Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Dark Roots Of Earth címmel jön a tizedik Testament

The Dark Roots Of Earth címmel érkezik októberben az új Testament nagylemez – mondta Chuck Billy énekes egy interjúban. A zenekar ősztől bivalyerős csomagban vág neki Amerikának az Anthrax, az Overkill és a Death Angel társaságában, akik eszerint e turné miatt mondták le az európai Neckbreaker's Ball körutat.

„Mivel Paul Bostaph lesérült, egy ideig pihentettük a lemezt, és vártunk rá", mondta Chuck egy kaliforniai rádióállomásnak. „Miután kiderült, hogy nem gyógyul fel teljesen a tervezett stúdiózás időpontjára, felkértük Gene Hoglant, hogy dobolja fel az albumot. Gene bejött és szétzúzta, meggyilkolta a dobokat nagyjából egy hét alatt. Mivel azonban a nyári Rockstar Energy Drink Mayhem turnés koncertekre nem tudott velünk tartani, ide Jon Allent hívtuk a Sadusból", magyarázta az énekes a dobszék körüli kavarást. A lemezen ugyanakkor a Lamb Of God ütős Chris Adler is szerepel két dalban. „Amikor láttuk, hogy Paul nem lesz képes feljátszani a lemezt, agyalni kezdtünk a lehetséges beugró dobosokon. Különös volt, mert Chris és Gene egyszerre, ugyanazon a napon jeleztek vissza, hogy vállalnák a melót. Így aztán mindketten szerepelnek a lemezen, Gene a nagyrészén, Chris két dalban."

Az aktuális amerikai bulikon a bandát kisegítő Jon Allen már korábban is többször játszott a Testamenttel az utóbbi évtized folyamán, és a jelenlegi stúdiómunkák során is segített nekik végső formába önteni a dobtémákat. Mivel Bostaph gyógyulása még mindig húzódik, az augusztusi dél-amerikai turnéra is Allen tart majd a Bay Area thrasherekkel, de még nem tudni pontosan, mi lesz ezután. Paul mindenesetre továbbra is a Testament teljes jogú tagja.

Chuck szerint a The Dark Roots Of Earth vérbeli Testament anyag lesz. „Ezúttal Alex Skolnick és a többiek is aktívan hozzátették a magukét a lemezhez. A The Formation Of Damnationnél Alex gyakorlatilag csak a szólókat nyomta fel, de így is tök jó lett a végeredmény, mert direkt az ő számára alakítottuk ki a dalok szerkezetét. Most azonban tényleges zenekari munka zajlott."

Billy elárulta: a zenekar a jelenlegi tervek szerint ősztől a szintén friss lemezzel jelentkező Anthrax, az Overkill és a Death Angel társaságában vág neki az Egyesült Államoknak. Minden bizonnyal ez az a nagy lehetőség, amelyre hivatkozva a Death Angel nemrég lemondta a teljes európai Neckbreaker's Ball turnét a Dark Tranquillityvel, köztük a budapesti állomást is.

 

Hozzászólások 

 
#1 Bay Area 2011-07-14 14:21
Várjuk nagy-nagy szeretettel!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.