Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Új lemezzel tért vissza a magyar hardcore legenda

Mindenen kívül jelent meg a magyar hardcore színtér egyik úttörője, az AMD új nagylemeze, amelyen tizenkét új és hat újra feljátszott régi szerzemény kapott helyet. Az album szabadon letölthető, a csapat lemezbemutatója április 28-án lesz Budapesten.

Az AMD-t, azaz Anti Military Demonstrationt Sotár és Kiskovács alapította 1987 nyarán, a mára már kultikussá vált első magyar hardcore banda, a Marina Revue és az akkoriban megjelenő külföldi hardcore bandák hatására. A kezdeti felállás Füleki Sanyi gitárosból (aki ugyanakkor a Leukémiában is játszott), Cséb basszusgitárosból, Sotár énekesből és Kiskovács dobosból állt. Az első koncert 1988 februárjában, a Muter klubban volt, majd 1988 közepén felvették első, tízszámos demójukat is. Cséb augusztusban sorkatonai teendői miatt elhagyta a zenekart, helyére Sík Bandi (ex-Kazányi) szállt be, és vele kezdődtek meg a zenekar nyugat-európai fellépései. Ennek eredményeként 1989-ben, Németországban limitált példányban megjelent a Sucking Stalin Tour című anyag egy kis kiadónál. A zenekar itthon és külföldön is egyre ismertebb lett, de zenei nézetkülönbségek miatt Füleki Sanyi 1989 decemberében távozott, és innentől kezdve a Lukémiára koncentrált. Az új gitáros átmenetileg Tádé (Colorado) lett, majd a zenekar 1990 nyarán Lőrke személyében (ex-Trottel, Marina Revue, Qss) megtalálta azt a gitárost, dalszerzőt, aki azóta is meghatározza az A.M.D. hangzását.

Az év végén a Fekete Yuk kiadó gondozásában megjelent a Ne vonulj be! című kazetta, a banda pedig állandó vendége lett az itthoni és az európai kluboknak, ahol olyan zenekarokkal koncerteztek, mint az Idiots, a Spermbirds, a Rich Kids On LSD, a RIP, a Lunacy, a Fugazi, a Do Or Die, a Haine Brigade, a Body Count vagy a Carcass – a teljesség igény nélkül. 1991 végén megjelent az első hivatalos lemezünk A háború borzalmai, sőt még rosszabb címmel, ami itthon és külföldön is nagyon jó kritikákat kapott. A folyamatos koncertezéstől 1993 végére kissé elfáradt a banda, és Sotár kiszállt a zenekarból. A meghatározó frontembert nagyon nehéz volt pótolni: több énekest is kipróbáltak, de nem találták meg az igazit. Sotár 1994 második felében, kábítószer-túladagolás következtében el is hunyt. Végül 1994 végén úgy döntöttek, Csébet választják. Vele jelent meg 1995-ben a Túlélők című CD. Ez a felállás 1996 végéig dolgozott, amikor is Cséb távozott a bandából. 1997-től 2000-ig a zenekar énekest keresett, volt néhány koncertjük más-más felállással, de nem sikerült megfelelő énekest találni. 1999-től Kiskovács az Aurórában folytatta, és úgy tűnt, az AMD-nek ezzel vége is.

2005 decemberében újra találkozott a csapat, és eldöntötték, hogy újra színpadra lépnek. Az énekesi posztra Csiszit (Kevés, Holymans Glory) kérték fel, akit egy AMD tribute bandában láttak meg, és még egy gitáros csatlakozott a bandához Fidó (ex-Psycho, VHK, Korai Öröm) személyében. A csapat 2006 tól koncertezik újra. Mivel nem nosztalgiázni álltak össze, elkezdtek számokat is írni, de a munkát nagyon lassította az a tény, hogy az ország három távoli részében laktak a tagok. A folyamat akkor gyorsult fel, amikor Lörke Budapestre költözött, de öt év után újra énekest kellet keresni, mivel az új AMD lemez megjelenését jelentősen hátráltatta a Budapest – Győr közötti távolság, illetve Csiszi más irányú elfoglaltságai. Hosszas keresgélés után végül Seza lett a banda énekese. A most megjelent Mindenen kívül című AMD lemezt már ő énekelte fel.

A Mindenen kívül ide kattintva tölthető le. Az AMD lemezbemutatója április 28-án lesz a budapesti R33-ban, a Holyman's Glory és a Random Chords társaságában.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+5 #2 opti 2012-03-21 10:02
Nem mert nem sok zenekar maradt meg a 90-es évek előttről és még a mai napig nyomja.Az A.M.D. esetében meg ez nem túlzás mert amit koncerten és hanghordózón nyújtanak nem egy tipikus sablon szar mint manapság azt is nézd ilyenkor ,hogy lettetek a Hardcore színtér asztalára valamit ami nem kevés volt.
Idézet
 
 
-9 #1 TelekiPal 2012-03-20 13:03
Nem túlzás legendaként aposztrofálni minden zenekart, akik a '90-es évek előtt működtek?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.