Shock!

április 13.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tóth Attilával és Hornyák Péterrel megy tovább a Mobilmánia

Megújult tagsággal vág neki a 2024-es koncertszezonnak a Mobilmánia. A zenekarban új énekes és dobos játszik.

0227mob

Még januárban jelentette be a Mobilmánia, hogy Hornyák Péter (ex-Ossian) lett az év elején kilépett Donászy Tibor utódja a dobok mögött. Péter élő bemutatkozása már meg is történt február 17-én a kaposvári K-Központban: ez egyben Gamsz Árpád énekes búcsúkoncertje is volt, aki hét év után külföldre költözés miatt távozik a csapatból. Helyére a Pokolgépből nemrég távozott Tóth Attila került, akit március 17-én, a MOM Kultban lehet majd látni a Mobilmániával: itt egy szimfonikus rockest keretén belül a Vasas Művészegyüttes, Vass Lajos Szimfonikus Zenekara közreműködésével ad koncertet.

„Árpival nagyon jól tudtunk együttműködni hét évig, sokat értünk el együtt, annak ellenére is, hogy – mivel vidéken élt – a tőlünk való távolsága időnként problémát jelentett neki – mondja Zeffer András billentyűs/zenekarvezető. – Most viszont úgy fordult az élete, hogy teljes mértékben a civil munkájára koncentrál majd, külföldre költözik, így a Mobilmániát nem tudja folytatni. Nincs köztünk sem emberi, sem zenei nézeteltérés, a kaposvári buli után sírva borultunk egymás nyakába, és attól sem zárkózunk el, hogy a jövőben még dolgozzunk együtt. Attilát pedig szó szerint a Jóisten küldte... ültem otthon az íróasztal előtt, kezembe temetett arccal, és szinte hangosan kérdeztem, hogy te jóisten, mit tegyek? És most itt van ő, a Jézus Krisztus Szupersztárból: ennél szerencsésebb ajánlatot nem is kaphattam volna! Attilát egyébként nem a Pokolgépből hívtam, csábítottam el, hanem már szabad énekesként, Szijártó Zsolti ajánlásával kerestem meg. Előtte több énekest is meghallgattam, de ő lett nálam a befutó. Átbeszéltük az egészségügyi állapotát is, mert a kilépésekor említett okra először azt hittem, hogy egy akut, jelenlegi problémáról van szó. De egyszerűen az történt, hogy a metálénekléssel járó idegi és fizikai megterhelést nem bírta már tovább a stroke utáni felépülése után, hiszen ő egyedül volt frontember a zenekarban, koncertenként másfél-két órán keresztül. Több pihenésre, regenerálódásra lett volna szüksége, az orvosa is azt javasolta, hogy ezt a megterhelést szüntesse meg, így elváltak útjaik a zenekarral. A Mobilmániában viszont rajta kívül még hárman is énekelünk, így sokkal kevesebb teher lesz a vállán, ezért vállalta el. Rövidesen kezdjük is az új lemez írását, ami már az ő hangjával fog megjelenni, és ezt szeretnénk még idén ki is adni."

A dobosposzton szintén baráti váltás történt. „Tipcsivel harmincnégy évig voltunk együtt barátságban, jóban-rosszban, tehát bármi is volt az ő döntésének hátterében, ezt a közös közel három és fél évtized miatt nekem, mint zenekarvezetőnek és barátnak el kellett fogadnom. Én senkivel nem szoktam vitatkozni, ha valaki úgy érzi a Mobilmániában, hogy mennie kell, az ajtó kifelé is nyitva áll. Ő úgy döntött, hogy mást szeretne csinálni, elfogadtuk. Petivel hosszú évek óta baráti a kapcsolatom, nekem az Ossianban nagyon tetszett a játéka. Amikor Tipcsi bejelentette a távozását, felhívtam Petit, hogy szerintem eljött az idő, hogy együtt dolgozzunk. Úgy érzem, hogy az ő csatlakozásával csak erősödni fogunk."

Részletek a március 17-ei koncertről itt.

 

Hozzászólások 

 
#4 Warrel Dane 2024-03-03 21:14
Ebben a cikkben már megmagyarázva, lágyítva van előadva az ok-okozat.
Idézet
 
 
#3 Warrel Dane 2024-03-03 21:12
Idézet - diot:
Idézet - Warrel Dane:
Na, ennyit arról, hogy egészségügyi okok miatt nem énekel, koncertezik többet......


Tipikus, olvasás nélkül kommentel...


"Attila mindehhez annyit tett hozzá saját oldalán, hogy a váltásra egészségügyi okokból kerül sor. "
Igaz nem ebben a cikkben, de máshol ezt olvastam.
Idézet
 
 
#2 diot 2024-03-03 10:32
Idézet - Warrel Dane:
Na, ennyit arról, hogy egészségügyi okok miatt nem énekel, koncertezik többet......


Tipikus, olvasás nélkül kommentel...
Idézet
 
 
#1 Warrel Dane 2024-03-03 09:17
Na, ennyit arról, hogy egészségügyi okok miatt nem énekel, koncertezik többet......
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.