Shock!

április 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Újabb szakadás a Pain Of Salvationben: „Mindössze ezer eurót kaptam a kétéves munkámért”

0501ragnarNoha nagyon komoly szerepet játszott az év elején megjelent In The Passing Light Of Day lemez elkészítésében, távozott a Pain Of Salvation soraiból Ragnar Zolberg. A gitáros/énekes szerint Daniel Gildenlöw diktátorként irányítja a csapatot, és semmilyen értelemben nem becsüli meg zenésztársait.

Kikerült a Pain Of Salvationből Ragnar Zolberg. Az izlandi születésű gitáros/énekes a Facebookon tette közzé az erről szóló bejelentést. „Először 2013-ban léptem ki a Pain Of Salvationből, mindössze egy év után. A dolog egyáltalán nem olyan volt, mint előzetesen vártam, és lassan megértettem, miért távoztak korábban mások is a csapatból", írja Ragnar. „Akkor Roger Öjersson állt a helyemre, és fantasztikusan teljesített az akusztikus turnén. Nagyjából egy évvel később ismét felkértek egy koncertre a ProgNation fesztiválon, amit elvállaltam. Miután elkezdtünk próbálni, Daniel kórházba került, és megkért, hogy ugorjak be a helyére a bulin, aztán amikor jobban lett, ismét felkért, hogy lépjek be a csapatba, és írjam meg vele együtt a következő albumot. Mivel imádok lemezeket készíteni, úgy döntöttem, ezúttal kicsit tovább maradok."

Mint azonban a mellékelt ábra is mutatja, a dolog annyira nagyon sokáig azért most sem tartott: noha Ragnar büszke mind az In The Passing Light Of Dayre, mind az anyag kiváló rajongói és üzleti fogadtatására, Daniellel hosszabb távon ismét előjöttek a korábbi feszültségek. „Óriási időket töltöttem együtt barátaimmal, Gustaf Hielmmel, Daniel Karlssonnal és Léo Margarittal. Nagyon hiányoznak majd, mert elsősorban miattuk maradtam itt eddig. A lemezen igazi csapatmunkában dolgoztunk, de miután tavaly elkészültünk vele, a zenekarvezető megint elkezdett úgy viselkedni, mint amit legutóbb például a Ghost zenekarnál is láthattunk. Egyértelművé vált, hogy ez innentől kezdve nem a mi albumunk, hanem az övé. Mindössze ezer eurót kaptam a kétéves munkámért, ami még az utazási költségeimet sem fedezte. Noha a Pain Of Salvation anyagilag is elég jól működik, zenekari tagnak lenni az elejétől kezdve rossz üzletnek számított, és sokkal több költséggel járt, mint amennyit visszakaptam belőle úgy mentális, mind gazdasági szempontból. Amikor a mi szintünkön lévő helyeken folyamatosan teltházas bulikat nyomunk, nem minimálbért várnál el. Mint ahogy nem is pesszimizmust és bírálatokat majdnem minden egyes fellépés után."

Miután Ragnar elmondta a véleményét és megfogalmazta igényeit a banda főnökének, Gildenlöw távozásra kérte fel a csapatból. „Nagyon örülök mindannak, amit megtanultam itt az utóbbi években, és azoknak az embereknek is, akiket e kaland során megismerhettem – de annak is, hogy most továbblépek. Megtanultam valamit, amit mindenkinek szem előtt kellene tartania: sose arasd le a babérokat más munkájáért, mert az ilyesmi nem csak nem szép dolog, de roppant tiszteletlen is."

Egyelőre nem tudni, kit állít Daniel Zolberg helyére a csapatban.

 

Hozzászólások 

 
+2 #19 karesz papa 2017-05-03 11:29
Idézet - Náci bácsi:
Idézet - metálkezelés:
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?

Az fókaprém. Nem kell rögtön megbélyegezni.


ugyanolyan gaz.
Idézet
 
 
+1 #18 cápaidomár 2017-05-02 16:45
Idézet - Náci bácsi:
Idézet - metálkezelés:
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?

Az fókaprém. Nem kell rögtön megbélyegezni.

A fókának mióta van karmos lába? És hegyes füle? Az bizony róka vagy sakál.
Idézet
 
 
#17 xperimenter 2017-05-02 16:14
Idézet - metálkezelés:
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?


Mert Pain of Thrones...
Idézet
 
 
+3 #16 Náci bácsi 2017-05-02 15:33
Idézet - metálkezelés:
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?

Az fókaprém. Nem kell rögtön megbélyegezni.
Idézet
 
 
+2 #15 húsfaló baktérium 2017-05-02 14:39
Idézet - metálkezelés:
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?


Mert szeret állatokat ölni.
Idézet
 
 
+1 #14 Görcs 2017-05-02 12:23
Idézet - metálkezelés:
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?


