Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Őszintén azt gondoljuk, hogy ez lesz az év leghatalmasabb metallemeze”

0524bulletAugusztus 14-én jelenik meg a walesi Bullet For My Valentine új lemeze, a súlyos vonalhoz visszakanyarodó Venom, amelyről a héten már bemutatták az első dalt, a No Way Outot. Matt Tuckék igen nagy reményekkel vágnak bele az album promotálásába, pedig van honnan visszakapaszkodniuk hitelesség szempontjából…

Colin Richardson producerrel és Carl Bown hangmérnökkel készítette el új nagylemezét a Bullet For My Valentine. A februárban távozott Jay James basszer nélkül készített album címe Venom lesz, és a banda korai karcosabb, zúzósabb stílusához kanyarodik majd vissza. Vagyis a zenekar hagyományosabb, súlyosabb albumot készít majd a meglehetősen negatív fogadtatású, legutóbbi Temper Tempernél. „Óriási reményeket fűzünk ehhez az albumhoz”, mondta Tuck a Kerrang!-nek. „Őszintén azt gondoljuk, hogy ez lesz az év leghatalmasabb metallemeze. Korábban is voltak már efféle érzéseink, és eddig is mindig odatettük magunkat, de ez a mostani album most különlegesebbnek tűnik, mint bármi, amit eddig készítettünk. Szóval reméljük, hogy hozza majd azt, amit elvárunk tőle…”

A zenekar új basszusgitárosa egyébként Jamie Mathias lett a nemrég távozott Jay James helyén. Azt még mindig nem tudni, hogy a visszatáncolás első jeleként 2013 végén közzétett Raising Hell dal felkerül-e majd a lemezre. A No Way Out mellett lentebb mindenesetre ez is meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
-2 #16 revdav11 2015-05-27 22:11
Idézet - newkid:
Szerintem ez a zenekar 2008-ig volt jó.

A Fever szerintem simán jó volt.
Idézet
 
 
+1 #15 newkid 2015-05-26 17:03
Bocsi hogy két kommentben írom az előzőböl kimaradt,hogy azért Matt hangja már eléggé "megkopott" nemkellett volna neki hörögnie jobb lett volna ha a basszeros hörög helyette és lehet megússza a torokműtétet is :S
Idézet
 
 
+2 #14 newkid 2015-05-26 17:01
Szerintem ez a zenekar 2008-ig volt jó. 2005-ben kihozták a hand of blood ep-t meg a the poison debüt lemezt aztán 2008 ban a scream aim fire is király volt utánna a pénz vagy a stúdió hatására elkezdtek lightosabb poposabb (gagyi) metalt játszani. Remélem sikerül nekik ezzel al emezzel visszatérni a 2008-ban berekesztett útvonalhoz :D
Idézet
 
 
+2 #13 kéjsóvár bohóc 2015-05-25 08:00
Szerintem akkor lenne az év leghatalmasabb metál lemeze ha egy dalt sem pakolnának rá.
Idézet
 
 
+1 #12 trollmagnet 2015-05-25 04:49
Jó lenne ha felhagynának végre ezzel az autotune szerű effektezéssel a vokáloknál, akkor el is hinném nekik, hogy igazi metált játszanak... amúgy ja, ez a zenekar sajnos ilyen rádióbarát lakossági tucatmetált (metalcore-t) játszik már jó ideje, de msot legalább helyükön vannak a gitárok és a szóóók
Idézet
 
 
+6 #11 baggio 2015-05-24 23:29
Idézet - Habbal:
Az év leghatalmasabb lemezéhez talán túl kéne lépni a metalcore határain. Közben azért hallgatom a 2 számukat, csak hogy tudjam mit fikázok, de eddig semmi extra... Ez a No way out elég slágeres szám, rádióbarát... Raising Hell egész jó volt amíg a refrén el nem kezdődött...


Félreértés ne essék, szerintem is gyenge eresztés, de ha ilyen stílusú számok mennének itthon a kereskedelmi rádiókban, legalább egy fokkal közelebb lennénk a Mennyországhoz :)
Idézet
 
 
#10 OutbreakOfEvil 2015-05-24 20:26
a tini lányokon kívül érdekel még valakit ez a zenekar?
Idézet
 
 
+6 #9 Codename333 2015-05-24 16:59
hogyne-persze....nyilvánvaló :D Ha esetleg senki sem ad ki rajtuk kívül metal lemezt akkor biztos az lesz....vagy ha a cél közönség megint 15-17 éves taknyok.....
Idézet
 
 
+15 #8 Bathory Gabor 2015-05-24 16:10
Ha a srácok vették volna a fáradságot, és meghallgatják a "Lélekerő"-t, akkor máris úgy nyilatkoznak, hogy „Őszintén azt gondoljuk, hogy ez lesz az év MÁSODIK leghatalmasabb metallemeze”.

:D
Idézet
 
 
-13 #7 newkid 2015-05-24 15:18
Jo lesz ez. Van arcuk az igaz de van mire
Idézet
 
 
#6 Tulus 2015-05-24 13:49
"Asse tudom" kik ezek, de az biztos nem véletlen, hogy nem is érdekelnek.
Az év metallemeze titulust már megkapta az Enforcer és az Entrails.
Idézet
 
 
+7 #5 Habbal 2015-05-24 11:14
Az év leghatalmasabb lemezéhez talán túl kéne lépni a metalcore határain. Közben azért hallgatom a 2 számukat, csak hogy tudjam mit fikázok, de eddig semmi extra... Ez a No way out elég slágeres szám, rádióbarát... Raising Hell egész jó volt amíg a refrén el nem kezdődött...
Idézet
 
 
+1 #4 revdav11 2015-05-24 10:35
Én úgy tudom, hogy a Raising Hell csak a deluxe kiadáson lesz "extra" számként.
Amúgy várós lemez, az eddig kijött két daluk fasza és igazolja, hogy tényleg zúzósabb lesz, és ők már megmutatták, hogy tudnak zenélni :D
Idézet
 
 
+25 #3 necromedve 2015-05-24 09:42
Nagyon szar felhozatalban bízik.... :P
Bár ha kinyomják 80 cm átmérőjű vinylre, simán elképzelhető, hogy igaza lesz.
Idézet
 
 
+15 #2 P.R. 2015-05-24 09:27
"ez lesz az év leghatalmasabb metallemeze"
Meg az év legnagyképűbb nyilatkozata.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.