenélni… Talán akkor éreztem úgy először, hogy mi is olyan zenekar vagyunk már, amelyre úgy tekintenek az emberek, mint ahogy én nézek a Deftonesra, a Metallicára vagy a Stone Temple Pilotsra.”

Mivel a Linkin Park ma is megosztó csapatnak számít, Bennington kijelentései természetesen éles vitákat kavartak a metaloldalakon – olyannyira, hogy végül a csapat másik frontembere, Mike Shinoda is megnyilvánult a témában. „Sok rockoldal kiemelte Chester kijelentéseit a szövegkörnyezetükből”, írta a Twitteren a rapper. „Ez nem más, mint ostoba kattintásvadászat, senki se dőljön be neki. Chester alapvetően annyit mondott, hogy akkoriban a popzene uralt mindent, mi pedig kereskedelmi szempontból is láthatóvá tettük a súlyosabb zenéket. Nem egy nagy ügy ez az egész. Lehet, hogy Chester nem válogatta meg kellően a szavait, de messze nem volt annyira túlzó ez a kijelentés, mint amennyire azt a mai rockhírek alapján gondolhatná bárki…”

A zenekar legutóbbi albuma a 2014-es The Hunting Party volt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #29 Vanishpower 2016-07-24 23:06
De unalmas már ez a metálsznobizmus ...
A mai zenék nem is zenék.... anno az őskorban a falat bunkósbottal verő emberek, na azok voltak igazi zenészek! :/
Nem az lenne a lényeg, hogy azok a zenekarok amiket szeretünk még mindig működnek és koncerteznek?
Idézet
 
 
+2 #28 matheus 2016-07-24 19:03
Üdítő látni, hogy a segglyuk-szintű sötétség uralta kommentszekciób an elszórtan még vannak gondolkodó emberek is.

Idézet - deniro2:
Részben igazad van, de a helyzet azért nem ennyire egyszerű szerintem. A stílus életben tartásához mindig is szükség volt belépő zenekarokra, akik széles réteghez jutnak el és felkeltik olyanok érdeklődését is a műfaj iránt, akiknek nincs kapcsolata az undergrounddal. Ezek a zenék képezik a hidat: aki akar átmegy és vagy marad a rockzenénél, vagy visszafordul. Nincs ezzel semmi gond. Ebből a szempontból viszont igaz lehet, hogy amelyik zenekar képes egy alapvetően lefelé ívelő szakaszban nagy számban újabb rajongóakat szerezni a stílusnak, az komoly rész vállal a műfaj életben tartásában is. Persze ez nyilván a legtöbb esetben nem valamiféle elkötelezettség vagy hivatástudat eredménye, hanem egyszerű hullámlovaglás, vagy szerencsés egybeesés, de a hatása ettől még jelentős lehet. Én is a szüleim Queen lemezein keresztül jutottam el a Maidenig, aztán tovább. Olyan időszakokban pedig hatványozottan fontos szerep hárul a mainstream zenekarokra, mikor a média ignorálja a keményebb zenéket és ezek csak azokhoz jutnak el, akik már eleve ezeket keresik.
Idézet
 
 
+9 #27 necromedve 2016-07-24 10:58
A cikk címe alapján azt hittem, a Manowarról lesz valami. :P
Idézet
 
 
+3 #26 notreadam 2016-07-24 09:36
Idézet - Csongrádi:
Ahhoz metált kellett volna játszani, h életben tartsák és nem ilyen szart. Pont az ilyen gruppok ásták el az igazi metált.
Slipknot azért más tészta. Ők legalább zúztak/nak rendesen.



Definiálnád az igazi metalt?
Idézet
 
 
+3 #25 mrataxi 2016-07-24 07:54
Idézet - LiliMiciPanniSá ri:
Én erre csak annyit mondok RockKalapács!


Meg Különjárat! :)
Idézet
 
 
+4 #24 LiliMiciPanniSári 2016-07-23 22:34
Én erre csak annyit mondok RockKalapács!
Idézet
 
 
+9 #23 deniro2 2016-07-23 22:26
Részben igazad van, de a helyzet azért nem ennyire egyszerű szerintem. A stílus életben tartásához mindig is szükség volt belépő zenekarokra, akik széles réteghez jutnak el és felkeltik olyanok érdeklődését is a műfaj iránt, akiknek nincs kapcsolata az undergrounddal. Ezek a zenék képezik a hidat: aki akar átmegy és vagy marad a rockzenénél, vagy visszafordul. Nincs ezzel semmi gond. Ebből a szempontból viszont igaz lehet, hogy amelyik zenekar képes egy alapvetően lefelé ívelő szakaszban nagy számban újabb rajongóakat szerezni a stílusnak, az komoly rész vállal a műfaj életben tartásában is. Persze ez nyilván a legtöbb esetben nem valamiféle elkötelezettség vagy hivatástudat eredménye, hanem egyszerű hullámlovaglás, vagy szerencsés egybeesés, de a hatása ettől még jelentős lehet. Én is a szüleim Queen lemezein keresztül jutottam el a Maidenig, aztán tovább. Olyan időszakokban pedig hatványozottan fontos szerep hárul a mainstream zenekarokra, mikor a média ignorálja a keményebb zenéket és ezek csak azokhoz jutnak el, akik már eleve ezeket keresik.