Mert KÖZELEG A TÉL!
Idézet
 
 
+3 #13 cápaidomár 2017-05-02 12:06
Idézet - karesz papa:
Idézet - metálkezelés:
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?


mert egy egoman nyomorek.

Így van. Lehangoló volt ránézni.
Idézet
 
 
+5 #12 karesz papa 2017-05-02 11:27
Idézet - metálkezelés:
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?


mert egy egoman nyomorek.
Idézet
 
 
+2 #11 metálkezelés 2017-05-02 08:55
Az ismert svéd zenész minek tekert a nyakára rá egy rókát?
Idézet
 
 
+3 #10 Claudius Oltarimanus 2017-05-02 00:14
Idézet - bogar:
Ismét csak azt tudom mondani, hogy nem értem.

Hagyjuk most a pátoszt és álljunk hozzá a kérdéshez úgy, hogy ez egy munka. Ha viszont munka, akkor azért nagyjából tudni illik, hogy mennyiért vállalják, vagy mennyiért kínálják az állást. Nem volt egy szerződésük, amiben egy minimum összeg meg volt határozva? Mi volt kettejük társulásának alapja? "Gyere öcsém! Jól pengetsz, aszt maj' adok érte sok pénzt!" Vagy mégis, hogy játszik le valaki turnékat anélkül, hogy kifizetnék!?


Nem feltétlenül szükséges, hogy a zenekari tagokat írásbeli szerződés kösse össze. Legalábbis egy "bizonyos szint" alatt. Nyilván ha pénzt akarsz keresni a zenéléssel akkor létre kell hozni egy gazdasági háttérszervezet et, hogy számlaképes legyél, de a járulékok kifizetése után megmaradt haszonról a tagok szóban is megállapodhatna k. Ilyenkor létfontosságú, hogy minden részletet alaposan átbeszéljenek, mert ha ez nem történik meg, akkor a félreértésekből igen kellemetlen szituációk is származhatnak, lásd a fenti esetet.
Idézet
 
 
+10 #9 Görcs 2017-05-01 20:55
No, hát az a helyzet, hogy a nagy lemezbeharangoz ó dal is Ragnar dala volt, amit a saját, SIGN nevű bandájában már megcsinált. A POS a dalt csak egy az egyben átvette, de talán még a sávok is részben ugyanazok. Daniel az általam elolvasott 10 interjú egyikében sem utalt erre egy bocifingnyit sem, csak persze megint kihegyezte magára, a saját szenvedéseire a sztorit, stb. Szóval nekem már a kezdés is büdös volt. A fenti kép meg olyan, mint valami rossz Trónok harca jelenet, amikor tudod, hogy a babaarcú kiscsávót nincs értelme megkedvelni, mert még az évad vége előtt egy grizzly péniszén végzi....
Idézet
 
 
+10 #8 bogar 2017-05-01 17:50
Ismét csak azt tudom mondani, hogy nem értem.

Hagyjuk most a pátoszt és álljunk hozzá a kérdéshez úgy, hogy ez egy munka. Ha viszont munka, akkor azért nagyjából tudni illik, hogy mennyiért vállalják, vagy mennyiért kínálják az állást. Nem volt egy szerződésük, amiben egy minimum összeg meg volt határozva? Mi volt kettejük társulásának alapja? "Gyere öcsém! Jól pengetsz, aszt maj' adok érte sok pénzt!" Vagy mégis, hogy játszik le valaki turnékat anélkül, hogy kifizetnék!?
Idézet
 
 
+1 #7 m.kolics 2017-05-01 14:59
Ez a zenekar mindig is Danielrol szolt es valjuk be, nem hiaba. Egyebkent Johan jon vissza Ragnar helyere, ami szerintem a leheto legjobb dontes.
Ui.: imadom, hogy ennyi analfabeta kommentelnerre az oldalra.
Idézet
 
 
-12 #6 bélféregtámadás 2017-05-01 13:41
Idézet - tyutyu:
Te aztán nagyon értelmes vagy.Nem tudom te hol élsz de SEMMI nincs ingyen.Te nem fizetésért dolgozol?Már ha dolgozol...Ez nem az amatőr szint ahol egy rekesz sörért mennek zenélni a zenekarok.Nem tudom te mit szólnál ha 1 ezer eurót keresnél 2 év alatt.
Nem rajongok a PoS-ért de azért elég profi zenészek vannak benne s ők is fizetésből élnek.

Kurj segbe akor te "bunkó"!
Idézet
 
 
+7 #5 horse80 2017-05-01 11:13
Hagyjuk bélférget, csak egy troll.

Mindenesetre szomorú látni ezek alapján, hogy a PoS-ben is az megy mint a Ghostnál.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.