Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Úgyis az a lényeg, hogy jók vagy rosszak-e a dalok”

Két éve jelent meg az Eclipse legutóbbi albuma, az Armageddonize. A dallamos vonalon erős svéd csapat most elkészült a folytatással, amely Monumentum címmel jön ki március 24-én, és Jaded címmel a harmadik számot is közzétették róla.

0114eclipse

Tavaly a Ronnie Atkinsszel közös Nordic Union projekt révén hallhattunk Erik Martenssonról, a jelenlegi európai melodikus színtér egyik legtehetségesebb dalszerzőjéről, aki most saját főcsapatával, az Eclipse-szel is új anyaggal jelentkezik. A Monumentum tavaly nyár óta állt össze Erik új stúdiójában. „Minden egyes albummal változnak az ember dalszerzési módszerei", mondja Martensson. „Amit az előző lemeznél még izgalmasnak és érdekesnek találtál, akár radikálisan is megváltozhat, amikor megkezded a munkát a következőn. Szerintem most elég sok új trükköt vetettünk be úgy a dalszerzés, mint a felvételek során, miközben megpróbáltunk hűek maradni a hangzásunkhoz. A végén úgyis az a lényeg, hogy jók vagy rosszak-e a dalok, én pedig úgy gondolom, ez eddig a legjobb lemezünk. Szerintem egyetlen gyenge dal sincs az albumon, és nagyon büszke vagyok rá. Ha elmegyek egy koncertre, olyan dalokat akarok hallani, amelyek hatására rázni akarom az öklömet, együtt énekelve a zenekarral, és azt szeretném, ha körülöttem mindenki más is így tenne. Nos, a Monumentum bizony egyetlen hatalmas ököl, amely hangosan éneklő rockerek tömegére vár!"

eclipse_cAz albumra az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Vertigo
02. Never Look Back
03. Killing Me
04. The Downfall of Eden
05. Hurt
06. Jaded
07. Born To Lead
08. For Better or for Worse
09. No Way Back
10. Night Comes Crawling
11. Black Rain

A csapat tagjai Erik mellett Magnus Henriksson gitáros, Philip Crusner dobos és Magnus Ulfsted basszer. A már ismert Vertigo és Never Look Back mellett most a Jaded című dalt is meg lehet hallgatni.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.