Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Természetes módon benne van a zenében a Killswitch Engage vagy az As I Lay Dying hatása”

The Blade címmel bemutatta első dalát a Sion. A projektben Howard Jones énekes egyesítette erőit Jared Dines gitárossal.

0312sion

Sion néven fut Howard Jones új projektje, amelyben a YouTube-ról ismert Jared Dines gitárossal fogott össze a Killswitch Engage egykori és a Light The Torch jelenlegi frontembere. A két főszereplő pár évvel ezelőtt egy Trivium-turnén találkozott, ahol a Light The Torch volt az előzenekar, Dines pedig beugrósként kisegített Matt Heafyéknél. „Szerintem természetes módon benne van a zenében az olyan bandák hatása, mint a Killswitch Engage, az As I Lay Dying és társaik, mivel ebben az érában nőttem fel, így aztán nyomot hagyott a játékomon ez a vonal”, mondja Jared. „Szóval maguktól jönnek belőlem ezek a ha úgy tetszik, nagyon Killswitch Engage-hangzású dalok, de semmiképpen sem célirányosan megyünk ebbe az irányba. De természetesen emlékeztet rájuk a zene, a hatásaim mellett már csak Howard miatt is. Ez azonban magától jön.”

Az első közös dal The Blade címmel máris meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
#1 Squateye 2021-03-13 07:07
Dines nagyon jó videós tartalmakat gyártott és gyárt időnként a mai napig - de zeneszerzéshez egyszerűen nulla érzéke van. Semmi ötlet, lélek nincs benne, panel panel hátán..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.