Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Utolsó útjára kísérték Ace Frehley-t

Örök nyugalomra helyezték Ace Frehley-t, a KISS klasszikus felállásának gitárosát, aki 74 éves korában hunyt el a múlt héten. A temetési ceremónián a zenekar három másik alapembere is jelen volt.

1024ace

Október 21-én, a New York-i Sinatra Memorial Home-ban vettek végső búcsút Paul Daniel „Ace" Frehley-től, a KISS eredeti felállásának szólógitárosától, aki múlt héten hunyt el egy esés miatti fejsérülés következményeiből kifolyólag. A Tampa Bay Music News újságírója, George Hudak beszámolója szerint a ceremónia teljesen zárt körben folyt, azon kizárólag meghívóval lehetett részt venni, ő maga is egy résztvevőtől kapta meg a nyilvánosságra hozott kevés információt. Eszerint a római katolikus szertartáson mintegy hetvenöten tették tiszteletüket, elsősorban zenészek, köztük a KISS klasszikus felállásának három másik tagja, Paul Stanley, Gene Simmons és Peter Criss. „A forrásom szerint Peter zokogott. Ők ketten Ace-szel a legjobb barátok voltak. Gene és Paul vitték a csapatban az üzleti vonalat, míg Ace és Peter számított a két rock'n'roll partiarcnak, és az Aerosmith Toxikus Ikreinek KISS-változatát hozták" – írta Hudak. Szintén jelen volt a búcsúztatón a KISS menedzsere, Doc McGhee, az ismert rockújságíró, Eddie Trunk, illetve Richie Scarlet, aki Ace szólózenekarában, a Frehley's Cometben gitározott a ′80-as években.

Stanley, Simmons és Criss legközelebb december 7-én, Washington D.C.-ben jelennek majd meg közösen, amikor is átveszik a Kennedy Center díját. Az elismerésre személyesen Donald Trump amerikai elnök terjesztette fel a zenekart, és Ace Frehley mindössze a harmadik személy lesz a kitüntetés történetében Glenn Frey (Eagles) és Phil Lesh (The Grateful Dead) után, aki posztumusz részesül benne.

Ace-ről a napokban mi is megemlékeztünk a KISS klasszikus Love Gun, illetve MTV Unplugged albumainak felelevenítésével.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.