A minden várakozást felülmúló közönségigény miatt nem egy, hanem mindjárt két Isten Háta Mögött-koncert is lesz jövő áprilisban, ám aki későn ébredt, lemaradt: már egyik bulira sincs jegy.

Több mint tíz év szünet után ismét fellép az Isten Háta Mögött. A csapat múlt héten jelentette be, hogy április 24-én koncertet ad a Dürer Kertben. Mivel a bulira nagyon gyorsan elfogytak a jegyek, nem sokkal később egy április 25-ei fellépést is tető alá hoztak – ami szintén azonnal teltházas lett. „Hát, drága kis barátaink, valami nagyon furcsa és megmagyarázhatatlan dolgot tettetek: a második napra is telt házat csináltatok két óra alatt. Meghallgattuk újra a lemezeinket, mert nem jövünk rá, hogy mire ez a nagy felhajtás, hiszen érthetetlen és követhetetlen rockzenét hallunk csak” – kommentálta a dolgot a csapat, akik ennek örömére összeraktak egy friss videót archív felvételekből a Tavaszi nemződühre.
Az Isten Háta mögött a 2008-as A kényelmetlen lemez felállásában lép majd színpadra a tavaszi bulikon, vagyis a Bokros Csaba – Egyedi Péter – Hortobágyi László – Pálinkás Tamás tagságot lehet majd látni a deszkákon. „Ami biztos: a zenekar előző Facebook-oldalát ellopták, ezért most újat indított – mondják. – A jelszó: csakfiatalosan, nagy C-vel. Mivel a jegyvásárlás online történik, a zenekar a jegybevételt nem tudja egy borítékban elhagyni. Ami nem biztos: a zenekar lehet, hogy a Tipikus árvajelleg című dallal kezdi és az Aláírhatatlan történelem című dallal zárja majd a koncertet. És a jövő. Az sosem biztos. Viszont a zenekar szeretné közölni, hogy fontolgat egyéb dolgokat is a jövővel kapcsolatban” – mondták.


