Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Újjáalakul és debütlemezes nosztalgiaturnét csinál a The Black Crowes

1006tbc 2020-ban ismét visszatér a koncertszínpadokra a The Black Crowes. A zenekar teljes egészében eljátssza majd a bulikon jövőre évfordulós első albumát, a Shake Your Money Makert.

Amerikai oldalakon hetek óta pletykálnak a The Black Crowes újjáalakulásáról, most azonban bizonyossá vált a dolog, miután nemcsak a zenekar közösségi médiás felületei éledtek fel, de egyben hirdetések is kikerültek több nagyváros, így New York és New Jersey utcáira. Utóbbiak szerint a zenekar jövő nyári turnéja az 1990-es Shake Your Money Maker debüt harmincéves jubileuma jegyében telik majd, és a csapat teljes egészében eljátssza majd az albumot a fellépéseken. A turné ezzel a programmal borítékolható sikernek tűnik, hiszen a jövő februárban harminc éve megjelent lemez kora egyik legkelendőbb rockalbumának számított, és csak az Egyesült Államokban több mint 5 millió példányban kelt el.

Egyelőre nem tudni, milyen felállásban állhat ismét színpadra a zenekar, akik 2013-ban mentek szét (igaz, nem először, hiszen 2002 és 2005, illetve 2010 és a legutóbbi bulik között egyaránt inaktívak voltak, méghozzá hivatalosan is). Chris Robinson énekes és testvére, Rich Robinson gitáros bizonyosan ott lesz a koncerteken, és mivel a legutóbbi felállásból Sven Pipien basszer utóbbi oldalán töltötte az előző éveket a The Magpie Salute zenekarban, az ő felbukkanása is valószínű. A dobos személye ugyanakkor kérdéses: Steve Gorman, a csapat klasszikus és mindvégig kitartó ütőse nemrég azt nyilatkozta, hogy egyelőre semmiféle megkeresést nem kapott a tesóktól. Szintén nem tudni, várható-e Marc Ford gitáros reaktiválása, aki 2005 óta nem vett részt a The Black Crowes ügyeiben, Richcsel viszont ő is együtt zenélt a The Magpie Salute-ban.

További információk bizonyára hamarosan.

 

Hozzászólások 

 
#2 shmonsta 2019-11-10 20:58
Egy ideje már azon gondolkodok, hogy ennél jobb zenei hírt nem is tudok elképzelni így év végére. Max. olyat, amihez csoda is kéne. Ha csak annyit nyerünk vele, hogy felkerül egy-két koncert a youtube-ra, már akkor is boldog leszek, de ki tudja...
Idézet
 
 
#1 nikfisz 2019-11-10 19:36
Az első két albumuk tökéletes. A harmadik és a By your side majdnem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.