Idézet - Igor Igorovics:
Eléggé igazad van. elég sok arcot ismerek akik az ezredforduló környékén ezt a Bizkit-Park-Roach dolgokat hallgatták, és nem hogy ma, de már 2-3 év múlva is magasról tettek a kemény zenékre....
Idézet
 
 
+6 #22 Igor Igorovics 2016-07-23 19:52
Természetesen az előző kommentemmel nem azoknak, akartam beszólni akik a klasszikus metalos stílus szerint öltözködnek, csak volt pár olyan ismerősöm, aki kinézetre ilyen diehard arc volt, oszt ismert kb. 5 bandát, azokat sem rendesen.
Idézet
 
 
+8 #21 Igor Igorovics 2016-07-23 19:41
Idézet - cápaidomár:
Úgyis az idő dönt el mindent, és amit Chester mond, az sokkal inkább igaz a Slipknot-Rammstein-SOAD hármasra. Az ő hatásaik ugyanis a mai napig tisztán kivehetőek, ellentétben a Linkin Parkéval. Ja, és a Nightwish. Ők szintén sokkal meghatározóbbak , ahogy Manson és a NIN is. Aztán még lehetne sorolni. A Metallica ST. Angert se ne hagyjuk már ki! :-) Az is emlékezetes.

Eléggé igazad van. elég sok arcot ismerek akik az ezredforduló környékén ezt a Bizkit-Park-Roach dolgokat hallgatták, és nem hogy ma, de már 2-3 év múlva is magasról tettek a kemény zenékre- Persze, hogy vannak kivételek, de egy Slipknot vagy egy SOAD tényleg több valódi arcot hozott be a műfajba. Persze felmerül a kérdés, hogy ki a "valódi". Nem, nem az, aki reggel-délben-este acélbetkósban tolja, mindig szúrosan néz mindenkire és utál mindenkit aki nem metalos, hanem az aki tényleg szereti ezt a zenét és nem azért hallgatja, hogy felvágjon vele, hogy ő kemény zenét hallgat. Ja és tesz is valamit a zenéért. Zenekart alapít, fanzinet csinál, internetes rock/metalrádiót tol vagy éppen koncertet szervez. Nyilván enélkül (fokozott aktívkodás) is lehet valaki "valódi" arc, csak őszintén tedd azt, amit teszel, ne azért mert most ez trendi.
Idézet
 
 
+1 #20 Csongrádi 2016-07-23 19:17
Ahhoz metált kellett volna játszani, h életben tartsák és nem ilyen szart. Pont az ilyen gruppok ásták el az igazi metált.
Slipknot azért más tészta. Ők legalább zúztak/nak rendesen.
Idézet
 
 
+16 #19 Zoli 2016-07-23 17:53
A metalt olyan csapatok tartották életben akkoriban mint az OVERKILL
Idézet
 
 
+6 #18 ezrrl 2016-07-23 16:49
Ahhhan...nekem meg itthon nettó,7 tonna spanyolviaszom van!
Idézet
 
 
-21 #17 Ors 2016-07-23 14:35
Teljesen igazuk van.
Idézet
 
 
+17 #16 cápaidomár 2016-07-23 13:14
Úgyis az idő dönt el mindent, és amit Chester mond, az sokkal inkább igaz a Slipknot-Rammstein-SOAD hármasra. Az ő hatásaik ugyanis a mai napig tisztán kivehetőek, ellentétben a Linkin Parkéval. Ja, és a Nightwish. Ők szintén sokkal meghatározóbbak , ahogy Manson és a NIN is. Aztán még lehetne sorolni. A Metallica ST. Angert se ne hagyjuk már ki! :-) Az is emlékezetes.
Idézet
 
 
+12 #15 drughi 2016-07-23 12:28
Idézet - NitRo:
Egyáltalán nem hülyeség amit ők mondanak ugyanis a LP sokkal több új arcot terelt a rockzene felé mint más akkori bandák. Én is miattuk kezdem el rockzenét hallgatni és velem együtt még több millióan vannak így. Írd a Google keresőjébe, hogy Love letter to Hybrid Theory. Ott az angol nyelvű Metal Hammer egyik szerkesztője írja le, hogy hogy indította el ők a lemez a metal zenéhez vezető úton. Én bírom a Bizkitet, de soha nem tudtam úgy végig hallgatni a Chocolate Starfisht vagy a Significant Other-t, hogy ne ugorjak át legalább egy-két nótát közben, míg a HT a mai napig telitalálat.

Ja hogy ha te is miattuk kezdtél el metált hallgatni akkor már mindent értek. :) Annyira lényegtelen hogy 2-3 millioval többet adtak el (tegyük fel), nem ez határozza meg a mértékét a tovább vándorlásnak, nincsenek statisztikák arrol hogy hányan maradtak tartósan a metálban miattuk... Egy korai Slipknot (s/t, Iowa) sokkal jobb táptalaj volt a kemény zenék felé, még ha nem is adtak el ezercsilliárd lemezt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.