Shock!

május 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tizennégy év után új albumot ad ki az AOR egyik óriása

Június 16-án, tizennégy év szünet után új stúdióalbummal jelentkezik a Styx. Tommy Shaw-éktól máris meghallgatható a Gone Gone Gone című első single, a banda pedig eddigi legambíciózusabb anyagának ígéri a lemezt.

0422styx

The Mission címmel jelenik meg nyár elején az egyik alapvető amerikai AOR/softrock-csapat, a Styx új albuma. A lemezt nem feltétlenül neveznénk visszatérő műnek, hiszen a zenekar az utóbbi években is folyamatosan, nagy sikerrel turnézik a tengerentúlon, de tény, hogy friss dalokat utoljára 2003-ban, a Cyclorama albumon hallhattunk tőlük, azóta csak egy feldolgozáslemezük jött ki, de az is 2005-ben, vagyis nem éppen tegnap. Ami a The Missiont illeti, egy grandiózus konceptanyagról van szó, amelynek alapjait Tommy Shaw énekes/gitáros (lásd még Damn Yankees) a banda régi partnerével, Will Evankovichcsal dolgozta ki, és az előzetes nyilatkozatok alapján a zenekar legbátrabb anyagának ígérkezik az 1978-as Pieces Of Eight óta.

styx_cA dallista így fest:

01. Overture
02. Gone Gone Gone
03. Hundred Million Miles From Home
04. Trouble At The Big Show
05. Locomotive
06. Radio Silence
07. The Greater Good
08. Time May Bend
09. Ten Thousand Ways To Be Wrong
10. Red Storm
11. All Systems Stable
12. Khedive
13. The Outpost
14. Mission to Mars

A Styx mai felállását Tommy Shaw mellett James „JY" Young gitáros, Lawrence Gowan billentyűs, Chuck Panozzo basszer, Ricky Phillips gitáros/basszer és Todd Sucherman dobos alkotja.

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 Trollmann 2017-04-23 16:50
Végre valami kis vidám Rock 'n' Roll, sok volt már a Destruktív Dezsőkből. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.