Nagyon komoly mérföldkőnek örülhet a Slipknot: a zenekar 1999-es debütáló albuma háromszoros platinalemez lett az Egyesült Államokban. Ennyire extrém metállemez soha nem érte még el ezt a minősítést a világ legnagyobb zenei piacán.

Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) a napokban tripla platina fokozatban részesítette a Slipknot klasszikus első nagylemezét, vagyis az anyag fogyásai meghaladták a hárommilliós álomhatárt az Egyesült Államokban. Az album 2000-ben lett platina, majd 2005-ben dupla platina, és a mai napig ez számít Corey Taylorék legnagyobb példányszámban elkelt produkciójának. Emellett az is kijelenthető, hogy hasonlóan szélsőséges, durva és súlyos metállemez soha nem ért még el ennyire magas minősítést a világ legnagyobb zenei piacán.
Az Egyesült Államokban továbbra is egymillió eladott album után jár a platinalemez fokozat. A digitális mérések alapján a teljes nagylemezeken túl tíz dal fizetős letöltése az adott lemezről szintén egy teljes albumpéldány eladásának felel meg, az online hallgatásokat tekintve pedig az albumról származó, háromezer-hétszázötven hirdetéssel támogatott, illetve ezerkétszázötven előfizetéses audió- és/vagy videóstreamet számítanak egy eladott lemeznek.



Hozzászólások
Te meg ne add ki magad néninek bátyja. :D
Maradj a Night Rangernél.
Kimaradt egy betű, azta mekkora dolog.. Még jó hogy a rockzene a szabályok betartatásáról szólt mindig is. :)
Ha meg a Slipknotnak sohasem volt köze a tHHHHHHrashez, akkor a Slayernek és az Exodusnak sem, akiknek zenéje bőven megtalálható a Slipknotban kedves szakértő néni.
(Néha komplett Slayer stílusú riffek is tetten érhetőek voltak náluk a korai időkben, úgy kb. a Slipknottól a Vol 3-ig. Szóval volt ott thrash metal bőven. És ahhoz hogy ez feltűnjön még csak szakértőnek sem kell lenni, de majd megtetszik mondani hogy nem úgy van az.)
Ha ekkora szakember vagy, legalább a thrash-t le tudnád írni helyesen. Nem mintha a Slipknotnak bármi köze lenne a heavy/thrash metalhoz,de ez ne zavarja össze a lesajnáló kis elméleted.
Ez a tipikus keménykedős heavy/death/trash metalos félig őrjöngős félig éneklős zene már elég régóta olyan az usásoknak mint anno a norvégeknek volt a Black.
2005-ben pedig már kétszeres platina volt az album, ahhoz képest azért annyira nem lenyűgöző hogy 20 év alatt meglett a harmadik is. A spotify meg a youtube simán összehozta nekik.
(A spotifyon nem tudom mennyire megy a 'knot de a youtube akkor is ajánlja nekem a dalaikat ha előtte mondjuk Night Rangert hallgattam, tehát a reklámozás megy náluk ezerrel.)
Ettől függetlenül nyilván komoly és szép eredmény ez, de leírva sokkal jobbnak néz ki mint amilyen a valóságban.
És amúgyis, a Slipknot esetében az extrémség már régóta kb. annyit jelent hogy egy picit keményebbek a Nickelbacknél meg a Metallicanál. (De pont ugyanannyira poposak, még ha ezt az ő fanok tagadják is.)
Bocsi hogy követem a haters gonna hate trendet de ebben az esetben nem bírtam megállni.
Amit sajnálok, hogy a lemezre nem a Terry Date féle ének mix került fel (lehetőleg minden dalra). Az természetesen és energikusan szólt. A lemez változatra tettek vmit, amit én szörnyhang effektnek neveztem el. Sokkal brutálisabb, de pont az élő energiát ölte ki a dalból, amitől igazinak hatott.