Shock!

december 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Symphony X: már csak ki kell színezni a vázlatokat

0915syxEgy lemez már biztosan kijön jövőre, amely aligha okoz majd csalódást a progresszív metalos tábornak: a New Jersey-i Symphony X nagyjából befejezte az új album munkálatait, a megjelenés pedig 2015 első felében várható.

„Azt terveztük, hogy karácsonyra mindent rögzítünk, és nagyjából tartjuk is az előzetes ütemezést”, mondja a munkálatokról a csapat gitárosa, Michael Romeo. „Jó tempóban haladunk, és lassan kezdenek életre kelni a dalok.” Ennek szellemében a zenekar már felvette a dobokat, az énektémákat, a ritmusgitárokat és a basszust, a következő hetekben a billentyűk, a gitárszólók, a háttérvokálok és további egyéb extrák következnek. A csapat még idén pontot szeretne tenni a munkálatok végére, és így ki is jöhetne a nagylemez valamikor 2015 első felében.

A zenekar legutóbb 2011-ben jelentkezett friss stúdióalbummal Iconoclast címmel. Mike LePond basszusgitáros pár hete azt nyilatkozta: az új anyag vélhetően elődjénél dallamosabb, kevésbé súlyos megközelítésű lesz. „Ha mindenáron hasonlítgatnom kellene, akkor azt mondanám, olyan, mintha a The Odyssey és a Paradise Lost kombinációja lenne, valami ezek között… Sok klasszikus Symphony X-elem van benne, méghozzá több olyan is, amit sok rajongónk hiányolt tőlünk az utóbbi években. Szóval a tábor szerintem szeretni fogja”, vélte a basszer.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.