Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Gypsy: új videó a Whitesnake-től

Az idei amerikai turnén forgatott klipet a Whitesnake a tavasszal megjelent, kizárólag Deep Purple-dalokat rejtő The Purple Album The Gypsy dalához. A csapat ezekben a napokban Európában koncertezik.

0506ws

Mint azt David Coverdale korábban megvilágította, eredetileg nem Whitesnake-lemez lett volna a májusban kiadott The Purple Album, de aztán mégis így alakult. Az album mindenesetre korrekt sikernek számít, ugyanakkor egy nemrég adott interjúban Glenn Hughes, aki szintén fellépett Coverdale-ékkel vendégként egy kaliforniai koncerten idén, kizártnak tartja, hogy valaha is összejöjjön a Purple Mark III felállása a még élő tagokkal. „Hat évvel ezelőtt David, Jon Lord és én beszéltünk róla, hogy kellene valamit csinálnunk így. A kérdés az volt, melyikünk hívja fel Ritchie Blackmore-t, Jon pedig azt mondta, majd ő, de aztán nem tudta elérni. Aztán beteg lett és meg is halt, szóval a dolog nem jött össze. Jon halála után ismét megpróbáltunk összehozni valamit, ezúttal Daviddel és Ritchie-vel, de a végén ebből sem lett semmi. Nem mondhatom el, pontosan miért, de nem jött össze. És most annyit tehetek ehhez hozzá: nem hinném, hogy valaha is sikerülne összehozni a dolgot. David nagyon elfoglalt, akárcsak én, így aztán nem adhatom az arcomat olyasmihez, ami nem valós. Igen, remek lenne egy Mark III reunion, de elmulasztottuk a lehetőséget. Én a magam részéről elbúcsúztam Jon Lordtól a Royal Albert Hallban tartott emlékkoncerten, és ennyi. Ma is jó barátságban vagyok Ian Paice-szel, mindenkit szeretek, de nem élhetek a múltban. Ez elmúlt. Csakis a legjobbakat kívánom Ritchie-nek is mindabban, amit csinál, a Deep Purple öröksége pedig éljen soká.”

A The Gypsy videója alább megtekinthető.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.