Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Új Skid Row lemezen énekelhet Sebastian Bach?

Ha a Skid Row név felmerül, elsősorban mindenki a New Jersey-i hajbandára asszociál, pedig annak idején Gary Moore első komoly csapatát is így nevezték. A névhasználati jogokról a két zenekar állítólag soha nem egyezett meg, és ezt kihasználva az ír Skid Row alapítója meglepő ajánlattal kereste meg az amerikai névrokon egykori énekesét, Sebastian Bach-ot.

Brendan „Brush” Shiels basszusgitáros a késői ’60-as években, korai ’70-es években zenélt az ír Skid Rowban, amely ma már leginkább a tavaly elhunyt Gary Moore első professzionális zenekaraként ismeretes. Shiels néhány napja egy videóüzenetben azt állította: a ’80-as évek végén sztárrá vált New Jersey-i Skid Row mindenféle engedély nélkül használta később ugyanezt a nevet, és nem igazak azok a híresztelések sem, amelyek szerint Gary Moore 35 ezer dollárt kapott a bandától a névért cserébe. Shiels saját bevallása szerint annak idején sikertelenül próbálta elérni Jon Bon Jovit, az amerikai Skid Row felfedezőjét, illetve Doc McGhee-t, a csapat menedzserét is, a probléma megoldatlan maradt, és az a mai napig is.

Új fordulatot jelent a sztoriban, hogy Shiels most egy frissebb üzenetben keringőre hívja Sebastian Bach-ot, aki a sikerkorszakban az amerikai Skid Row énekese volt. „Szerintem te vagy a rockzene történetének egyik leghatalmasabb frontembere: ott vagy számomra Ozzy Osbourne, Jon Bon Jovi és Steven Tyler mellett. Haver, minden ott van benned. El tudnál képzelni egy Sebastian Bach – Skid Row együttműködést? És amikor azt mondom: Skid Row, magamra gondolok… Amikor Rachel Bolan, Snake és Jon Bon Jovi még óvodába jártak, én már körbeturnéztam Amerikát, Frank Zappával játszottam a Fillmore Westben, zenéltem az Allman Brothersszel, megjártam Kanadát a Beck, Bogert & Appice-szel… Az ok, amiért megkereslek, a következő: hamarosan új lemezem jelenik meg, és huszonöt éve várok erre a lehetőségre, ami csak egyszer jön el az életben. Nos, Sebastian… ha te énekelnéd a dalaimat, aligha hibázhatnánk.” Shiels a dalok szerzői jogdíjainak 50 százalékát ajánlja fel Bachnak, illetve azt, hogy Sebastian Bach & Skid Row néven játszhatnának.

Abban alighanem egyetérthetünk: ha Bachnak van némi humorérzéke (márpedig van neki…), és borsot akar törni egykori kollégái orra alá (ami szintén valószínűsíthető…), legalább megfontolja az agg rocker ajánlatát. Amihez azért alighanem Snake-éknek is lesz pár szavuk...

 

Hozzászólások 

 
+7 #5 Kiss Gábor (Shock!) 2012-01-28 10:01
És a TNT rajongókat is megzavarhatnánk egy Ronni Le Tekrø feat. Dobrády Ákos lemezzel, hogy az UFO-projekt Vinnie Moore with Dr. Love, Zsuzsi & Cynthia anyagról már ne is beszéljek.
Idézet
 
 
+2 #4 Equinox 2012-01-27 18:24
Szerintem poén lenne. Már csak az elfeledett Iron Maiden kéne csatasorba állítsa Paul Di Anno barátunkat. Meg volt egy prog rock Cathedral is, ha már a doom stoner legenda visszavonul, akkor...
Idézet
 
 
+3 #3 Venomádi 2012-01-27 17:56
Szerintem sok banda tudna ilyenen szarakodni, csak éppen amiért ez most fel lett kapva, az csak annyi, hogy Shiels ráhajtott a legfejősebb tehénre. Dehát ki ne tenne így, sőt ha jók a dalok, legalább megérik a pénzüket.
Idézet
 
 
+4 #2 Dani 2012-01-27 16:08
micsoda marhaság
Idézet
 
 
+3 #1 TattooedAngel 2012-01-27 13:01
Az ennyi év után előrángatott dolgok mindig egy kicsit "érdekesek", finoman fogalmazva...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.