Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Újabb alapember hagyta ott Daniel Gildenlöw-éket

Tizenhárom év után otthagyta a héten Budapestet is megjárt Pain Of Salvationt Johan Hallgren gitáros, hogy a családjára koncentráljon. A muzsikus nem int búcsút a zeneiparnak, de a hosszú turnéknak mindenképpen, ugyanis feleségével és lányával szeretné tölteni a hétköznapokat. Hallgren utoljára a november-decemberi Opeth-tel közös turnén játszik a bandában.

„Egyszerre örömmel és szomorúsággal hagyom mögött a zenekart", mondja döntése kapcsán Hallgren. „Közel kell lennem a lányomhoz és a megszületendő gyermekemmel, hiszen elsősorban velük és a feleségemmel kell törődnöm. Mindenki nagyon hiányzik majd nekem, akivel csak az évek során találkoztam, a zenekar pedig továbbra is fontos helyet foglal majd el a szívemben."

A zenekar szomorúan ugyan, de természetesen tudomásul vette Johan döntését. „Nagyon hiányozni fog majd nekünk zeneileg és emberileg is, és állati nehéz lesz őt helyettesíteni. Szóval ha ismertek valakit, aki alapvetően mindenkit leénekel és legitározik a színpadról, irányítsátok felénk – egy-két dolgot meg kellene vele vitatnunk", áll a banda közleményében.

A jellegzetes fazonú, idén 36 éves Hallgren a második nagylemez, az 1998-as One Hour By The Concrete Lake felvételei előtt csatlakozott a Pain Of Salvationhöz. Távozásával a főnök Daniel Gildenlöw mellett egyedül Fredrik Hermansson billentyűs marad a csapatban olyan tag, aki nem az utóbbi négy év folyamán csatlakozott a svéd progresszívekhez.

A banda október 18-ai budapesti bulijáról hamarosan írunk.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.