Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Szerdán debütál az AC/DC új kislemezdala

Holnap végre bemutatja első teljes, új szerzeményét az AC/DC. Mike Fraser, a csapat hangmérnöke egy interjúban már elárult ezt-azt a banda friss nagylemezéről, a PWR/UP-ról is.

1006angus

Szerdán, magyar idő szerint hat órakor debütál az AC/DC új dala, a Shot In The Dark, amelyből itt-ott, például egy Dodge-reklámban már hallhatók voltak rövid részletek az elmúlt napokban. Ezzel egyidejűleg bizonyára az új nagylemez, a PWR/UP – azaz Power Up – kapcsán is kiderül majd néhány részlet, ám Mike Fraser, az album hangmérnöke, a csapat régi kollaboránsa most egy podcastben már részletesebben is beszélt a munkálatokról. Fraser a The ACDCFans.netnek elárulta: miután a 2014-es Rock Or Bust turnéi előtt/közben eltűnt a bandából Phil Rudd, majd Brian Johnson, végül pedig Cliff Williams is bejelentette nyugdíjba vonulását, ő maga is úgy vélte, hogy itt a vége. „A turné után úgy gondoltam, ennyi volt, szögre akasztják a kalapjukat", mondta. „Tisztelegni akartak Mal előtt, de a vége inkább mulatságos lett, így nem hittem, hogy folytatják. De Angust fűti a tűz, így aztán benne volt: ha lehetősége nyílik megint összerakni a zenekart, sikerülhet neki. És meg is csinálta."

Noha pár fotó már akkoriban is kikerült a netre, a zenekar totális titoktartás mellett dolgozott Vancouverben, olyannyira, hogy amikor két évvel ezelőtt Fraser megérkezett a kijelölt stúdióba, maga sem tudta, kikkel találkozik majd a helyszínen. A hangmérnököt eleve mindössze két héttel a munkálatok kezdete előtt keresték meg, hogy igényt tartanának a szolgálataira. „Úgy tudtam, Brian és Cliff nyugdíjazta magát, Philnek meg akadtak bizonyos problémái otthon, Új-Zélandon, így senki sem tudta, elhagyhatja-e egyáltalán az országot. Szóval amikor besétáltam a helyre, fogalmam sem volt, mi vár rám. A csapat akkor még nem érkezett meg, de a technikusaik már pakolták be a cuccokat, és egyikük megkérdezte, tudom-e, mi a helyzet. Mondtam: nem, csak annyit, hogy itt vagyunk és készülünk. Ekkor árulta el, hogy az egész csapat, tehát Brian, Cliff, Phil és Stevie is a városban van, és készen állnak egy új album felvételeire. Sokkoló, de csodálatos meglepetésként ért a dolog, nagyszerű volt az egész."

Zeneileg Fraser szerint a PWR/UP lemez nagyjából hasonlóan állt össze, mint a Rock Or Bust: Angus Young három-négy teljes dallal, illetve szekérderéknyi ötlettel és dalkezdeménnyel érkezett a helyszínre, amelyek javarészt még a néhai Malcolm Younggal közös jammelésekből születtek. Ezek közül aztán Brendan O'Brien producerrel közösen válogatták ki, mit érdemes véglegesre kidolgozni. „Úgy nagyjából hat hétig tartottak a felvételek, aztán pedig leutaztunk Los Angelesbe, és két-három nap alatt megkevertük az anyagot. Utána Angus és Brendan még összejött ugyanott, és kicsit kísérleteztek a dalok különböző vágásaival, és talán Brendan át is kevert néhány nótát. Szóval összességében kábé úgy nyolc hét alatt állt össze a lemez."

Fraser szerint a lemezmegjelenés körüli előzetes bizonytalanság, illetve a fokozott, még az AC/DC-től megszokotthoz képest is súlyos titkolózás részben a világjárványnak köszönhető. „Az előző lemezeknél hagytak némi kivárást a megjelenés előtt, ahogy megtervezték a világ körüli turnékat és kidolgozták az alappilléreket. De ezúttal a koronavírus eléggé megkavarta a dolgokat... Az AC/DC nem olyan zenekar, hogy kihoznak egy lemezt, amit aztán az emberek a streaming-szolgáltatókon meghallgatnak, ők meg amikor éppen tudnak, elkezdenek mellé koncertezni. Mindig kész tervvel indulnak neki a dolgoknak. Ezt csinálták korábban is: kihozták a lemezt, aztán útnak indultak. Most viszont haboztak: várjunk, nézzük meg, mi lesz ezzel az egésszel... Ugyanakkor problémát jelentett, hogy mivel titoktartás övezte a projektet, benne volt a pakliban, hogy valaki megszerzi a kész lemezt, és feltolja a netre. Szóval túl sokáig azért így sem ülhettek rajta."

 

Hozzászólások 

 
#3 Draveczki-Ury Ádám 2020-10-06 18:44
Idézet - the raven:
Itt a cikkben is 6 órát írtak,nem 18 órát:)

Először valóban elrontottuk, jogos volt az észrevétel.
Idézet
 
 
#2 the raven 2020-10-06 15:28
Itt a cikkben is 6 órát írtak,nem 18 órát:)
Idézet
 
 
#1 GL1982 2020-10-06 12:46
Azt írják Sydneyben délután 3 órakor lesz a premier
Akkor az nálunk reggel hat óra nem este hat :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.